Szeretett volna valami kedveset mondani, pontosabban minden vágya volt elárulni a fiúnak, mennyire boldog, amiért legalább ő életben maradt.. De csak tátogott és nyögdécselt.
-Baj van? - Érdeklődött, összeráncolta a homlokát, a szeme mindvégig komoly maradt, de szája szegletében folytonosan mosoly lappangott.
-Nincs. - Nyögte ki végül. - De te.. hogyan..?
-Hogyan kerültem ide? - Ismételte lassan, látszólag elgondolkodott. Észre sem vették, és a közvetlen közelükben ülők figyelme mind rájuk irányult. A puhán simogató szellő elcsendesült, térdeiket csiklandozó fűszálak már nem hasaltak a földnek megadón, csillagok ezrei ragyogtak felettük őrzőn. - Bevallom őszintén.. - S itt mélyen a szemeibe nézett, amitől Csí furcsán csupasznak és védtelennek kezdte érezni magát – Elegem lett.
-Teljesen megértem. - Bólogatott, és lopva körülpillantott. Tekintete találkozott Zuzankáéval, valamint azzal a lányéval is, aki gúnyos megjegyzést tett rá, egy szőke, tejfehér bőrű lányéval, s még egy, hozzá igencsak hasonlító, szintén szöszke, ferde szemű fiúéval is. Legszívesebben mérgesen megkérdezte volna, mégis mi olyan érdekes rajtuk, de aztán lenyelte hirtelen dühét és inkább Issára figyelt.
-Nem.. - Bűntudatosan lehorgasztotta a fejét, így Csí megfigyelhette a mindenhol tökéletesen göndör és fekete haját. - Mikor az a sok ember mind meghalt.. és én sértetlenül, egy karcolás nélkül megúsztam, csak mert éppen kereket cseréltem a terepjárón egy félreeső helyen, ahol nem ért el a robbanás....... - Hangja elcsuklott.
-Issa..
-Nevezz gyávának, és én azt mondom jogos! De nem csak a saját magam élete miatt akartam elmenekülni és kitörni onnan. Tudod, harcoltam – míg úgy gondoltam van értelme. De tehetek én akármit, vagy tehetünk mi tucatnyian akármit, kevesek vagyunk hozzá, hogy megváltoztassuk a világot. És látod mi lett a vége! Annyi barátom veszett oda...
Csí komoran bólintott.
-Kevesek bizony.. A békéhez már túl sokan vagyunk. - Mosolygott fáradtan, s nem kevés fájdalom lakozott abban a mosolyban.
-Hát elhatároztam magam. Úgy döntöttem az első adandó alkalommal Amerikába megyek.. Megpályáztam egy ösztöndíjat.
-És sikerült? - Kérdezte illedelmesen.
-Úgy látod, hogy Amerikában vagyok? - Nevetett fel jóízűen, ez már igazi, Issához méltó nevetés volt.
-Akkor..?
-Tallulah szerint olyan mélyen vetette meg bennem magvait az elhatározás.. - Itt fejével a néhány méterrel arrébb pihenő sárkánycsoportosulásra bökött, s egy összegömbölyödött kis zöld lustálkodva emelte fel fejét. - .. hogy egy ilyen dolog nem tántoríthatott el a célomtól. De azt is mondta, hogy Amerikánál jobb hely is létezik..
-Az biztos. - Morogta sötéten Frith, mihez Csí nem fűzött hozzá semmit, de magában azért igazat adott barátnőjének.
-..Ahol még önmagamra találhatok, meg arra, amire én igazán születtem. - Fejezte be rövid meséjét. -Hmm . - Tűnődött el fennhangon a lány. - Voltaképpen mind azért vagyunk itt, nem? Hogy azzá váljunk akivé válni akarunk – vagy válnunk kell. És ne azzá, amivé a környezetünk tenni akart.
-Nem feltétlenül.
Mind egy irányba meredtek most, s érdekes mód a magánbeszélgetések is rég elhaltak, a téma központivá vált. A szőke, vágott szemű fiú hangja úgy zengett, hogy tán a közeli folyóparti szitakötők szárnyai is beleremegtek – és ha Csít nem bosszantotta volna úgy fel a mondandója, maga is elismerte volna a fiú szónoki képességeit.
-Ha valakinek már nincs mit vesztenie, nem nehéz dolog elhatároznia bármit is. - Folytatta. Mogyoróbarna szemei futó pillantásra méltatták csupán a felháborodott arcú lányt, eztán úgy vesztek bele a sötétbe forduló messzeségbe, mintha legalábbis átlátna velük a feneketlen feketeségen.
-Már miért lenne könnyebb dolga? - Kérdezett vissza élesen. - Attól, hogy nem érheti több veszteség, még ugyanannyi erőfeszítésébe kerül elérni egy célt, és ha nem igazi az az elhatározás benne, ha nem adja bele a teljes szívét....
A fiú mellett ülő lány Csíre függesztette hasonlóan barna szemeit. A kínai lány úgy sejtette, ők ketten nem lehetnek mások, mint egypetéjű ikrek. A hasonlóság olyannyira szembetűnő volt, mint a tekintetükben az onnan kiölhetetlen, öntelt fény.
-Az meglehet. De ez az elhatározás könnyebben születik meg benne, sokkalta könnyebben teszi kockára a lelkét, hiszen..
-Ezek a lények megérzik. - Vágott közbe indulatosan. - Attól, hogy te úgy gondolod, hogy valakinek nincs helye köztünk, még nem lesz törvény a véleményed. Nem lehetnénk itt, ha nem szolgáltunk volna rá.
Döbbent csend ereszkedett a kis társaságra, ember és sárkány egyaránt fülelt és feszülten figyelte a kialakult parázsvita. Csí nem kis meglepetésére a fiú elmosolyodott.
-Én egy szóval sem mondtam ilyet. Csupán általános megjegyzést bátorkodtam tenni. - Hunyta le szemeit, mosolyában leheletnyi gúny játszott. Csínek tátva maradt a szája, kifogyott a szavakból, arcára pír ült ki.
Egy fiú.. legyőzött volna? Egy szellemi párbajban? Az kizárt dolog.. nem létezik!
Márpedig így történt, és további lehetősége nem is adódott az este folyamán revansot adni.
Parányi pont lebegett felettük, mely egyre csak nőtt, nőttön nőtt, míg végül teljes kékségében és büszke alakjában, méreteit meghazudtoló kecsességgel szállt le.
-Leviathan! - Derült fel Frith arca.
-Jobban teszitek ha mára nyugovóra tértek. A tűzre majd mi vigyázunk. - Szólt embernyelven.
Az egyik sárkány, egy sötétszürke, rekedten sípolva, nyelvükön szólt Leviathanhoz, és mindenki összerezzent a válaszként érkező, mély, rettenetes morgástól.
-Lehetne úgy, hogy mi is értsük? - Szólalt fel csípősen Frith, Leviathannak címezve a kérdését. Zuzanka szája elé kapta a kezét, fojtott hangon fordult Csíhez.
-Elment az esze?!
-Már rég..! - Legyintett nevetve.
-Na de egy ilyen szörnnyel így beszélni! És ha letépi a fejét tőből?
Csí megvonta a vállát, már meg sem lepődött saját közönyén. Annyi hihetetlen dolgon mentek már keresztül eddig is – és mellesleg Leviathan eddig sem tépte le a fejüket, csak jártatta a száját.
A kék fenevad orrából füst gomolygott felfelé, lassan nézett Frithre és szemei fenyegetően villogtak.
Két lány is aprót sikkantott, de mikor Leviathan számukra is érthetőn szólalt meg, igaz, elég kellemetlen hangon, de azért a nyelvükön – hát azzal egy időben megrökönyödve nyögtek fel.
-Tettem egy kisebb terepszemlét. Nincs igazán mitől tartanunk, elvégre mi lehet itt nálam félelmetesebb? - Halk nevetést hallatott, mitől többek hátán is a hideg szaladgált, úgy hangzott, mint mikor két életlen kés pengéjét egymáshoz csuszatolják, csak valamivel mélyebbennek hatott a hangzása. De attól még borzalmas volt. - A marbaden-i rengetegen kelünk át, kora hajnalban indulunk.
-Marbaden nem a Grimm mesékben volt? - Vágott közbe szemtelenül Frith. - Piroska is ott tűnt el. Megette a farkas.
-Ha hagynád, hogy végigmondjam.. - Förmedt rá, szikrák pattogtak ki a szájából, úgy tűnt, mindjárt megpörköli Frithtet dühében. - ..akkor megtudnád, hogy semmi köze ennek a mesékhez. Marbaden egy nagyobb falu, azaz ma már kisvárosi rangot kapott. Ott majd kaptok útravaló elemózsiát, ti, akik nem hoztatok. - Itt Csíre, Frithre, meg egy alacsony, fogszabályzós, elálló fülű kisfiúra nézett, nem csekély haraggal. Csí ekkor rájött, hogy csak ők kerültek ide ilyen hirtelen – és talán a kis srác is, biztosan nem engedte el a mamája. A többieknek mind kész tervvel rendelkeztek, hisz' hátizsák volt náluk, és Keelia időjárásnak megfelelő öltözet. Összevonta a szemöldökét, Nagendrát fürkészte egyre, aki feltűnő figyelemmel kísérte Leviathan beszédét. Csí agyán átfutott, hogy a sárkánya talán szándékosan kerüli a pillantását.
Frith is kényelmetlenül kezdett mozgolódni mellette, de Leviathan fesztelenül beszélt tovább.
-Onnan tovább megyünk az Adarába vezető úton, egyszerű az odajutás, aki lemarad maga is odatalál – mert mi nem fogjuk megvárni. Ha odaértünk Freya úrnő közli a továbbiakat.
-Van egy olyan érzésem, hogy ez az egész.. - Hajolt Csí füléhez.
-Meg volt tervezve. - Fejezte be helyette suttogva. - Csak épp' Nagendra elfelejtett róla szólni.
-Mi van.. velem? - Szökkent közéjük a lila lény.
-Épp azt beszéltük Chivel, hogy Leviathan mennyivel folyékonyabban beszél emberül, mint te. - Öltött nyelvet Frith és Csí megnyugodva sóhajtott fel. Nemhiába, Frith esze mindig is vágott, akár a beretva – persze nem mindig arra használta, amire kellett.
-Pihenjetek, mert holnap nem állunk majd meg túl sokszor, és a szövetségeseitek még nem érték el azt a fejlettséget, hogy képesek legyenek a hátukon cipelni a súlyotokat.
A tábor mozgolódni kezdett, ki-ki a maga cókmókjából gyártott fekhelyt magának.
-Nálam nincs semmi. - Húzta el a száját Frith, mire Csí felállt.
-Nekem meg mindegy. Ma éjjel úgysem fogok tudni aludni... - Elfordult, a már régebben is észrevett út irányába, mely most ott kanyargott előtte. Nem volt túl széles, és az apró kavicsok barátságtalanul hegyesnek tűntek, mégis úgy vonzotta őt, mint éji lepkét a tűz lángja.
-Hová mész? - Kiáltott utána Frith, hisz' észre sem vette magát és már félúton járt az út felé, mely pár méterre húzódott a tűztől.
-Járok egyet. - Vont vállat, hátra sem pillantva, s így nem láthatta a rajta kívül egyetlen embert, ki nem hajtotta álomra fejét, ki most rendületlenül nézte az ő távolodó alakját.