Hallgattam, arcát fürkésztem, hátha kiolvashatok onnan valamit, de rezzenéstelen maradt.. és nagyon őszintének tűnt.
- Meg sem csókolsz..? - bámultam meg alaposan cipőm orrát. Mire felemeltem a fejem, addigra arca vészes közelgésbe került enyémhez, és apró csókot lehelt ajkamra. - Ennyi?! - kiáltottam fel háborogva, de csendre intett.
- Nem lehetsz ilyen felelőtlen, és ha észreveszi a.. - megvetőn elfordította a fejét, hogy rám se kelljen néznie. - a vőlegényed. - tagoltan és kimérten ejtette ki a szót. Nem reagáltam, nem is tudtam volna miként tegyem azt..
- Vissza kell mennem. - tekintettem idegesen a kastély égbeszúró tornyaira. - Mikor szökünk hát..?
- Az esküvő után. Mindenképpen. - nézett rám komor arccal.
- MI?! Meg akarod várni, míg férjes asszony leszek..?!
- Muszáj. - bólintott bánatosan. - Az apád itt van. És mindent tud. Te nem láttad az arcát miközben beszélt.. végig a szemembe nézett. Végig.
Szomorúan a mellkasához bújtam, keze derekamat simogatta, de aztán el is húzódott nyomban.
- A te igened lesz a jelszó.
- Ezt nem akartam tudni. - morogtam sötéten.
- Hát még én mennyire nem! - nevetett keserédesen. - Akkor támadunk. Ha a támadás megkezdődött, akkor nekem is részt kell vennem benne; legalábbis egy ideig. Ez lesz a félrevezetés. Apád abban a hitben fogja levezényelni az egészet, hogy a családotok anyagi helyzete szilárdan bebiztosíttatott..
- Jó ég. - úgy éreztem, hogy lábaimból kiszökik a maradék erő, és mentem elájulok Adam orra előtt..
- Most kérlek ne hagyd el magad..! Ha mi tényleg fegyvert ragadunk, és rárontunk Cytheriára itt hatalmas lesz a káosz.. háztetők lángolnak majd, és emberek vére fog folyni.. és bár téged mindenki ismer, legalább látásból, nem fognak megtámadni, vagy bántalmazni.. megszégyeníteni.. - Adam nehezen préselte ki magából eme utolsó szavakat, s mélyen nézett továbbra szemembe, gördülékenyen folytatta: - De mégis.. ha véletlenül is.. nem szabad ezt megkockáztatni! Te majd visszamenekülsz a kastélyba
- Nem! Azt nem! Mégis meddig várjak majd ott..? Honnan tudjam, a város mely részén vagy, és esik-e bajod..?!
- Sheyla.. - csitított lágy mosollyal. - Az épségem semmiképp sincs garantálva.
- Akkor az erdő! Találkozzunk az erdőben. Az igen kimondása után majd rohanok a kastély felé a többiekkel.. de majd észrevétlenül leszakadok tőlük..
- Nem, ebbe én nem egyezem bele!
- Ugyan miért nem? - vágtam csípőre a kezem.
- Nem ismered az erdőt, eltévedhetsz..!
- Miért, te tán igen?!
- Igen!
Lihegve álltunk szemben egymással, esdeklő, könyörgő szemekkel néztem rá.
- Adam.. hallgass rám! Találkozzunk az erdőben, érzem, ha visszatérek abba a kastélyba az esküvő után, apámnak gondja lesz rá, hogy többé ne tűnhessek el a szeme elől..
Adam mérlegelt. Hosszasan rágódott, végül..
- Ám legyen. De .. oké. Figyelj jól rám! El kell hagynod Cytheriát! Ott menj ki, ahol a kocsival áthaladtatok, avagy ahol a hegyláncolat megszakad, és menj tovább, egyenesen. Két órányi járásra lesz egy híd, mely Deloresbe vezet, de te ne menj át a hídon, hanem haladj lefelé, a folyó mentén. Csak menj, hosszú kilométereken visz majd az utad, de meg ne állj! Lesz majd egy szigetecske is a folyó közepén, az jelezze, hogy jó úton jársz.. csak akkor pihenj le, ha elérted a helyet, ahol a vízesés bő zuhataga elvékonyodik, s a folyó fő ágává válik. Az már az erdő sűrűje lesz, és ha felnézel, a fák felett magasan vörös sziklák fenyegetőznek majd, de ne ijedj meg tőlük..! Ott találkozunk, sietek, ahogyan tudok és lehet, hogy már útközben beérlek. Tudtál követni?
- Mindent megjegyeztem! - húztam ki magam büszke tekintettel, és tisztességes kisdiákként soroltam neki vissza az imént hallottakat.
- Igen. Most menj vissza! Az apád már a kastélyban van.. és az édesanyád is.
Egy bűvös pillanatig egymás tekintetébe mélyedtünk, majd kijelentettem.
- Nem félek.
- Vakmerő vagy. És bolond. És nagyon szeretlek.
Hátra sem fordultam, úgy siettem vissza, menet közben igyekeztem lenyelni a feszültségem, és testem visszatért izgágaságát.. Apám semmit sem gyaníthatott meg.

Este közös vacsorát költöttünk el, szegényesen ettünk, készülve a másnapi lakodalomra. Fácánlevesem kihűlve ringott előttem, noha csorgott érte a nyálam, Adam viszontlátása visszaadta nekem a személyem minden bosszantó kis tulajdonságát, többek között jó étvágyát, csilingelő nevetését – ez utóbbit még rejtegetnem kellett.
- Egyél, galambom. - duruzsolt apám kajánul, éreztem, hogy érzi a belőlem felszálló bánatot.
- Nem vagyok éhes. - feleltem színtelenül, és ő negédesen csóválta kopaszodó fejét.
- Szükséged lesz az erődre, holnap lesz a nagy napod..! Undorodva húzódtam el, kezembe temettem az arcom, de ujjaim közt alig tudtam elfojtani diadalmas mosolyom.
Vállamon éreztem Gladwin égető tekintetét, ő is sejthetett valamit, mégsem kérdezett rá. Persze, neki nyilván legkisebb gondja is nagyobb volt egy elkényeztetett nemes lány szerelménél..
- Mondd, angyalom.. - szólt oda édesanyám, apám oldaláról. - Hát a ruha hogy áll?
- Hallottam méreteket küldtél levélben a szabónak. - néztem szemébe élesen, ám rögvest meg is bántam. Lesütöttem szemeim, ő az anyám volt.. és nem volt jogom ellenséggel nézni rá.
- Így van. - felelte könnyedén, és bólintottam.
- Jobban ismersz, mint bárki. - mosolyogtam rá. - A ruhát valóban rám szabták.
- Örülök. - mosollyal kortyolt poharába. Szeme sarkában békés szarkalábak ültek meg, kibékültek azok már az idővel, a világgal. Hajj, csak az én szívem csíntalan szarkái nem tudtak megnyugodni..! Az éj leszállta nem csalt szememre álmot, noha most nagy szükségem lett volna az alvásra. Ha ez a táv, amit majd le kell gyalogolnom, valóban oly hatalmas, mint azt Adam állítja, akkor meg kell emberelnem magam.
Azzal a tudattal szenderedtem el, hogy holnap ilyenkor már hozzá vackolódva alhatok.. Tán a Hold, tán a csillagok alatt, tán nem lesz fejünk felett egyéb fedél, csak a fák lombja, de együtt leszünk. Mindörökre.

Pepinnel egy szót sem váltottam a vacsora óta, s úgy sejtettem, a ceremóniáig már nem is találkozunk. Hiszen nem láthatott meg a ruhámban, az balszerencsét hozott volna. Az öltözőszoba ajtaja nem állt bezárva, egész alakos tükör előtt feszülten álltam. A szemembe hajtottam a fátylat, szomorú arcom szemléltem.
Ó Adam, drága Adam, ha hozzád mehetnék, nem kellene ennyit senyvedünk, ó , ha minden egyszerűbb volna.. !
A kilincs lenyomódott, mindaddig, míg meg nem pillantottam Pepint a tükörben, szentül hittem, csakis Amelia lehet az..
- Jaj! - nyögött fel, mire felé fordultam.
- Pepin.
- Bocsáss meg..! - takarta el a szemét, és kihátrált.
- Most már mindegy. - szóltam. - Már úgyis láttál.
- Balszerencse. - mondta bánatos képpel, és nagy nehezen levette kezeit szeméről.
- Ne búsulj. - mosolyogtam rá. - Nemsokára túl leszünk rajta.
- Aha. Igazából Gladwin kerestem. - derült fel.
- A menyasszony öltözőjében? - nevettem.
- Jó, hogy nevetsz. - jegyezte meg. - Nagyon szomorúnak tűntél..
- Szerintem Gladwin már nincs a kastélyban. - véltem.
- Aha. Lehet. De.. az a baj, hogy én elfelejtettem mikorra kell a templomhoz mennem..
- Délre, Pepin. Ahogyan nekem is, a családom kíséretében. Nyilván Gladwin is arrafelé tartózkodik..
- Igazad lehet. Hát akkor... ott.
Az ajtó becsukódott halkan, és én visszafordulva a tükörnek suttogtam.
- Igen, ott..
Pepin még egyszer benyitott, és zavarodott képpel ennyit szólt:
- Ja és.. nagyon .. szép vagy!

Elől vonultam én, apámba karolva, s mögöttünk a megannyi beöltözött katona, mosollyal az arcán. Kínomban nevettem, de fel sem tűnt nekik.
- Látom elmúlt a rossz kedved. - jegyezte meg derűsen, és a fejünk felett gyülekvő, tucatnyi, szürke fellegre nézett. - Nahát, napokig derűs volt az idő, erre mostanra borul be.. remélem nem fog esni. - hümmögött.
- El ám. - vigyorogtam titokzatosan, és végig tarkómon éreztem Adam tekintetét, noha én nem láthattam őt. Hajam szabályos, elegáns kontyba tűzték, bőrömet tejben fürösztötték, mindenféle kencéket adtak nekem.. és most itt voltam, illatozva, fehérben.. Nehéz lesz így az a kis kirándulás, nehezebb, mint köznapi öltözetben. Mélyet sóhajtottam.
- Csak nem megjött az eszed? Beláttad végre, hogy így lesz neked is a legjobb?
- Mondjuk. - bólintottam, hazug mosollyal kísérve.
A templom előtt senkit sem láttam várakozni, de mint kiderült ez így volt jó és tökéletes.
Apám előre sietett, bepillantott az ajtón, mely még szélesre tárult előttünk.. Kezével intett, és ünnepélyes zene szólalt fel.
Belé karoltam, s ő bevezetett, vezetett, a rőt szőnyegen, a megilletődött Cytheriai várnép között, és a mieink között, akik közben elfoglalták helyüket a jobb oldalon. Vezetett, egészen az oltárig, a vőlegényemig.. Pepinig.
Ott aztán megálltam, szembe fordultunk egymással, testem lehűtötte a templom szent hűvöse, a zene elhalt lassan, és én már csak az ablakra festett képeket néztem.
Istenem, ha létezel, most segíts rajtam..! - fohászkodtam csendben. A pap belekezdett a beszédbe, elnémultak, virágillat lengedezett, és eső illatát véltem érezni, noha még egy csepp sem hullott alá. A levegő elektromosságban fürdött, én pedig teljes valómban reszkettem.
- Azért gyűltünk ma itt össze.. - kezdte bölcsen, és tudtam, hogy csak perceink vannak hátra.
Pepin biztatón, féleszű mosolyt küldött felém, pillantásom az elegáns Gladwinra siklott, ki nem messze tőle állt, és hol apámat, hol Blackwint nézte gyanakodva.
A pap beszéde el se jutott agyamig, mintha egy üvegburát húztak volna a fejemre. Körbeforgattam a nyakam, apám dühös szemvillanással üzente, hogy maradjak nyugton, de én egyre Adamet kerestem.. s mégsem leltem sehol..!
- Sheyla Prym! - szólított fel a lelkész, és a jeges rémület karma belém vájt. Hátra néztem ismét. Megannyi megfeszült orca leste ajkam szavát tette készen, csak a bűvös szóra várva.
A paphoz fordultam, ki már türelmetlenül várakozott rám.
- Elfogadod-e hites férjedül, uradul, az itt megjelent Pepin Schweint, s leszel-e hű szolgálója, társa, egészség,
Bármi történjék is, szeretlek Adam.. - gondoltam erősen, nagyokat nyeltem és pislantottam.
éhínség, betegség,
Bármi történjen is.. én szeretlek Adam.
vagy gazdagság és minden földi jólét idején? Kitartasz-e mellette halálig?
Bármi történjék is.. szeretlek..
- I..
A násznép, vagyis annak fele egy emberként, egy idegszálként feszülve, majd pattanva el ugrott meg, majd állt vissza sarkára, de túl feltűnő volt az, hisz a fegyverüket előrántották.
..Adam..
- Igen.
A pokol elszabadult.