Sikoltva ugrott el a villamos elől, a zebrának még csak közelében sem volt, nem tudta hogyan kerülhetett oda, és hogy hol van. A közlekedési lámpa vörös fényei úgy izzottak, akár a piros lámpás negyedéi, az autók éles dudaszó kíséretében, hangos fékcsikorgással álltak meg. A többsávos autópálya közepén állt, reszkető lábakkal. Testén végignézve megriadt a látványtól. Esőkabátján vízcseppek peregtek le, s ahogyan tekintetét az égre emelte, szemeibe hullott az eső..
Felemelte a kezeit, azok is vizesek voltak. Épületek, szürke, hangtalan épületek magasodtak fölé.. S ekkor újabb dudaszó és durva káromkodás ütötte meg a fülét.
- Kisanyám, húzz már az útról!
Észbe kapott, fejvesztetten rohant a járdára. Vállán lecsúszott a táska pántja, akkor vette csak észre, hogy egyáltalán van nála valami..
- Frith? - pördült körbe, vállába löktek, lábára tapostak.. az emberáradat csak jött, jobbról is és balról is. És fogalma sem volt, hogy a város mely részén van és hová igyekszik éppen.
Frith nem volt sehol. Tétován félreállt a járdáról, egy üzlet kapujába, hol a zárva felirat állt nagy betűkkel. Óvatosan kinyitotta a fekete kis táskát. Kezei egy ideig céltalanul matattak a cuccok között, volt ott szemfesték, papír zsebkendő.. és akkor végre rámarkolt a telefonjára. Vadi újnak tűnő modell akadt a kezébe, ismeretlen alakja nem úgy simult tenyerébe, mint a régi.
Felnyitotta a készüléket, ügyetlenül lépett be a telefonkönyvébe.
Dr. Meyer neve az elsők között volt.
- Dr. Meyer? - vonta össze szemöldökeit, s tovább léptetett. Nem rémlett neki, hogy ilyesféle ismerőse is lett volna.. és egyáltalán, mi a jó fenét keresett ő itt – bárhol is legyen az az itt - , mikor ezelőtt sosem járt erre. Frith nevét is meglelte. Lenyomta a zöld gombot.
Soká' csengett ki, nem tudta hol van most Frith és mit csinálhat és , hogy van-e nála mobil..
Aztán valamiféle álmatag, de jólesően ismerős hang szólt bele.
- Haló?
- Frith! - szorította fülére a telefont, ujjai elfehéredtek. Izgatottan nézett körül, de senki sem nézett vissza rá. Némileg megnyugodva lélegzett fel.
- Chi? - kérdezte zavartan.
- Igen! Hol vagy most?
- A szobámban. - felelte. - Miért te..?
- Fogalmam sincs.. valami... - összeszűkült szemekkel próbálta kivenni az üzlet feletti utcanevet és házszámot. - Sunrise Rd. 62..? Nem tudom.. még életemben nem voltam itt..
- Sunrise Rd.. Sunrise Rd.. - Frith gondolkodóba esett. - Valahonnan ismerős. Ja megvan! Emlékszel, pár éve, mikor anyám közölte, hogy a hangulatingadozásaim betegesek, és pszichomókushoz küldött? Arra klinikára jártam, ott volt egy magánrendelője a dokimnak.
- Nem segítettél ki. Nem'tod hogy jutok haza? Nem is haza! Találkozzunk. Egyáltalán nem értem, hogyan lehetséges ez..
- Hát én se.. de várj, bejött anyám. - Csí hallotta, ahogyan Frith letompítja a telefont, a mellkasához szorítva. A szapora szívverés fülében dübögött. Tompa hangok hatoltak fülébe, aztán.. - Jó. Kiment. Basszus itt valami nagyon nem zsoké!
- Mi..?
- Bejött, azt mondta mindjárt kész a kaja. Erre megkérdeztem, hogy nem vett-e észre valami különöset. Mire azt mondta nem, semmit. Furcsán nézett rám, megkérdezte jól vagyok-e, meg azt is mondta, hogy végre lát rajtam egy kis életerőt.
- Ez különös. Ezek szerint.. ők.. te Frith! - kapott a szívéhez. - Mi van ha nem is érzékelték, hogy elmentünk?
- Szállj fel az ötvenhármasra, és gyere a végállomásig. Kimegyek eléd. Ott találkozunk. - utasította és Csí zokszó nélkül tette, amit kért.

Késő este volt, mire hazaért, Frithtel nem jutottak sokra.. Csupán abban egyeztek ki, hogy hazamennek, aztán ha történik valami hívják egymást. Ezen felül Frith nagyon örült az új telefonjának.
Csí remegő térdekkel állt a ház előtt, a kulcsai is újnak tűntek. Kezei erősen reszkettek, félő volt; beletöri őket a zárba. Mielőtt kinyithatta volna az ajtót, édesanyja tette ezt meg.
Meglepett arc nézett vissza rá, meleg, barna, de zavaros tekintettel.
- Á, tudtam, hogy te vagy. Késő van. Dugó volt?
- Találkoztam Frithtel. - felelte gyorsan, az öröm, mely anyja viszontlátása okán töltötte el, csaknem nyakába ugrasztotta.
Lan kinyitotta neki az ajtót, és ő alaposan megtörölte a lábát, mielőtt belépett. Jóízűen szippantott bele újra az otthon biztonságot nyújtó illatába.. itt még minden a régi volt.
- Hazaszólhattál volna előtte. Mesélj, mi volt Lisával?
Csí leült egy székre, levette a kabátját. Lágy, liftzene szólt a háttérben, zöldség illata lengte be az étkezőt, mely épp' a tűzhelyen párolódott.
- Lisa? - hökkent meg, de egyből meg is bánta.
- Chi! - kiáltott fel az anyja. - Nem azt akarod mondani, hogy nem mentél el hozzá, ugye?!
- Jaj anya, ne haragudj de.. teljesen kiment a fejemből! - mélyen a nő szemébe nézett. Még csak nem is hazudott.
Lan a kezébe temette gondterhelt arcát. Hosszas siránkozás után nézett csak a lányára, szemöldöke egészen a hajtövéig szaladt.
- Mi van veled, te lány?
- Hát.. mi lenne? - kérdezett vissza szemtelenül. - Eláztam. Valami kegyetlen takony idő van. - hümmögött, igyekezett gyanútlanul viselkedni.
- Nahát.. - csodálkozott tovább az anyja.
- Mi a baj? - kezdett zavarba jönni. Félt, hogy esetleg valamit elront, elszólja magát.. akármi. Fogalma sem volt mit kellene tennie, mindemellett furdalta a kíváncsiság az oldalát.
- Megeredt a nyelved. - mosolyodott el.
- Hogy érted? - tudakolta mohón.
- Hahó! Hónapok óta nem beszélsz.. igen, nem, aha.. ennél különbet és tartalmasabbat nem igen hallottam tőled. És a szemed.. Csak nem lázad van? - gyors léptekkel hagyta el a konyhát, átsétált az ebédlőbe, lánya homlokára tapasztotta a kezét. - Normális. - dünnyögte.
- Anya..?
- Chi?!
Csí nem bírta tovább. Szorosan átölelte az anyját. A nő megmerevedett.. aztán visszaölelt. Hosszasan maradtak így, és Csí a fülébe suttogta:
- Sajnálom.
- Én is sajnálom. Jobban kellett volna figyelnem.. Sokkal jobban..
- Jó anya vagy.. - apró, forró könnycsepp folyt végig az arcán.
- Kislányom.. - húzódott el. - Aznap este..
Csí nem tudta pontosan melyik estére gondolt.. Aztán bevillant.. a tűz, az iskola.. a bál.. Forogni kezdett vele a szoba.
- Jaj.. - nyögött fel.
- Tudom, hogy nehéz róla beszélni. De kérlek, próbáld meg. Azóta az este óta.. rád sem lehet ismerni. Dr. Meyer szinte teljesen feladta.. most meg..
- Dr. Meyer?
- Lisa. Chi, biztosan minden rendben van? - vette kezébe arcát, aggódó pillantása a lány szívéig hatolt.
- Aha. A legnagyobb rendben. - mosolygott rá. - Azt hiszem.. most már nem lesz szükség orvosra. Rossz időszak volt.. de feldolgoztam.
- Biztos vagy benne?
- Anya. Kérlek. Csak.. egyszer kezelj felnőttként. Csak most az egyszer.
Lan alig észrevehetően bólintott.

A kínai lány szobájába lépve elgyengült. Sírva vetette magát ágyára, a pihe-puha, baldachinos csodára. Hercegnő dorombolva közelített hozzá és ő szenvedélyesen simogatta meg a cicát. Lázasan nyomkodta a gombokat telefonján. Frith az első csengésre felvette.
- Frith!
- Na?
- Asszem rájöttem. - vigyorodott el.
- Nahát! Megosztanád velem is..?
- Aha! Megértettem már,hogy Leviathan mire célzott azzal, hogy „A saját testedben fogsz kikötni. „
- Éspedig?
- Ez a Keelia.. ez valójában nem egy fizikai dolog. Úgy értem..
- Hát, pedig nagyon is valósnak tűnt.
- Mert az volt! De.. hogy is mondjam..
- Fejben éltük át..? Azt mondod képzelgés volt?
- Nem! Csak.. a lelkünk utazott el. Egyszerűen elutazott, érted? A testünk itt maradt, mint valami robot..
- Ah! Kezdem kapizsgálni. De ha ez igaz..
- Ajjaj..
- Baszki!
Egyszerre roskadtak össze.
- Milyen nap van ma?
- Vasárnap.. - pillantott Csí a naptárra.
A világ újra darabjaira látszott hullani.