A sátor falain árnyak táncoltak, hullámoztak, harmóniában, egyszerre mozdultak. Két, hosszúkás, pajkos árnyék, egymásba fonódva, összekapcsolódva léteztek egyként, a lágyan beszűrődő holdfény elvette az erős kontrasztokat, mintha nem is létezhetett volna egyik sem a másik nélkül..
S mégis létezhetett..
Csí tompán felnyögött. Ryo a lány ajkaira lehelt.
- Abbahagyjam..?
- Ne.
Csókolóztak, s közben mind mélyebbre és mélyebbre hatolt a törékeny testben. A metsző fájdalom szűnni kezdett, hamarosan úgy tűnt el, mintha sosem lett volna. Nehéz volt aznap éjjel a levegő, és Csí is nehézkesebben lélegzett.. Talán a fölébe nehezedő édes teher végett, mely Ryosukéban testesült meg, vagy tán egész más oka volt..
Mellkasa szapora süppedezése közben szaggatott nyöszörgés szakadt fel belőle. Annyira jól esett neki a fiú érintése, egyáltalán minden, minden amit tőle magába fogadhatott, még az a fránya, apró kis feszülés, melyet belsejében érzett..
Lehunyta a szemeit, és körmeivel végigszántott a bársonyos háton.
Ryo fogai a nyakába vájtak, a fiú izmai megfeszültek, szorosan az ő testéhez préselődött. Utolsó kis sóhaját csókba fojtotta bele, még lihegett egy ideig, aztán elcsendesült.
Csí pedig csak feküdt alatta, hosszasan, boldog mámorban lebegve.. Oldalra hanyatló feje újabb árnyakat mozgatott meg, de ezek már nem az ő árnyékaik voltak, és nem is a sátor belsejére vetültek..
- Mennyi az idő..? - dünnyögte a lány, révedve hallgatta a lábdobogást.
- Nem'tom. - felelte, nagy nehezen felkászálódott Csíről. - Valamerre megindultak.. Nem kéne velük mennünk?
- Dehogynem.
Ruhájáért nyúlt, és bár bőre még kívánta a kényeztetést, most erősnek kellett lennie.
Elfordulván magára öltötte levetett ruháit, csodálkozva figyelte, hogy mellei még mindig kemények a vágytól. Szíve sajgott a szerelemtől.
- Megbántad? - kérdezte a fiú.
- Nem. - felelte ő, teljes természetességgel. Pedig tudta.. tudta, hogy nem jelent semmit, nem jelenthet.. Az utolsó napjuk volt ez, édes tudatlanságban, s úgy sejtette, hogy eztán el kell szakadniuk egymástól – feltéve persze, ha sikerül visszajutnia..
Elhagyták a sátrat, fáklyák jelezték az utat lefelé. Már senki fia nem maradt a hegyteteji kis táborban, a zsivaj távolinak tűnt. Futni kezdtek lefelé, minden óvatlanságukat félretéve.
- Meggyújtották.. a fáklyákat. - lihegett Csí.
- Igen, én is látom.
- Nagendra azért igazán megvárhatott volna. - dohogott. Erősen koncentrált a sárkányra, csakhamar össze is kapcsolódtak gondolataik.
- Chi! - kiáltotta örvendezve tudata mélyén a jól ismert női hang. Izgatottnak tűnt, de cseppet sem riadtnak. - Gyertek le..! A hegy lábához!
- Oda igyekszünk éppen.
- Leviathant várjuk, ő majd hozza a híreket. Jól elaludtatok. - szidta le a sárkány. - Hiába próbáltam kapcsolatba lépni veled, teljes sötétség..
- Ööö.. igen, elaludtunk. - hagyta rá, és még most is belepirult, ha arra gondolt, milyen hirtelen történt minden.
- Siessetek!
- Sietünk.
Próbált egyenletesen lélegezni, és közben nem elveszteni egyensúlyát. Semmi kedve nem lett volna legurulni a sziklás hegyoldalon..
Jó tíz percbe telt, mire leértek, nem is nagyon szóltak egymáshoz.
Ott már javában ropogott a tűz, szinte senki sem volt képes egy helyben megülni a hátsó felén, vagy a tüzet piszkálták, vagy fel-alá mászkáltak az eget lesvén.
Nagendra már javában elérte Csí derekát, szárnyait vitorlaként kifeszítve sietett eléjük.
- Na végre! - nyekeregte, hangja is elképesztően megváltozott. Már nem akadozott, ha ember nyelven beszélt. - Elvileg már vége a szertartásnak..
- Mekkora szerencsétlenség, hogy csak üres állapotában lehet mozgatni a tálat. Máskülönben egyszerűen kiönthettük volna a tartalmát..
- Az életben semmi sem megy könnyen, Chi! - bölcselkedett a sárkány. Ryosuke az eget figyelte, és Csí nem mert hozzá szólni.. Túl friss volt még az élmény és túl barátságtalan az elválás..
- Mit gondolsz, mennyi időnek kell eltelnie, míg a bűbáj teljesen elveszti hatalmát felettük?
- Fogalmam sincs. - mondta őszintén. - De jó lenne, ha ez mihamarabb bekövetkezne..
Alighogy ezt kimondta szárnyak csattogása hangzott fel, azt mély torokhangok kísérték. Nem is egy, nem is három, vagy két tucat sárkány közelíthetett a hangok alapján.. Hátborzongató üvöltések sorozata, Csí számára érthetetlen nyelven..
Önkéntelenül is közelebb húzódott Ryohoz, hideg szél söpört végig a vidéken.
- Jesszus. - motyogta.
- Nyugi. - a fiú fél karjával, hanyagul ölelte át, de neki mégis a világgal ért fel az az ölelés.
A sárkányok leszálltak. Leviathanon kívül ott volt még a két fekete, akik segédkeztek bebörtönzésükben, és Freya oldalán álltak..
- A szertartásnak vége. - szólt Leviathan.
A csend gyilkos volt. A falombozatok lágy susogása, a levelek összezörrenése mind tökéletesen hallatszott.
- Mindenki észhez tért..
Leviathan nem tudta befejezni a mondatot, mert az őrjöngés elnyomta a hangját. Egyszerre ugrottak egymás nyakába, megfelejtkezve minden másról. Körtáncot jártak, a fiúk leszaggatták a pólójukat, az Öreg azonban rosszalló tekintettel nézett rájuk. Ő érezte, amit a többség még nem.
Csí erősen szorította Ryosuke kezét.
- Elég legyen! - mennydörgött az Öreg. - Hallgassátok végig.
Mint egy jeges zuhany, úgy hatott az a pár szó.. Megdermedtek.
- .. és a fejetlenség hatalmas.
- Hogyan? - nyögött fel Csí.
- Úgy ám. - bólintott komoran a kék fenevad. - Többségük már olyan rég óta áll hatás alatt, hogy az emlékei.. enyhén szólva hiányosak. Valaki még arra sem emlékszik, hogyan került oda. Az olyanok, mint ti ketten.. - itt Ryora és Csíre bökött a fejével - , már útban vannak errefelé. Ők mindenre emlékeznek, bár kicsit még kótyagosak.
- Frith! - kiáltott fel a lány önkéntelenül.
- Igen, a vöröske is. - hagyta rá Leviathan. - Az átjáró hamarosan megnyílik.
- Átjáró? - ez a szó visszhangzott most az emberek szájából. Hát igaz volt a monda..
- Igen. A hegy lesz az átjáró, de majd úgyis észreveszitek. - folytatta unottan Leviathan. - Nekem meg végre békém lesz itt az efféle csip-csup ügyektől.
Ryosuke és Csí összenéztek.
- Maradni fogsz..? - kérdezte Csí fájdalmas arccal.
- Megvárom Lucyt. Majd ahogyan ő akarja.
A lány szívébe éles késként vájtak a szavak, elfordította a fejét, hogy a fiú ne lássa könnyeit.
- Értem. - suttogta. - Egyelőre én is maradok, mert meg akarom várni Frithet. Még néhány óra és.. ideérnek.
- Aha. Várhatóan.
- Na és Freya? - tette fel a kérdést az Öreg, mely eddig senkit sem foglalkoztatott különösképpen.
- Leugrott a szirtről. - adta meg a választ az egyik fekete sárkány. Sárga szemében gyász foszlányai derengtek fel.
- Valóban? Nahát, igazán sajnálatos.. - dörmögte a fő sárkány.
- És ti? - Csí vádlón fordult feléjük. - Most meg már a mi oldalunkon vagytok? Vagy hogy is van ez?
- Á, a kis szökevény. - állapította meg a hatalmas szörnyeteg, és nagy fejét Csí arcához tolta. - Mi mindig Keelia oldalán állunk. Keelia most.. a szabad akaratúak kezében van. Kielégítő volt a válaszom?
Csí nagyot nyelt. Eztán bólintott csak sután. Ezek a lények nem olyanok, mint az emberek, ezt el kellett ismernie. Nem önzőek, nem számítóak.. ők csak védik a szülőhelyüket, foggal, körömmel, ahogyan az állati ösztön diktálja.
Eme gondolatok közül süvítő szél penderítette ki, és ő a szélfúvás irányába fordult. A hegy oldala lassan kettérepedt, és a mély, végtelennek és feneketlennek tűnő repedésben fekete örvény kavargott. Képfoszlányok merültek fel benne a sötét Magyarországról, hol most indultak bulizni a fiatalok, és a javában napsütötte Las Vegasról.. és még tucatnyi más országról és városrészről is. Csí úgy érezte menten megáll a szíve.. A képek között elúszott San Francisco is.