Észrevétlenül morzsolta el azt a néhány cseppet, lúdbőrzött egész testében, vágyta már a tűz melegét. Széles körben ültek a jelenlévők, a tűz lángjai az égig csaptak, a szikrák pedig még annál is magasabbra szöktek. Mindenyájuk arcát narancsfényű, barátságos derengésbe varázsolta a tűzfény, Csí ösztönösen foglalt helyet. A kör egyenetlen, hiányos sorrá alakult, jelezvén – itt már nekik is jut hely.
Ryoval egymás mellé ültek, de nem foglalkoztak sokat a másikkal. Mindketten részesei lettek valami újnak, valami képzeletet felülmúló csodának, és mikor Irma is lehuppant feszes tomporára, a kör ismét bezárult. Talán véglegesen.
Édeskés illatok szálltak, a hús ropogott, zsírja lecsöppent a nyársakról, ilyenkor kenyeret tettek alá, a falatokat finom almalevével öblítették, az idősebbek borral.
Csí kezébe nyársat nyomott valaki, egy másik pedig húsdarabot. A lány még köszönetet sem tudott mondani, éhsége felülkerekedett józan eszén.
Amint a hús megsült vadállatként esett neki, kimerült szervezete percek alatt magába parancsolta a jóízű falatokat. Lihegett és folyadék után kapott, színültig telt fapoharat ürített kis két kortyintásra.
- Az igen. - füttyentett elismerően Ryosuke.
- Éhes voltam. - vigyorgott bűntudatosan.
- A lényeg, hogy már nem vagy az. - a bölcs, mély-öreg hang betöltötte a teret. Csínek még szoknia kellett, hogy nem minden szikla, mely egy helyben hever mozdulatlanul. Az Öreg felemelkedett, mind elnémultak, a tűz pattogzását tisztán ki lehetett venni a sok fiatal között. - Barátaim. - hordozta körbe tekintetét vidáman. - Újabb tagokat köszönthetünk köreinkben.
Csí érezte, hogy minden szem rájuk szegül most, de érdekes mód ez egyáltalán nem zavarta.
- Adaraából jöttek el hozzánk. - folytatta. - Bebörtönözték őket, mint azokat a szerencsétleneket, akikben még maradt némi valódi emberség..
- Mint a bátyámat. - suttogta mellette szomorúan egy szőke lány. Az öreg sárkány figyelme lankadatlan volt.
- Igen, Mary, mint a bátyádat. A bátyádat, akit hamarosan kiszabadítunk! - mennydörögte, a lány felemelte fejét.
- Hát támadunk végre? - kérdezte reménykedve, erre mind egyszerre kezdtek beszélni. Csí értetlenül forgatta a fejét.
- Csendet kérek! - szólt hangosan, s újra csend borult rájuk. - Először hagy tudják meg ezek a gyerekek is, mivel állnak szemben! Én magam fogom elmesélni nekik! Kérlek, hallgassátok végig figyelemmel, tudom, hogy ismeritek már..
Csí és Ryosuke összenézett. Önkéntelenül is közelebb húzódtak egymáshoz. Feszülten itták a sárkány szavait, Nagendra Csí lábához kuporodott, ő is idegesebbnek tűnt a szokottnál.
- Nem olyan régi történet ez, legalábbis olyan régi nincs, mint maga Keelia. Ugyanis ez a hely, ez a földi paradicsomnak hitt világ nem volt mindig ilyen. - révedezve nézte az eget, az most tisztábban sötétlett, mint valaha. Minden kis csillag látszódott, az egész úgy festett, mintha egy-egy nagyobb csillagnak volna kertecskéje, teli apróbbakkal. - Olyasféle hely volt ez, ahol a civilizálatlanság uralta a népek mindennapjait, és a magántulajdonról még csak hírből sem tudtak semmit. Mégis boldog és békés időszak volt, az én hátsómat még a sárkánytojás héja szúrta, gyermeteg voltam akkortájt. A ti világotokból, mint ahogyan az rendjén is volt, senki sem ismerte a titkot. Nem tudták az átjáró kulcsát, és a sárkányok sohasem tettek látogatást azokon a síkokon. A titok rejtve maradt.
Mindaddig rendben is volt minden, de mint azt észrevettétek a keeliai idő gyorsabban telik mint az, amit ti emberek megszokhattatok és állításotok szerint jól ismertek. - sejtelmesen elmosolyodott. - Az aranyláz idejében történt hát az eset, hogy néhány elvakult szerencsevadász ide tévedt. Nem voltak különleges emberek, egyik sem élt tudatos életet, halmozták az élvezeteket, szerették magukat biztonságban tudni. De a kapzsiságuk elindított bennük valami különös folyamatot. Egyik napról a másikra ezek a jó barátok elhatározták, hogy félre tesznek mindent, a korábbi életüket, és elindulnak Coloradóba. Elegük lett abból, hogy nem engedhetnek meg maguknak mindent, így eldöntötték.. Meggazdagszanak, aztán ha ez sikerült, akkor visszatérnek a korábbi életükhöz és minden a legnagyobb rendben folyik majd tovább – persze soha többé nem kell majd dolgozniuk. Csakhogy, itt lépték át a határt, magam sem tudom, hogyan és miként.. De felbukkantak eme hegy lábánál, és visszamenni nem tudtak. Az a furcsa sötét lyuk, ami a hegy oldalában nyílott össze is húzódott, amint kipottyantak rajta.
- Ez érdekes.. - Csí összeszűkült szemekkel hallgatta a történetet, még levegőt venni is elfelejtett. - És végül is sikerült hazatérniük?
- Nem. De nem is akartak hazatérni. - mondta türelmesen Öreg. - Itt maradtak Keeliában. Eleinte azt hitték valami régészeti csodát fedeztek fel. Egy eltűnt várost, Atlantiszhoz hasonló legendát, vagy ilyesféle dolgot. Pénzt akartak csinálni ebből a helyből és mikor tudomásukra jutott, hogy az itt élőknek fogalmuk sincs róla, mi az a pénz szinte biztosra vették a sikerüket.
Mindenféle mesékkel kábították az embereket, egy csodás világról, amely odaát van – ez ismerős nemde?, és magukat isteneknek állították be. Aztán, a bizonyítékuk végett néhány itt élő őslakost magukkal akartak vinni. Bemesélték nekik, hogy csak a kiváltságosok mehetnek velük a másik világba. Az emberek néhány nap leforgása alatt fordultak ki önmagukból. Titkolóztak, egymás háta mögött beszéltek, megpróbálták ellehetetleníti más családok helyzetét. Mindenki kiváltságos akart lenni.
- Tipikus. - morogta sötéten Ryo, és a tűzbe bámult.
- Az ám. - hagyta rá keserű mosollyal a sárkány. - Szóval már-már úgy tűnt a békés időszaknak vége és néhány városi mitugrász végett az emberek soha többé nem fognak dolgozni – ezek az eszetlenek fellázították őket az önkitermelés ellen, mondván minek dolgoznak, ha úgysem kapnak érte pénzt?! A pénzre is azt hitték, hogy valami rémesen varázslatos dolog.. De az igazi varázslat ekkor következett. Élt ugyanis Adarától nem messze, a sziklás hegyek között egy remete. Varázslónak, sámánnak mondta magát, mindenki tisztelte, vagy legalábbis féltek tőle. Nem látták szívesen maguk között a városban, púpos volt és kegyetlen arcú, de a helyzet megkívánta a segítségét.
Két gyerek, egy egyszerű halász fiai, akikre nem tett nagy benyomást a kincsvadász banda, felkeresték ezt az embert. Fél disznót vittek neki ajándékba, és temérdek halat. Könyörögtek a segítségéért. A varázsló pedig segített rajtuk.. Kezditek már kapizsgálni? - nézett rájuk, Csí pedig a száját is eltátotta.
- Igen, igen. - ingatta fejét Öreg. - A sámán mesélt egy ősi varázslatról, mely elhozza a földi mennyországot. Mely békét teremt és tökéletes harmóniát, és személyenként tesz boldoggá mindenkit. Boldoggá, elégedetté és engedelmesen alázatossá a munka és társai iránt.. Vagyis egy rabszolgává.
- Jó Isten. - motyogta a lány.
- Az már itt nem segít..! Sőt! A ez a rituálé még áldozatot is követelt, én nem tudom miben vagy kiben hitt ez a sámán, de bőkezű adományokkal fizetett neki minden holdtöltekor, mikor megerősítette ezt a kötést. Túl bőkezű adománnyal. Egy ember vére kellett hozzá, de nem ám pár csepp, nem nem. Az összes vérét kicsurgatni egy kicsiny tálkába és a legmagasabb szikla tetejére kitenni telihold éjjelén, hogy az az istentelen isten kihörpinthesse azt onnét.
- A sziklaszirt, ahol Freya lakik.. ! - fakadt ki Ryo. - Az a legmagasabb..!
- A varázslatot végrehajtották. Legelőször egy öreg, nagyon öreg földművest tüntettek el, úgysem volt már senkije, fel sem tűnt a hiánya, a kiürült birtokát pedig hamarosan elfoglalták.. Csodák csodájára működött, tökéletesebben, mint azt el merték volna képzelni. Nemhogy Keelia népeit vonta bűbáj alá, de még a másvilág szerencsevadászait is. Attól fogva ők is földet műveltek, halásztak, fát vágtak.. Üres tekintettel, de boldog mosollyal, nap, mint nap. Az idő nyugodalmasan telt, csakhogy vele együtt a sámán is öregedett.. Félő volt, hogy ha meghal nem lesz aki elvégezze a varázst, és minden a feje tetejére áll majd megint. A két fiú azonban – rájuk érdekes módon nem hatott ez a varázslat – felnőtt közben és a gond ki mást foglalkoztatott volna, hisz' kába bódulatban élt mindenki. Ám a sámán nem aggódott. Volt neki egy lánya, egy talpraesett, okos és gyönyörű lánya. Megtanította a varázslat csínjára, és közös megegyezéssel őt tették meg királynőnek. Nemzedékeken át követték egymást, és mind, mind nők voltak. Gonosz boszorkák, egytől egyig, ha engem kérdeztek. És ahogyan a generációk váltakoztak némelyik hibát vétett, és máris másként adta tovább utódjának a receptet. Volt, amelyiknek elég sütnivalója sem volt, és olyat végeztetett ki, akinek még akadtak szerettei.. És ezek a családok fellázadtak. A varázslat tökéletlenségét túlnőtte a fájdalmuk és az erős akaratuk. Időről időre mindig volt pár olyan ember, akit nem tudott befolyásolni. Na, annak aztán jaj volt. Vagy bebörtönöztette őket, vagy a sárkányok martalékaivá váltak – akik egyébként ezidáig hű társai voltak az embereknek. De nemritkán belőlük készült az új adomány.. Értitek már, ugye?
- De akkor minket minek hoztak ide? Miért? - tördelte kezeit a lány.
Ryo körülnézett. Értelmes, mély szemek pislogtak rá vissza mindenhonnét.
- Azért, mert egyre több olyan ember létezett, akiből nem lehetett bábot csinálni, igazam van? És Freya félt, félt, hogy az ük-ük tudom én hányadik nagyapja ereje benne merül ki végleg..
- Freya nem gonosz. - mondta a sárkány. - Csak ostoba. Ilyen módszerekkel nincs értelme társadalmat fenntartani.. Inkább menjen mindenki, amerre lát, minthogy öntudatlanul tengődjön élete végéig.
- Igaz. - csatlakozott Csí. - De az is, hogy most megrendült bennem valami. Valami, amiben még szentül hittem, mielőtt idejöttem.
- Sajnálom. - szólalt meg aznap este először Nagendra búsan. - De ha jóvátehetem valahogyan, akkor tán úgy, ha segítek visszajutni oda, ahonnan jöttél.
- Itt vagy ott.. - legyintett fásultan a kínai lány. - Már oly mindegy.. Mindenütt csak egy kitaszított, különc lehetek.. Vagy zombi. Melyik élet igazi élet, kérdem én? Elvesztettem a családomat, a barátomat, Frithet.. elvesztettem mindent.
- Nem mindent. - fordult feléje Ryo. - A harcot még nem vesztettük el.
- Csatlakoztok hozzánk? - tette fel a kérdést a hatalmas sárkány.
- Mégis mi a célja ennek az egésznek? - kérdezte a lány.
- Hát, mindenekelőtt itt biztonságban vagytok a bűbájtól. Nem mintha amúgy hatott volna bármelyikünkre is, de ide nem merészkednek el azok a szerencsétlen bolondok. Másodsorban pedig megpróbáljuk megszüntetni a bűbájt.
- Mégis hogyan..?
- Több tervünk is kudarcba fulladt már. De talán pont ebben a két kis sárkányban rejlik a megoldás.
- Hogy ezekben? - horkant fel az egyik srác a tűz másik feléről. - Hiszen még Leviathan sem tudta megakadályozni, hogy a tálkából elfogyjon a vér.
- Leviathan?! - kiáltott fel egyszerre Ryo, Csí, Nagendra és Kissa.
- Úgy ám. - bólintott az Öreg. - Leviathan a mi oldalunkon áll.
Nem tudták mi várhatja még őket, és Csí az sem értette, hogy ha Leviathan tényleg nem Freyát szolgálja, akkor nemes egyszerűséggel miért nem borította le a tálját a szikláról, vagy miért nem tépte le Freya fejét.. Annyi kérdés maradt még megválaszolatlan, és úgy tűnt egyre sincs válasz.
- Teli vagy kétellyel. - állapította meg a sziklasárkány. - De ne gondolkodj felesleges dolgokon. Azt a tálat varázslat védi. Úgyhogy.. szerintem az áldozatból kell kiindulnunk.
Többen is helyeseltek, mire a fősárkány szelíden elmosolyodott.
- ..De az én megérzésem sem csalhatatlanok . - szeme lassan lecsukódott, feje a porban landolt. - És.. már nagyon öreg vagyok.
Mély álomba szenderült.