Jó három nap telt el azóta az este óta, hogy megtudták az igazságot. Csíék is felállítottak maguknak egy erős vászonból készült, nagyobbacska sátrat, a hegylakók segítségével. Rendesnek és befogadónak bizonyultak, bár korántsem annyira, mint az adarai társaik. Hisz ők mind olyanok voltak, kikre nem hatott a varázs, így a gyanú végig lelkükben lappangott.
A negyedik nap is úgy ragyogott rájuk mint az előzőek, a tiszta kék égen madarak húztak el, Ryosuke tűnődve figyelte egy almafa alatt ülve a gyakorló fiúkat.
Csí és bekapcsolódott a csendes szemlélődésbe, aznap pihenő nap volt, nem kellett semmit sem csinálniuk, csupán a vacsorakészítésben segédkezni, de hát még ebédre sem járt az óra.
- Olyanok, mintha íjjal a kezükben születtek volna. - állapította meg bambán a lány.
- Azért nem egészen. - cáfolt rá Ryosuke. - Nézd azt az alacsonyt, ott..
- A szélén? - s mintegy direkt – véletlenül Ryo vállához koccantotta a fejét közben.
- Aha. Azt hiszem úgy én is képes lennék lőni, mint ő.
- Lőttél valaha íjjal?
Ryo csak a fejét rázta.
- De meg akarok tanulni. - jelentette ki. - Ki tudja, lehet, hogy a végén valóban szükség lesz minden fizikai erőre.. Ha háború lesz..
- Ilyet ne is mondj. - szörnyülködött Csí. - Nem akarok vérontást látni..
- Azt hiszed én akarok? - horkant fel. - De muszáj lesz. Felelősséggel tartozom Lucyért.
Az utóbbi pár napban sokat beszélgettek, és Csínek most tűnt fel először, hogy a fiú sosem említi testvéreként, vagy húgaként Lucyt. Mindig csak Lucy, vagy Ő.
- Ryo. - szólalt meg váratlanul.
- Igen? - kérdezte, de közben le sem vette szemét a céltáblákra lövöldöző srácokról.
- Ha.. ha ez az egész megoldódott, te mihez kezdesz?
Ryosuke nem nézett rá, s úgy tűnt, válaszolni sem áll szándékában.
- Szeretem Lucyt, már mondtam. Ebből nem nehéz kikövetkeztetni.
- Értem. De.. itt maradtok?
- Ugyan, hol máshol lehetnénk boldogok? - tette fel a logikus kérdést.
- Például egy másik országban, vagy városban, ahol nem ismernek titeket. - próbálkozott Csí.
- Te haza akarsz menni, igaz? - mosolyodott el szelíden.
Most a lányon volt a hallgatás sora. Egyáltalán.. mi fog történni hazatértekor? A szülei nyilván azt hiszik eltűnt, elrabolták, vagy tán baleset érte.. avagy megszökött. És mi lesz a tanulással, meg a többivel..? Talán mégsem lenne ez olyan egyszerű.
- Nem tudom. - vont vállat. - Majd kiderül..Nem is biztos, hogy lehetséges lesz visszatérni.
- Elméletben az lesz. - vélekedett ő. - Elvégre, mikor még nem hozták létre ezt a varázslatot, akkor is simán átjött az a néhány szerencsevadász.
- Ja. Elméletben. Elméletben most csuda jól kéne éreznünk magunkat. - jegyezte meg epésen.
- Jó. Egy-null oda. Kezdek éhes lenni. Nem megyünk le a folyóhoz..?
- Halat fogni? - vonta fel a szemöldökét, igazság szerint cseppet sem fűlött a foga lábszárig a hideg vízben állva vaktában döfködni a gyors pisztrángokra..
- Mi mást?
- Menjünk. - vonakodva bár, de követte Ryot. Még utoljára megfordult a fejében, hogy magához hívja Nagendrát, szerezzen nekik valami húst amit megsüthetnek, de aztán elvetette az ötletet. Ő aztán nem marad szégyenben Ryosuke Sakurai előtt.

Lefelé a hegyen valahogyan sokkalta könnyebbnek tűnt az út. Kértek kölcsön szuronyokat, hogy ne kelljen fahegyezéssel bajlódniuk és Irma örömmel adott nekik egy-egy darabot.
Most mindketten a vízben álltak, mozdulatlanul. A nap a legmagasabban járt, és Csí érezte, hogy csak úgy égeti a fekete haját, a végén még tüzet sem kell gyújtaniuk, elég lesz, ha fejére teszik a halat, majd ott megsül.. Bosszúsan, vágta a vízbe a szuronyt, csaknem saját lábát találta el vele.
- A francba! - csattant fel dühösen, mire Ryo elnevette magát.
- Nem sikerül?
- Nem. - morogta orra alatt.
A fiú elkapta a harmadikat is és miután fejére sújtott egy nagyobbacska kővel, kitette a többi mellé.
- Segítek. - mondta és mielőtt a lány tiltakozhatott volna, beállt mögé, egyik kezét a derekára csúsztatta, másikkal a kezét terelte helyes tartásba.
- Nézd.. - lehelte a fülébe. - Így.
Csí felnyögött, szemei óriásra nyíltak.
- A következőt próbáld meg. A gerinced hajlítsd be jobban, a térdeiddel rogyassz kissé.. - csípőjét a kerek fenékhez préselte, a kínai lány egyszerre érzett hideget és forróságot.
Csí érzékei kiéleződtek, de ez cseppet sem a vadászösztönnek volt köszönhető, sőt, ellenkezőleg. Ő akkor és ott áldozattá vált.
Ryo, látván a tehetetlenségét kikapta kezéből a fadarabot és könnyedén végzett az állattal. Eztán félredobta a partra, a kínlódó hallal együtt, és Csít szorosabban magához húzva csókolni kezdte a nyakát.
A lány borzongott, sóhajtozott, és szabadulásra képtelenné válva adta át magát a földöntúli érzésnek.
Kezei szemtelenül kúsztak a lány hasára, majd a ruha alatt végig, fel a feszes keblekig. Ekkor elégelte meg Csí a pajzán kis közjátékot, kitépte magát a karjai közül.
- Még is mit művelsz? - zihálta felháborodva, szemei egyszerre parázslottak szenvedélytől és haragtól.
Ryo vállát vonogatta.
- Ha ezt magyarázni kell az már régen rossz. - vigyorgott rá huncutul, és Csí lábaiból kiszaladt az erő.
- De te.. te Lucyt szereted. - dadogott kétségbeesve.
- Na és, te meg állításod szerint engem. Mégis jó tanácsokat osztogatsz nekem, hogy hogyan tudnék vele zavartalanul együtt maradni.
Csí állta a tekintetét, hiába halt meg közben százszor és ezerszer, de az a kihívás, mely Ryo tekintetéből irányult felé magához vonzotta.
- Oké. Akkor asszem egy-egy. - mordult fel gúnyosan, és megindult felfelé, a hegyre.
Ryo szótlanul követte.

A vacsoráig nem is szóltak egymáshoz. Ott aztán már kénytelenek voltak, mert Nagendra és Kissa visszatértek hozzájuk. A két sárkány az egész napot együtt töltötte, s nem is első ízben. Igazán jóban lettek.
- Sziasztok. - telepedtek meg mellettük, a szokásos, esti tábortűznél. - Hogy telt a napotok?
Csí megvetőn pillantott Ryora, aki széttárta a kezeit.
- Most mi van? Nem tehetek róla, hogy ügyesebb halász vagyok, mint te.- öltött rá nyelvet, de tekintete mást üzent.. Csí megint csak beleborzongott.
- Mindegy. Nem történt semmi, Nagendra. - mondta, de közben meg nem szakította volna a szemkontaktust. - Halat fogtunk a folyóba, vagyis Ryo fogott, mert én béna voltam.
Ryo mosolygott.
- Aha. Valahogy úgy.
Némán falatoztak, a többiek oldott beszélgetése rövid időre feledtette velük a nap eseményeit és bosszúságaikat. Egyszerre azonban szárnyak suhogása törte meg a csendet, és Csí szemeit meresztgetve kémlelte a sötét eget.
- Nem látok semmit. - mondta Ryo.
- Én sem. - ingatta a fejét Csí. - Talná csak egy denevér..
- Én viszont látok. - suttogta Nagendra. - És denevér a nagy túrót. Ez..
Akkor a hatalmas lény leszállt, szárnysuhogása csaknem eloltotta a tüzet. Kék pikkelyei megcsillantak fényében, a kis közösség tagjainak arcára mohó kíváncsiság ült ki.
- Leviathan! - hangzott több felől is. - Milyen újságot hoztál nekünk?
A sárkány méltóságteljesen állt ott, megvárta, amíg minden zaj elhal, de még akkor sem kezdett bele a beszédébe. Döngő léptek zaja verte fel a hegycsúcs csendjét, a lény csak ekkor vicsorodott el.
- Öreg. - hajtott fejet. - Barátom.
- Leviathan. - köszöntötte. - Bocsásd meg késésem, kissé elszunyókáltam úgy négy napja..
Összenevettek és Csínek végtelenül gyanús volt Leviathan kedves viselkedése.
- Leviathan.. - sziszegte maga elé, annak éles fülei rögtön meghallották az ellenséges hanglejtést.
- Á. - mordult fel. - Itt a tavaszi tekercs, meg a lila kis barátja. - gúnyosan nevetett saját szóviccén, nem zavarta, hogy senki sem nevet vele.
- Leviathan, kérlek! - dorgálta meg az Öreg.
- Ne merj így beszélni róla! - dörrent rá váratlanul Ryosuke. Csí meghökkenve nézett hol egyikre, hol másikra.
- Lám, te meg szusiként akarod végezni? - Leviathan tüzes köpetet küldött el Ryo füle mellett, a fiú haja kissé megperzselődött. - Gondoskodhatom róla. Csak szólj bátran!
- Ha jól tudom a szusi nyers étel, nem kell hozzá tűz, Leviathan. - Ryo rezzenéstelenül állt ott, mélyen Leviathan szemeibe nézve. - Hanem inkább azt mondd, ha már ilyen szépen összegyűltünk itt, hogy ha valóban ezen az oldalon állsz, miért segédkeztél bennünket annyira börtönbe vetni, hm?Erre adj választ, bizonyára mind feszült figyelemmel hallgatunk téged!