Nagendra mozdulatlanná dermedt, s a mindig kotnyeles és bátor Kissa szintúgy. A többivel ellentétben ennek a példánynak koromfekete szemei mélyen ültek fején, és bár tüskék, vagy egyéb veszélyesnek tűnő kinövések nem meredtek ki testéből, óriás méretei hatalmas erőről tanúskodtak.
Csí remegett, akár a nyárfalevél a szélben. Lúdbőrző karja Ryoéhoz ért, s érezte, hogy a fiú pulzusa is gyorsabb a normálisnál.
A sárkány higgadtan beszélt, végtelenül nyugodtnak tűnt, csak épp' az volt benne a rémisztő, hogy feje teteje eltakarta a napot szemeik elől, és teste úgy egyáltalán a szabad kilátást is.
- Hát halljam! - melső lábait oldalra nyújtóztatta, öreg csontjai csak úgy ropogtak, mintha kövek gördülnének le egy sziklás hegyoldalon. - Miféle betolakodók vagytok ti? - érdeklődőn oldalra döntötte fejét, bogárszemei mély értelemtől és bölcsességtől ragyogtak. Csí valami furcsa, belülről fakadó jóságot látott bennük, de ennek ellenére nem tudott megnyugodni.
- Azt állítják Adarából szöktek meg. - szólt közbe a tunikás lány harciasan.
- Nem téged kérdeztelek, Irma. - intette csendre, anakondánál is hosszabb és vaskosabb fara éppen csak megsuhintotta a levegőt, hajuk máris fellebbent, füleik szabaddá váltak, a sárkány látszólag jól mulatott rajtuk.
- Bocsánat, Nagy Öreg. - hajtott fejet bűnbánatos képpel – már amennyi megbánás a maszkján áttetszett. Szemei vészes csillogása; ám meglehetősen józan csillogása, valódi érzelmekről mesélt.
Csí megtalálta a hangját.
- Igen, így van, valóban onnan.. szöktünk. - nyelt egyet.
Minden igyekezetét összeszedte, hogy állja a hatalmas szörny mélyre nyúló tekintetét, mely olyan érzéseket váltott ki belőle, akár a szégyenlős kislányból egy orvosi rendelés alkalmával.. Sűrűn pislogott, és ezzel együtt tisztában volt azzal, hogy ez nem a legjobb módja igaza bizonygatásának. Mégis folytatta.
Az Öregnek nevezett sárkány érdeklődőn mocorogni kezdett.
- És miért szöktetek meg?
- Mert börtönbe vetettek minket! - vágta rá, ahogyan az emlék felizzott benne dühe egy pillanat alatt hágott a tetőfokára. A sárkány megértően elmosolyodott.
- Nyilván meg volt az oka is.
- Igen, mert mi.. Mi.. Szóval ő, Ryosuke, meg én.. Meg Nagendra a sárkányom is.. Hát megszöktünk. - hadarta esetlenül. Aztán megrázta a fejét, próbálta összekaparni maradék gondolatait. Ez igazán nem vallott rá, általában jól ki tudta fejezni magát, most viszont zavara kerekedett felül eszén.
Az Öreg nevetett.
- Valamelyikőtök.. - várakozón nézett végig a kis csapaton. - El tudja mondani értelmesen, hogy mi történt valójában?
Kissa nyelt egyet, s bólintott.
- Én el. - szólt komolyan, és egy biztató pillantást küldött gazdája felé. Hosszúkás szőrét lágyan fodrozta a szellő, a nap fénye megtört bundáján. - Furcsa változásokon mentek keresztül azok, akik Adarába érkeztek, s egyáltalán Keeliába. Az embergyerekek, mintha elhipnotizálták volna őket. Nem tudom megmagyarázni, de úgy kezdtek el viselkedni, ahogyan az emberek nem szoktak.
Ryosuke bólintott.
- Ez.. így van. - tette a sárkány hátára kezét. - Freya tartott nekünk egy gyűlést, az első este.
Csendesen, hatalmas szemekkel, de hitetlenül ráncolt homlokkal hallgatták őket, s a két fiatal egyre idegesebbé vált.
- Amely során azt kérte tőlünk, hogy segítsünk visszatartani a hegyekben lakókat, akik fellázadtak a keeliai népek ellen. - bátorodott fel Csí. - Nekünk csak.. szónokolnunk kellett volna arról, hogy mennyire rossz és gonosz az a másik világ, de ebben mi nem hittünk. Mármint Ryosuke meg én. Mi ketten. Én legalábbis úgy sejtettem, hogy erőszakos úton akarják megoldani ezt az ellentétet, és ehhez kellettünk mi, hogy ne a saját embereik vére árán jussanak győzelemre.
A lány széttárta karját, várakozón bámulta a sárkányt, Irmát, és a fiút. Várta, hogy a nyakába vessék magukat, hogy megköszönjék a figyelmeztetést, bármit.. bármi pozitívat.
- Ez a ti elméletetek? - kérdezte nagy sokára mély hangján a fősárkány.
- Igen. - bólogatott Csí. - Valamire.. jutnunk kellett. De mikor látták, hogy mi nem álltunk be a sorba lelkesen, mint a többiek, akkor bezártak minket egy hatalmas sziklabörtön gyomrába.. - ennek még puszta gondolatára is összeborzongott. - Ott.. nem csak mi voltunk. - fűzte tovább halkan. - Csupa más emberek, is raboskodtak ott, de nem tudtunk belőlük sokat kihúzni. Látszott, hogy borzalmasan meg vannak viselve és törve.. De korántsem annyira elvarázsoltak, mint a mieink..!
- Hagy kérdezzem meg, ifjú hölgy.. - vágott közbe, és anélkül, hogy felállt volna, vagy akár apró mozdulatot tett volna Csí irányába, fejét a lány arcához fúrta, aki meghátrált ijedtében. - Hogy mégis mire alapozod mindezt..? Miből gondoltad, hogy igazat mondtak nektek, és, hogy itt a hegyekben tényleg emberek és sárkányok élnek?
- Hát.. - visszakozott. - Végtére is igazunk volt, nem?
- Honnan tudod.. - nevetett - , hogy nem Freya szolgálatában állunk és arra várunk, hogy idesétáljatok a mi csapdánkba?
Csí elbizonytalanodott.
- Onnan, - vetette közbe Ryosuke - , hogy a szökésünk előtt állított szembe bennünket Freya a gonosz lázadókkal. Akkor még nem is sejtette, hogy mi nem estünk áldozatául annak a bűbájnak, vagy minek.
Az Öreg bólintott.
- Jó. Már csak egy kérdésem van, fiatalúr.
- Mi lenne az?
- Miért kellene mindezt elhinnünk nektek?
Néma csend telepedett rájuk. Irma, s társa íjai megfeszültek és az Öreg nem szólt rájuk, hogy tegyék le a fegyvert. A két fiatal lélegzetvisszafojtva állt, vártak, vártak a szabadulásra, a halálra, a feloldozásra.. vártak ők mindenre azokban a végtelennek tűnő másodpercekben.
- Nem hazudunk. - suttogta Csí.
- Az lehet. De a szó itt nem elég.
- Mondd, ha hinnétek nekünk.. akkor segítenétek? Akkor talán mindnyájan egymás segítségére lehetnénk? - kérdezte reménykedve. Ryo keserű mosollyal lehunyta a szemeit.
- Még mindig nem érted, Chi? - kérdezte halkan. - Még azt sem tudhatod, hogy valóban azok-e, akiknek Freya állította őket! Lehet, hogy velük vannak.
- A fiúnak jól vág az esze. - helyeselt atyai mosollyal. - Mi is a neved? Ryosuke..?
- Sakurai. Ryosuke Sakurai.
- Ők meg itt Irma, és Mikey. Mondjátok csak el, miért jöttetek annak idején Keeliába! - unszolta őket barátságosan, Irma lassan, enyhén remegő kezekkel helyezte hátára az íjat. Szürkült az ég, és a lány arca ebben a gyér megvilágításban bukkant fel az álarc mögül. Csít meghökkentette a látvány. Sokkal fiatalabbnak tűnt, mint amilyennek hitte..!
- Én azért kerültem ide, mert az apám molesztált. Anyámmal ellentétben tenni is akartam valamit. - mondta, s néhány szőke, szemébe lógó tincse mögül kivillantak fájdalmas, sokat tapasztalt, zöld szemei.
Mikey is levette az álarcát, az ő arcát ronda forradások keresztezték, az ő tekintete is hasonló volt Irmáéhoz. Valami különösen nagy kínnal teli fény ülepedett meg a barna szemekben.
- Engem egy farmon tartottak, rabszolgaként. Hiába tiltott dolog, vannak helyek, ahol nem törődnek az emberek jogaival. - magyarázta.
Csí gyomra fájdalmas görcsbe rándult. Kezdte már sejteni, hogy mi ez az egész.. ugyan valós tudatában még nem rajzolódott ki egészen, de szíve mélyén érezte.. és a bűntudat ezer karma úgy mardosta bentről, mintha megannyi kicsi Nagendra próbálna felszínre törni belőle.
- Ti következtek. - nézett rájuk az Öreg. - És vehetitek úgy, hogy ez a teszt része.
- Teszt? - nyögött fel megrökönyödve a lány.
- Így van. Ha igazat mondtok megtudjátok mi is a valóság. Ha nem... - s itt a pofája elsötétült, de már nem is volt szükség arra, hogy kimondja. Mind a négyen tudták, mi vár rájuk.
- Jó. - nyeldekelt Csí. - Kezdem én.
S belekezdett. Elmesélte Afrikát, meg az ő kis bosszúságait, majd azt, hogyan váltak az apró bosszúságok az egész élete kárára. Közben gondosan kerülte Irma és Mikey tekintetét. Néhány hónapja..
Vagy éve? Szent mocsárisárkány, mióta lehetünk itt..? Ha Keelia időszámítását átváltjuk a san franciscóiira.. Az..
Az arca eltorzult. Igen, mi ki tudja mennyi ideje, még oly helyén valónak tűnt, most egyáltalán nem érezte jogosnak. Ő nyavajgott, ő hisztériázott..? A semmiért.. a semmiért.
- Szóval elegem lett és.. akkor jött Nagendra.
- A kiválasztásos sztorival. - helyeselt vidáman az Öreg, és szemében vidám tűz pattogott. Az egész úgy festett, mintha előre tudná mit fog hallani, mégis úgy élvezi a történetet, akár kisgyermek az esti mesét apja szájából. - Jó! - rikkantott. - Ryosuke Sakurai! - ravaszul a fiúra nézett, aki zavartan arrébb sétált. Hátat fordított Csínek, hátat Kissának, s vakmerő módon még az öreg sárkánynak is.
Jó két percig lélegzett mélyeket, ujjai görcsösen szorultak össze. Lendületesen fordult hátra, szemei kipattantak, arca megfeszült.. és kimondta végre, mit soha sem mert őszintén, még maga előtt is, ha rá gondolt, csak körülírta. De nem fogalmazta meg pontosan, nem, ahhoz sosem volt elég merész, soha sem mert nagyobbat álmodni a jelennél..
- Beleszerettem a vértestvérembe.