Leviathan hosszasan hallgatott, s a jelenlévők szintúgy feszülten figyeltek. Mire a sárkány megszólalt, a hatásszünet jóval túllépte a normális határt.
- Igyekeztem kerülni a feltűnést. A lényeg, hogy a tál mozdíthatatlan – és ezennel a lényegre is tért.
- De hát akkor mit fogunk tenni? - kérdezte Csí.
- Az áldozatot kell magunknak megválasztanunk. Olyan áldozat kell, akire nem hat a varázslat. Az ő vérét kell a tálkába raknunk.
- És melyikünk lesz az, aki a vérét adja? - emelte fel karját egy lány a tűz mellől.
- Én biztosan nem! - vinnyogta valamelyikük.
- Elég. - vette át a szót az öreg. - Én megbízom Leviathanban. Mindenki felírja egy cetlire a nevét, és kisorsoljuk, ki legyen az, akit vérveszteség fog érni. Így igazságos.
- Ugyan! - fortyogott Mikey. - Én vállalom, nincs ebben semmi nagy dolog.. Egy karcolás az egész.
- Nem feltétlenül. - folytatta lustán Leviathan. - Arról nem sikerült tudomást szereznem, hogy mi történik az áldozattal a rituálé lezajlása után.
Néma csend borult rájuk, ritkán néztek csak össze, a tűzbe bámultak, és próbáltak megbarátkozni a hirtelen jött információáradattal. Alig néhány nap volt hátra teleholdig..
- Elmegyek papírért. - motyogta Irma, de senki sem figyelt rá.
Csí Ryo vállára hajtotta a fejét. Orrát belefúrta a finom illatú pólóba, és közben igyekezett megőrizni a hidegvérét.
- Miért kellett nekem eljönni otthonról..? Miért?
- Nyugi. - simogatta meg hátát gyengéden. - Ne hergeld magad még jobban, most már úgy sem tudsz változtatni..
- Más vágyam sincs, csakhogy hazajussak végre.
- Elhiszem. - bólintott megértőn.
Csí szíve majd' megszakadt. Most már valóban kezdte félteni a saját életét – na nem mintha eddig nem tette volna – de most ugyanolyan esélyesnek bizonyult a feladatra, mint bárki. A bűbáj felfedése, a fogság, a menekülés az erdőn át – mind, mind izgalmas kalandnak tűntek csupán.
Mit bánta ő, ugyan, még csak meg sem ijedt igazán. Kiszakadt a szürke, unalmas kis életéből, sárkányok között rohangált naphosszat, és különlegesnek hihette magát egy kicsit..
- Meghoztam. - Irma közepes tempóban kocogott, a tűznél aztán letérdepelt. Hozott magával egy fazekat is, meg pergament, amit közel ugyanolyan nagyságokra kezdett tépkedni. - Így megfelel? - nézett az Öregre, aki jóváhagyta.
- Meg. Csináld csak.
És ő tépkedett és tépkedett, mindenki elvett egy-egy cetlit. A pennák körbejártak, neveiket firkantották rá, magukban csendesen fohászkodva. Csí kezei megremegtek, amint ráírta a lapra :
Chi Ming Yue.
Ryo gyorsan végzett, szinte egy vonallal firkálta rá a saját nevét.
Mind a fazékba dobták.
- Ki fogja kihúzni? - kérdezte Irma.
Az Öreg vaskos lábujjaira tévedt a pillantása, és el kellett fojtania egy vigyort. Tán még a fazék is szétrepedt volna..!
- Húzd ki te. - indítványozta egy fiú.
- Én? - a lány látszólag zavarba jött. - Hát.. végül is.. jó. Fel.. felkészültetek?
Látszólag zavarba jött, ujjaival a levegőben hadonászott. Akkor bedugta kezét a fazékba, nyelvét kissé kiöltötte, úgy koncentrált.
- Három.. kettő.. egy.
Csí lehunyta a szemét, szinte saját ujjai között érezte a papírdarabot. E helyett azonban a lány csippentette ki a tömérdek másik közül. Széthajtogatta, verejtékcseppek gyöngyöztek a halántékán.
- Steffi Morris.
Megrökönyödött nyögés hangzott fel, minden arc egyetlen, kicsiny, barna lány felé fordult. Alig százötven centi magas ha lehetett, bőre betegesen fehérnek, arca beesettnek tűnt.
- Sajnálom. - tátogott Irma, de Steffi a fejét rázta.
- Én.. szívesen vállalom.
Három másodpercig hulla csend volt, eztán megkönnyebbül üdvrivalgás tört ki.
- Hála Istennek! - mosolygott boldogan Csí, de Ryo komor maradt.
Mindenhonnét Steffi neve hallatszott, sztárként éljeneztek, csupán a sárkányok, Ryo, s Csí orcája feszült gondterhelten.
- Az igazi megpróbáltatás majd három nap múlva következik be. - horgasztotta le fejét az Öreg. Csí belül igazat adott neki, önkéntelenül emelte az egyre növekvő, sárga holdvilágra arcát.

A napok vészes sebességgel teltek, Steffit nem is látták, csak a vacsorák alkalmával. Telihold reggelén Leviathan jelent meg a borús égbolton, karmai közt azzal a tállal.
Mind odagyűltek köré.
- Most tudtam csak elemelni, Freya egy férfival mulatja az időt, így senki sem figyel rá.. - mondta undorodva. - Hol a lány?
- Itt vagyok. - Steffi hangja kissé reszketett, a tömeg kettévált, utat engedvén neki.
- Készen állsz? - érdeklődött Leviathan, tőle szokatlan kedvességgel.
- Azt hiszem..
Közelebb és közelebb ment, piros kardigánt viselt, ujja a cipzárra csúszott. Lehúzta, a ruha alól éles kés került elő, és ő feltűrte a kardigánt ujját.
- Teli? - emelte elszánt, barna szemeit a sárkányra, aki bólintott.
- Színültig. - felelte tömören. Többen is feljajdultak.
- AB vércsoportúak! - kiáltott váratlanul az öreg. - Kezet fel!
Csí habozás nélkül emelte magasba a kezét.
- Ha túl sok vért veszítene, szükség lehet rátok.
A lány ekkor már a tál előtt térdelt, a pengét karjához szorította.
- Nem bírom a vért. - nyavajgott Csí, Ryo egy éles pillantással belé fojtotta a szót.
A vér halkan, csendesen csurgott a tálkába, Steffi csendes zihálása törte csak megy az amúgy rezzenéstelen csendet. Az idő is megfagyott, úgy érezték soha sem telik meg az amúgy nem olyan hatalmas tál..
- JÓ! - bődült fel Leviathan, váratlanul karmai közé kapta a tálat és az égig röppent vele. - Éjfélig kell már csak várnotok, akkor kiderül, minden kiderül..
- Minden. - mormolta maga elé Csí. - Hogy van-e egyáltalán esélyünk..
- Ja. - bólogatott Ryo, és bambán figyelte, ahogyan ellátják Steffi sebeit. - Ha belegondolsz, ez az egész nem is olyan nagy cucc. Ennyit én is kibírtam volna.
- Én lehet, hogy elájulnék.. Na menjünk, fogjunk halat, mert kilyukad a gyomrom.
- Jó.
Karöltve indultak le a hegyről, Nagendra hosszasan nézett utánuk.
- Nem veszik elég komolyan. - sóhajtott a lila sárkány.
- Nem. - Kissa szomorúan hajtotta a fűbe a fejét.
- Pedig ha ezt bukjuk.. Csí soha többé nem térhet vissza.