Eljött a nagy nap, mármint nem az én nagy napom; Aurennel közös esküvőnk még váratott magára. Sally egyik idegrohamot kapta a másik után.
-Nem megyek! - Fakadt sírva.
-Sally... - Mondta századszor is Rose. - Minden rendben lesz.
-Oké, tudom.. csak..
-Gyere szépen, ülj be a kocsiba, Benék már éppen azon vannak, hogy betereljék a lovad az utánfutóba..
-Nem megyek! - Sivalkodott, mire Rose legyintett.
-Jó. Akkor szólok Bennek, hogy hagyják abba..
-Jaj, ne! Jövök már, jövök! - Nyekergett panaszosan, jót nevettem rajta.
-Ne aggódj, Sally, abszolút de minden rendben lesz. - Kacsintottam, és elindultam a kertbe, ahol már az összes hólé a földbe szívódott, hóvirágok nyíltak és krókuszok, és a tavasz illata lassanként betódult az orromba.
-Amelia! - Derült fel Auren arca, mire sejtelmesen elmosolyodtam. - Ne tudd meg.. - Ölelt magához, mikor a lány már a kocsiban ült. - Sally egész reggel nyávogott..
-Fél. Hagyd már.. - Intettem le, mire felvonta a szemöldökét.
-Már nem is vagy féltékeny? - Vigyorgott kajánul.
-Hülye. - Löktem el magamtól, de csakhogy aztán újra ujjaim közé kapjam a kezét. - Üljünk be. - Javasoltam, mire bólintott.
Helyet foglaltunk a hátsó ülésen, Sally hátra sandított, mire kissé arrébb húzódtam az ablaknál ülő Aurentől. Rose éppen Bentől búcsúzott el, aztán behuppant a volán mögé.
-Fiúk-lányok! - Rikkantotta vidáman. - Indulhatunk?
-Igen. - Feleltük kórusban Aurennel, mint a jól nevelt kisdiákok, Sally pedig lehunyta a szemét.
A motor felbőgött, mi pedig lassan kigördültünk a rancs sáros kocsibejáróján.

Csak bámultam a tájat, Auren lassan elszunyókált, Sally ujjai pedig idegesen doboltak az ablak alatt. Jólesőn sóhajtoztam. Montana gyönyörűsége lassan elbújt szemeim előtt, és a képbe Idaho csodái tódultak – és rájöttem, hogy nincs az az isten, akiért visszamennék a városba. Itt minden olyan békés és szép és kiegyensúlyozott..
És miért ne lehetnék én is farmer felesége? Rose is boldog..!
Délutánra járt az idő, mire megérkeztünk, óvatosan felráztam Aurent, noha legszívesebben csókkal költöttem volna.
Rose leállította a motort egy félreeső helyen.
-Sally, drága, kérlek vezesd ki a lovad az utánfutóból.
A szőke lány nem szólt semmit, némán, falfehér arccal tette, amit mondanak neki. Mi is kiszálltunk, Rose letekerte az ablakot és utánunk szólt.
-Menjetek csak, majd találkozunk kezdés előtt öt perccel a fogadósátrak mögött!
Oldalra fordítottam a fejem és a szavam is elállt. Hatalmas tábort ütöttek fel a pusztán, sátrak mindenütt, s néhány, egészen sötétzöld kiemelkedett közülük. Azok előtt hosszú sorok kígyóztak.
-Mindenképpen fogadni kell, legalább tíz dollár értékben. - Magyarázta. - Ez afféle íratlan szabály. Igaz Sally? - Kérdezte mosolyogva, de ezzel sem oldotta a feszültségét.
-Aha.
A következő percben két fiatalabb férfi jelent meg mellettünk, lovaikat vezették gyalogosan, és az egyikük elkerekedett szemmel fordult felénk.
-Azta! - Nyögte. - Sally McCullen? Tényleg te vagy az?
A lány egy pillanatra még az idegességéről is megfelejtkezett, akkorát visított, hogy lova topogni kezdett idegességében.
-Roy! Jensen! - Még egyet sikoltott, aztán a nyakukba vetette magát.
Mindketten átölelték, aztán némán, méricskélve fordultak Aurenhez. Én is rápillantottam lopva, és észrevettem a szemeiben ülő, tiszta.. félelmet..?
-Auren?? - Suttogta egyikük.
-Én vagyok, Roy. - Bólintott lassan, és ő nyújtott kezet elsőként. Hozzá nem mosolygott, a levegőben harapni lehetett a feszültséget.
-Örülök, hogy látlak. -Veregette vállon, továbbra is csendesen beszélt. - A fiúkkal arrébb vannak a sátraink..
-Talán majd később. - Hárította el, és keze önkéntelenül kulcsolódott az enyémre.
-Oké. Ahogy gondolod..
-Én mennék.. Ha nem baj. - Fordult hozzánk.
-Menj csak. - Mondtam. - Majd találkozunk..
-Naná. Ne felejtsd, este bulizunk.
Rákacsintottam, és figyeltem némán, Aurennel az oldalamon, ahogyan eltűnnek a tömegben.
Néhány másodpercig álltunk így, csendesen, Auren nem szólt semmit, már kezdtem aggódni, de ismertem annyira, hogy tudjam – nála felesleges lenne mindenfajta faggatózás, majd ha akarja úgyis elmondja.
Egyszer csak rántást éreztem a karomon, a következő másodpercben már maga mögött húzott, így hasítottuk az emberkavalkádot. Orromat bogrács füstje csiklandozta, gyomrom éhesen megkordult. Mindenfelé kipeckelt lovak, iszogató férfiak, cowboyok látszottak, idegen és egyszerre mégis otthonos közösséget láttam – mintha titkon mindig is ide tartoztam volna.
Auren megijesztett. Zord arccal törtetett előre, már rég szem elől vesztettük Sallyéket, sőt Sally lovát is, de a fiú mintha tudatosan haladt volna..
Csak bámultam a sátrakat, a vidám, vörös arcokat, és akkor egyszer csak megálltunk, letértünk a földútról, egy széles pázsitos részre, ahol egy csomóban álltak egyszínű sátrak. Az egyik előtt hokedliken és összecsukhatós horgász székeken cowboykalapos férfiak ültek, pipafüstöt szívtak, whiskeyt kortyoltak és nagyokat nevettek. Egy lány is helyet foglalt, köztük, méghozzá nem más, mint Sally McCullen.
Lovaik oldalt legelésztek békésen. Auren megállt, árnyéka az idegenekre vetült, és egyszerre minden szempár ránk szegeződött.
-Auren!
-Auren!
-Auren!
Ezt hallottam minden irányból, ahogyan körülálltak minket, a fejem visszhangzott, eleinte kézfogások, aztán vállveregetések, végül ölelések tömkelege fogadta őt.. Egyre kívülállóbbnak éreztem magam, aztán hirtelen egy mély, bársonyos hang szakította ketté az alkohol illatú zsibongást.
-Ő itt a barátnőm, Amelia.
A figyelem központjába kerültem, és egyszerre éreztem magamon kíváncsi, barátságos pillantásokat, és egy gyilkos dühtől bőszültet is; Sally McCullen pillantását.

Sally maximum ponttal nyerte meg a versenyt, és mi Aurennel édes csókban forrtunk össze dobogóra állásának pillanatában.
-Félek. - Hajtottam mellkasára a fejem.
-Ne tedd. - Simogatta meg a hajam. - Kikívánkozott. Ezek az emberek a régi barátaim.. És Gretchen halála óta nem láttam őket.
-De Ben..
-Sally nem fog köpni. - Mondta.
-Gyere velünk este! - Kapaszkodtam beléje szorosan, de csak a fejét rázta.
-Nem megyek, és örülnék, ha te sem mennél el.. - Nézett a szemembe. - Mindenki részeg lesz, a végén még valami túlfűtött..
-Sss. - Tapasztottam ajkára az ujjam mosolyogva. Még nem is sejtettem az est kimenetelét, így csak nevettem Auren félelmén.. Ahogyan ő az enyémen. S lám, végül mindkettő beigazolódni látszott.