Vörös rózsák kertje és ezüstös tó
Magányos lakója csak a fekete ló
Patája az éj csendjével dobog
Sörénye a hold fényével lobog.
Büszke feje,de sötét tornyosul fölé
Csillag rejti őt fényes arca mögé..
Fűszálak hajló kecsességével mozog
Oly lassúsággal,mellyel a Föld forog
Halandó szem Őt nem láthatja
Vámpírfogát belé nem márthatja..
Teste siklik,úgy vízben a sellő
Érinthetetlen friss hegyi szellő
Lehelete a forrongó nyári pára
Vékony mint a borvirág szára..

Törékeny gyengeség gonosz erőt takar
Jaj annak ki musztángot szelidíteni akar!
Simogató emberi kéz,mibe tűfogait mélyeszti
Kedvesség a benne lakó démonokat ébreszti..
Pokol tüze szemeiben,bele ne nézzetek soha!
Pillantása bűnös szemeteknek a halotti tora..
Közelednek felé ő vadul rúgkapál
Mi rátok vár itt az csak a kínhalál..

A nap lehinti aranyhídját ezüst tóra
Nemes lény szívében is üt az óra
Nem hallja,de lépted közeledtét érzi
Eljöttél hát,alakod csodálattal nézi..
Tekintete egy mosolyt arcodról elrabol
Megszelidül ő, a büszke ló meghajol...
Szíve fickándozik,pajkos kiscsikó
Hangod féli még,bús az altató.
Egy halk szavadba kerül,lábad elé fekszik
Egy pillantásod csak,és tenyeredből eszik
Leszegett fejjel vágyja simogató kezed
Halkan sóhajt fel,mi nem jár,csak neked.

Reggeli pirkadat csillog könnyében
Eltűnsz lassan a hajnalnak ölében
Tűző napban néki nincsen párja
Újból eljöjj hozzá,várja csak várja
Még ha tudja,mit itt teszünk az vétség
Nyargaló paripa szívem,a Fekete Szépség..