Kővé dermedtem. Szívem megszűnt dobogni, a vérem alvadni kezdett odabenn, és a gondolataim mind messzire szálltak. A pillanat maradt, az a pillanat, mikor igazán félni kezdtem, s ez a félelem lassanként kiűzött a testemből. Én magam lettem a bizonytalanság, egy megfoghatatlan rettegés Dana lehunyt szemeiben..
Fel sem fogtam, amint Layton mellette terem, hideg vizet lötyköl az arcára. Elmosódott képekként érzékeltem csupán, azt a jelenetet is, mikor Melanie igazi díva módjára, kevélyen lépdel hozzájuk.
Ám éles hangja kegyetlenül visszakényszerített a világ ezen síkjára.
-Megjátssza magát. - Jelentette ki. Teresa hangtalanul siklott a házba. Layton szeme dühösen megvillant, melytől öklömnyire szorult a gyomrom. Korábban sosem láttam dühöt, vagy efféle szenvedélyes érzelmeket a férfi arcán. Ő csak Layton volt, a bamba boldogságérzetével, mit néhány grammnyi pipadohány is előidézett belőle.
Dana szemhéja megrebbent, s erre mindannyian lélegzetvisszafojtva vártak.. A nő felült, megdörzsölte a tarkóját, halkan nyöszörgött valamit.
-Jól vagy..? Fáj a fejed? Megütötted..? - Layton melléje térdepelt, arca néhány milliméterre helyezkedett Danáétól. Átlépte a határt, amaz hatalmasat lökött rajta.
-Ne lihegj a képembe. Semmi bajom. - Ízületei roppantak felállás közben. Lassan körbehordozta tekintetét a .. rokonain. - Teresa. - Biccentett. Annak hamuszürke arca csontos és beesett volt, orra ugyanolyan horgas, mint a fiáé, de Layton szemeinek fakósága nem vetekedhetett az ő szürke semmitmondó ködös ablakaival.. Rémisztő látványt nyújtott. Térdig érő, szürke ruhát viselt, s hozzá csíkos harisnyát, mely teljesen rásimult pipaszár lábaira.
-Teresa, milyen jó, hogy megérkeztél. - Tárta szét karját Melanie. - Már nagyon vártunk. Leülsz közénk reggelizni? - Mintha mi sem történt volna, könnyedén és vidáman cseverészett. Percy hallgatott mellette. Másfelé nézett, látszólag gondolataiban is másutt lelt menedéket, de azért én láttam a szemein, hogy figyel. Méghozzá kíváncsian. Nyilván csakúgy, mint a többiek, ő is szeretett volna magyarázatot találni az egészre.
Dana és én.. mi ketten már sejtettük. Kétségbeesésem és kíváncsiságom vetekedett most egymással, annyira érdekelt, hogy Dana most hogyan vágja majd ki magát..! Mert okos nő volt, ehhez kétség sem férhetett de..
-Azt hiszem a legjobb lenne ha folytatnánk a reggelit. - Bólintott ő. Tévedtem.. egy csepp esze sem maradt, nem, a sok vér elvette a maradékot is..! Ez meg miféle megszólalás volt, az Istenért?!
-Drágám, biztosan elég jól érzed magad ehhez..? Nem szeretnél lefeküdni?
-Nem. - Sziszegte Teresa váratlanul. - Most nem fog elmenekülni... - Sustorgott, mintha fájna a torka, és roppant nehezére esne a beszéd.
-Ahogy mondja. - Szólt szárazon és elsőként indult az asztal felé.
Leült, és megvárta, míg mind elfoglalják a megfelelő helyet. Kedvem támadt előlépni a gardróbból, és vigyorogva közéjük sétálni – csak, hogy ne maradjon üresen az az egy szem hely - , de hamar elvetettem az ötletet.
Nem kezdett hozzá a reggelihez. Mind őt nézték, mind.. de neki a zavar legapróbb jelei sem mutatkoztak arcán, épp olyan jól játszotta szerepét, mint máskor.
-Ki vele, Dana. Mit műveltél a gyerekekkel? - Teresa hangja továbbra is suttogásra emlékeztetett. Legszívesebben megkérdeztem volna Laytont – mondd, a kedves mama mindig ilyen volt, vagy csupán önkéntelen torokgörcsben szenved..?
-Semmit. - Felelte egyszerűen.
-Ne hazudj! - Melanie kiabálása versenyre kélt a feszült, ámde mindeddig csendes légkörrel.
-Nem hazudok... - Mondta ő. - Nincs rá okom.. Ezzel kapcsolatban nincs.
-Hát mivel kapcsolatban van? Ne próbálkozz. Most már mindketten itt vagyunk. Most már nincs menekvés. - Karba fonta húsos kezeit, s olyan fölényes eleganciával tekintett le Danára.. Ellenben a két férfiról, mintha tudomást sem vett volna. Percy és Layton hallgattak – amondó vagyok: jól tették!
-Így van. - Krákogott Layton anyja. -A gyerekek nincsenek nálam, se Melanienél.. most aztán jól belegabalyodtál a csapdádba, te szerencsétlen. - Varjúkacaja sértette a fülem, olyasféle libabőrt váltott ki belőlem, melytől melleim is megkeményedtek. Meglepetten pillantottam le rájuk, nemhiába, néha teljesen megfelejtkezem róla, hogy magam is a női nemet képviselem.
Hatalmas villám szelte keresztül a horizontot odakinn, a tetőn kemény cseppek koppantak.
A vihar elkezdődött.
-Így van. - Mosolyodott el Dana fáradtan. - A gyerekek egyikőtöknél sem lehetnek. Nem lehetnek mert...
Hatásszünetet tartott, mint egy igazi színésznő, a nagy vallomása előtt.. De ez a színdarab most az élet színpadán játszódott, s Dana tudta, tudta, hogy nem fog vastapsot kapni.
-Mert? - Melanie mohón csillogó, gonosz szemekkel bámult rá.
-Mert meghaltak.
A mondat íztelensége, a semmitmondósága mellbe vágta a két nőt – és Percyt is. Layton fájdalmasan hajtotta le fejét.
-Mi?! - Így Teresa, mint rekedtes vészmadár, egy téli hajnalon.
-MI? - Így Melanie, mint óriás kakadu, ki az esőerdő csodás hangjait harsogja keresztül.
-Mi..? - Így Percy, a róka, ki talán a kérdését is hazugságnak szánta.
-Idióta. - Suttogtam én, aki nem hitte volna, hogy ekkora ostobaságot ember még elkövethet. - Mindnyájunknak végünk van.
-Meriel nem. - Folytatta Dana, hol Teresa, hol Melanie szemeibe mélyedve zavartalanul. - Ő megszökött egy fiúval, miután végzett az öccseivel. És most én kérdezek. - Fűzte hozzá ez utolsó mondatot, mielőtt a két boszorkány természetű felocsúdhatott volna döbbenetéből. - Anya, te honnan tudtad meg? Hm? Layton? - Pillantott oldalra széles mosoly kíséretében. - Te voltál az, drágám?
-Layton. - Kacagott fel Melanie hátravetett fejjel. -Layton..! Csak nem gondolod, hogy ez a szerencsétlen dalolt nekem.. Amikor még levegőt venni is elfelejtene, ha mi nők nem szólnánk neki, hogy..
Hatalmas csattanás rázta meg a családi asztalt, a teák kilötykölődtek a terítőre, a sótartó felborult, némi só szóródott a terítőre – veszekedés lesz.. Vagy már elkezdődött?
Újabb égzengés kísérte a baráti cseverészést, s az eső minduntalan szakadva húzta a magáét.
Tavaszi zápor.. Vajh úgy ül majd el, ahogy jött? Gyorsan és észrevétlenül?
Mind Laytonra néztek. Dana fújtatva fintorította el pengeajkait.
-Drágám, most ne fesztiválozz. - Egy mozdulattal lesöpörte férje kezét az asztalról – mert bizony ő csapott oda. Még aggódni is elfelejtettem.
Most felváltva néztek a házaspár tagjaira.
-Hívjuk a rendőrséget. - Szólalt fel aznap először Percy. - Ha igaz, amit ez a bolond lány mond.. Akkor hívjuk a rendőrséget.
-Nem. - Jelentette ki Layton. - Nem.
-Azt nem te fogod eldönteni. - Vetette oda neki az anyja, s úgy tűnt végre hajlandóak tudomást venni egymásról.
-Ma még ne. - Fűzte tovább. - Holnap reggel. Csak reggelig kérek haladékot.
-Hallgass már, te isten barma! - Rikoltott Melanie. - A szomszédtól tudom! - Üvöltötte. Dana elfehéredett.
-Drága, ugyan honnan tudott Mrs. Cornelle erről a.. - Kezdte Percy, épp olyan bamba kifejezéssel orcáján, mint Layton, de Melanie durván oldalba bökte.
-Nem a mi szomszédunk, te agyalágyult! Hanem Crumplebottom. - Széles mosolyra húzódó ajkai összepréselték a mellkasomat.. Ne.. ez nem lehet.. Ezt nem tehette meg.. velem..
Alig kaptam levegőt.
-Hogy Mrs. Crumplebottom..! - Most Danán volt a fehérség sora, s én láttam amint végigpörgeti magában az ismerős szalagot.. Mrs. Crumplebottom mindenütt.. Reggel, a piacon.. És akkor télen, éjjel mintha őt látta volna az ablakból.. Meriel fiúja..róla is tudott.. - Gratulálok, Dana. Ezt elbasztad.