Nézz fel most, kedvesem az égre,
S lásd az ezerszín csillagot,
Láss a fehérben a világvégére,
Lásd:a közepén én vagyok!

Lépj mezítláb hideg kövekre,
Folyó csordogáljon talpad alatt,
Érezd véred megfagyni egy percre,
Halld forró hangom, mely dalra fakadt!

Állj ki egymagad a hegytetőre,
Hunyd le két szemed és lélegezz,
Szabadság illatába temetkeződve
Önmagad tested nélkül mélybe vesd!

S szárnyalj mélyből magasra onnan
Hol érzed, nincs lejjebb zuhanás,
Ott leszek, hogy két kezed fogjam,
Én is, csakúgy, mint bárki más.

És ha repülsz, hát repülj az égig,
Sose nézd többé, mit itt hagytál,
Én, ki maradtam a sötétben fénylik,
Örökké félelmemhez láncoltál.

Hajtsd fejed nyugovóra angyal ölében,
S veszni hagyd utolsó gondolatod,
Haldoklom vérezve szomorúfűz tövében,
Elrebegve feléd végső hódolatom.

Ezer meg ezer darabra törtem,
Érdemem volt, hogy fájjon ennyire..?
Zokogtam mikor e világra jöttem,
Most utolsó gondolatként szállok a semmibe.