Csí élőholtként haladt előre az utcán, kiüvegesedett tekintettel, merev arccal. A telefonja több ízben is megszólalt, de ő gondolkodás nélkül nyomta ki a hívásokat. A hó ropogott talpa alatt, folyton hátrapillantott követi-e valaki, de háta mögött csak a fagyos sötétség ásítozott unottan..
-Chi.. - Szólt csendesen Nagendra.
-Most hagyj. - Fojtotta belé a szót, és maga sem tudta merre megy, a buszok még jártak, de az utcák többnyire kihaltan tátongtak. Az ilyen rideg, nyálkával borított, téli estéken senkinek sem szottyant kedve romantikus sétához. A telefon újra felcsendült, ugyanazon az éles, irritáló csengőhangon.. Csí az orra elé emelte a készüléket. Anya.
Dühében messzire hajította a készüléket. Mélyen, legbelül, már érezte, hogy nem lesz rá szüksége. Nagyot nyelt, s lehunyta szemeit.
-Kapcsolatba tudsz lépni most Leviathannal?
-Megpróbálhatom. - Felelte, és szinte azonnal folytatta. - Igen.. Már elindultak.
-Hová?
-A találkozóhelyre.
-Vezess!
Némán hasították a sötétséget, és a lány egyre magabiztosabbá vált. Kimondhatatlanul rettegett, de bizonyossággal tette azt. Tudta jól, hogy mitől fél, és bár nem beszéltek róla, de azzal is tisztában volt, hová igyekeznek. De mindent itt hagyni szó nélkül, egyik percről a másikra.. Tényleg erről álmodozott, erre vágyott? Nyilván, a kivitelezés lesz az igazi próbatétel számára. Hát most majd elválik...
Az utcai lámpák szentjánosbogárként lebegtek a sötétben, fénysugarukban Csí ellágyuló szívvel szemlélte az aláhulló pelyheket.
-Ne félj. - Mondta Nagendra. - Itt vagyok..
-Nem ettől félek. - Ingatta a fejét lassan, óvatosan hátra nézett a válla felett, de az iskola körvonalai már rég a sötétbe vesztek. Ismét lába elé fordította figyelmét, az útkereszteződésnél pirosra váltott a lámpa, egy sor autó várakozott türelmét vesztve és akkor végre.. - Frith! - Kiáltotta el magát, Leviathan, aki jóval szembetűnőbb jelenségnek számított ellenben elkerülte a figyelmét. A vörös lány felkapta fejét, úgy rohantak egymás karjaiba, mint két elveszett kis árva.
-Chi! - Sírta el magát.
-Na..! Mi történt? És miért nincs rajtad kabát? - Azon nyomban kibújt a sajátjából és a lányra terítette. Ahogyan jobban megszemlélte az arcát, felfigyelt az odaszáradt vérfoltokra. - Az arcod.. - Suttogta elképedve. - Mit műveltél vele?! - Kiáltott vádlón Leviathanra. A két sárkány kissé távolabb, a saját nyelvüket használva értekezett.
-Chi.. hagyd.. - Rázta fejét, igyekezett abbahagyni a sírást, de ez igen nehezen ment neki. Márpedig Frith igazán ritkán fakadt könnyekre, ebből a kínai lány már sejtette a vészt.
-Mondd már, mi történt?! - Követelte hisztérikusan, de Nagendra közbe szólt.
-Nincs rá idő.
-Miért nincs? - Tárta szét karjait gúnyosan. - Most már úgyis mindegy.. Elvágtam magam. És ahogy látom Frith, te sem állsz valami fényesen.. - Vetett lapos oldalpillantást a lányra, mire az újra és újra csak a fejét rázta.
-Hagyd. - Leviathan lusta és érdektelen hangtónusa bántotta Csí fülét, eleresztette a megjegyzést. - Nem lehet vele sok mindent kezdeni.
-Chi, mennünk kell. Keeliába.. - Nagendra bizalmat sugárzó hangot próbált megütni, de valami furcsa reszketés vegyült vele, ami elbizonytalanította őket.
-Hogyan? - Kérdezte a lány. - Hogy jutunk oda? Talán vonattal?
Ekkor a két sárkány gondterhes pillantást váltott. Ez afféle „Hogyan magyarázhatnám el neked..?” pillantás volt, amit a Csí-féle lányok határozottan utáltak. Hiszen az esze úgy vágott, mint a borotva, és bármit megértett, méghozzá szemvillanás alatt. De olyasmit hogyan lehet ésszerűen megmagyarázni, amit az emberi elme felfogni képtelen lenne. Legföljebb elhiheti.. De megérteni..?
-Figyelj.. - Dörgölőzött lábaihoz elgondolkodva. - Ha azt mondom, van egy kapu.. Egy.. átjáró, ebbe a másik világba.. Akkor elhiszed nekem?
-Van más választásom? - Sóhajtott beletörődően, igyekezett nem tudomást venni a karját szorongató, feszengő Frithről.
-Van. - Bólintott az, és ahogyan ezt közölte vele, feltámadt a szél. Talán semmi köze nem volt az egészhez, tán ez is egy égi jelnek számított a sok közül, de a Csí szemébe fújó szél megfordulásra késztette. Aznap több könnyet már nem viselt volna el, mégpedig az a jeges szél az övéit is előcsalogatta.. - Ha most visszamész, akkor talán nem tanácsolnak el a suliból. Eljárhatsz pszichológushoz, produkálsz valami depressziós tünetet, visszaengednek, a szüleid kifizetik a büntetést.. És az idő múltán majd halványul az emlék. Nem tűnik el teljesen, de halványulhat. Még lehet esélyed egy normális életre..
-Én nem megyek vissza! - Jelentette ki elborzadva, és a félelme még tudásszomjánál és kíváncsiságánál is erősebbnek bizonyult. Mert bizony félt, a rá váró következményektől.
-Frith? - Fordult feléje Nagendra. A vörös eltorzul arccal nézett vissza a sárkányra. - Ez mit jelentsen? - Kérdezte nyomatékosan, Leviathan gunyoros horkantást eresztett csupán meg.
-Azt, hogy egy beszari kis..
-Én.. - Rebegte. - Nem megyek vissza.. Nem is mehetnék..Csak azt remélem anyámnak végre nyugodt élete lesz.. - Lefelé meredt, könnyei feloldottak némi vért az orcájáról, így most híg, rózsaszínes nedű csordogált le róla.
-Tehát.. - Kérdezte idegesítő hivatalossággal a lény. - Mindketten beleegyezéseteket adjátok, hogy átlépjük a Keelia és a Valóság közötti határt?
Elhallgattak. Leviathan feszülten várakozott, s bár Nagendra nem tűnt túlzottan idegesnek, azét ő is toporgott kissé.
Éles dudaszó harsant, két autó csaknem összekoccant. Csíben furcsa érzések sorozata kavargott – valami azt súgta neki, hogy a normális életének ezennel végleg búcsút mondhat. És ennek örült, igazán örült, hiszen sehogyan sem találta önmagát ebben a szürke világban – de ezzel együtt a lemondásokkal is tisztába került.
Ki tudja miféle hely az? Vajon valóban olyan, amilyennek Nagendra leírta? Lehet, hogy hazudik. Nem tudja bizonyítani. És ha nem lesz ott lehetősége a boldogságra? Milyen emberek élhetnek ott? Hát ha nem is élnek ott emberek...?
De nem érhetett az aggodalmas gondolatok végére, mert Frith remegő hangja megszakította a csendet.
-Igen. - Nézett fel, és Leviathanhoz lépett. - Igen, visszamehetsz a hazádba, tudom, hogy ezt.. szeretnéd. De engem is vigyél oda..
-Mintha lenne más lehetőségem.. - Morogta az sötéten, de szemében valami furcsa, élénk fény csillant..
Csí pedig akarta, igen, teljes szívéből akarta.. és itt a szavak már rég nem számítottak. Hisz' az akarat, az igazi, benső elhatározás döntött el mindent. Már a legelején.
Megszűnt a külvilág. Nem.. mégsem szűnt meg! - Gondolta Csí. A sárkányok mosolyogva figyelték az ezer színné mosódó környezetet, melynek mozgása elsőként leáll, mintha meg akarna szűnni a következő másodpercben.. De aztán mégsem történt meg. Mint mikor az ember visszateker egy régi szalagot.. Hát így indultak el hátrafelé ők, először lassan, s egyre, egyre gyorsabban. Csí sikoltani szeretett volna és oldalra pillantván Frith arcáról is eme jeleket olvasta le. Ám nem tehette meg, nem volt rá képes, ajka nem nyílott ki, hiába parancsolt izmaira... Nem volt már ura saját cselekedeteinek, lábai úgy cipelték vissza őt az időben, mintha csak egy gumi terepasztalon száguldozna hátrafelé, teljes biztonsággal.
Az aznap este eseményei élesen vágtak szemébe, újra átpörgött agyában a szalag, szemei nem láthatták tisztán, hisz' az egész folyamat többszörösére gyorsulva, hátrafelé zajlott le. Éppen csak átvillantak a kis képkockák benső, legmélyebbre látó, lelki szemei előtt.
Afrikát látta, a napfürdőben táncoló Abanát, s látta az egy évvel fiatalabb önmagát is, ahogyan a naplójában leírva megfogadja – nem szeretkezik senkivel a házassága előtt.
És látott még tucat -féle emléket, jót, csodásat, aztán egészen rémeset is. Csontjaiban érezte a törések fájdalmát, de éppen csak a másodperc századrészéig, máris utazott tovább és tovább. Anyatej íze a szájában – már egészen el is feledte, hogy milyen!
Lefelé szánkázott a szülőcsatornán, burokba vont magzatként és az erre érkező minutumban embrióvá fejlődött vissza.
Majd megfogant.
Csak az apám spermáját ne.. Könyörgöm csak azt ne, azt már nem bírnám ki.. - Fohászkodott némán, de mire kettőt pislogott már egy új világ bontakozott ki a szemei előtt és ő újra élni kezdett.