Úgy lépett be az üzletbe, mint egy félénk kislány, úgy ment oda a tán túlságosan is mosolygó eladólányhoz, akár egy szemérmes szűz. A lány nagyokat csattogtatott a rágójával, szőke haja felkötve, kerek arca tökéletesen láthatóvá vált.
- Szia – könyökölt a pultra most éppen borostyán árnyalatban játszó, mégis karamellre emlékeztető szemeit rászegezte.
- Szia – köszönt vissza. - Édi az akcentusod – jegyezte meg.
Jill megszívta a fogát... a régi gondolatok megrohanták belülről. De most még nem, még nem jött el az ideje...
- Segítesz? - kérdezte ráérősen, már nem az ártatlan ráérősséggel, de még nem ébredt fel igazán az a valami, az a megfoghatatlan vadság, amelyet Andreas egy kék villanással elszunnyadni kényszerített benne.
- Persze – csivitelt vidáman, nagyot nyújtózott. - Te vagy ma az első vevőm – állapította meg és a neon faliórára pillantott. Delet ütött az óra. - Mit adhatok neked?
- A kirakatban, az Elvis babáról a napszemüveget.
- Egy pillanat! - szökkent talpra, és a raktár feliratú ajtó felé táncikált. A háttérben szóló halk muzsika ruganyossá varázsolta lépteit. Jill körülnézett, de megmerevedett, amint a lány benyitott a raktárba.
- Várj! - dörrent rá váratlanul, a szőkeség összerezzent.
- Van még más is?
- Nekem az a szemüveg kell. A kirakatból.
Amaz összevonta a szemöldökét. Jill elmosolyodott. A lány nyilván arra gondolt milyen poros az a szemüveg, s arra, hogy mennyi ideje díszítheti már a csiri-csáré Elvis bábut... De aztán megvont a vállát.
- Ahogy akarod.
Átsétált a tágas ajándéküzleten, Jill követte őt, s közben elidőzött a bögréken, kaszinó maketteken, színváltós pólókon meg a megannyi Las Vegas feliratú cuccon.
Bóvli szemét – gondolta. - Mind. De a szemüvegek... a napszemcsik azok aztán csodásak!
A lányka az asztalra tette a sötét szemüveget. A por vastagon ült meg a kereten, a lencse homályos volt.
- Áttöröljem?
- Ne! - kapta fel, mielőtt a szőke ismét kézbe vehette volna. Hosszasan elnézte a darabot, égette a tenyerét. A poros, foltos üvegen gyermekkora árnyai úsztak. A saját szemébe nézett.
Szórakozottan hagyott egy húszast az asztalon. Nem kérte el a visszajárót, és eszébe sem jutott, hogy a szemüveg netán többet érhet... Nem is érdekelte semmi más.
Kilépett az ajtón, közben csíkos, rongyos pólójába törölte a szemüveget. Abba, amelyiket Andreas legelőször letépett róla.
Az orrára biggyesztette. Cinikus, félvigyor, mely kiült vékony arcára, tág pórusok a libabőrtől, mely a testén szaladt végig. Most újra valaki más volt.

Mehetett volna taxival is, de élvezetesebb volt a séta így, gyalogosan. A fenekét épp annyira riszálta, amennyire akarta, hogy megbámulják a kerek kis csodát, s amennyire nem vágyta, hogy az olcsó farmer emblémája bármely férfinak is szemet szúrjon. Azt akart ugyanis, egy férfit. Bármilyet, csak új legyen. Zsebébe nyúlt, a bankjegyek ott ropogtak benne. Bánta is ő, hogy Eric nem adta neki oda a hitelkártyát!
Nem kellett a bizalma, most már nem. Ugyan mit ér az, ki azon banda tagja, amely annyi szenvedést okozott neki?
A férfiak bekaphatják.
Mosolygott, immár szüntelenül. Látta maga mellett a sürgölődő népeket, a hatalmas hajókat, melyeken kalózruhás fickók imitáltak küzdelmet, végül mind a hűsítő medencébe potyogva. Annyi látnivaló akadt Vegasban...! A szíve dobogott, a bizalom olyan luxus volt, amiért túl drágán kellett fizetni, ellenben az új ruhák... Azokért mégsem kértek annyit.
Betért a legpuccosabb kirakattal rendelkező üzletbe, hol mégis látott hétköznapi viseletre szánt ruhadarabot. Az eladók furcsán néztek rá, hirtelenjében, szakadt ábrázatát látva segítséget sem ajánlottak. Két másik fiatal nő nézelődött, tapintotta a ruhákat.
Az ő rövid körmös kezei az ujjuk közé csippentettek egy farmert. Farmer volt, mégis sikkes, hozzá barna, western stílusú öv társult, a szára gyürkös és koptatott volt és állati menőn festett.
- Elnézést – szólt oda az eladólánynak, ki már néhány bizonytalan lépést meg is tett irányába. - Ebből S-es?
- Van. Természetesen – felelte kimérten.
- Kérnék egyet. Fel akarom próbálni – mosolygott rá finoman, s rendkívül élvezte a reakcióját.
Amíg az a nadrágot kereste, friss, bontatlan csomagolásban, addig kényelmesen karba font kezekkel nézett körül.
Tisztára mint a Pretty Womanben – vigyorgott önelégülten. - A szakadt prosti bemegy az üzletbe, ahol kinézik, de ő tele van pénzzel.
Az arca ekkor elsötétült. Van pénze, de vajon meddig...? A józan ész majdnem kisöpörte a régi szabad, vad, „Nincs vesztenivalóm” életérzését. De csak majdnem. Azt mindenesetre elkönyvelte magának, hogy a következő útja – természetesen csak egy kellően dögös felsőrész megvásárlása után – Erichez vezet majd.
A farmer szexi volt és mintha őrá tervezték volna. Ott feszült ahol kellett, kiálló csípőcsontja gyönyörű ívére meseszerűen tapadt. Le sem akarta venni többé. Magabiztosan a szemeteshez táncikált és belehajította a régit.
- Így ni! - csapta össze a tenyerét, majd kirívón tekintett körül. - És most, kérlek... mutassatok nekem valami hozzá illő felsőt!

Újjászületett – avagy inkább régivé? Azt a Vegas forrongó betonutcáin sétáló népek nem tudhatták. Csak ő maga, a lelke mélyén. A Nevada kaszinót kereste a tekintetével, egy ízben majdnem meg is lelte, ám minduntalan más és más feliratok vonták el a figyelmét. Delfinárium. Meg egy étterem, ahol valami csokis és fűszeres különlegességet kínáltak....
Egy csábító, zöld szempár, egészen beleszédült, ahogyan utána fordult. De mégsem érdekelte igazán. Nagyobb erőfeszítéssel kutatta a Nevadát. Meglelte, a magas dominók, melyekből az épület összeállt, egy rulettasztalt fogtak közre, ahogyan egymásnak dőltek. Résnyire nyílt ajkakkal sétált be.
A kinti forróság után a légkondi üdítőleg hatott rá, beletúrt a zabolázatlan tincsek rengetegébe. Öltönyös úriemberekre számított, meg krupiéra. De csalódnia kellett. Egészen más világ volt a Nevada kaszinó, a többihez képest!
Mindenütt játékgépek elszórt rendezettséggel, az emberek papír és műanyag poharakba gyűjtötték az apró pénzt. Ericet sehol sem lelte, de akkor valami furcsa aprópénz -és ujjongásillat ragadta magával.
A jobb karja felé eső félkarú rablóra tévedt révedő tekintete, a falak vakító sötétkéksége elvette az eszét. A férfi, aki épp kiegyenesedett vigyorogva invitálta.
- Próbálja ki, ma én magam fújtam szerencsét a karra!
- Ezt nem hagyhatom ki – mosolyodott el Jill. - De szerencsét nem csinos hölgyekkel szoktak fúvatni a dobókockákra? - érdeklődött, miközben apróért kutatott a zsebében.
- Hagyja. Ezt a menetet én állom! - azzal bedobott némi aprópénzt a nyílásba. - És mellesleg de. De ma még nem találkoztam eggyel sem, aki megért volna egy fújást. Egészen eddig!
A férfi hanghordozásában volt valami előkelő és kifinomult, noha egyszerű, de elegáns inget és nadrágot viselt. Ezért Jill úgy döntött nem hívja még létre egykori közönséges és felkínálkozó stílusát. A napszemüveget homlokára tolta.
- Akkor hát, fújjak rá szerencsét? - kérdezte.
- Ne! A világért se. Előbb maga próbálja ki az én szerencsémet. Aztán meg én a magáét – kacsintott.
Jill nem felelt. Letámaszkodott, a hátsóját kellemesen kitolva. Meghúzta a kart.... és elcsodálkozva figyelte, ahogyan az aranyszín cseresznyékből három egymás mellé érkezik. És újra ott áll meg a henger. És újra és újra. És a pénz csak dől és már túlcsordul a poháron... teljesen megfelejtkezett arról, hogy miért jött.
Álmodom? - kérdezte magától hangtalanul.
- Nem! - kacagott a férfi, őszintén, hátra vetett fejjel. - Ez itt Las Vegas!