Zavart volt, zavarodottabb, mint az elmúlt évek során bármikor. Chi számára többet jelentett, mint amit puszta szavakkal körül lehetett volna írni. Ő nem csupán a faág volt, mely a leveleket tartotta – fogalmazta meg egykor Frith -, Chi maga volt a fa. Persze Frith is fa volt. Egy terebélyes lombú fa, csak épp' néha meg kellett metszeni azt a rakoncátlan lombkoronát, és ekkor jött a képbe a lány.
Ő nem akarta levágni a felesleget. Csupán..egy kicsit korlátozni szerette volna annak terjedését. Így hát melléje telepedett, és együtt növekedtek, boldog szimbiontákként.
Feltételek nélkül megbízott benne, és tisztelte is őt, mert Chi soha nem beszélt botorságokat, nem hadovált a levegőbe.. és pontosan olyan érzékeny volt, mint ő maga – bármennyire is tagadta ezt néhanapján.
Fejét még mindig makacsul rázva ugrott fel a buszra. Kétségbeesetten pillantott körül, annyi ember állt azon az egy szem járművön, és ő akkor úgy érezte, hogy mindnyájan egy másik bolygóról érkeztek. Hogyan lehetséges az, hogy ennyi élőlény közül csak egy szem él e Földön, ki megérti őt?
Chi volt az alapja sok mindennek, amit ő felépített és ez a biztos talaj egyszerre kicsúszott a lábai alól – legalábbis ő így érezte.
Ezért forgolódott most ilyen óriásra tágult, zavaros szemekkel. Ezért keresett valami megnyugtató e világi dolgot, amibe belekapaszkodhatott volna.
Még hogy sárkányok.. Nem, Chi, ezt még neked sem hiszem el. - Hunyta le szemeit. Pár másodpercig így maradt, nem gondolva semmire, csupán lélegezve. A busz kanyarodott, erősebben markolta a hideg csövet, a következő megálló már az ő utcájuk volt.
Ahogyan az egyre kopaszodó fákat figyelte, melyeken alig függött már egy két levél, és azok hozzá hasonlóan gyenge fogódzkodását is hamar megszakította egy gyorsan, hirtelenül feltámadó szelecske.. Nem is ez a sületlenség volt neki a baja a sárkányokkal. Elvégre Chire is rájöhet az öt perc. Na de az ő, Frith magánéletével bohóckodni..!
Nem, ilyen messzire Chi még sosem ment. A néhai tapintatlanság és figyelmetlenség, meg a dolgok komolytalanul vétele sokkal inkább tulajdon hibái közé tartozott.
A busz fékezett, és ő kelletlenül szállt le.
Elsétált az elfagyott virágágyások mentén, a környék kutyái már rég nem ugatták meg őt. Szerette San Francisconak ezt a részét, itt nem emlékeztette olyannyira saját korlátaira.
Bezzeg a belváros...! Beton, beton, beton.. Frith összerázkódott, s mire rendbe szedte volna megbolydult idegszálait, ismét végigfutott gerincén a hideg.
Tompa sikoly szűrődött ki, egyenesen afelől az épület felől, amely felé éppen igyekezett. A házukból, az anyja sikolya..Ezer közül is megismerte volna azt a sikolyt, annyiszor hallotta már.
Az anyja mindig sikított, akárhányszor a nevelő apja összetört valamit.
De ez most másféle sikoltásnak hangzott.. Futni kezdett.
Nem sokat babrált a kulccsal, szinte ösztönösen talált bele elsőre a külső kapuzárba, átrohant a gazokon, most kivételesen nem botlott el a tekergőző slagban. A bejárati ajtó nyitva volt.
Fojtott zokogás csapta meg a fülét, az is igen hamar elhalt. Frith elborzadva állt meg a konyhaajtóban, ujjai önkéntelenül téptek az amúgy is málló tapétába. Anyja a sarokban kuporgott, levegőért kapkodva.
Az a szörnyeteg, az az állat...
-Mit műveltél, te rohadék?! - Rögvest anyja mellé ugrott, kezébe vette a kezét. A nő hányni kezdett. - Basszus.. - A lány némileg arrébb húzódott, a férfi még mindig lihegett. Kirázta öklét, hátat fordított és mint aki jól végezte dolgát menni készült.
-Állj. - Egyenesedett fel Frith. Nem tartozott a magas növésű lányok közé, mint Chi, és arca is olyan kerek és kedvességet sugárzó vadalmára emlékeztette az embert, hogy legszívesebben orcán csókolta volna aki meglátta reggel a mosolygós képét. Most azonban más volt. Sötét árnyékok húzódtak szemei alatt, a szemek alatt, melyekben gyilkos, tettre kész szikrák keltek életre.
A férfi gúnyos kacajt hallatva fordult hátra.
-Jobb, ha befogod, különben te is megtapasztalhatod... - Nyomatékot adva szavainak, öklét fenyegetőn emelte fel.
Frithben ekkor elpattant valami. Valami, ami szívét feszítette ezidáig.. Valami kegyetlen gondolat küzdötte felszínre magát abban a zavaros tengerben, mely a lány lelkében ült meg.
Ölni..gyilkolni..önvédelemből persze – e gondolatok fordultak meg akkor a vörös fejében.
Egyszerre érezte anyja elhaló suttogását tarkóján, és a gyönge, női ujjakat felkarjára fonódni, gyengén, de határozottan.
Összeszorított fogakkal vicsorgott, mint egy farkas. Egy kóbor farkas...
A szemétláda még egy utolsót nevetett, magára hagyta a két nőt. Frith nem sírt, de belül újabb darabkája halt el a gyermeki énjének – már ami megmaradt belőle eddig.
-Hagyd.. - Vinnyogott. - Majd lenyugszik. Ismered. Most hónapokig nyugi lesz.
És aztán?! És ha vége lesz azoknak a „nyugis” hónapoknak? Mi van, ha nem csupán gyomrába öklöz az ő anyjának, hanem... Nem arra még gondolni sem mert.
-Nem. - Izmai megfeszültek, állkapcsa szinte összeroppant, olyan erősen szorította össze fogait. - Én ezt nem hagyom többé.
Válla felett még mindig könnyáztatta és elkínzott orcájú anyjára pillantott és minden másodperccel egyre erősödött benne az érzés... Nem hagyni többé, nem hagyni soha, soha többé..
A nő felnyögött fájdalmában, összegörnyedt.
-Várj.. hozok neked egy fájdalomcsillapítót. - Gyengéden végigsimított karján, óvatosan leültette az asztal mellé egy székre.
Amint a szűk előszobában haladt a gondolatok már szavakká formálódtak ajkán.
-Nem hagyom..én aztán nem. - Bikaként fújtatott, egy igazi rőt bikaként, ki mégis nőstény, s egyszerre birtokolja a teremtés koronáinak erejét. Legyen ez az erő akár jó, akár gonosz. Végtelen erő volt azokban a sorsdöntő percekben kibontakozóban.
A szobába lépett. A sokktól felordított. Ez aznapra már túl soknak bizonyult számára.

Csí némileg megnyugodott Nagendra folyamatos jelenlététől és bizalomgerjesztő szavaitól. Magának sem vallotta be, de egészen megkedvelte a sárkányt.
A konyhában álltak, családtagjai még mindig nem érkeztek haza, így nyugodtan kutakodhatott a mélyhűtőben fagyasztott húsok után. Étel készítés közben egyre a bált taglalták Nagendrával.
-..Nem, nem és nem! - Tiltakozott. - Értsd meg, nem gyújthatjuk fel a függönyöket. Még a végén megsérül valaki.
-Senki sem fog megsérülni. - Állította az, de Csí a fejét rázta.
-Valami mást találj ki.
-Chi. - Óvatosan megharapta a lány bokáját, hogy az lepillantson rá. Mikor ez megtörtént nyomatékosan folytatta. - Én felgyújtom a függönyt, azonnal észre fogják venni. Oké, elég pár rongydarab, de hidd el.. nem lesz baj. A füstjelző bekapcsol. Te meg aztán bevallod, hogy te tetted.
-Egy gyújtogatásért nyilván eltanácsolnának. - Hümmögött. - Főleg ha tönkreteszek vele egy olyan nyilvános eseményt, amelyen a város polgármestere is jelen lesz.
-Erről beszélek. Jó lenne, ha néha hallgatnál rám.
-Mit ennél? - Emelte magasba a két zacskót. - Csirkét?
Nagendra végignyalta pikkelyes pofáját. Csí nem is gondolta volna, hogy ilyen hosszú nyelve van.
-A csirke jó. - Sziszegte kígyómódjára, s a lány hirtelen el sem tudta dönteni, hogy a számára érthető avagy sárkánynyelven szólalt meg.
-És izé..sütve, rántva..?
-Sárkány vagyok, nem szobacica! - Méltatlankodott és ezzel egyszerre tiszteletet parancsolón húzta ki magát, fejét felszegte. Nahát, még a nyaka is milyen hosszú.. - állapította meg magában Csí. - Ha Keeliában volnánk, tudd meg, hogy vadásznék magamnak.. Bár még soha életemben nem vadásztam. - Tette hozzá némileg szerényebben.
-Jó-jó. - Emelte fel két tenyerét, miután a pulton egy vágódeszkára helyezte a csirkecombot. - Csak.. próbálok a kedvedben járni.
Egymásra mosolyogtak.
-No, ezt most hagyjuk kiolvadni.. - Telefoncsörgés szakította félbe megkezdett mondandóját, mely talán Nagendra szép, fehér fogainak megóvásáról szólt volna.
A falra erősített vezetékes készülékhez sietett, felvette a kagylót.
-Haló? - Kérdezte, s a válasz meglepetésére izgatott zihálásként érkezett.
-Chi! Basszus! Én vagyok, Frith! - Lihegett, mintha métereket futott volna. A háttérből hiéna szerű vihogás hangzott, de nem.. még sokkal mélyebb, torokból eredő, kísérteties szörnyeteg morgására emlékeztető – de azért még nevetés szerű.
-Ez meg mi a ménkű? - Tátotta el száját. - Beszabadult hozzátok egy kóbor kutya? - Csí a szeme sarkából Nagendrát figyelte elborzadva, aki most a konyhapulton kuporogva hőhullámokat lehelt a húsra. - Nagendra! - Sivalkodott. - Ha valamit meggyújtasz..!
A lény összerezzent, bűnbánatos képpel ugrott le a padlóra. Érdeklődése felébredt a beszélgetés iránt, közelebb somfordált a lányhoz.
-Chi? Ott vagy? - Kérdezte Frith izgatottan.
-Itt, persze. Bocs.. Csak Nagendra.. Jaj, tudom.. hagyjalak békén ezzel.. - Elszorult a torka. Egyszerre érzett sértettséget és bánatot, mely a szívét nyomta.
-Éppen ez az, amiről beszélni akartam veled.. - Szégyenkező hangja furcsán simogatta a lány piciny fülét, még így, a telefonon keresztül is.
-Hát mégis hiszel nekem? - Csillant fel a szeme.
-Kénytelen vagyok.. - Ismerte be. - Ugyanis.. itt terpeszkedik a szobámban. De Chi... ez cseppet sem olyan, amilyennek elmondtad! - Rémüldözött, s Chi és Nagendra szinte egyszerre pörgették le lelki szemeik előtt a filmet, amint Frith újra meg újra megnézni magának a teremtményt.
-Hát milyen? - Akkor már olyan erővel szorította fülére a kagylót, hogy az nyomokat hagyott a bőrén.
-Hatalmas! És és.. kék! És.. egyáltalán nincs kedves női hangja .. És és teli van tövisekkel, a gerincéből, meg a nyakából is kiállnak, sőt, az egész pofája olyan, mintha egy csokornyi tüskéből nőtt volna ki! Meg a szárnya..! Egyáltalán nem olyan, mint egy kölyöksárkányé, vagy mié..
Jesszus, még a farka is tüskés..
Csí elképedt. Ha az a fenevad valóban olyan, amilyennek Frith leírta, akkor az nem kelhetett ki frissen a tojásból. Akkor valami nem stimmelt..
Tekintete Nagendrára vándorolt, aki megsemmisülten, mereven állt ott, s rápillantva némán suttogta:
-Leviathan.