Ájulásra, vagy akár egy századpillanatnyi gondolkodásra még lehetőséget sem kapott azonban. Egész testében remegett, és ez az egész kis remegő testecske lassanként távolodni kezdett a földtől – Leviathan jóvoltából.
- Frith! - üvöltötte, a sárkány szárnyai által kavart szél azonban ragadozóként szabdalta szét a hangját. - Ryosuke! - sikoltott kétségbeesetten ,de a sort már nem is folytatta Nagendrával. Újabb sárkányok jelentek meg az égen, még hatalmasabbak, mint Leviathan, tekintetük még dühödtebben fénylett, és mindnyájukat foglyul ejtette két-két karom.
Csí még sivalkodott egy darabig, de aztán ernyedt testtel, megtörten lógott a levegőben, vagyis inkább suhant. Szerencséjének tudhatta be csupán, hogy nem volt tériszonya, a város eltörpülni látszott odafentről. El sem tudta képzelni, hová viszik őket, és miért – de annyit bizonyosan sejthetett, hogy nem teára invitálják őket. Azon mégiscsak meglepődött, hogy mikor elérték a sziklaszirtet, a sárkányok ereszkedni kezdtek. Talpa a kemény peremnek ütődött, Leviathan taszított rajta egyet, így beljebb került, és el is esett volna, ha a lény nem tartja szorosan.
Véraláfutások keletkeztek vállain, úgy érezte menten kiszakad a két karja.
Mellette hatalmas, fekete sárkány landolt, csak úgy döntött a talpa, hosszas visszhangot vert az éjszaka nyugodalmát felzaklatva. Ryosuke kőkemény tekintettel nézett körül, és Csí elkapta a pillantását. Zavarodottságot vélt ott felfedezni és egyben szilárd meggyőződést is. Bajban voltak, nem is akármekkora bajban..
- Hová visznek minket? - kiabálta a lány, s Freya kecsesen lecsúszott a fekete fenevad hátáról. Elégedetten megpaskolta a sárkány oldalát. Arca zord kifejezést öltött, ajkait szorosan összezárta. - Lung! - kiáltotta élesen. - A kapukat!
Csí következő kérdése a „Milyen kapukat..?” lett volna, de kérdésére válaszként a sziklafal, melyből a hosszan előreugró sziklanyelv kinyúlt, a kő sajátságos, hangos morgása közepette szétnyílt. A fiatalok lélegzete elakadt, s ezzel egy időben egy lila, élettelennek tűnő tetem landolt súlyos zsákként mellettük. A súrlódás következtében nem zuhant alá a mélybe, de pikkelyei felhorzsolódtak a durva felületen.
- Nagendra! - Csí felordított.
Freya fájdalmasan lehunyta a szemeit, és hanyagul intett.
- Hozzátok őket!
A sor megindult. Csí szíve szaporán és hevesen vert, amennyire tudta, hátrafordította a fejét. Látta, ahogyan Ryosukét vonszolják, és a fiú feje mellett a távolban még felfedezni vélte a városból kimagasló sárkánytotem alakját. Annak szemei vörösen izzottak, és a telihold úgy somolygott felé, hogy gyomra görcsbe rándult tőle.
A sziklatömbnek tűnő természeti csoda, melynek gyomrába most bevezették őket, egy végtelennek tűnő, több száz fokos csigalépcsőn – valójában egy kimagasló barlang volt. Méghozzá több szintből álló barlang. A falain fáklyatartókban lángoló hasábok világították meg az amúgy félelmetes létesítményt, és Csí a sokadig lépcső után egy falból nyíló ajtót látott. Hosszasan megakadt rajta a szeme, és ezt Freya is észrevette. Az idegenvezetés megkezdődött.
- A szobám ajtaja. - biccentett kifejezéstelen hangon.
- Hová visznek bennünket? - kérdezte felbátorodva Ryosuke. Határozottan beszélt, és mégis.. Csí egy cseppet sem nyugodott meg.
- Mindent a maga idejében, fiatalúr. - fojtotta beléje a szót, és a véget nem érő túra folytatódott. Az utolsó lépcsőfok végén a lány csaknem orra bukott. Itt a teremnek tetsző barlangi fal kiterebélyesedett, s megfigyelhették, hogy kör alakban folytatódik. A fáklyák azonban nem égtek mindenütt, azazhogy éppenséggel csak két helyen, a lépcső mellett.
- Felébresszük őket? - Leviathan morcogása csendült Csí mögül, a válasz Freya fáradt sóhaja volt.
- Muszáj lesz. Gyújtsátok meg a fáklyákat, de csak a hatost és a hetest. Annyi fény elegendő lesz, azt hiszem. - dörgölte meg állát a nő. Csí félt, jobban, mint eddig bármikor. A helyiség többi része sötétbe veszett, teljes sötétbe. Az a fényfolt, mely a lépcső alján világított, egy apró szigetecskének tűnt, látta a fokokat, és a szélső falakat, de mást amúgy szürkeségbe; vagy ép feketeségbe vont a sötétség.
A vállán a szorítás alábbhagyott, vére hirtelen és gyorsan tódult vissza belé, olyan érzetet keltett benne, mintha ezernyi tűvel böködnék a bőrét. Leviathan két fáklyát gyújtott meg, velük szemben. Csí szemei elkerekedtek. A falban üregek voltak, azokat pedig rácsok zárták el a külvilágtól.
- Ez egy kibaszott börtön. - motyogta elhűlve Ryosuke. Freya komoran bólintott. A rácsokhoz sétált , a derekán húzódó aranyozott övről kulcskarikát vett le, és kinyitotta a két szomszédos cellát.
A két fáklya most már elegendő fényt biztosított, ahhoz nem eleget, hogy mindent belássanak, de épp kellőt ahhoz, hogy a szomszédos cellák foglyai felébredjenek rá. Kémlelő szemeik lézersugárként égették a jövevényeket, Csí majdnem elsírta magát.
- Szeretném, ha önként sétálnátok be. - hordozta végig rajtuk tekintetét Freya.
-Azt lesheti. - morogta Ryosuke, s erre az őt tartó fekete dög leheletnyit vállaiba vájta karmait. A fiú felnyögött.
- Mi?! Miért? Ezt nem hiszem el! Frith! - Csí csak forgatta a fejét, a börtön hidege lassan rátelepedett a lelkére.
- Sajnálom. - mondta búsan Freya. - Nem hagytatok más választási lehetőséget. Egyelőre így lesz a legjobb. Még ha most nem értitek, de nektek is. Kaptok tíz másodpercet..
Csí a lépcső felé fordult, de esélytelennek tűnt megmászni azt a száz akárhány fokot anélkül, hogy a fenevadak martalékává váljon.
- Tíz. - kezdte, Ryosuke feszegetni kezdte az őt szorongató karmokat, válaszként a fekete sárkány felbődült. És Frith.. Frith nevetett rajta. Ennél több nem kellett, egyik lénynek sem. Leviathan megragadta Csí bal karját, és maga után kezdte vonszolni, a lány hasra esett, és feltörölte a tán több éves port, mely a régi padlón megpihent. Térdéről felmarta a bőrt a sok, durva szemcséjű kavics.
Mire a cellában találta magát, addigra Ryosuke is mellette hevert, a vasrácsok barátságtalanul csapódtak rájuk. Újabb csapódás – nyilván Nagendra is a helyére került, eztán a fáklyák elaludtak.
Csí a rácsokhoz szökkent, két kézzel próbálta felfeszíteni azokat – sikertelenül.
- Frith! Ezt nem teheted! FRIIITH! - üvöltése zokogásba fulladt, térde rogyott, egész testében reszketett. Egy forró, finom kezet érzett a vállára simulni, és Ryosuke suttogása apró, de annál édesebb nyugtatóként szállt az elméjére.
- Hagyd. - mondta gyengéden. - Semmi értelme.
Csí csendesen zokogott, a sötétség valósággal felemésztette a tudatát.
- Ezt nem hiszem el.. Mi ez az egész, Ryosuke? Miért..?
- Nem tudom biztosan. - közben óvatos simogatásával nyugtatta a lány rázkódó hátát. - De ugye most már megérted, miért akartam minél hamarabb elmenni azokhoz a hegylakókhoz?
Csí némán bólogatott, de akkor eszébe jutott, hogy Ryosuke ezt a sötét végett nem láthatja.
- Ők tudhatnak valamit, amit mi nem. Talán.. pont azért fordultak szembe a keeliaiakkal, mert .. valami nincs rendben, illetve biztos, hogy nincs rendben! De akkor nem csak mi érezzük. Én ebben bízom.
- Egy .. hülye voltam, hogy belementem ebbe, és idejöttem! - siránkozott.
- Hát igen. - hagyta rá keserűen a fiú, és Csí megállapította, hogy ezúttal semmi fennhordás nincs a hangjában. - Én is. Egy marha.. egy marha.
- Hé ti ott ketten! - egy hangos, rideg üvöltés vágta ketté a sötétet, és a durva hanghoz Csí egy hasonlóan antiszociális fejet társított. - Befognátok végre, hogy tudjunk aludni?!
A két fiatal egymásra nézett, követlen közelről, s szemük már hozzászokott annyira a sötéthez, hogy kivehessék a bajtársuk arcán tükröződő meglepetéssel teli újraéledt reményt.