Sosem szerette a kémiát és sosem szerette azt az otromba szemüveget, amelyet kénytelen kelletlen volt mégis felvenni a kísérlethez. Fehér köpeny óvta most ruhájukat az esetleges félresikerült akciók végkimenetétől, ám Frith mellett még így sem érezte magát különösebb biztonságban.
-Óvatosabban! - Sziszegte, látva a lány heves természetéből fakadó lendületét, mellyel pirosas löttyöt töltött egy zöld színű löttyhöz.. Csí képtelen volt fejben tartani a neveiket.
-Jó-jó. - Felelte foghegyről, látszólag őt sem nyűgözte le kiváltképp az óra menete. Folyton félretekintgetett és kibámult a hatalmas ablakokon, melyek teljes fényárban fürösztötték iskolájukat. -Nix érdeklődött felőled. - Jegyezte meg.
Csí átvette tőle a kéncsöveket, s most ő tett kísérletet, hogy a vonalig töltse fel az üvegcsét. Mikor végzett, csak azután reagált barátnője kijelentésére.
-Ki az a Nix? -Vonta össze vékony szemöldökeit.
-Nixon. - Fojtott hangon beszélt, fejével a mellettük lévő soron lazsáló, magas, félhosszú hajú srácra bökött. Még így is látszott, hogy szeme sarkából folyamatosan őket nézi, s ez immár Csí figyelmét sem kerülte el. Nem ismert mindenkit a csoportjukból, ezt a fiút meg aztán főleg nem – pláne, hogy soha sem beszéltek. Csí nem is akarta felvenni tantárgynak a kémiát, ezt csak Frith kedvéért tette meg.
-Aztán mit akart? - Kérdezte mellékesen, oly hangot megütve, mint kit nem is érdekel igazán.. Mrs. Harrison elhaladt mellettük.
-Ugye nem beszélgetnek? - Hajolt közéjük, s kezével előrenyúlt, a kéncső fölött legyező mozdulatot tett. Dühösen ráncolta a homlokát. - Maguk meg mit kotyvasztottak? A csapba önteni. - Utasította Frithet és tovább ment.
-Basszus. - Motyogta Csí. - Most kezdhetjük előröl..
-Hát, érdeklődött, hogy hol vagy. Mire felvilágosítottam, hogy Afrikába mentél. Erre ő elkerekedett szemekkel bámult : „Örökre?” . - Csí elnevette magát Frith élethű bemutatóján. - És akkor .. - Folytatta. - .. közöltem vele, hogy nem, ez csak egy egyhetes csereprogram, mire megkönnyebbült és azt mondta jó.
-Aha. - Hagyta rá. Képzelete egész máshol járt. - Te, Frith.. - Bámult ki az ablakon, miközben kiürítette az asztalukhoz szerelt lefolyós szerkezetbe az üvegcsék tartalmát.
-Hm?
-Én visszamegyek.
-Mi? Miért?
-Mert.. kell. - Nyögte.
-Hogy érted azt, hogy kell? - Pislogott rá értetlenül, de Csí csak a fejét rázta. Hogyan mondhatná el neki..?
-Maguk ketten! - Csapott az asztalra a tanárnő. - Ne kelljen még egyszer szólnom! - Szeme villámokat szórt, s egyben hitetlenséget sugárzott magából. Csí mindig olyan csendes lány volt...
-Elnézést. - Szegte le fejét, nekilátott, hogy normálisan elvégezze a feladatot. Bőre viszketett Nixon pillantásától, de keze megint csak meg volt kötve, így nem vakaródzhatott.

Az ebéd szünetben a többi lány mérgelődése ellenére félrevonultak Frithtel. Csí szemére vetették, hogy egy hete nem látta őket, erre fel mégis csak kettesben pusmognak, meg különben is szeretnének hallani az afrikai srácokról.. De Csí türelmetlenül intette le őket, tőle oly szokatlan módon.
A sorok között megkeresték a kuka melletti ebédlőasztalt, oda soha senki sem ült. Frith könnyedén ejtette maga elé tálcáját, melyen egy tányér – állítólagos – pörkölt roskadozott. Ő nem zavartatta magát – állította - , otthon volt alkalma hozzászokni ehhez.
A kínai lány szíve összeszorult. Tudta, milyen otthon barátnője helyzete, és azt is tudta, hogy nem tud segíteni neki. Ez még inkább csavart egyet eme, szinte már vértelenné váló szervén.
-Szóval? - Villájára szúrt néhány nokedlit, a szájába tömte.
-Ki fogsz nevetni. - Maga előtt összekulcsolta ujjait, még egyszer alaposan körülnézett, hogy biztosan nem figyeli-e őket senki. A sorban állók a mai menza borzalmaival foglalatoskodtak, az asztaloknál ülők pedig egymás –és a többiek magánéletével. Minden a megszokott rendben zajlott, így Csí folytatta. - De én megkértem Abanát, hogy ne a szabványprogramokra vigyen el engem. - Suttogta.
-Mi?! Te kihagytad a tevegelést, meg a többit? Bolond vagy? - Suttogott vissza élesen, szenvedélyesen nyelte le a falatot. A lány látta a szeme vad csillogásán, hogy legszívesebben mit mondana neki. Ó, mit nem adott volna ő azért, ha egyszer is eljut egy olyan vidékre...
-Nem. - Legyintett. - Ültem tevén, meg a többi.. De kicsit kevesebbszer és kevésbé is élveztem mint a többiek. - Ismerte be.
-Akkor mi a fészkes fenét csináltál ott? - Vonta fel szemöldökét, ettől a homloka megnyúlt, és az arca úgy festett, mint egy deformált vilmoskörte. Csí elnevette magát, de arca egyből elkomorult, amint eszébe ötlöttek a kiálló bordák, melyekből akár cimbalomhoz hasonló hangokat lehetett volna kicsalni.
-Én.. láttam az éhezőket.. - Hangja elvékonyodott.
-Ez természetes. - Bólintott komolyan. - Biztos megrázó volt, Afrikában sok az..
-Nem, nem érted. Nem csak futólag.. Én elmentem Darfurba, egy szövetkezettel. Olyasmi, mint a Vörös kereszt. -Magyarázta.
Frith úgy érezte, ismét eljött az ideje, hogy kiakadjon.
-Mi?! Téged elvittek Darfurba? De hát.. hát.. - Hápogott. - Az háborús övezet! Veszélyes.. ki tudja..
-Tudom. Tudom. Kérlek, nyugodj meg. - Csitította. - Amit ott láttam, az kegyetlen volt. Nem csak az éhezés, nem csak a nyomor.. a betegség korlátlan terjedése és.. - Beszéde elcsuklott, le kellett hunynia a szemeit. Most, hogy beszélt róla a szagok, a hatások olyan elevenen környékezték meg elméjét, mintha megint ott járt volna a gondterhes, kiszáradt földeken..
-Ez elég pocsékul hangzik. - Ismerte el. - Ide akarsz te visszatérni..? - Csóválta fejét. - Ennél már ez az istenverte betondzsungel is jobb. - Nevetett. Csí lemondón sóhajtott. Frith nem képes felmérni a helyzet komolyságát – gondolta.
-Igen, mert pocsék is. És akármilyen hihetetlen, de én ezekben az emberekben önmagamat láttam. - Frith szemeibe nézett, még egy utolsó próbát akart tenni, hátha a lány felfogja mit is jelent ez neki.
-Pffff. - Egyszerre kirobbant belőle a gúnyos kacaj. - Magadat? Már megbocsáss, lehet, hogy vékony alakod van, de azért még nem hasonlítasz egy etiópra.
-Basszus, Frith! - Állt fel hatalmas felindulásában. - Piszkosul nem értesz, semmit, semmit, de semmit! - S sarkon fordult, el is vágtázott volna sértettségében, de a vörös lány halk szava mégis visszafordulásra késztette.
-Tényleg nem. - Mondta halkan, leszegett fejjel, s hajtincsei egyszerre mintha feje tetejére lapultak volna, osztozva vele szíve bánatán. - Tudod.. - Emelt fővel nézett szembe Csível. - Nem érthetem. Mert én sosem élhetek úgy, mint te. Azt hiszed nem tudom, mit juttattak eszedbe azok a szerencsétlenek ott, Afrikában? Azt hiszed..azt hiszed én nem tudom mi az a tehetetlenség? A kibaszott nagy tehetetlen, képtelen helyzet?! Hát jobb ha tőlem tudod; tudom. - Eddig olyan gondtalannak tetsző, vidor és pajkos szemei színültig teltek fájdalommal és elkeseredettséggel. Csí szíve majd' kiugrott a helyéről. - És nem értek egyet veled.. ők nem olyanok mint te. Nézz magadra! Nézz, magadra, Chi! Itt vagy, a családod... szeret és támogat téged, és rengeteg lehetőséged van. Az lehetsz, ami akarsz! Orvos, vagy tanulhatsz zenét.. Csak ki kellene használnod. De mindegy. Igazad van, fogalmam sincs semmiről.
A lány nem tudta, mit kellene most tennie. Ha elmegy, ahogyan tervezte, azzal együtt magára hagyja a barátját.. Ha marad.. akkor meg feladja azt, amit elkezdett – legalábbis így érezte. Úgy is mindegy – gondolta. Soha sem lehetek az, aki én vagyok. Lemondóan ült vissza és csak ennyit mondott.
-Bocs. Nem úgy gondoltam.
-Te. - Piszkálta meg a szaftot. - Ez a csirke még mozog.
-Fújj! - Undorodva, de már nevetve húzódott el. - Akkor öld meg gyorsan, mielőtt kimászik és mindent összepiszkít.
Aznap délután azonban egyikük nevetése sem fakadt szívből. Valami megváltozott. Mindketten érezték, az aznapi szokatlanul lassan forgolódó diáksereg étvágytalan nyammogásában – ami valami folytán nem a különösképpen borzalmas pörkölt végett volt olyan vontatott.

Délután Frithéknél „tanultak”. Ezt mondta édesanyjának Csí, és a nő maradéktalanul elhitte neki. A lány soha sem hazudott otthon ezelőtt, és ez az új érzés megbizsergette őt belülről. A bűn édeskés íze torkáig kúszott, nyelvét birizgálta, a szíve szaporán vert. Kipukkasztotta az epres rágógumiból fújt gömböt.
Frith felhangosította a zenét, Csí fülét bántotta a basszus ereje, összeráncolta a szemöldökeit.
-Bocs, tudom, hogy nem szereted. De csak ezt az egy számot. - Hemperedett hasára az ágyon, fonatai csak úgy röpültek utána. Reptükben megcsapták az élénkpiros tapétát, s a kínai lány hosszasan elidőzött a szobán, mint ahogyan eddig már oly sokszor megtette. Az ő szemében Frith igazi lázadó volt. Minden csupa színes kavalkádként forgott körötte, harsányabbnál harsányabb kékek, narancssárgák és zöldek vetekedtek szobájában minél nagyobb uralomért, Csí szinte elveszett az árnyalatok között.
-Hagyd csak. - Mondta hirtelen. - Sőt. Lemásolod nekem? - Kérdezte elszántan. Frith horkantva nevetett fel.
-Azt hittem mióta anyád kettétörte a múltkorit, nem próbálkozol vele többé. - Jegyezte meg enyhe éllel, de azért felállt és a vitrinhez táncolt melyben az írható CD-ket tartotta.
-Hát ez meg mi? - Pattant fel Csí a forgószékből, mikor szemet bökött neki a vörös rózsa. Befurakodott barátnéja mellé, aki hamisan elmosolyodott.
-Ezt kaptam. Nézd! - Két ujjával felcsippentette mellőle a kártyát. - Rod meghívott a bálba.
A bál! A lány fejéből időközben teljesen kiment az iskola által minden évben megrendezett szüreti bál. Afrika mezején valahogyan másfelé kalandoztak a gondolatai, a meleg szelek új világba röpítették.. De most nem volt mese, vissza kellett térnie a saját világába.. Abba a világába, melyet mások építettek köréje.
-A bál. - Suttogta. - Egészen elfelejtkeztem róla..
-Úgy is találsz partnert. - Legyintett.
-Őszintén szólva.. Nem is érdekel. - Szegte fel fejét peckesen, úgy festett, mint egy gőgös hercegkisasszony. Frith hatalmasat nevetett.
-Mi ütött beléd, te lány? - Kacagott. - Hazudsz anyádnak és nem tanulsz, aztán meg Linkin Park.. Most meg, mint az igazgató és a tanárok egyik kedvence, sitty-sutty kijelented, hogy teszel a bálra.
-Semmi. - Felelte színtelen hangon, de a titkolózás leheletnyi árnyalat elfátyolozta az arcát.
-Na. - Bökte oldalba, szembe fordult vele és közben letette a rózsát, helyét most egy lemez vette át gyűrűs ujjai között. - Halljam.
Egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetük, lám, milyen szép köteléket alkot a fekete és a zöld együtt..
-Elegem van. - Fújta ki a levegőt hosszasan. - Elegem van, hogy megszabják mit tehetek, hogy mit gondolhatok..! Az egész olyan érzés, mintha előre meg lenne írva az életem. Neked legalább nem szólnak bele..
-Nem. - Fintorodott el fájdalmasan. - Nem, de nézz körül, Chi! - Utasította, s a lány engedelmeskedett. Bár Frith szobája végtelenül egyedinek és kreatívnak hatott, de figyelmét nem kerülhette el a felső sarokban a batikolt rongydarab, pontosabban az általa takart hosszas repedés a falon, melyet évek óta nem tudtak megcsináltatni. Frithék albérletről albérletről költöztek, mígnem San Francisco eme negyedében megvették ezt a lakást. Szegények voltak, persze a lány sosem kesergett e miatt, legalábbis nem mutatta – Csí előtt is csak nagy ritkán.
Ami azonban igazán rányomta a bélyegét szerény kis életére, az a nevelő apja személyében mutatkozott meg. Mike szerencsejáték függő volt, és természetét illetőleg roppant erőszakos – főleg Frith anyjával.
-Jó. - Mondta megenyhülve. - Én tudom.. De.. Frith.. Elég volt. Én visszamegyek. - Jelentette ki eltökélten. - Visszamegyek Afrikába és a darfuri és az ahhoz hasonló szerencsétleneknek szentelem az életem.
-Úr Isten. - Esett le a lány álla erre. - Ha nem ismernélek, azt hinném egy megveszekedett bolond vagy.........
-Látod? - Fakadt ki, combjára csapott, hátra vetette a fejét, kis kezei ökölbe szorultak. -Te sem értsz meg.
-De, én nagyon is értem, hogy lázadó korszakba léptél – noha kicsit megkésve, és anyád alá hatalmas borsot törnél vele, ha lelépnél a feketékkel, de kérlek, Chi, gondolkozz! Itt hagynád a családod? Nit? A sulit? Az életedet? - Szenvedélyesen sorolta az észérveket, majd hangja egészen ellágyult, így fűzte hozzá halkan : - Engem..?
-Nem. - Horgasztotta le fejét, s a kezdeti forró bizsergés azon nyomban kihunyt a lelkében.