Már rég felkelt a nap, az új nap, mely annyi érzésre világított rá. Eddig lelke mélyének legrejtettebb részét képezték.
Magányos volt, szörnyen magányos. Csak gubbasztott ott, a tűz füstölgő hamvai mellett, tekintetével egyre a kavargó sötétséget kémlelte, az fáradhatatlanul villantotta fel a világ képeit. Senki sem szólt hozzá és ő sem szólt senkihez, ugyan hallani lehetett némely beszélgetés fojtott foszlányait, de jobbára mind az érkezőket várták.
Még nem múlt el dél, mikor megtörten szállingóztak feléjük az első emberek. Csí elsőre nem fedezett fel ismerőst..
Aztán egy hajlott hátú, zilált hajú, vágott szemű és feltűnően szőke fiatal lányt pillantott meg. Arcocskáját fizikai fáradalmaival dacolva emelte magasra. Ryosuke lábai felverték a port a földről, a lányhoz rohant, szorosan zárta a karjaiba.
Csí nem látta tisztán a szenvedélyt a fiú arcán, nem.. Ahhoz túl messze voltak egymástól, de a csók forrósága minden mást kiölt a szívéből. Felállt, úgy hitte menten összeesik..
De erre már nem maradt ideje. Észre sem vette a lobogó, vörös tincseket, csak mikor a két fehér kar szoros ölelésbe vonta őt. Frith zokogása rázta az ő vállait is, hirtelen eszmélt.
- Chi! Édes jó Istenem, Chi! - egyre csak a nevét ismételgette, majd kissé eltartotta magától. Csillogó szemeit az övébe fúrta, újra és újra átölelte. Ruhája szakadt volt és koszos, a haja napok óta mosatlan.
Csí nem tudott szólni. A hátát simogatta, aztán az arcát, letörölte a könnyeit, szeretett volna mondani valamit, akármit.. De hang nem jött a torkára.
- Annyira sajnálom. Annyira nagyon sajnálom!
- Semmi baj.. - lehelte, de nem volt benne biztos, hogy Frith is hallja amit mond.
- Ha tudnád..! Olyan volt, mintha részeg lettem volna, sok dologra nem is emlékszem.. Emlékképeim vannak, az egyik percben még a mezőn dolgoztam, aztán otthon fürödtem, és pontban nyolckor aludtam is, mint a bunda és másnap előröl és.. - levegőért kapkodott, többet már nem tudott kimondani egy szuszra.
- Semmi baj. - ismételte immár hangosan, s fél szemmel elnézett Frith válla felett. Ryo és a lány összesimult, ajkaik falták a másikét.. Könnyezni kezdett.
- Chi? - Frith is hátra fordult, egyből kiszúrta Ryot és Lucyt. Döbbenten nézett barátjára. - Csak nem...?
- Sh. - intette le hűvösen. Valami furcsa utálkozás ébredt fel benne, erről nem tehetett, de hiába tudta, hogy Frith sem hibás, mégsem volt képes úgy tekinteni rá, mint rég.
- Chi.. Annyira sajnálom. Hogyan szöktetek meg? És mit csináltatok itt? Mesélj, kérlek mesélj el mindent.
- Először tudnom kell.. - sóhajtott mélyet, az elhatározás véglegesen megszületett benne. - Tudnom kell, hogy visszajössz-e velem San Francisóba.
Frith megdermedt. Elfordította a fejét, arcizmai egészen megkeményedtek. Csí nem siettette a válasszal, most még volt idejük.. legalábbis egy kevéske. A többiek is megérkeztek lassan, a maguk lassú tempójában. Mind a sárkány, a fő sárkány köré gyűltek, és várakozón néztek rá – de ő látszólag még várt valamire.
- Hm. Elmondták nektek? A varázslatot?
- Aha. - bólintott hegykén. - Leviathan felvilágosított, de ezek a főmuftitól akajrák hallani. - vigyorgott halványan, és Csí erre önkéntelenül elmosolyodott. Igazi Frithes vigyor volt az, hát tényleg önmaga lett..
- Értem. - de igazából nem értette. Ahogyan azt sem, hogy néhányan nemes egyszerűséggel a hegy felé sétáltak, és az első néhány, meredek méteren felkapaszkodva belevetették magukat a kavargó feketeségbe. A lány összeborzongott. - Vajon milyen érzés lehet..?
- Hát.. biztos valami olyasmi mint ahogyan ide kerültünk. Csak fordítva.
- Fordítva. - rágta meg újból a szavakat, és a városra gondolt. - Te jó ég, Frith. - tátogta.
- Mi az..?
- Szerinted.. szerinted mit szólnának ha egyszer csak felbukkannánk? Egyáltalán..az is megeshet, hogy rég halottnak nyilvánítottak.
- Én is ettől tartok. Mit fogunk mondani..? Lehet, hogy.. nem kéne visszamennünk.
- Én mindenképpen megyek. - nézett rá. - Csak kérdés, hogy..
- Veled tartok-e. Nézd én.. nem tudom. - Frith egyik lábáról a másikra állt, körülpillantott.. A táj szépsége még mindig, a bűbáj elmúlása után is festőinek mutatkozott. Gyümölcsfák ringtak a szélben, és ezerszín virágok nyíltak a réteken. A békesség változott csupán.. természetessé.
- Szolgaként élni én sem akarok. De most talán máshogy lesz..
- Szóval maradni szeretnél. - állapította meg.
- Nem tudom... tényleg nem. Nem'tod, ez az izé mikor zárul be?
- Éjfélkor. - egy, az övéken kívülálló, sárkányhang szólt közbe. Leviathan volt az.
- Akkor nincs sok időd dönteni. - mosolyodott el kesernyésen Csí.
- Ezen nincs mit eldönteni. - közölte fojtott hangon Leviathan, úgy, hogy csak ők hallhassák. - Ti nem tudjátok mi van készülőben.. Az emberek, akik évek óta hirtelen szabad akaratot kaptak.. kétségbeestek. Elkezdték érezni, hogy valahogyan mások vagytok. Frith, emlékszel arra, mikor a faluközpontban meséltem a bűbájról, meg a ti idekerülésetekről..? Azokhoz a szerencsevadászokhoz mértek és mérnek benneteket most is. És ez valahol jogos..
- Te jó ég.
- És közel sem olyan békések, mint a bűbáj hatása alatt. Az ember alapvetően védi önmagát és azt, ami az övé. Keeliának több százéves múltja van. Azt javaslom tűnjetek innét, amíg lehet.
- Leviathan. - mondta Csí. - Miért vagy ilyen kedves velünk?
- Nekem mindegy, akkor maradjatok.. de ha ezek fellázadnak ellenetek végetek. Ne feledjétek, nem az evolúció csúcspéldányai.
- Akkor azt is elmondhatnád, mi vár ott ránk, ha visszamegyünk.
- Mit tudjam én azt? - kérdezett vissza gúnyosan. - De ha itt maradtok meghaltok.
- A pokolba az egésszel! - fakadt ki Csí. - Utálom ezt a helyet. Gyűlölöm!
Sok szempár fordult feléjük, Frith zavartan elmosolyodott. Aztán elkomorult orcával fordult Leviathan felé.
- Leviathan, csak azt áruld el nekem.. A nevelőapám..
- Halott.
- Ah.. és én.. - Frith saját kezeire nézett, mintha még mindig vértől csepegtek volna.
- Ne aggódj, senki sem fog téged gyanúsítani.
- Mintha azt mondtad volna fogalmad sincs, mi vár ránk, ha visszatértünk.. - jegyezte meg epésen Csí. - Mindegy. Nekem elegem van. És most.. most visszamegyek. Leviathan.. hogyan kell?
- Egyszerűen belelépsz. A saját testedben fogsz kikötni.
- A saját testemben? - ráncolta homlokát Csí. Nem értette.. de már nem is akarta érteni. Az utóbbi időben túl sok értelmetlen esemény keresztezte útjait, melyekből igazán elege lett. Sosem gondolta volna, hogy egyszer majd a szürke hétköznapokba fog visszavágyni..
Frith mély levegőt vett.
- Vissza az iskolába..? - rázkódott össze. - Zabáljuk a menzát.. - elfintorodott.
- Ha akarod minden nap csomagolok neked ebédet. - morogta Csí.
- Szavadon foglak. - mordult fel hasonlóképp. Csí váratlanul vetette magát a nyakába.
- Tűnjünk el innét!
- Tűnjünk. - bólintott.
- Nézzétek! - üvöltött fel valaki, s mind a hang irányába fordultak. Az erdő felől több száz fáklya fénye világított, még így is, a világosban is tökéletesen láthatóan. Jó öt perc telt elé és már az arcok is párosultak hozzá – és cseppet sem látszottak békésnek. - Menjetek! - szólt rájuk Leviathan.
- Hiányozni fogsz. - mosolygott rá Frith a kék vadra.
- El sem búcsúztam Nagendrától! - jajveszékelt Csí, és tekintetével lila kis barátját kereste. Sehol sem látta a sárkányt.
- Gyere! - ragadta karon Frith.
A hegynek rohantak, lendületből kaptattak fel, cipőjük talpa nem csúszott meg a gerincen. Frith gondolkodás nélkül vetette magát az örvénybe, s Csí egyensúlyát vesztve arccal bukott előre.
Az utolsó kép, amit látott a san franciscói villamos sárga lámpája volt, amint éles fényével a szemébe szúr.. Ordításra nyitotta a száját, gyomra a torkáig kúszott, átzuhant a teren, az időn, az elméje zegzugos sötétségén.