A vonal végein végtelennek tetsző némaságba burkolózott a két barátnő, a csendet elsőként Csí törte meg.
-Történt.. valami? - Szomorkás hangja egyszerre engedte sejtetni aggodalmát, és a csalódottságát is.. Igen, valahol mélyen sejtette, hogy cseppet sem az ő kedvéért történt az, ami történt. S ezzel egyszerre értetlenül állt a történések előtt. Ilyen egyszerű volna? Hány tucat, sőt, tovább merészkedett, hány ezer ember tudhat még eme csodalények létezéséről?
-Történt. - Lehelte megsemmisülten. - A nevelőapám.. Durván megverte anyát... - Csí tulajdon torkában érezte Frithének szárazságát.
-Jesszus. Átmenjek?
-Jó lenne.. igen, jó lenne.. - Aprót sikkantott, majd gyorsan folytatta. - És hozhatnád Nagendrát is.. Lehet, hogy ketten nem boldogulnánk ezzel itt.. Mármint Leviathannal! - Tette hozzá rögtön, a lány úgy vélte, hogy nem magától ötlött eszébe a sárkány neve.
-Sietünk. - Azzal letette a kagylót. Félve pillantott Nagendrára, és mikor a sárga kristálygömbökben nem látott nyugalmasan kavargó értelmet, izgalma a tetőfokára hágott.
-Induljunk. - Bólintott.

Frithék háza nem volt túl messze, most mégis mérföldeknek tetszett az alig fél órás út. Csí idegesen szívogatta a fogait, topogott a buszon, türelmetlenül számlálta a megállókat. Egészen megszokottá vált számára lila kis barátja jelenléte, már-már úgy lépdelt mellette az utcán, mintha csak egy kutyával sétálna, ami aztán igazán semmiféle feltűnést nem kelt. Ám tudatában mindvégig ott pislákolt a kis láng – vagy ha nem is ott, hát Nagendra bíborvörös nyelve hegyén -, mely emlékeztette, hogy ennek a hétköznapi állapotot kizárólagosan a lény láthatatlanságának köszönhetik.
Mire elgémberedett ujjai végre lenyomhatták a csengőt, addigra csaknem bepisilt izgalmában.
-Frith! - Elsőként szorosan magához ölelte a lányt, aki egész testében remegett – bizonyára nem a csontokig hatoló hideg miatt. - Jól vagy? Ugye téged ..
-Hozzám se nyúlt. - Legyintett hanyagul, de közben Csí figyelmét nem kerülte el a macskavágású szemekben pattogó szenvedélyes tűz. - Azt próbálta volna meg.. - Mormogta, s tekintete akkor Csí térdére, pontosabban a szorosan odasimuló lila sárkányra vándorolt. - Ez őrület.. - Motyogta.
-Az. - Hagyta rá. - Ő itt..
-Nagendra vagyok. - Hajtott fejet tisztelettel, s egyszerre méltóságteljesen.
-Én meg Frith. - Mondta. Csí már majdnem a szavába vágott, de ekkor Nagendra előzte meg.
-Nem.. Jól tette, hogy.. kimondta! - És a kínai lány ámulattal figyelte, hogyan mozog a jószág hegyes fogakkal teli szája.. És az a hang, amely torkából előtört! A szája elé kapta a kezét, így próbálta visszatartani előtörő kacaját. Nagendra sárkányhangja épp átmenetet képezett egy jól megtermett repedt fazék, és egy csóka között, amelyet egy kút mélyére eresztettek favödörben. A mondat szaggatottan bukott fel belőle, nehézkesen beszélt.
-Ha-ha. - Szólalt fel eztán fejében a kellemes nőhang. - Az én.. nyelvemet törik a ti szavaitok - Némi pökhendiség csendült szavai mögött, ám ekkor aztán ijedten hunyta le szemeit. - Hallom.. őt. - Károgta.
-Kit? - Kérdezte mohón Frith.
-Leviathant. - Pislantott. - És Frithnek hangosan kell.. beszélnie ahhoz, hogy értsem... amit mondd. A gondolatátvitel, csak a sárkány... és gazdája között... működik. Elméletben.. Én most hallottam Leviathant. Nem értem..
-Menjünk be. - Indítványozta Frith.
-És anyád? - Aggályoskodott Csí.
-Bevett két nyugtatót. Most kidőlt jó pár órára. Gyertek.. - Intett, hogy kövessék, és bár Csí ismerte a járást a limlomos kerten keresztül, melyre ráfért volna egy alapos gyom – és vakond irtás is, most mégis Frith mögött haladt. Tartott ettől a bizonyos Leviathantól.
-Ne félj tőle. - Mondta neki, kizárólag neki Nagendra. - Érezni fogja, és ha érzi a kételyed, nem fog tisztelni téged.
-Honnan ismered ilyen jól? - Ha akarta volna, akkor sem tudja leplezni gyanakvását.
-Később. - Intette türelemre.
Beléptek, Csí ösztönösen rúgta le cipőjét, Nagendra pedig illendőn törölte meg szarupikkelyes talpait.
-Hol van? - Kérdezte a lány fojtott hangon.
-Odabent. - Súgta vissza, mintha abban bízna, hogy Leviathan nem hallja meg. - A szobámban.
Áthaladtak a konyhán, az asztalon még ott pihent a véres papírzsebkendők hada. A szoba ajtaja zárva volt.
-Csak utánad. - Szólt Csí, de Frith felszisszent.
-Én.. azt hiszem, hogy.. ez.. a valami veszélyes. - Nyeldekelt. - Jaj, istenem! - Fakadt ki hirtelen. - Nagendra annyira aranyos! Kicsi és bájos és.. oké, a hangja elég rémes, de nem valószínű, hogy ránk támad.
Az említett félig büszkén, félig rosszallón húzta ki magát. Frith épp folytatta volna, mikor egy hosszú és kínos rángás vonult végig a testén.
-Jól vagy? - Szorította meg karját barátnője.
-Beszél hozzám. - Suttogta. - Azt kérdezi.. „Mi lesz már, söpredékek? Be mertek jönni, a nagy Leviathan elé, vagy ott kint várjátok a megváltást?” - Egy pillanatra még utánozta is a szörny mély, zengő hangját, ám ekkor remegés rázta meg a szobát, és hatalmas robaj. Állatias, hátborzongató üvöltés hangzott fel, s Frith látszólag őszintén remélte, hogy anyja elég erős nyugtatókat vett be aznap.
Remegő kezekkel nyúlt a kilincsért, Csí az övére tette a kezét, s a kis sárkány, mintegy jelezvén – ő bizony nem fél, besurrant lábaik közt a szobába.
Kényelmesen ült az ablak előtt, feje leghegyesebb tüskéje épp' súrolta a plafont. Olyan volt, amilyennek Frith leírta. Hatalmas, mélykék, s néhány halvány tengerszín pikkely borította méretes testét. Az ő szeme is sárga volt, akárcsak Nagendráé. De még milyen sárga!
Csínek a lélegzete is elakadt, amikor pillantása elveszni látszott abban a mély alagútban, melyet közönséges ember pupillának nevezett volna.. De nem pupillára emlékeztetett az a sötét erőt sugárzó, végtelennek tetsző feneketlenség..
-Leviathan . - Mosolyodott el végül barátságosan Csí, úgy hitte, ez megfelelő modor egy ilyen monstrummal szemben.
Az válaszként gúnyosan felmordult. Nagendra azonnal elébe szökkent. Morgott valamit, amit a két lány nem érhetett, de aztán emberi nyelven is elkrákogta a szavakat.
-Lehetnél tisztelettudóbb is, Leviathan. - Szólt szigorúan. Kesernyés, mélyről jövő, hörgő kacaj visszhangzott a színes cserepek között.
-Ugyan kivel? Ezzel az emberfajzattal itt, aki valamiképpen megidézett engem? - Horkantott, s szeme villámokat szórt. - Vagy ezzel itt? - Bökött fejével Csí felé, és bár hangra ugyanolyan fület sértő, kellemetlen zengése volt, mint Nagendráéknak, az azonban, hogy folyékonyan beszéli a nyelvet, egyiküknek sem tűnt fel. Mind megbabonázva figyelték őt. - Ezzel aki elültette a fülében a bogarat?
-És velem.. is, Leviathan. - Mennydörögte. Csí elképedve nézte őt, és szívét furcsa melegség árasztotta el. Kedve lett volna magához ölelni Nagendrát.
-Taknyos. - Morogta. - Visszamegyek. - Jelentette ki.
Nagendra hallgatott, egy másodperc erejéig összefonódott a tekintetük, s ők ketten, mintha sárga villámokat láttak volna cikázni a szobában.
-Még nem. - Mondta végül. - Segíts neki. Ez a.. feladatod..
-Azt megnézheted! - Kacagott fel, és olyan váratlanul hallgatott el, mint ahogyan megjelent a kis szobában. - Hallanád a gondolatait! - Hörgött. - Ez az emberfajzat romlott!
-Ne merj így beszélni Frithről! - Csattant fel Csí, kivívva ezzel Leviathan figyelmét. Lehajtotta hosszú nyakát, arca csaknem egy vonalba került a lányéval.
-Ne mondd meg nekem, mit tegyek és mit ne. A végén még fogaim közt találod a gerinced.. - Lehelte fenyegetőn, s Csí arcát forró gőz csapta meg. Önkéntelenül hőkölt hátra, gunyoros nevetésre késztetve ezzel Leviathant.
-Akárhogy is.. - Szólt közbe Nagendra. - Nem tehetsz.. semmit. Ismered a rendszert. Nem mehetsz vissza. És nem... bánthatod őket. - Szája sarka felfelé rándult, ez egyszerre nyugtatta meg a két lányt, és ezzel együtt ébresztett Csíben újabb kérdéseket.. - Nyugi. - Szólalt fel Nagendra, elméjében. - Négyszemközt mindent el fogok mondani neked erről. De még nem most. Az idő most aztán végképp sürget bennünket..
-Nem érdekel a rendszer. Nem érdekelnek a szabályok, a törvények, nem érdekel semmi. Én.. egy átkozott percig sem maradok itt tovább.. - S úgy kezdett helyezkedni – bár ez igen nehezére esett a méretei végett - , hogy minél közelebb legyen Frith kicsiny csapjához.
-Leviathan, nem.. szökhetsz meg! - Kiáltotta nyomatékosan Nagendra.
De abban a másodpercben a sárkány alakja deformálódott, elsőként összébb húzódott az alteste, és a bendője, majd megnyúlt, s nudlira emlékeztető groteszk formát vett fel. Fejjel előre a csapba bukott, Csí mélyen belehajolt a mosdókagylóba. Összeszűkült szemekkel figyelte a hangyányira zsugorodó Leviathant, ki egy vízcseppbe merült, és könnyeden végigszánkázott a lefolyóig.
A lány akkor mély, bariton férfi hangját vélte fejében hallani.
-Ne törődj ezzel az ostoba kölyökkel. - Mondta lenézőn, nyilván Nagendrára utalva. - Akármit is mondd.. Most még abbahagyhatod. Menekülj, amíg lehet. Tüntesd el. Ne higgy benne és akkor eltűnik. Hamuvá ég, és a hamut elviszi a szél, mintha sosem lett volna ott.
-Nagendra.. - Suttogta Csí. - Én ugyan nem értek a sárkányokhoz, meg a ti világotokhoz.. - Nyelt nagyot, és oldalra sandított a sápatag Frithre, s a kemény tekintetű kisebbik sárkányra. - De ha azt próbálod meg elhitetni velem, hogy te meg ő, közel egyidősek vagytok...
-Nem. - Rázta fejét. - Nem vagyunk. Nem tudom hogy történhetett. De Frith nem gonosz, ebben biztos vagyok.
-Mi is a célunk ezzel az egésszel? - Ráncolta homlokát Frith.
-Hogy te is megtaláld a magad útját. De ne aggódj, Leviathan vissza fog jönni.. De addig is, a bálra kell koncentrálnunk. - Szögezte le.
-Tényleg, Chi! Alig három nap.. a ruhád? Megvan már?
-Nincs. -Vont vállat. - De a ruha igazából nem is lényeges. - Mosolyodott el.
-Mi az, hogy nem lényeges? Mi az, hogy nem lényeges?! - Sipította. - A ruha a legfontosabb..!
-Úgysem lesz semmi az egészből. Nagendrával teszünk róla. - Vigyorgott gonoszul. - Aztán kirúgnak. És én szabad leszek és végre azt teszem amihez kedvem van. - Magyarázta lelkesen, csillogó szemekkel.
-Te begolyóztál. - Jelentette ki, s Csí arcára ráfagyott a mosoly. - Én ebben nem vagyok benne.
-Most már késő. - Mondta halkan Nagendra. - Leviathan itt van. Látod őt, és beszél hozzád. Te eldöntötted, hogy jobbá teszed az életed..
-És aztán miért változna meg az én életem attól, hogy tönkreteszek egy iskolai ünnepélyt? - Fonta karba kezeit, szembogara hol Csíre, hol a sárkányra vándorolt. - Mondd.. - Folytatta csendesen, immár Csínek címezve. - Totálisan elment az eszed? Végiggondoltad te ezt egyáltalán?
A lány válasza egy szimpla nem lett volna. Ám olyannyira elbűvölte ez az új, lassanként feltárulkozó világ, s Nagendra valóságos mivolta, hogy lelke csak úgy szomjazta az újabb és újabb tudást, melyet minderről birtokolhatott. És már-már azon kapta magát, egy unalmas óra közben, hogy ő maga ceruzáját rágicsálva szövi bele magát a mesébe – vajon milyen lenne igazán részese lenni ennek a csodás forgatagnak?