Utolsó búcsú után tova száll a széllel,
Siklik az új jegesen,szememben félsszel
Puha sál,nyakam körül pihen ölelve
Kis bizonytalan,kukucskál ki mögüle.

Tél.Hideg,zord,szeme hószikrát szór
Könnycseppje égetőn torkomra forr.
Bakancsom magánya tapossa ki utam,
Cél nélkül,de elhatározással indultam.

Város vagy kietlen táj,merre visznek lábaim,
Oly' mindegy.Jótékony köd uralkodik árnyain.
Versenyfutás a széllel,szembeszéllel mit ér?
Dacolva haladni,túlélni őt is.Nem vezérel cél.

Emberek,lélegző,érző lények,körülöttem
Nem látom őket,ködfátyol,jól döntöttem.
Lépdelni tovább,veled karöltve magány
Fo.szló utolsó téli sugár,fénye halovány.

Belecsíp elfagyott ujjaimba ismét a hideg,
Sikítva,jajgatva panaszol nékem az ideg,
Fogam szorítom össze,nézek,de nem látok
A könyör süket fülekre talál,magamnak nem ártok..

Ha nincs ki éltesse őt keze melegével,
Éltesse önzetlenül szerető vérével,
Egyszál maga marad,s a hóesésbe kiáll
E jeges világban majd önmagára talál.

Piciny pihék szállnak alá a magasból,
Kihalt belőle a fájdalom a haragtól,
S kihalt a harag a gyilkos ürestől
Minden érzéket kitéptek tövestül.

Lassan levetve a téli kabátot
Kizárva most e kegytelen világot,
Lábam előtt heverő ruháimra hó záporozik,
Forró bőrömre esdeklő pehely,olvadozik.

Itt állok mezítelenül,ez mit belőlem láttok,
Ez én vagyok,s így védelem nélkül is sérthetetlenné válok,
Mikor kósza hópehely veled szívemre száll
Meghal ott nyomban,mert nem fáj,látod?Már nem fáj..