Zsuzsi nem várt rá, nélküle sietett le a vízhez. Ő maga, csak állt ott, dermedten, tétlenül, és Frithet nézte. Jó negyed óra telhetett el így, a lány addig-addig dörgölte magáról a vért, míg az teljes egészében le nem jött. Bőre újra tisztán fehérlett a ráeső, melengető napsugarak alatt.
Akkor aztán kiegyenesedett, körültekintett, s Csí nem is megrökönyödésére cinkosan rákacsintott a fiúkra. Eztán hátrahúzott vállakkal, még inkább kidomborított keblekkel lépdelt kifelé a vízből. Mikor észrevette Csít, fülig szaladt a szája.
-Mind itt vinnyognak, milyen hideg a víz. - Trillázott vidoran. - De szerintem pont jó. Legalábbis annál nem rosszabb, mint mikor napokra elzárták nálunk a meleg vizet, a gázt meg eleve kikapcsolták..
A lányban meghűlt a vér, résnyire nyílt a szája a döbbenettől.
-Mi van..? - Hajolt le egy törülközőért, mit feltehetőleg valami frissen szerzett ismerősétől kölcsönzött.
Azonban Csí még mindig nem jutott szóhoz. Frith komótosan öltözni kezdett, közben valami Beatles slágert dúdolt.
-Frith. - Nyögte. - Beszélnünk kell.
-Miről? - Nézett fel egy pillanatra, mellei meg-megrezdültek amint magára rángatta a nadrágját.
-Négyszemközt. - Felelte szárazon, miután körülpillantott, s ahogyan arra számított mindenki őket figyelte.
Frith alig észrevehetően bólintott, arcáról nem tűnt el teljesen a gondtalanság, de cseppet mégis rá vetette árnyékát Csí baljós tekintete.
Néhány lépésnyire lemaradtak a többiektől. A nap rózsaszín és narancsos átmeneteket húzott a horizontra, mint afféle szándékosan elmaszatolt csíkok formájában. Gyönyörűen olvadtak eggyé, az aranyos sugarak lassanként birtokba vették Keelia vidékét.
-Frith.. - Kezdte újra.
-Tudom mit akarsz! De nem érdekel. Az a múltam. És én most boldog akarok lenni.. Csak.. erre vágyom. - Rázta meg fejét hevesen, végig csak az előttük haladó, hátra sem pillantó csoportot nézte. -Még nem tudhatod biztosan, hogy boldogságot hoz-e neked ez a valami. Hogy egyáltalán.. mibe csöppentünk! Gondolkozz! - Csattant fel, de csak fojtott hangon. Nem vette volna szívére, ha a sárkányok közül bármelyikük is meghallja. Talán ki is tagadnák őt.. Ha tehetnek egyáltalán olyat.
-Miért? - Fordította halkabbra a szót. - Te.. te tudod? - Most először nézett Csí szemeibe.
-Nem. - Ismerte be. - Honnan tudhatnám? Csak óvatosságra intettelek..
-Jó. Óvatos leszek.
-Mi történt tegnapelőtt este, míg én a bálon voltam?
Frith hallgatott. Az utat figyelte, meg az apró göröngyöket, kitüremkedéseket rajta, időnként oldalra is nézett, nézte a messzeségbe futó zöld mezőt, míg szabad szem ellátott, csak hegyek bukkantak fel arra. A lány követte a tekintetét, és gondolatban tovább színezte a tájat. Vajon Keeliának van tengere? Hát olyan zugai, melyeket még az itt élők sem ismernek?
-Leviathan.. csinált velem.. valamit. - Szája reszketett ugyan, ahogy ezt kimondta, de egyébként teljesen nyugodtnak tűnt.
Csí szíve kihagyott egy ütemet. Hát nem csak ő érezte, és érzi..?
-Mit? - Kérdezte mohón. - Mesélj el mindent!
-Nem tudom, a fenébe is! Fogalmam sincs! Csak.. - Kezeivel úgy hadonászott, mintha darazsat próbálna elűzni. - Egyszer csak azt éreztem, hogy valamit.. meg kell tennem. Minden más jelentéktelennek tűnt, gondolni sem tudtam másra. Hisz láttad. Ebben a pólóban voltam, a mínusz akárhány fokban.. - Ennek gondolatára egész testében összerázkódott.
-Folytasd!
-Tudtam, hogy rossz napja lesz.. És aznap este a kocsmába is elment. A nevelő apám..
-Jesszusom. Ugye nem..?
-Leviathan azt mondta.. - Itt újra az előttük haladó páros hátába fúrta a szemeit, mintegy szugerálva őket, hogy még véletlenül se jusson eszükbe hátra fordulni. - Öljem meg. És akkor ez olyan ésszerűnek és egyszerűnek tűnt, mintha most azt mondanám, hogy „ Hé Chi, mondd már meg Nagendrának, a sárkánynak, hogy ne gyújtsa fel a függönyömet!”. Érted..
-Te.. megölted?
-Nem én. - Rázta a fejét. - Hanem Leviathan. - Tiszta undorító volt. Felhasította a gyomrát, meg a mellkasát. Aztán letépte a fejét. Nekem meg azt mondta, hogy vérezzem össze a kezeim..
-És te megtetted.. - Nyökögte elhaló hangon. A jókedvű zsivaj, a madárcsicsergés, és a köröttük lassan megszaporodó fákat folytonosan lengető szellő finom moraja kívül rekedt az elméjén. Fullasztónak érezte a gyönyörű Keeliát, és a még el sem kezdődött kalandot jelentéktelennek.
-Meg. - Sóhajtott. - De nem egészen voltam önmagam... Te sosem érezted, hogy Nagendra olyan dolgokat vált ki belőled..
-De. - Vallotta be közbeszólva, mire Frith elmosolyodott.
-Szerintem szándékosan csinálják.
-Nincs kizárva.. A bálon.. olyan hatalmas késztetést éreztem, hogy olyat tegyek, amit máskülönben nem tennék! Egy fenét! Nem csak a bálon! Már.. sokkal régebb óta..
-És a bálon? Mit csináltál?
-Felgyújtottam a függönyöket. Rálocsoltam a benzint..és egyszerűen felgyújtottam. Közben üvöltöttem és mindenkinek megparancsoltam, hogy lépjen hátrébb. És tudod mi volt a legborzasztóbb az egészben? - Harapott az alsó ajkába, de Frithnek meg sem kellett szólalnia, a válasz a szemében volt. Azért ő mégiscsak kimondta.
-A hatalom mámora. És az, hogy jól esett. És újra és újra megtennéd.
Csí lehunyt szemmel bólintott.
-Tudod.. - Tűnődött Frith, szemei a halványkék égre szegeződtek, azon néhány bárányfelhő úszkált békésen, viharnak jelei sem mutatkoztak, a nap egyre magasabban járt felettük. - Szerintem itt mindenki megízlelte ezt az érzést, az utóbbi időben.
-Gondolod?
-Máskülönben nem lennénk itt. - Mosolygott, és karját tartotta Csí felé. - Nem változtam meg.. Csak.. kezd feltörni belőlem az, aki eddig is lehettem volna. Próbáld meg elfogadni..
-Megpróbálom. - Bólintott újra, és belé karolt.
Zuzanka és Zsuzsi csatlakoztak hozzájuk, nemsokkal azután, hogy átlépték az erdő képzeletben meghúzott határát. Egyre beljebb haladtak, és a sötétség és a hideg mind úgy talált erejére, ahogyan ők az erdő sűrűje felé közeledtek.
Fa, és nedves föld illata birizgálta Csí orrát, figyelte a mohákat a fák törzsén, és fakopáncsot látott egyik ágról a másikra röppenni.
Fejük felett a lombok már olyan sűrűn kapaszkodtak egymásba, hogy a nap sugarai alig-alig világította meg előttük az ösvényt.
-Nézzetek a lábaitok elé! - Szólt Nagendra. - Sok itt a kiálló gyökér!
Mind megfogadták a tanácsot, bár Zuzankát így is el kellett kapni néhányszor. Frith minden alkalommal hangosan kinevette a lányt.
-Régen szerettem kirándulni.. - Motyogta Csí, és úgy vizslatta a fákat, mintha attól tartott volna, bármelyik percben rájuk vetheti magát valami mögöttük megbúvó fenevad. - De most, őszintén mondom, alig várom, hogy kiérjünk innét..
-Nem érzek rossz energiát. - Mondta Zsuzsi. - Ez csak egy egyszerű erdő. Szerintem nincs miért aggódnod.
-A sárkányok amúgy is tudják az utat, nem hoznának minket veszélyes helyre. - Vélekedett Zuzanka.
-Ebben nem értek egyet. - Kontrázott rá Csí. - Fiatalok még. És forrófejűek..
-Nem mind. -Vetette közbe a vörös lány. - Leviathan nem mai darab. Igaz? - Kiáltott fel neki, ki az erdő felett szállt, és formája csak elmosódottan rajzolódott ki. Válasz helyett hangos morgás rázta meg a tájat, Frith felkacagott. - Méregzsák.
-Mera nagyon nyugodt, és megfontolt sárkány. - Mondta Zsuzsi. Csí ekkor a lány lába mellett kevélyen lépkedő, sötétzöld, sárga szemű, térdig érő lényre nézett. A sárkány nem viszonozta pillantását, de nem is bánta. A monstrum szárnyai fejlettek voltak, fejlettebbek, mint Nagendráéi, és ott, ahol a csont hajlott, vörösbe nyúltak a kiálló tövisek végei.
-Méreg van bennük. - Szólalt meg mosolyogva a lány, látván hol akadt meg a kínai pillantása.
-Vagy úgy.
Most már tényleg szeretett volna kiérni az erdőből. Némán lépkedett tovább, önkéntelenül is közelebb húzódva Nagendrához, eltávolodva Frithtől és Zsuzsitól. Eszébe sem jutott, hogy visszavágyjon San Franciscóba, túl sok gondot és bajt hagyott maga mögött a városban – de ugyanakkor itt, e földön sem érezte magát határozottan biztonságban.
Csak ki innen .. - gondolta. - Ki innen, minél előbb.

A fák ritkulni kezdtek, a fény mind jobban érte búskomorrá váló arcát, és ő megint a friss fű illatát lélegezte be. Az út azonban egyszer csak elfogyott, úgy, mintha sosem lett volna ott. Domb előtt álltak, méghozzá igen magas domb előtt. Ezt Csí csak akkor vette észre, mikor a csapat libasor módjára állt meg, és ő kissé oldalra vált ki közülük.
-Figyeljetek! Hahó.. figyelem! - Szaladt végig a társaságon, majd mind elnémultak. Leviathan, a szóvivő, ki már eddig is elkalauzolta őket, alászállt a magasból.
-Felmegyünk a dombon! - Zengte, mire panaszos nyögéses szakadtak fel a torkokból, dolgozatra készülő nebulóékhoz hasonló. - Elég legyen, puhány banda! Akartok reggelit, vagy sem?!
-Reggelit? - Rikkantott Issa. - Hát, Istenemre mondom, ha ilyenkor szokás Keeliában a reggelit tálalni, akkor én második vacsorát fogok tartani!
Erre aztán többen is nevettek, és helyeslően bólogattak. Csí akaratlanul, ösztönösen kereste meg Issa élénk tekintetét, a fiú mosolyogva kacsintott rá. A lány szíve boldog bukfencet vetett mellkasában, és ettől kissé elpirult.
-Elég. Most már igazán. A domb lábánál fekszik Marbaden. Követtek engem a főtérre, ott majd mindenki kap ételt és italt, eztán továbbmegyünk. Egyenesen Adarába. Legyetek tisztelettudóak, már várnak benneteket. Indulás! - Kiáltotta erős hangján, mitől mindenki megborzongott, mert bár Leviathan ezúttal egészen kedvesen szólt hozzájuk, de külleméhez tartozó rémes hangját még mindig nem szokták meg.
Csí egy örökkévalóságnak érezte, mire felcaplattak a néhány száz méternyi emelkedőn. A dereka sajogni kezdett, miután görnyedve megtette az első száz métert. A társaság immár teljesen feloszlott, ki-ki a maga tempójában haladt felfelé.
Frith egy-kettőre túljutott az akadály felén, és dühödten felmordult, mikor a vágott szemű, szőke lány egyenes törzzsel hagyta le őt, mintha lépcsőt mászna. A hátát méretes zsák terhelte.
A dombtetőn lihegve álltak meg. A nap perzselte a tarkójukat, és a fejük búbját, nyelveik és szájuk kiszáradt.
-Vizet.. mert.. meghalok!
-Mindjárt. - Nyugtatta Nagendra Frithet. És akkor olyan történt, amire a legkevésbé számítottak. Leviathan közeledett feléjük, de nem szárnyakon, hanem négy lábán sétált. Mivel az első kettő rövidebb volt, így kissé megdőlve, támadóállás szerűen jött.
Bal elülső karmos lábát a földhöz szorított, majd felemelte azt. Ujjai között, ott, a lábának azon része, melyet az ember kezén tenyérnek neveznek, víz, színtiszta, jéghideg víz fakadt. Frith arca elé tartotta.
-Igyál! - Szólította fel, a lány gondolkodás nélkül, mohón kapott az vízhez. Egy hörpintésre kiitta, és mielőtt megköszönhette volna, a sárkány szótlanul leröppent a domboldal felett.
Csí torka szárazan sajgott, ő is vágyta a vizet.
-Leviathan hatalmas. - Mondta ámulattal Frith, és újult erőre kapva előre sietett, a társaság fele már így is lentebb járt, mint ők.
-Te nem akarsz nekem vizet fakasztani? - Érdeklődött Csí Nagendrától, és erőt véve magán ő is elindult Frith nyomában.
-Én ehhez nem értek. - Ingatta fejét, és kissé lemaradván a lány mögött szárnyait kezdte próbálgatni. Azt azonban ő sem látta, hogy valaki még tőlük is lemaradt – való igaz, hogy szándékosan. A fiú most fojtott, ironikus mosolyt felöltve, ráérősen sétált mögöttük.

A faluban – apropó, kisvárosban – mindenki megbámulta őket. Az első házaknál az első leérkezők ösztönösen várták be őket – minthogy a marhák is ösztönösen csordába tömörülnek, ha veszély közeleg. De az oroszlán barlangja felé sétálván ( mely most a főteret jelképezte, ahol hivatalosan is fogadták őket ) , rá kellett döbbenniük, hogy a veszélynek itt még csak közelében sem járnak.
Mind mosolyogva nézték őket, kedves arcú férfiak és nők.. Csupán egy tényező volt, mi furcsa kifejezést ébresztett az érkezők arcán.
Ez nem más volt, mint a ruházataik. Lenvászon ingek, szoknyák, és fejfedők, meg kendők takarták testüket, afféle középkorira emlékeztető viseletet hordtak. Csí gyakran járt vidéken a nagyanyjánál, de ilyen öltözéket még ott sem látott, soha.
Némán, megilletődve, lopva egymásra pillantgatva haladtak végig a földúton, mely a házak közt húzódott. Egyszerű, vájog és faházak voltak, kerttel, takaros udvarokkal. A legnagyobb közülük egy pajkosan csobogó patak partján feküdt, mellette hatalmas vízikerék nyalábolta fel újra és újra a patak tiszta vizét. Mellette elkanyarodott az út jobb kéz felé, és egyre szélesedett, mígnem hatszögletű térre érkeztek. Közepén egy útjelző tábla állt, mélyen a földbe szúrva, fából faragva, a tövében asztalok álltak, mindenfélével megrakodva.
A sárkányok meglepő természetességgel közlekedtek az itteniek között, sőt, még a főtéren sortálló parasztasszonyokra hasonlító fehérnéppel szemben is zavartság nélkül álltak meg.
Ahogyan Csí számolta össze hatan, vagy heten lehettek, és egyikük, a legterebélyesebb és legpirosabb arcú kilépett közülük.
-Üdvözöllek titeket, Marbadenben. - Szólalt meg a nő, és a lány arra gondolt, hogyan lehetséges, hogy ilyen tisztán és szépen ejti az angol szavakat . - Márt vártunk rátok, drága segítőink. - Alázat vegyült a mosolyába, és Csí feszengeni kezdett. - Azt a feladatot kaptuk, hogy lássunk el titeket élelemmel a mai napra. Biztosan nagyon fáradságos út áll mögöttetek, és, hogy új erővel vághassatok neki az Adarába vezető hátralévő útnak, megvendégelünk benneteket.
-Keeliában..minden ember érti a másik embert. Úgyszólván..mindenki egy nyelven beszél, az ősnyelven. Mielőtt még Isten szétszórta volna az embereket Bábel előtt.. - Súgta Nagendra Csínek.
-Értem. És most..?
-Azt ajánlom, egyél rendesen. - Kacsintott rá cinkosan. Mind az asztalok körül tolongtak. Volt ott frissen sült kenyér, meg valami pirosas színű gyümölcs, kerek alakjával almára emlékeztetett.. Meg kancsókban töklé, és tea, és még ki tudja hányféle étel is ital.
Csí befurakodott Frith és Zuzanka közé.
-Szerintetek miért ilyen fenemód kedvesek velünk? - Kérdezte egészen halkan.
-Kedvesek? - Vihogott fel Frith. - Egyenesen benne vannak a seggünkben!
-Pszt! - Intette le Zuzanka. - Még meghallják.. Amúgy nemtom. Nyilván.. megparancsolták nekik.
-Az nem lehet. Itt..mindenki szabad akaratából cselekszik, elfelejtetted?
-Heh? - Vonta fel fél szemöldökét gúnyosan, kerek szemüvege által kétszeresére nagyított szemei furcsállón csillogtak.
-Neked nem mondta el a sárkányod?
-Fafnir nem mondott semmit. - Ingatta fejét. - Csak azt, hogy itt mindenki nagyon kedves. És senki sem fog kigúnyolni azért, mert különc vagyok.. Tudod, nekem odahaza nem igazán voltak barátaim.. - Mondta pironkodva, de Csí ezen meg sem lepődött. Az olyasféle lányokat, mint Zuzanka minden normális iskolában lúzerként, vesztesként, igazi csodabogárként tartották számon. Részéről nem támogatta ezt az álláspontot – de attól még, mit volt szépíteni, így volt.
Komoran nézett körbe a fiatalok tömegén. Tán fel sem tűnt nekik semmi.. De őt akkor is balsejtelmek gyötörték.
Hátra pillantott, de az asszonyok már szétszéledtek, szeme most azon a fiún akadt meg, akivel a múlt este heves szóváltásba bonyolódott. A fiú is észrevette őt, de mellette elhaladván egy pillantásra sem méltatta.
Vajon miért maradt le ennyire? - Tette fel magában a kérdést tűnődve. Ekkor magas, de cseppet sem fülsértő, inkább amolyan kellemes, igazi arisztokratikus női hangot sodort felé a szél.
-Ryosuke! Hol voltál? - A hang a fiúhoz hasonló, szőke lányhoz tartozott. Japánok – állapította meg magában Csí, és szeme sarkából végig őket figyelte.
-Majd később.. négyszemközt. - Csitította a fiú, s kivett egyet a csavaros tetejű zsömlék közül.
-Nesze! - Nyomott Csí kezébe Frith egy jókora csirkecombot. - Egyél te is! Eszméletlen jó..!
-Köszi. - Mosolygott rá hálásan, és azon kapta magát, hogy Zsuzsi, Zuzanka, és Frith alkotta kicsiny körben áll. Ez lenne az új társasága..? Akárhogyan is, de nem akarta tovább magában tartani a gondolatait. - Figyeljetek.. - kezdte. - Amit az imént Zuzanka mondott.. Neki nem is szóltak arról, hogy itt mindenki szabad akaratából teszi amit tesz, és senki sem parancsol. - Hadarta Csí. - Neki azt mondták, hogy itt majd befogadják őt és senki sem gúnyolja ki..
-Ez be is következett.. - Mosolyodott el halványan, enyhe hálával hordozva körbe tekintetét a lányokon.
-Értem mire gondolsz. - Frith figyelembe sem vette a vékonyka lányt, izgatottan vetette bele magát Csí legújabb elméletébe, mint eddig oly sokszor. - Mi van, ha mindannyiunkat azzal áltattak, amire nagyon vágyott? - Dörgölte meg állát.
-Akkor barátom.. - Bólogatott lassan, komoran. - Mindnyájunkat átvertek. És ha így van, akkor joggal kezdhetünk félni.