Egy szív,mely nem érez,halott szív.
Ezt mondják a bölcsek,s még oly' sokan,
Mitől ember az ember?Az ember érez.
De a kérdés nem az érzés,hanem a hogyan.

Van a nyílt szív,mely keres
Örökké forrong,nyughatatlanul
Pár jó szót hallván,egész éjen át
a testet pumpálja,álmatlanul.
A nyílt szív érző szív.
Hisz' elismeri jogát a boldogságra,
de sokat sebződik Ő,
megkeserüli magát óvatlansága.

S a gyönge szív?A magányos,
ki fél és reszketeg,
Rejtekét el nem hagyván várja rég,
a délceg herceget.
A gyönge szív is érző szív,tán érzőbb mind közül..
Mert nincs az a másik,ki fél olyannyira,
hogy lépni nem mer Ő,
a boldogság felé,egy karnyújtásnyira.

Hát létezik-e olyan szív,mely nem hív,nem szeret?
S ha létezik - mert létezik - nem képes érezni,
nem jelent semmit számára,
egy másik szívet keserűségével mérgezni.
Mert egy fagyott szív,halott szív.
Tudja a fiatal pár,tudja a magányos
Felolvadhat-e Ő,
ezt nem tudják,ez talányos.
De a hideg szív is érző szív..
Ezt tudják kevesen,
mert kevés szív tud így dobogni,
íly fagyosan,hevesen.

Ha mosolyjal kérdezel,
Ő válaszol haraggal,
Ha kedvesen szólsz hozzá,
megmar szavakkal,
Ha megsimogatod,
belédmártja tőrét,
Érintésed nyomán tüskék szegélyezik
egykor puha bőrét.
S ha hideg vagy vele
és tartózkodó?
Szemében tűz lobban
parázsló!
Ha ütnéd ő lágyan simul
tenyeredbe,
Ellöknéd,fejét hajtja
a Te öledbe.

Mert a fagyott szív érez,él.
Vigyázz rá,mint a szűz hóra,
kemény-érző szíve nem vágyik,
csupán néhány emberi szóra!