Ledobta a kabátját, maga mögött hagyta a fűben. Félelmetes érzés volt úgy otthagynia, hogy tudta – a holmija ugyanott fog várni rá, mikor visszatér.
Cipője orra el sem érte még az ösvény szélét, s halk neszezésre ütötte fel fejét. A fű susogott mellette, ez a susogás egyre közeledett.
-Várj! - Furakodott agyába Nagendra, ő pedig illedelmesen megvárta a sárkányt. - Hová mész?
-Csak sétálni szeretnék.. Gondolkodni..
-Ne menj egyedül! - Kérte. - Nem akarom, hogy eltévedj.
A lánynak már száján volt a válasz, de mégsem mondta ki, hogy majd vigyáz, hogy nem tér le az ösvényről, és legkésőbb fél óra múlva ő is csatlakozik az alvók népes csoportjához..
Mégsem szólalt meg. Halvány mosoly kíséretében felelt.
-Jó. Akkor gyere velem.
-Tényleg? - Hangja egészen ellágyult, hitetlenkedve meredt Csíre, aki erre meleg pillantással illette őt.
-Persze.
A tűz barátságosan pattogott mögöttük, szarupikkelyes -és egy cipőtalp lépett az útra, és mindketten érezték, hogy a láthatatlan és kimondatlan szövetségük most még erősebbé vált.
Csendben sétáltak egy darabon, a lámpások irányába vitt az út, melyek az erdő szélén hevertek elszórtan. A lány hosszasan nézte őket, Nagendra kitalálta a gondolatait.
-Az erdőben mindenütt vannak ilyen lámpások, Marbaden nem veszélyes hely, sokan kelnek át ott, hogy lerövidítsék az utat. -Magyarázta.
-Úgy.. megnézném.. - Suttogta, szembogarában arany színűen tükröződött vissza tucat parányi pont. -Elhiszem. - Bólogatott megértően. - De mire elérjük az erdőt, jó fél óra, nincs olyan közel..
-Látom. - Sóhajtott beletörődve, s megtorpant. Már nem látta értelmét továbbmenni. Akármerre nézett, mindenütt csak a sötétség falaiba ütközött, alig látott és ez borzasztóan zavarni kezdte. - Csak kelne már fel a nap..!
-Fel fog. Ne siettesd.. - Ült meg lábánál, s a csillagos égre emelte tekintetét. - A dolgok.. csak folynak a maguk medrében. - Szólt szeretetteljes hangon. Éji tücskök és kabócák egész zenekara játszott most nekik, továbbra is kellemes szellő cirógatta a lány hátát és karjait, nyár est illata férkőzött orrába, és ettől az érzéstől akkor sem tudott megszabadulni, mikor minden gondolatát a san franciscói télre összpontosította.
-Pedig jó lenne, ha gyorsabban folynának abban a mederben. - Mondta.
-Nem lenne jó. Ti emberek olyan türelmetlenek vagytok.. - Kissé szomorkásabbá vált, az ő szeme is ragyogott, csakúgy mint Csíé. Most megannyi ezüst csillag pöttyözte be szivárványhártyáikat. - Olyasmit szeretnétek megváltoztatni, aminek tán nem is vagytok tisztában a működésével.. - Nagendra megint csak öregebbnek tűnt egy hangyányival, de éppen csak annyival. A lánynak feltűnt, de nem törődött vele sokáig, hamar napirendre tért a sárkány tekintetében egyre növekvő bölcsesség felett.
-Én csak szeretnék túl lenni a kritikus pontokon.. Olyan.. szokatlan és félelmetes ez az egész. És még inkább megrémít, hogy egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem érzek! Valahol tudom, hogy.. anyáéknak előbb, vagy utóbb úgyis el kellett volna engedniük engem..
-Tudom jól, mit érzel. De te is tartozol valahová.. valakihez. Csak még nem találtál rá...
-Frithez tartozom! Igenis hozzá tartozom..! - Kissé hevesen reagált, Nagendra elcsendesült, és ehhez a komor csendhez ő, Csí is társult. Valahol érezte, a lelke mélyén, már ide kerülésük napja előtt is, hogy Frith meg ő.. Mélyen, legbelül, nem egyeznek. Valahogyan sosem volt igazán helyénvaló ez a dolog. Szerette a vörös lányt, borzasztóan szerette, de abban a csillagfényes percben úgy hitte, akár el is tudná ereszteni, ha úgy hozná a szükség.
-Ne félj.. - Mondta aznap már sokadszor. - A félelem csak visszafog, hátráltat téged.
-Honnan tudsz te ennyi mindent az emberekről? Fiatal vagy. - Kérdése csaknem áthasította a kettejük közt még oly törékeny kapcsot, de Nagendra türelme végtelennek bizonyult.
-Belém van kódolva. - Felelte egyszerűen. - Mint.. az anyákba a szoptatás. Az emberekbe a szeretkezés. Az állatokba a szaporodás. És belénk, sárkányokba, a ti megértésetek.
Csí szívét melegség árasztotta el. Leguggolt, tenyere Nagendra hátához ért, a sárkány belesimult a kezébe.
-Te nőttél! - Jegyezte meg, Nagendra csak kuncogott.
-Egyszer fel kell nőnünk. Mindannyiunknak. - Jelentőségteljes pillantást vetett a megilletődött Csíre, majd hozzátette: - Na menjünk vissza. Fogalmam sincs, hogy holnap képes leszek-e repülni, de a hátamra venni biztosan nem foglak.

Nagendra összekuporodott mellette, párnának kabátját használta, a sárkány teste melegítette az övét, noha hidegvére és pikkelye mit sem változott – mégis, mintha hőt sugárzott volna a lány testébe.
Laposakat pislogott, olyan gyönyörűnek találta a csillagokat, mint még soha. Tekintetével a holdat kereste, s meg is pillantotta azt, egy hegy csúcsa mögül előbukkanni. Nem volt telehold, még jó néhány szeletke hiányzott hozzá. Felhőtlen és fekete ég borult rájuk bársonypalástként, jövője bizonytalan volt, de úgy vélte a múltja sem állott soha stabil lábakon.
Az erdő képe, és a lámpásoké folyton kísértették és hívogatták őt, de leküzdötte a kényszert, és nem fordította arra a fejét..
Nem gondolkodott tovább. A szemei súlyos vaskapukként zárultak le, bent rekesztvén az álmokat, mint édes áldozatokat.

A reggel nehezebben indult, mint azt gondolni merte volna. Halálos kimerültség kerekedett felül rajta, és ő képtelennek érezte magát az útra.
-Szedd össze magad, vagy itt találj oda egymagad. - Mordult rá Leviathan, miközben elsétált mellette.
-Azt az örömet nem hagyom meg neked. - Szólt vissza élből, és Zuzanka ásítása félbeszakadt.
-Hogy lehet az, hogy nem bánt titeket? - Kérdezte fojtott hangon, miután Leviathant tisztes távolságon kívül tudta.
-Frith a gazdája. - Vont vállat Csí, és leporolta kabátját. A tűz ugyanúgy égett, mint reggel, a sárkányok tényleg vigyázták álmukat az éjjel.
-Hogy a kéknek? - Erős, határozott női hang zengett mögötte, és ő lomhán fordult hátra. A barna hajú lány szólt hozzá, aki Zuzankával élcelődött előző nap. - Egyébként Zsuzsi vagyok. - Mosolyodott el barátságosan.
-Én meg Chi. Zsuzsi.. - Csí nyelve csak nem beletörött. - Honnan származol? - Érdeklődött.
-Magyarországról. - Olyasféle hangsúllyal mondta ki a szót, mint aki nem feltételezi, hogy beszélgetőpartnere valaha is hallott volna a helyről.
-Az Európában van, igaz? - Puhatolózott, valami rémlett neki.. de.. Nem tudta pontosan felidézni, hogy melyik órán esett szó a kicsiny országról.
-Ott. - Hagyta rá. - Zuzka! - Kiáltott. - Hozd ide a táskámat!
A cingár lány természetellenesen kicsinek tűnt a hatalmas túrazsák alatt, de azért gyorsan szökdécselve sietett hozzájuk.
-Tessék. - Dobta le elé. - Brr.. Rémesen hideg ez a víz. - Borzongott össze, kutyamódjára megrázta a fejét, vizes hajtincsei csak úgy röpködtek feje körül. Egy adag víz került Csí arcára, és Zsuzsié sem maradt szárazon.
-Nyughass! - Ragadta karon, és a kínai lány megállapította magában, hogy ennek a magyar lánynak igen erőszakos természete van. - Jössz? - Fordult Csí felé kérdőn.
-Hová?
-A folyóhoz fürdeni. Még indulás előtt..
-Nekem nincsen ruhám, amibe átöltözhetnék.. - Mondta, és magában átkozni kezdte Nagendrát, de önmagát is, amiért a tegnap esti sétán nem kérdezett rá az utazás váratlanságára. Körülnézett. A tábor felbolydult méhkas módjára sürgött-forgott, ketten a víz eloltásán fáradoztak, kevés sikerrel. Két srác – meglehetősen idióta és éretlen kisfiú, legalábbis Csí így ítélte meg, rosszalló homlokráncolás közepette – végül két oldalról természetes módon próbálta eloltani a tüzet. Ez sem sikerült túl fényesen, de a közelben téblábolók jót derültek rajta.
Most, hogy világos volt alaposabban kürül nézhetett. A hegyek, melyeket látni vélte előző este, tényleg ott voltak, de nem olyan közel, mint hitte. Valójában egy síkságon voltak mindnyájan, méghozzá egy hegyek által közrefogott síkságban. Az egész úgy festett, mint egy hatalmas medence.
Erdőségek és folyók tagolták – legalábbis a sárkányok szóbeszéde szerint.
-Na, most akkor jössz vagy nem? - Forgatta szemeit.
-Jövök. - Határozott végül, s közben azt a gondolatát is félretette, mi szerint a sárkányok valamiféle furcsa hipnózist idéznek elő az embereknél. Ő maga több ízben is zavarodottabbnak, másabbnak érezte magát Nagendra közelében. Egy kisebb jegenyesor állt pár méterre a tűztől, az úttal párhuzamosan, ehhez közeledvén már hallották a folyó sebes rohanását, a köveknek csapódó tajtékot, a fiatalok zsibongását.
Frith volt az első, akit megpillantott. A lány anyaszült meztelenül állt, térdig a folyóban, néhány srác szemérmetlenül nézte őt, de a vörös cseppet sem zavartatta magát.
Bosszúsnak tűnt – de cseppet sem a testére tapadó, éhes tekintetek végett volt az. Egyre csak dörzsölte karjairól az odaszáradt vért, arcáról többé-kevésbé már lejött, de körömágyaiba és körmei alá szilárdan beépült a nevelő apja vére. Csí megborzongott, gyomra felkavarodott. Hogyan is felejthette el megkérdezni tőle..? Hiszen már előző este, San Franciscóban is majd' kiszúrta a szemét!
Most már biztos volt benne. A sárkányoknak van valami furcsa varázserejük. De hogyan védhetné ki..? Hogyan?