Szeretlek, anya..

A madáretető népessége lassacskán csökkenni kezdett. A természet feléledni látszott, ellenben McWithyék életereje mintha fordítottan arányossá vált volna az ébredező tavasszal.
Dana aznap reggel a magvas tasakokat rendezgette. Azon gondolkodott, milyen virágokat ültessen a kertbe, hiszen a tavalyiak már annyira kimentek a divatból – persze nem mintha olyan sok embernek kellene tetszelegnie velük. Unottan próbáltam turkálni a fejében, de ez a móka már nem bizonyult annyira szórakoztatónak, mint rég. Csupa csupa unalmas és gondtalan gondolat kergette ott egymást, nem volt már vér, mely a stressz görcsös láncaihoz fűzte volna őt, és nem volt több rokon, aki idetévedhetett volna.. - Gondolta ő. S, hogy mekkorát tévedett, azt csak a kezét tördelő Layton bizonyíthatta be neki.
Kényelmesen gubbasztottam az üvegmozaik előtt, a vendégszobából ellopott széken. Mostanság ismét visszaszoktam saját kis felségterületem szűkös réseibe. Dana a bejárati ajtó melletti vitrin fiókja felett görnyedt. Nem, napraforgót biztosan nem fog ültetni..
-Kedves.. - Layton szinte a semmiből termett ott, még az én figyelmemet is elkerülte.
-Igen? - Kérdezte gépiesen, fel sem pillantva.
-Az anyád telefonált.
-Mi a fészkes fenét akart a vén szipirtyó? - Vetette oda ingerülten, erősen megmarkolt egy szürkés színű zacskót.
-Negyed óra múlva itt lesznek apáddal. - Felelte higgadtan.
-Ne szórakozz. Ma nem vagyok ráhangolódva..
-Mintha máskor rá lennél. - Jegyezte meg halkan.
-Tessék? - Hangja élesen hasította keresztül a levegőt, egy pillanat erejéig a madárcsicsergés kórusa elhallgatott.
-Ezt mondta. - Vont vállat. - Gondoltam szólok. - S Layton fütyörészve állt tovább. Jóízűt nevettem, na persze csak olyan hangosan, hogy én hallhassam. Layton nagy figura.. kár, hogy képtelen kiteljesedni e mellett a némber mellett..
-Egyszer még a saját kezemmel fojtalak meg..! - Sziszegte, s egy óvatlan pillanatban annyira megfelejtkezett a kezében tartott csomagocskáról, hogy az keze görcsös szorításában elszakadt, a magvak pedig a deszkák közé peregtek.. Ez hiányzott nekem. Egy saját virágoskert...

A napom egyre jobb hangulatban telt. Rájöttem, hogy szeretem a tavaszt! S mikor Melanie és Percy az ajtóban álltak és Dana arca elképedésből pulykaméregbe fordult, megint csak kedvem lett volna felnevetni. Most azonban uralkodtam magamon..Melanie nem úgy festett, mint aki nem hallja meg a legapróbb, oda nem illő neszt is. Arca férfias vonásokból, s némi ráncból tevődött össze, ajkai pengevékonysággal húzódtak végig, tán túl közel állához – akárcsak Danáéi.
Az ajtó nyitva állt, a két nő egymással nézett szembe, a háttérben rügyeket bontó fák sorakoztak, már amennyire a három oda tömörült személy alakja látni engedte őket nekem.. S ahogy elnéztem Melaniet, örültem, hogy nem vagyok egy négy éves kis kölyök, akinek ő a kegyetlen nevelőnője.. Igen, pontosan a szigorú, katonás dadus szerepe illett volna rá. Ezen jót kuncogtam. Úgy tűnt, semmi sem szegheti a kedvemet.
-Anya.
A nő kérdezés nélkül tolakodott be a hallba, szeme vizslatón csusszant be a bútorok mögé. Mintha még oda is belátott volna...
Percy némán követte. Róla nem ejtenék sok szót.. vékony volt és magas, piszkafa lábai kétszer olyan hosszúnak tűntek, mint a felső teste, haja feketén omlott a vállaira, rókaképét hosszúkás orr és magas homlok tette még alattomosabbá. Felfordult a gyomrom, ha csak ránéztem. Majd éjszaka beengedek pár csótányt az ágyába...
-Az ikrek? - Kérdezte ő. - És Meriel?
-Én is örülök, hogy látlak, anya. - Szólt epésen.
-Nem úgy nézel ki. - Mosolyodott el gúnyosan.
-A látszat néha csal. - Állta a tekintetét. Layton idejét érezte, hogy előbújjon. Mosolyogva köszöntötte őket, kezet rázott Percyvel és arcon csókolta Melaniet.
-Percy.. rég találkoztunk. Melanie.. szia. - Derűsen tárta szét a karjait. - Nemsokára elkészül az ebéd..
-Hol vannak a gyerekek? - Melanie újra feltette a kérdést, halkan beszélt, mégis Laytonba fojtotta a szót.
-Layton szüleinél. - Felelte hasonló stílusban Dana. Anyja Laytonra nézett.
-Így igaz. - Bólintott ő gépiesen.
-Jó. - Mondta Melanie. - Oké, akkor játszunk ilyet!
-Mi bajod van? - Sistergett a nő. - Beállítasz ide minden előzetes nélkül és számon kérsz pedig semmi jogod..!
-Az anyád vagyok. - Mézes-mázos hangja szinte égette Dana idegeit. Keze ökölbe szorult, homlokán kidagadtak az erek.
-Az én gyerekeim. Jobbnak láttam, ha ott töltik a karácsonyt Lunánál.
-Március van. - Karba font kezekkel, fölényesen mosolygott, szemében tudás hatalma villant.
A két férfi némán állt, s figyelte a domináns párharcot.
-Tisztában vagyok vele.
-És az iskola?
-Kikértem őket.
-Hogyan fognak ennyit bepótolni..?
-Majd fogadok melléjük tanárt.
-Mibe lesz az neked?
-Legyen az én dolgom..
-Én nem segítelek ki!
-Nem is kértelek rá soha!
-Mi lett belőled, lányom...!
-Sose az legyen, ami belőled lett, anyám..!
-Hogy mered..?!
-Ez az én házam. - Mély levegőt vett, sikerült végre nyugalmat erőltetnie feldúlt hangjára. Egy-egy – gondolta, s igyekezett összekapni magát, nehogy Melanie bármit is észrevegyen belső zavarából. A két családfő nem is létezett számukra. Jelentéktelenségükben álldogáltak, egyik lábukról a másikra.
-Jó. - Szólt végül Melanie. - Maradok.

A dolgok kezdtek izgalmasra fordulni. Szívem csak úgy parázslott a készülőfélben lévő eseményektől, egyszerre megint izgatott lettem. Imádom a tavaszt, imádom..! Vacsoránál Dana összeszorított fogakkal szolgált fel.
-Jó étvágyat. - Mondta anyjának, s Laytonnak is, amint eléjük tette az ételt, de Percy elé csak futtában helyezett tányért és nem is nézett rá. Megint eggyel több teríték volt fent, és Dana igencsak kétségbeesett mikor látta, hogy a sajátja bizony Percyvel szemben van. Megmakacsolta magát. Leült a Phaedra számára – az én számomra – odakészített tányér elé. Lélegzetvisszafojtva figyeltem az eseményeket.
-Na és meséljetek. - Indítványozta Percy hamiskás vigyorral. - Minden rendben van köztetek?
Dana leszegte a fejét.
-A lehető legnagyobb rendben. - Mondta vidáman Layton.
-Az jó, az jó. - Hümmögött a férfi, s egy pillanatra sem vette le a szemét Danáról.
-Mondd, kedvesem.. - Nyúlt előre, érintette a nő vállát, hogy az felfigyeljen rá. Összeborzongott. - Miért van eggyel több teríték?
Dana a szemébe nézett, és akkor végre én is megpillanthattam az iszonyattól óriásira tágult pupilláit. Dana reszketett.
-Biztosan csak figyelmetlen voltam.. - Felelte remegő ajkakkal.