Ezüst keretben csillogó tükröm üveglapja
Pókhálószőtte rémálomtükre
Szinte világít képmásom díszes alakja rajta
Tán rútságom eltűnik benne örökre.
Élettől csillámló havas szempár tekint vissza
Kihunyt azokban az élet szikrája
Mind,ki meglátja,egyre csak szomjazza,issza
Elhalt a szürke szemek imája.
Az élő tekintetben felfénylik az élő lélek
Holt szemekbe temetett hullaszag
Mi odabentről hangzik haleluja,angyali ének
S mi erősen tartatott odabenn,szétszakad.
Lelkem rózsakertje,bimózik a báj,kellem,kecsesség
Idelenn csak korhadt virágok nőnek
Egész lényemből áradó szeretet,szépség,kedvesség
Bugyraiban fájdalom s bosszú főnek.
Tükörben látom,Barátom,nyújtod segítő kezed
Tépném ki azt,s szíveddel vetném tűzbe
Látom,amint kezem finoman kezedbe veszed
Rosszindulatod magamból kiűzve.
Az életem bíznám rád,vigyáznál rá,akár sajátodra
Földbe döngölnél,s nevetnél,tudom
Te sosem csapnád az ajtót,segélyért kiáltó barátodra
Addig taposnál,míg az utolsókat rugom.

Unom rég koporsóm tükrös fedelét nézni,
Jön már a pap,lehunyja szememet,
Szerettem volna a kőrisbe néhány sort vésni,
De rámcsukják a kemény fedelet.
S eltűnik a valós kép rémálomországban
Üresség tölti meg a teret
Kőként zuhanó valóság,az emberi jóságban
Bízni már nem lehet.