Karjai lazán lógtak teste mellett, izmai elernyedtek, s bár tágra nyílt szemekkel állt, mégsem látott semmit. Csak nézte, nézte az új világot maga körül, de agya még az előzőben élt tovább, s csak akkor kezdett tudatosulni benne a változás, mikor arcát kashmir úri finomságával vetekedő szellő cirógatta végig.
Magába szippantotta a levegőt, olyan tiszta volt az, mint a hegyek közti érintetlen erdőkben, varázslatos, misztikus illatok keveredtek bele az oxigénbe, melyeket nem tudott beazonosítani. Tüdejét kitöltötte, szíve hevesen pumpálta a vért kitágult ereiben.
Látni kezdett. Lábszáráig érő füvet pillantott meg lepillantva – hát ez volt a selymes simogatás, mit még a vastag, bélelt nadrágon keresztül is átérzett. Sík terepen állt, és bár nem látott messzebbre két méternél, úgy sejtette, ez egy hatalmas alföld, mely a végtelenbe nyúlik...
-Chi! - Frith hangja hallatszott valahonnét dél felől, megpördült hát a tengelye körül. A lány feléje araszolt, látszólag ő is ugyanilyen esetlennek érezte magát.
-Frith! - Kiáltott, hangja visszhangot vert. - Hegyek? - Nézett körbe immár másodszor, és szíve nagyot dobbant. Tábortűt pattogott narancsos, arany fényt vetve – körötte emberek ültek.. és sárkányok. Csupa különféle, mégis hasonló lény, a szivárvány színeiben, sőt, még feketében, szürkében és... gyöngyház színben is!
-Hol vagyunk? - Kérdezte kipirult arccal, végigsimított karjain, melyek már egyáltalán nem borsókáztak, öltözete pont megfelelt az itteni időjárásnak.
-Hát Keeliában. - Nagendra mosolyogva lépdelt feléjük, és lehet, hogy Csí szeme csalt egy kicsit, de valamivel méretesebbnek látta kis barátját. - Nincs meleged? - Állt meg derűsen gazdája előtt.
A lány zavartan nézett magán végig, halántékáról áttetsző verejtékcsepp indult meg lefelé.
Tekintete saját testéről a tűz irányába vándorolt, és megilletődve vette tudomásul, hogy most minden fej az ő irányukba fordul. Míg a csodalények csupán futó – és igen bölcselkedően atyai – pillantásra méltatták csupán őket, addig az emberek egyre csak suttogtak róluk és feléjük mutogattak. Többen is mosolyogtak, olyan hívogatón, olyan természetesen, hogy a lánynak egyszerre kedve támadt letelepedni melléjük, és megtudakolni, szeretik-e a tűz pirította májvacukrot.
Ezzel egyetemben a tűz fénye által haloványan, tűzszín derengésben úszó, szélesen kitaposott ösvény peremét vélte felfedezni.
-Menjetek csak oda! - Biztatta őket Nagendra. A két lány egymásra nézett, s Frith váratlanul, vigyorogva bólintott.
-Gyere, Chi! - Ragadta karon, és határozottan kezdett sétálni feléjük. Csí csak a fejét forgatta egyre, pár száz méterre maguk mellett hegy, sőt, hegyek sziluettje bontogatta szárnyait, meg fenyveseket is látni vélt, tövükben apró, sárga pontokkal, melyekről később kiderült, hogy lámpások.
-Sziasztok.. - Köszönt zavarodottan, mire a többiek – velük közel egykorú fiúk, és lányok kórusban morajlottak fel.
-Üljetek le! - Egy szemüveges, cingár, vékony arcú lány a maga, hozzáillő cérnahangján szólalt meg, közvetlenül Frith baljáról. Frithnek nem kellett több, törökülésbe ereszkedett. Csí meg csak állt ott.. hosszasan elnézte az arcokat, s megijedt. Nem mintha olyan félelmetesek lettek volna, nem.. Csupa átlagos, szép és kevésbé szép fiatal lány, és lassacskán beérő fiatal fiú arcok, de a szemeikben ott csillogott a tudás. És ez a tudás látszólag igen magabiztossá és boldoggá tette őket.
Nem tudta elképzelni, hogy festhet most a saját szeme, de abban biztos volt – valami egész más csillogtatja meg, ha ugyan csillog.
Lassan ő is leült, a föld kellemes hőmérsékletű volt, és nem is olyan kemény.
Rögvest, amint Csí elfoglalta a helyét, a többi úgy kezdte érezni, hogy minden a helyére került. A megszakadt társalgások újjáéledtek, halk morajban úszott a társaság. Csí számolni kezdett, tizenhárman, tizenöten, vagy tán még többen voltak.. megakadt, mert a szemüveges melléje araszolt.
-Zuzanka vagyok. - Húzta ki magát, és roppantul fensőbbséges arcot öltött, mire Frithből kipukkadt a nevetés. Egy másik lány vele nevetett.
-Zuzka, ne add elő megint.. - Kacagott az jóízűen, és aprót húzott egy laposüvegből.
-Jól van.. - Húzta fel pisze orrát sértődötten. - Honnan? - Fordult újra a lányok felé mohón.
-Öh.. San Francisco. - Felelte óvatosan Csí.
-Szintúgy. - Mosolygott rá barátságosan Frith.
-Én meg Lettországból. - Tán önkéntelenül, de újra kihúzta magát. Most már Csínek is nevethetnékje támadt. A lány arca körül vörösesbarna hajszálak röpködtek, haja illett az alkatához. Vékony szálú volt és ritkás, és a rövidre nyírt frizura csak úgy szállt viselője feje körül, pedig a lány meg sem mozdult.
-Az szép hely. - Vágta rá Frith. - Egy ízben jártam ott..
-Te jóságos ég.. - Harapott alsó ajkába Csí, minden mást kizárva, Zuzanka és Frith érdeklődve fordultak feléje. Nem törődött velük, most tudatosult benne igazán az, mi körülötte folyt. Nagendra megérezhette gazdája kétségbeesését, mert rögvest mellette termett.
-Nahát, ő a te sárkányod? - Lelkendezett Zuzanka. - Szia! - Hajolt le egészen, hogy arca Nagendráéval egy vonalba kerülhessen. - Milyen pici vagy! Zuzanka vagyok..
-Én meg Nagendra. - Vigyorgott rá, kivillantva apró, tűfogait, majd Csíhez fordult, s úgy beszélt hozzá, hogy csak ő érthesse. - Kérlek, nyugodj meg! Nincs okod az idegességre.. Ők ugyanolyanok, mint ti.
-Mi ez az egész? - Nézett elszörnyedve a sárkányra. - Valami gyűjtő...?
-Olyasmi. - Sóhajtott.
-Ez abszurd.. - Rázta a fejét, és újra és újra körbehordozta pillantását. Mind olyan nyugodtan, olyan természetességgel ültek itt, egy szál ingujjban, meg halásznadrágokban, miközben a valós világban tombolt a tél.. S ha ez nem lett volna elég, némelyikük ölébe sárkány hajtotta tüskés, vagy épp' teljességgel kopasz fejét, sztorizgattak, laposüvegekből és kulacsokból ittak, falatoztak..
-Figyelj.. amint kivilágosodik útnak indulunk. - Mondta gyorsan. - Elmegyünk Adaraba..
-Hogy hová? - Kotyogott közbe Frith, mire Zuzanka jóságos, türelmes mosolyt felvéve magyarázni kezdett. Frithet látszólag rémesen irritálta a lány okostojás mivolta.
-Adara egy város. A legnagyobb, és a városközpontban emelt sárkánytotem csúcsa pont Freya úrnő sziklaszirtjével esik egy vonalba. - Tudálékoskodott. - Freya majd eligazít minket.
-Valahogy úgy. - Bólintott Nagendra.
-És milyen messze van ez az Adara? - Érdeklődött Frith.
-Innen közel egy nappali járóföld. - Gondolkodott el a sárkány egy pillanatra. - Ha napkeltekor indulunk még tán sötétedés előtt odaérünk..
-Ezt nem hiszem el.. - Motyogta maga elé Csí.
-Érzem az idegességedet.. - Dörgölte hozzá fejét a lány kézfejéhez Nagendra. - De nincs rá okod, hidd el.. Minden rendben lesz.
-Leviathan hol van? - Kérdezte Frith.
-Fogalmam sincs. - Ismerte be.
Frith lehunyta a szemét, s szája sarka felfelé rándult.
-Azt hiszem éppen hűsöl a folyóban. - Mikor újra kinyitotta a szemét, Frith egy kósza pillanatig úgy érezte nem is Frith, hanem maga Leviathan, ijesztő, sárga szemei bámulnak vissza rá.
-Hali! - Egy fekete bőrű, idősebb fiú huppant le melléjük, kedélyesen mosolyogva, hangja kellemes volt, de cseppet sem mély, afféle fiatalos, játékos kisfiúéra emlékeztetett. - Chi Ming Yue? - Érintette meg a lány karját, mire az összerezzent. Hátra fordult, és szeme hatalmasra tágult.
-Issa?!
-Úgy ám! - Vigyorgott szélesen, szeme vadul csillogott. - Nem láttam az arcod, de azonnal megismertelek a hajadról!
Csí szívét melegség járta át, és a realitásba görcsösen kapaszkodó gondolatai rögvest tovaszálltak.
Az afrikai fiú már a dzsipben is olyan szimpatikus volt neki, és nem mellesleg ő volt az egyetlen kézzelfogható emléke, aki még valamelyest Abanához fűzte. A lányhoz, aki hozzásegítette ehhez a változáshoz. Egy olyan változáshoz, miről még most sem tudta biztosan, hogy mit hozhat neki – de már cseppet sem félt belevágni.
Bátor tekintettel, új erőre kapva nézett a fiú fekete szemeibe.