Haldoklottam. Álmodtam, mégis éber voltam. Sötétbe zártak és én beleszoktam ebbe a világba, hát most miért, miért kellett fényt ereszteniük a denevér börtönébe? Ennél nagyobb kegyetlenséget velem tenni nem lehetett volna.
Dana egész éjjel mosolygott, szerelmesen, mint egy kölyökkutya és Layton a haját meg az arcát simogatta. Rettegtem a reggelt, de még inkább rettegtem azt, ami utána következhetett... Belegondolni rettegtem, mégis szüntelen ezen járt az agyam.
A nap első sugarait nem láthattam, annyi bátorságom és önerőm már nem akadt idebent, hogy levonszoljam magam. Layton az órára pillantott.
-Mindjárt hét. - Gyengéden rázogatni kezdte felesége vállát, aki nyomban felriadt.
-Megyünk a rendőrségre. - Suttogta.
-Nem. - Mosolyodott el a férfi, s én bágyadtan ültem fel. Nem?
-Nem?
-Nem. - Még szélesebben mosolygott.
-Hát akkor? - Ráncolta homlokát. - Layton, mire készülsz? - Bal karja segítségével feltornászta magát az ágyon, ülő helyzetbe. A férfi felelet helyett apró kulcsot halászott elő a zsebéből, s az ő féltekére eső éjjeliszekrény fiókjának zárába helyezte. Elfordította, a zár halk kattanással adta meg magát.
-Jóságos.. - Dana arca elfehéredett. - Te.. te..
-Én? - Vigyorgott, s közben kiemelte a fiókból a gyér fényben ezüstösen megcsillanó Desert Eagle AE 50-est. Rámarkolt a fegyverre, játékosan becélzott egy vázát.
-Az istenért, Mary néni Herendi porcelánját ne! - Sivalkodott.
-Kedves, meg sincs töltve. - Forgatta szemeit. - Szóval ezt szeretném. - Mondta. Egy pillanat erejéig elmerültek egymás tekintetében.
-Biztosan? - Dana szeme reménytelin csillant meg. Szívembe markolt a jeges rémület, Dana, már Dana is..?! Nem, ezt nem hiszem el..!
Layton bólintott. Kezét nyújtotta a nő felé, aki örömmel fonta ujjait az övéi közé. Magára kanyarította a fürdőköpenyét, annak jótékony leple alá rejtette a fegyvert.
Ne hagyjatok itt! - Gondoltam és felugrottam.

Odalent Teresa és Melanie karikás, kialvatlan, de annál élénkebb szemeivel találtam szemben magam, de Danáékkal ellentétben engem igenis megrendített a látványuk.
Eddig minden alkalommal kéjes örömmel töltött el, ha előre tudtam, hogy valaki meg fog halni, míg maga az illető gyanútlanul tette a dolgát.. De most más volt.
Én nem tudtam úgy tekinteni Danára, mint az anyámra.. Képtelenség..! Itt valami tévedés történt!
S mégis a tudat, hogy a szülőanyám férje ölni készül megrendítette bennem az önmagamba vetett hitet. Én is McWithy vagyok... Ezek velejükig romlottak! De én nem.. én nem vagyok az.
Kezeimbe temettem az arcom. Sírtam.
-Ti meg itt még pizsamában vagytok? - Hallatszott Melanie ripakodása, aztán a lövés zaja..
Leeresztettem a karjaimat. Hallottam a tompa puffanást, amint a kövér test padlót fog, de azt nem tudhattam, hol érte a lövés. Teresa éles sikolya azt sugallta, hogy nem a mellkasán..
Minden erőmet összeszedtem, s kileselkedtem.. Ráharaptam az alsó ajkamra.
Melanie a hasán feküdt, a koponyája teljesen szétroncsolódott. Nem hiába, erős fegyver a Desert Eagle, hatalmasat üt és ez meg is látszott, a szerencsétlen fél agyát elvitte az az egy szem lövés. Lédús testéből lassan folyásnak indult a vér, arccal lefelé úgy festett, mintha azt lefetyelné a padlóról.
A helyes kis dohányzóasztalt gazdagon terítették be a rubintvörös cseppek – lám, ez a gyilkosság nem maradt nyomok nélkül.
-Nagyi.. - Suttogtam reszkető hangon, Layton torz mosolyát nem tudtam nem észrevenni. A saját anyjára, Teresára szegezte a fegyvert, Dana türelmetlenül, karba font kezekkel feszített mellette. Szigorúan nézett a nőre, úgy, mint egy betolakodóra, egy ocsmány kis féregre, aki megpróbálta bemocskolni az ő mindig makulátlan és tiszta szőnyegét..
-Layton.. - Teresa hullára vált arca nem sok reménnyel kecsegtetett. - Fiam..
-Ne merj így nevezni. - Felelte higgadtan. - Nem vagy az anyám. Megszégyenítettél, megbecstelenítettél... - Hangja elcsuklott, ezzel egy időben mozdult az ujja a ravaszon. Keze megrándult a fegyver visszarúgásától. Teresa mellkasába fúródott a töltény, a következő a hasába, a nő szájából vér buggyant fel, végigcsurgott az állán, s amint hátraesett koponyája szétcsattant az asztalka vas peremén.
Layton reszketett az idegtől és tán a fájdalomtól is. Az én arcomon már patakzottak a könnyek, ellenben Dana elérzékenyülten ölelte magához kedvesét.
Lábaik alatt tócsába gyűlt a vér, ők pedig szenvedélyes csókban forrtak össze. Homlokom a fának koccant, lecsúsztam a fal tövébe.
Artikulátlan torokhangot hallatva zokogtam. Égetett és fájt. Igazán fájt. Miért..? Miért nem maradhatott minden a régiben? A bolond Meriel, az elviselhetetlen ikrek, Layton bamba képe és Dana őrmester jellege..? Miért..?
Régen szerettem a McWithy családot. Szerettem nézni az elcseszett, reménytelen életüket, s az ebből kitörni képtelen fiatal lelkek tipródását. De most, hogy én is részese lettem ennek az őrületnek pokolra kívántam az egész bagázst.. és lassan már önmagamat is.
Az újonnan egymásra talált páros egyszerre abbahagyta egymás szájának felemésztését, összenéztek és alig észrevehetően, de szinkronban bólintottak. Kézen fogva indultak meg kifelé.
Mi történik..? Hová mennek ezek?
Érdeklődve követtem őket egész' a hallig, ahol is megtorpantak. Layton leakasztotta a szegről a baltát, mely az esernyőtartó mellett függött évek óta, háborítatlanul. Még egyszer, utoljára a mozaiküveg hűvösének nyomtam az orrom.
Layton meglendítette a baltát, amely végérvényesen összetörte az engem mindeddig hősiesen védő gardrób faajtó gerincét.