Mintha mindnyájuknak megjött volna a harci kedve. Mintha az élelemben endorfinnövelő szer lakozott volna. Mintha ő maga, Csí Ming Yue se látta volna olyan borúsan Keelia tiszta, kék egét, mint ideérkezésükkor. Alkonyodott, lila és rózsaszín keveréke varázsolta el a vidéket, úgy fűzte magáévá az eget, mint vékony cérnaszál az apró gyöngyöket.
A fiatalok szeméből visszatükröződő kora esti fények beragyogták az előttük álló utat. Kellemesen nyugodt hangulatban sétáltak a földúton, mely már nem ágazott el többé – legalábbis a sárkányok állítása szerint.
-Most már tényleg csak húsz perc. - Csóválta farkát izgatottan Nagendra.
-Mondd csak, Chi.. - Hajolt hozzá fojtott hangon Frith menet közben, Zuzanka fülét hegyezve hallgatózott.
-Igen?
-Miért neveztek minket úgy, mint segítőiket? Nagendra nem mondott erről semmit..?
-Nem.. Semmit. - Ingatta fejét szórakozottan, a levegőben pitypang fehér szöszmöszei szálldogáltak, elbájolva követte a szemével a lágy fuvallatot. Szentjánosbogarak röpködtek, és a színes, számára ismeretlen növények is megszaporodtak az út ezen szakaszán. Nagyokat pislogott a rétre, kedve támadt mezítláb belegázolni a friss fűbe, és úgy vette észre, hogy a többiek sincsenek ezzel másként.
-Figyeljetek az útra! - Utasította őket Nagendra. - Tudom, hogy nagy a kísértés, de lesz még elég időtök játszadozni.
-Kezdesz olyan lenni, mint anyám. - Mondta Zsuzsi, és Frithék jót nevettek rajta. Csí azonban komor maradt.
-Nagendra, mondd meg őszintén, ugye van itt valami varázslat?
-Nem értem miről beszélsz. - Orra gyanúsan füstölni kezdett, és ez a lányok figyelmét sem kerülte el.
-Érted te azt. Csak.. furcsa. Az egész úgy hat, mint egy drog.. Még a levegő is. Akárhányszor belélegzem, egy tonnányival érzem könnyebbnek a lelkemet és valahogy minden olyan jelentéktelennek tűnik..
-Ez Keelia. Élvezd, ne aggodalmaskodj már! - Szökkent nagyot könnyelműen Frith.
-Ez a hely mindig is ilyen volt. - Mondta Nagendra. - És hidd el, semmi rossz nincs benne. Ez a nyugalom, amit érzel, és a fajok együttélésének harmóniája. Majd hozzászoksz és természetessé válik.
-Lenne még egy kérdésem. - Vett erőt magán végül, az első csillagok haloványan sejlettek fel az ég kékre festett boltozatán. - Marbadenben az egyik asszony úgy szólított minket, hogy „Segítőink”. Miért..?
-Erre sajnos nem válaszolhatok. Freya fogja elmondani nektek.. És még sok mást is.
-De..
-Kérlek! - Fojtotta belé a szót panaszos hangon.
-Nézzétek..! - Mutatott előre, némileg kiválva a sorból Zuzka. - Az ott már Adara? - Kérdezte Nagendrát.
-Az lesz az. - Mosolyodott el, és már nem volt szükség szavakra és kérdésekre.

Adara csodálatos hely volt, olyan csodás, mintha egy mesekönyv lapjairól elevenedett volna meg – vagy sokkal inkább, mintha ők sétáltak volna be egyenest egy cikornyás betűkkel írott tündérírás sorai közé. Csíből végképp kihaltak a rossz érzések, eltátotta a száját, csakúgy, akár a többi tucat.
Issa barna bőre az ő karjához ért, önkéntelenül kulcsolták össze az ujjaikat, így sétáltak tovább. A jobbján Frith lépegetett, az ő kezét is megfogta. Mindeközben észre sem vett belőle semmit.
Többen is így tettek, öntudatlanul. Adara köralakú város volt, hófehér fallal körülvéve, a kapu, melyen bejöttek szintén fényesen fehérlett – Csí meg mert esküdni rá, hogy éjszaka még világít is.
Mindenütt földbe szúrt, magasba törő bambuszfáklyák tüzei pattogtak, és a járókövekbe épített kékes fényű lámpások. Mindegyikre rálépett, vonzották őt, hívogatták, és csábították.
Nagendra megmosolyogta őket, bár az ő tekintetén is feltűnt valami furcsa euforikus fátyol, de azért nyugodt maradt. A sárkányoknak feltűnt az, mi az embereknek még nem – hogy a város teljesen kihalt.
-A főtéren lesznek. - Vélekedett a Mera nevezetű sárkány. - Biztosan várnak már ránk.
-Osztom a véleményedet. - Bólintott Nagendra, és ezúttal a gyerekek már meg sem borzongtak a reszelős sárkányhangoktól.
Leviathan vezette legelöl a kígyózó sort, Frithék zárták azt, és mindannyian úgy sétáltak, mintha súlytalanok lettek volna.
-Olyanok vagyunk.. - Szólalt meg elsőként Frith, és maga is meglepődött, hogy eddig olyan elképzelhetetlennek tűnt a beszéd, most meg csak úgy bugyogtak belőle a szavak. - mint egy füves csoport, Afrikában.
-Határozottan. - Kacagott fel Zsuzsi és Zuzanka vele együtt nevetett.
-Na, Chi? Még mindig rossz sejtéseid vannak?
-Csodálatos ez a hely. - Nézett körül gyönyörűségtől túlcsorduló szemekkel, arcán lebegőmosoly pihent.
Sétáltak a vájogházak között, melyek sarkai egészen kereknek látszottak, s ablakaik most sötéten ásítottak. Szépen kikövezett utak hálózták be Adarát, öröm volt azokon a járás. Csí menet közben látott parkokat, színes virágágyásokkal, közepükön szökőkutak lövellték kristályvízüket.
Amerre tartottak, ott a házak fölébe egy hegyes pofa meredt, fából faragva, meglehetősen szögletesen, de azért még bőven felismerhető volt. Egy hosszúkás, kígyótestű valami, tüskékkel, és harcsa szerű bajusszal.
-Kínai sárkány. - Suttogta Csí, és abban a percben valami furcsa, újabb erő kerítette hatalmába. Belülről, a lelkéből érkezett a parancs mely így szólt hozzá:
Ülj le.
Székeket látott, fából faragott, párnázott székeket, az első két sor üresen volt hagyva, míg a többin férfiak, nők, és gyermekek ültek. Félhold alakban álltak a sárkánytotem előtt, annak tövében pedig egy magas, loknis hajú, vörös démonnő állt, olyan nő, amilyet Csí még sohasem látott.
-Üljetek le! Üdvözöllek titeket! - Harsogta erőteljes, mégis finom hangján, és ők sorban helyet foglaltak.
Hátukban és tarkójukon érezték a helybéliek – mert nyilván helyiek lehettek a már jelenlévők – perzselően kíváncsi pillantásait. Elnémultak. Nagendra Csí ölébe telepedett, és ő is csendesen itta Freya szavait.
-Legyetek üdvözölve Adarában, ti, másvilág népei! - Mosolyogva széttárta a karját, a ruhája egészen apró, szomorúfűzére hasonlító levelekből készült, és ahogyan karjai oldalra nyúltak, oldalról bepillantást engedett kerek kebleihez. - Annyi kérdés dúlhatta fel odabent lelketek békéjét ezidáig. - Mondta megértőn. - De most már mindent értetek. - Körbehordozta pillantását az arcokon, melyek most egytől egyig úgy festettek, mintha emlékezetüket és ép eszüket is kitörölték volna, helyükbe színtiszta boldogságot költöztetve.
És Csí valóban úgy érezte, hogy mindent ért már. Lénye legmélyebb és legrejtettebb zugaiból áradt kifelé ez a csoda, mely mindenét átjárta, egyik pórusán be, míg a másikon kiszaladt, és ő végre úgy sejtette – önmagára talált. Gondolatai egyszerre voltak homályosak, mégis pehelykönnyűek, és olyan egyszerű értelmet nyertek amint végiggondolta őket..! Előző otthonában – mi is volt az, San Diego? - sok mindent nem értett a világ működéséről. De itt más volt. Nem kellett gondolkodnia rajta, egyszerűen tudta: e földet a szeretet és a béke tartja össze. Úgy tudta, mint az újszülött azt, hogy anyja melleiből juthat az éltető táplálékhoz. Egyszerűen belőle fakadt.
-Immár a magatok urai vagytok. A népem felépített számotokra új házakat. Szabad akaratukból tették, már vártak benneteket! Foglaljátok el őket, éljetek boldogan itt, Adarában, mely Keelia szíve. Innen fakad minden, innen indulnak ki a források, sőt, még az erdő fáinak gyökerei. Ha Adara nincs, Keelia sincs, ezt jól jegyezzétek meg!
Újra körbenézett, vékony arca kígyószerűnek tetszett a lámpások és fáklyák fényében, szembogara is mintha egyetlen vonallá szűkült volna, de amint a lány jobban megnézte, láthatta – a nő pupillája normális.
-Befogadunk benneteket. Befogadunk, mert tudjuk milyen az élet odakint. Cserébe igazán nem kérünk sokat..!
Ez volt az a pont, ahol Csí tudata úgy nyerte vissza sötét tisztaságát, midőn a csatornába zúduló szennyvízben úszó patkány döbben rá – legyen akármilyen finom falat is mit itt megehet, az akkor is csak más hulladéka marad.
Észhez tért, mintha egy mély, és delejes álomból riadt volna fel. Az esti, hűvös levegő egyszerre lúdbőröket csal karjaira, és elképedve látta az áhítatot embertársai arcán, kik mind megmerevedve figyelik Freya szavait.
-Keeliában mindig béke volt. - Magyarázott a nő tovább zavartalanul. - Ti is részesei lehettek ennek a békének és megértésnek, ha segítetek legyőzni a zavargást. Néhányan.. - Itt bús tekintettel révedt a semmibe, az ég egészen sötétkékbe fulladt, már-már befeketedett, a hold és a csillagok csak úgy szikráztak vadul. - Néhányan fel akarják dúlni ezt a békességet. A hegyekben rejtőztek el, és támadásra készülnek. Nem ma, és nem is holnap – tán a jövőhéten, vagy csak a jövőévben. Mi nem akarunk és nem is fogunk háborút. De arra kérünk titeket, ha eljön napja, ha valóban itt lesz az ideje.. Szembesítsétek őket azzal, ami rájuk - és sajnos ránk is vár – ha tovább folytatják a lázongást. Ti tudjátok, mi folyik a világban, de ők nem. Mondjátok el nekik! Meséljétek el! Megteszitek ezt? - Kérdezte ragyogó arccal, és Csín kívül úgy tűnt mindenki bólogat és esküt tesz.
A lánnyal megfordult a világ. Mi ez az egész..? Mibe csöppentek bele..? Fogalma sem volt, hogyan képzeli ez a Freya, hogy ők majd elmondják egy csapat gerillának milyen az élet a nagyvárosokban. Tovább az is aggasztotta, hogy rajta kívül senkinek sem tűnt fel a helyzet abszurd komikuma; legalábbis látszólag senkinek.