A lábaimat egymás után emelni alig voltam képes, Oliver támogatott, ha jobbra dőltem balra húzott, fogta a vállamat, és megnyugtatón motyogott.
-Már csak néhány lépés.. - Biztatott, de én csak akkor lélegeztem fel, mikor végre fenekem a padra huppant.
-Mitkereselteitt? - Böktem ki egyből, és Oliver halványan elmosolyodott.
-Elmondom, jogos a kérdés. De akkor meg kell ígérned, hogy szó nélkül végighallgatsz és csak aztán kérdezel. - Komolyan nézett a szemembe és mélyen, átható pillantással, ahogyan régen. A pad melletti utcai lámpa égője már a végét járhatta – de ugyan kit zavar ez rajtam kívül egy idahoi szórakozóhely mögött..?
-Nem mintha amúgy szóhoz jutnék a döbbenettől. - Morogtam. - Kezdj bele. De gyorsan. - Lehunytam a szemem, igyekeztem fékezni a dühömet. A fák suhogásában is volt valami nem tetsző, bár akkor este az egész világ forgása bosszantott.
-Vissza kell jönnöd Chicagóba. - Keserűen elmosolyodtam, Oliver kissé meghökkent, de én már sejtettem.. sejtettem és kész, ha egyszer ő felbukkant itt, akkor nyilván nem azért jött, hogy megkérdezze hogy vagyok. Persze, ha egy túlfűtött romantikus regény főhősnője lennék csillogó szemekkel hihetnék abban, hogy esetleg irántam érzett szerelme vezérelte ilyen messzi földekre. De annyi időt sem töltöttünk együtt, ami egy alapismertséghez szükségeltetik, nemhogy szerelem meg a többi. - Megszöktél, és ezt te is tudod. Eddig hagytam neked időt – anyád kérésére.
-Ismered anyámat? - Vontam fel a szemöldököm, de a kérdés feleslegesnek bizonyult.
-A helyzet az, Amelia, hogy hazudtam neked. Sok mindenben. Röviden .. - Mélyet sóhajtott, láttam magam előtt, ahogyan agykerekei dolgoznak, hogyan sűríthetné össze dióhéjba a mondandóját. A rendőrségnél dolgozom, afféle nyomozóként.. Kezdetben annyi volt a feladatom, hogy megtaláljam Mike Carpentert. Egy többszörös gyilkost, egy.. igazi állatot. - Oliver keze ökölbe szorult. - Aki gyerekekre specializálódott, ugye nem kell részletezzem..?!
-Nem.. - Fordítottam el a fejem, és amit hónapok óta próbáltam elkerülni, az emlékek, a tudat, a valóság vízesésként zubogott be az agyamba. Nem könnyeztem, nem gyengültem el.. egyszerűen csak ott volt, és nekem el kellett viselnem a terhét.
-Mike Carpenter – Lukas – öngyilkosságot követett el. Néhány horgász találta meg a tetemét a Michigan-tóban, de ez most lényegtelen. Haza kell jönnöd, hogy vallomást tegyél.
-Ez abszurd. - Ráztam a fejem. - Ha annyira fontos a vallomásom, akkor a rendőrség miért hagyta annyiban ilyen hosszú időre a dolgot? Rég megpróbáltak volna lenyomozni..
-A rendőrség feladta a keresést. Mattel a magunk számlájára foglalkoztunk tovább ezzel a dologgal. -Matt..?! - Kiáltottam meglepetten, mire hevesen bólogatni kezdett.
-Úgy ám.
-Lory mit szólt, mikor megtudta?
-Semmit. Azóta is együtt vannak.. - Toldotta meg finom mosollyal, aztán komoly képpel folytatta. - Nem csak azért lenne jó, ha visszajönnél, hogy vallomást tégy. Anyád, Lory.. annyi mindenkit hagytál ott szó nélkül.
-Így igaz. - Hagytam rá. - De nekem már itt van az otthonom..
-Ki mondta, hogy nem jöhetsz vissza? - Tárta szét a karját, mintha magától értetődő volna.
-Oliver, nagy sumák vagy te. - Csóváltam a fejem.
-Tudom. És sajnálom..
-Nem.. Nem sajnálod. Te nagyon is jól érezted magadat munka közben. - Sötétült el a képem.
-Mit tegyek..? Igazi megszállott vagyok. De nézd a jó oldalát, ha én nem vagyok, akkor Lukas torka körül talán sosem szorult volna a hurok..
-Szerinted miért lett öngyilkos? Bekattant..? Vagy csak nem akart sittre kerülni?
-Nyomozó vagyok, nem agyturkász. - Vont vállat tűnődve. - De elképzelhető, hogy te túl nagy falat voltál neki..
-Lehetséges. - Mondtam halkan, kezdtem fázni, és nem volt más vágyam, mint kiüríteni a fejemből a rengeteg kérdést, feltevést és kételyt, és mély álomba merülni, lehetőleg Auren oldalán..
-Gyere. Visszaviszlek a farmra. Holnap meg majd visszamegyünk Chicagóba..
-Én egy szóval sem mondtam.. - Tiltakoztam, de gyengéden felállított, és a számra tette a kezét.
-Csak pár napról van szó. Tedd rendbe a dolgaid. Beszélj édesanyáddal, találkozz Loryval.. Csak pár nap.
-Oliver. - Álltam meg vele szemben. - Te ezt nem érted. Nekem van valaki.. itt. Aki tényleg fontos. Fontosabb nekem, mint bármi más, ezen a kurva világon.. - Hangom fátyolosságát csak akkor vettem észre, mikor Oliver letörölte a szemem sarkából elszabaduló könnycseppet, s csendesen így szólt:
-Igazán szerencsés ember.

Nem tudtam mennyi idő telhetett el, míg visszaértünk Montanába, csak ültem a kocsi anyósülésén, lágyan zötykölődtünk az alig használt, még szinte hibátlan utakon, hasítottuk a sötétséget és az országutat – és egyszerre elnyomott az álom.
Álmomban tehén voltam, hatalmas, foltos tehén, és az összes parasztlányka engem akart megfejni..
Mikor felébredtem, meg egyszerre ott állt előttem Rose, amint meglepetten méregeti Olivert, és mindkettőnket betessékel. Korom sötét volt, ha Rose kezében nincs gyertya, akkor talán nem is jutok be a házba. Kába voltam, és két oldalt úgy lüktetett a halántékom, mintha kilométereket futottam volna.
-Jó éjszakát. - Biccentett mindkettőnknek, majd hozzám fordulva még hozzátette. - Holnap reggel jövök érted. Nem hinném, hogy túl sokáig fogok aludni, ebben a lepra hotelban iszonyatosan kényelmetlenek az ágyak.. - Összeborzongott.
Rosezal sokáig néztünk utána.

Összekuporodtam a kanapén, pont úgy, mint az ideérkezésem napján. A nő fürkésző, veséig hatoló pillantásától ezúttal sem menekülhettem, de nem is akartam.
-Tudod Rose.. - Suttogtam, ő pedig felgyújtotta az állólámpát, sárgás fénye élesen tűzött a szemembe. - Nekem anyám helyett anyám voltál.
-Visszamész? - Kérdezte halkan.
-Muszáj. - Bólintottam.
-Nos, mindketten tudtuk, hogy előbb-utóbb ez is elérkezik.. - Mosolygott, és olyasféle melegség áradt a tekintetéből, mely ellágyította Montana északájának hűvösét.
-Próbáltam kitérni előle. De visszajövök! - Fogadkoztam, magamnak, neki, a háznak, a világnak..
-Ide akármikor jöhetsz. Aurentől elbúcsúzol?
-Auren.. - Suttogtam elhaló hangon. - Mi lenne ha nem szólnék neki? Úgyis visszajövök.. Majd utólag megmagyarázom.
-Ezt te sem gondolod komolyan. - Igazította meg a szemüvegét, mely anyaian villant a sötétben.
-Nem. - Sóhajtottam. - Megyek és.. felkeltem.
-Az nem lesz szükséges. - Mély, nyugodt hang simogatott meg hátulról, és mire visszafordultam Rose már ott sem volt. Auren lassan megkerülte a kanapét, megállt velem szemben, és nézett rám azzal a mélységes, gyönyörű, szerelmes szempárral – a leggyönyörűbb szempárral,a mit életem során bármikor láttam.
-Szerelmem. - Léptem hozzá közelebb, egészen szorosan bújtam hozzá, egyszerre lélegeztünk fel.
-Menj.. - Eresztett el. - Én elengedlek téged.
Gondolkodás nélkül fontam magam köré a karjait, mosolyogva emeltem rá tekintetem.
-Én akkor is visszajövök hozzád, ha te eleresztesz. Nem szabadulsz tőlem. Soha, soha.