Úgy érezte nem önnön ereje hajtja őt előre, a lábait valami furcsa, természetfeletti energia hajtotta uralma alá, s most kényére kedvére játszadozik vele. Persze el kellett rajta gondolkodnia, számíthat-e bármi is furcsának amellett, hogy felette lezser szárnycsapásokkal egy méteres, kék fenevad lebeg. A válasz egy szimpla nem -ben mutatkozott volna meg, de ajkait szorosan összepréselte. Nem beszélt, Leviathan mégis mindent értett.
-Chi azt mondta, hogy ők Nagendrával csak akkor kommunikálnak, ha ő is akarja.. - Siránkozott. Fázott, az egyetlen, vékony póló, mely felsőtestét fedte vajmi keveset ért a csontrepesztő hideggel szemben.
-Én nem Nagendra vagyok. - Tüskék farkával lustán a lány feje felé legyintett, és Frith kísérletet sem tett, hogy behúzza a nyakát. A reflexei, az ösztönei, mind mintha egy láthatatlan kapcsolóhoz lettek volna kötve – melyet Leviathan most nemes egyszerűséggel kikapcsolt.
-Azt vettem észre. - Mormogta az orra alatt. Jobbra és balra pillantott, anélkül, hogy elfordította volna a fejét. Csupán szembogarai utaztak a hóborította utcákon, kis kertes házak takaros tetején, békésen szuszogó házőrzőebeken. A látása kétfelé irányult. Az egyikkel a külvilágot pásztázta szüntelen, szokatlan éberséggel, és kiváltképp mélyre látón, és ezzel egyetemben befelé is nézett.. Az elméje legmélyére, de most nem sötétséget, vagy gondolatainak lelki szemei elé vetített másait látta ott. Színes kavalkádban úszott az agya, gondolkodásra képtelenül.
-Ne is próbáld kitalálni mit műveltem. - Vigyorgott önelégülten, s a massza, mely a fejében telepedett meg, egyszerre megint átváltozott a mély és higgadt férfihanggá. Leviathan számára értelmezhető, emberi hangjává.
-Érzem. Ne hidd, hogy nem érzem.. - Suttogta összeszorított szemekkel. - De tudod mit érzek még?
-Mit? - Kérdezett vissza érdektelenül, közben az úttesten körülpillantva átterelte a lányt a másik oldalra. Arra volt ugyanis a kocsma, ahol a nevelő apja törzsvendégként volt számon tartva.
Frith szemei kipattantak, pupillája kitágult, egy halovány másodperc erejéig gondolatai beléje szálltak, de csak azért, hogy a sárkány egy szárnycsapással messzire űzze őket.
-Hogy akarom.
Leviathant tán nem lepte meg a kijelentés, mégis, figyelme rövid időre lelankadt Frithről. Ezt az időt kihasználva a lány végiggondolta mit készül tenni. Megtorpant.
-Fázom. - Fogta át testét két karjával, a lúdbőrök karján hatalmasra nőttek, szőrszálai égnek álltak, és egyre vacogott, úgy, hogy fogai folytonosan egymásnak koccantak.
-Uralkodj az érzelmeiden! - Parancsolt rá.
-Mint valami jedi mester.. - Nevetett Frith, Leviathan kicsiny tűzgolyót köpött. Az megperzselte a lány haját, majd földet érve egy helyütt megolvasztotta a havat.
Leviathan a lányéiba mélyesztette sárga, veszedelmes tekintetét.
-Indulj. Jön. - Lehelte, s Frith robot módjára fordult az irányba. A téli ködből lassan tántorgó alak bontakozott ki. Sűrűn motyogott maga elé, s minél közelebb ért, a fehér gomolyból annál élesebben vált ki a pálinkától kivörösödött arc éles kontrasztja.
-Cafatokra fogod tépni, igaz? - Kérdezte színtelen hangon.
-Így van. - Nyalta meg a szája szélét, hegyes nyelve éppen csak érintette a pofáját, Frith hátán mégis végigfutott a jeges borzalom.
A nevelője nem szúrta ki őt egyhamar, de mikor észrevette, érdeklődése gyorsan feléledt.
-Nézd már.. - Döntötte oldalra fejét, tán így akart megbizonyosodni a lány valódiságáról. A szél a vörös hajba kapott, vadul meglobogtatta azt, apró hópelyhek indultak útra odafentről. Havazni kezdett.
Frith zord arccal ment tovább, de e mögött az arc mögött üres benső tátongott, maszk volt az, amit felöltött, és úgy érezte nem is saját akaratából rándultak össze ily' módon az izmai.
-Te szemét.. - Suttogta, de ez a szó is olyan üresen tátongott, mint a szemei. Bármire képes lett volna akkor és ott.. Bármire.
-Ho' mondtad? - Csuklott nagyokat, kezei ökölbe szorultak. - És mé' nincs rajtad kabát? - Közelebb és közelebb totyogott a lányhoz, mígnem tömény, alkoholtól bűzölgő lehelete Frith orrába kúszott. Undorodva fordította oldalra a fejét. - De tudod mit.. - Pillantását éhesen legeltette a fiatal lány domborulatain. - Nem is kell ..
Ujjait begörbítve emelte fel kezét, de ő csak állt, állt mozdulatlanul, fapofával. Lehunyta a szemeit.
Arcára kellemes, meleg, és első érzetre igen sűrű folyadék fröccsent, nem kis mennyiségben. Úgy gondolta, jól tette, hogy behunyta a szemét – de még ez sem egészen az ő elméjéből származó gondolat volt. Mindenesetre szemhéjairól látatlanban letörölte a vért – igen, vér volt az, hatalmas szemeit kinyitva, erről maga is megbizonyosodhatott.
Egy egészen apró szeglete sikoltani akart. Nem sikított. A nevelője feje a hóban hevert, szemei felakadtak, s kopasz fejtetője felé meredtek. A vér még spriccelt egy kicsit, különleges minták sorozata vette el a hó eddig makulátlan szüzességét. Frith csak nézte, nézte a férfit, és Leviathant. A sárkányt egy vérfolt, annyi sem szennyezte be, csodás, kék pikkelyei fénylettek, pedig egy fia napsugár sem érte el őket, karmai olyan fehérek voltak, mint a hó azon rétegei, hová nem jutott a vörös nedűből.
-És most? - Kérdezte Frith. Nem tulajdonított nagy jelentőséget arcán és pólóján patakokban csurdogáló vérnek. Meleg volt, és simogatta a bőrét, egész addig, míg oda nem száradt. Az illata pedig sós volt, és egyszerre édeskés, amolyan tökéletes vérszag – hogy az embernek kedve támad beledugni a nyelve hegyét, mint ahogyan lenyalni a sebről, ha elvágja az ujját.
Frith engedelmeskedett ennek az ősi ösztönnek, mely minden emberben benne élt. Csakúgy, mint a szeretkezés, mint a menstruáció és még sok más, melyről nem illik és nem szokás beszélni.
-Jó. - Leviathan elégedett hangja zúgott a fejében. A sárkány leereszkedett melléjük, elülső lábát előre nyújtva, egyetlen karmával felhasította a holt férfi mellkasát. - Most mártsd meg benne a kezed.
Frith szó nélkül engedelmeskedett. Aztán Leviathan felállt, elernyedt, és teljes szívéből felkacagott.
A lány megszédült, a gondolatai olyan gyorsan nyerték vissza józanságukat, hogy maga sem foghatta fel azokat. Halántékra szorította a kezeit, összegörnyedt és csaknem felordított.
Leviathan egyre csak nevetett, az ő szeméből pedig a könnyek kezdtek patakzani.
Nem vesztette tudatát – nem, ez hazugság lett volna és hatalmas önámítás. Végig tisztában volt vele mit tesz, de az agya úgy járt közben, akár a kisgyermekeké. A három éves kisfiú, ha kiszalad az útra, akkor csak az izgalmas játékot és a szabályszegést érzi. A felelősség és a félelem pedig csak akkor tudatosul benne, mikor mamája dühödt szemeibe nézve orcáján érzi az anyai pofon forróságát..
A különbség tán annyiban mutatkozott meg, hogy ő most a vér melegét érezte bőrén, szívébe pedig a látvány mart bele kíméletlenül.
Arca elé emelte a kezeit.
-Nem fogod tudni eltüntetni a bizonyítékot. - Közölte vele egyszerűen.
-De..nem én tettem.. - Nézett fel rá reménykedve.
-Tudom. - Mosolygott együttérzően.
-Leviathan.. - Frith máskor oly erős és magabiztos hangja gyöngécske, sírós, vékony cérnára emlékeztetett. - Most, most mit tegyek? Segíts! - Rimánkodva bámulta a lényt, aki mesterkélt gondolkodással fürkészte a tájat, melyet elfüggönyözött az egyre sűrűbbé és erősebbé váló hóesés. Sötétedett. Frith nem tudta pontosan mennyire járhat az idő, de úgy sejtette, hogy Chi már valahol Nixon karjai között olvadozik.. S rögvest ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lássa a barátnőjét. Chi tudná mit kell tenni!
-Felejtsd el a kínait. - Horkantott gúnyosan. - Most ő is ugyanúgy kétségbe van esve mint te.
-Miből gondolod?
-Érzem.
-Ennyire.. nem lehet.. - Frith elborzadva meredt a hullára. - Én nem sajnálom. Megérdemelte a halált. - Szólt szárazon. - De.. ez.. ez.. - Lassacskán száraz vértől érdes kezébe temette az arcát.
-Ne siránkozz már! Megmondom mit kell tennünk. De ahhoz a te közreműködésed is kell.
-Jó. Hozzak vizet? Vagy..
-Szó nincs róla. - Kacagott. - Ha vízről van szó, nálam alkalmasabbat úgysem találsz.. De nézz rá! Ezt nem fogod tudni eltussolni.
Amint ezt kimondta, a túloldalon lévő ház ajtaja kinyílt. Frith összerándult.
-Jesszus! - Sikkantott. - Most mi lesz?
-A kezeden ott a bizonyíték. Ez a rendőrségnek elég.
-De hát..
-Tudom mire gondolsz. De hidd el, senkit nem fog érdekelni, hogy egy közel tizennyolc éves lány vagy és fegyvertelenül találtak rád a bűntett helyszínén. Majd szépen kihallgatnak a családi hátteredről. „És mondja, bántalmazta magukat fizikálisan?” - Utánozta a kihallgató rendőrtiszt hangját. - „Ó, igen..” - Feleled te! „Akkor már minden világos.” - Beszélik egymás között két jókora fánk, meg egy pofa sör kíséretében. „A lány vérszemet kapott, és úgy döntött, hogy nem tűr tovább. Gyakori az ilyen. Megölte a fatert. Levágta a fejét egy baltával.”
-ELÉG! - Visított Frith kétségbeesetten, fülére tette a kezeit, bár maga sem tudta igazán, hogy mi értelme van ennek.
A néni, a fejkendős, kövérkés, minden lében kanál Mrs. Crumplebottom felütötte fejét a zajra. Tipegve megindult, hogy átszelje a kertet, meg az eltakarítatlan hótól torlaszos utat, és a végére járjon mi történt. A szeme rossz, rossz, nyilván.. De a vörös kavalkádot, mely odaát várja, már az út másik feléről látni fogja.. Frith ennek gondolatára még hevesebben zokogott.
-Keelia. - Mondta Leviathan.
Frith azonban nem figyelt.
-Ott elbújhatsz.
Tip-top, tip-top. Pflaff. Crumplebottom néni térdig merült a hóban.
-Mi? - Emelte fel könnytől és vértől ázott, mocskos arcát.
-Ott biztonságban leszel. Anyád miatt ne aggódj.. - Olvasott gondolataiban türelmét vesztve. - Őt senki sem gyanúsítja majd. Meg hát, alibije is van, ha netán mégis. És ha megszöksz, a gyanú alapvetően rád terelődik majd. - Magyarázta.
-Hogy hagyjak itt mindent..? Szó nélkül? És Ch..
Leviathan kettőt pislogott, a levegőbe szimatolt, majd elgondolkodva megszólalt.
-A lilaság is jön majd, nagy valószínűséggel.
-És Chi? - Érdeklődött mohón.
-Nélküle Nagendra sem jöhetne, te idióta. - Hordta le.
Nyögdécselés hangzott fel, Crumplebottom néni az úttest felénél járt.
-Honnan kellett volna tudnom? - Harapott alsó ajkába. - Egy pillanat! - Pupillája kitágult a hirtelen felismeréstől. - Ha Nagendra nem mehet Chi nélkül.. Akkor.. akkor te sem mehetsz vissza nélkülem! - Szélesen elvigyorodott. - Szóval ezért kellett az egész cirkusz! - Dobbantott dühösen, de a dobbanás hangerejét tompította a hó. - Megölted a nevelőapám, engem bekábítottál valami trükkel, és ezzel kényszerítettél, hogy ..
-Én nem kényszerítettelek semmire. - Ásított, de rengeteg megjátszás vegyült abba az unott gesztusba. Leviathan valójában éber volt és idegei már pattanásig feszültek. - Csak..
-Jó. - Intette le, mire a sárkány dühösen felmordult, de a lányt ezúttal már ez sem hatotta meg. - Szóval, te vissza akartál jutni Keeliába, ami nélkülem nem megy.. Mert mégiscsak én vagyok a te gazdád. - Ez utóbbi szót fenséges súllyal ruházta fel, erősen megnyomta. Leviathan felhördült, megvonaglott. Látszólag hatalmas kínt jelentett neki eme egyszerű szó.
-Van ott valaki? - Crumplebottom félős kiáltását elfújta a szél, de Frith így is értette. Lélegzetvisszafojtva fürkészte Leviathant.
-Nem vagyok hülye. - Mondta a sárkánynak.
-Nem. - Ismerte el.
-Igazán jó hely lehet ez a Keelia, ha egy ilyen is visszavágyik oda, mint te. - Állapította meg minden rosszindulat nélkül.
-Az. Nekem nem érdekem, hogy jól járj. De ha velem jössz...
-Menjünk. - Mondta ki könnyedén.
Leviathan pofáján olyan vigyor terült szét, mely hegyeket és rónákat lett volna képes elpusztítani, azzal a vakító villanással, mi tűhegyes foga fokán csillant fel. Veszedelmesebb fény volt az, mint egy gömbvillám fénye, a foga ereje – bár jócskán kopott már – pedig nem hegyességében rejlett, hanem a töménytelen méregben, mely benne felgyülemlett a hosszú évszázadok folyamán.