Eric meg ő a szoba közepén ölelkeztek össze. Jill majdnem elsírta magát, de aztán csak félrehúzogatott néhány tincset a fiú füle mögé, és párás suttogást hallatott.
- Nagyon köszönöm.
- Nagyon szívesen – felelte ő, és érződött, hogy mosolyog. Aztán a bensőséges pillanat száznyolcvan fokos fordulatot vett, Emil lépett a szobába és a lépte nyomán megfagyott a levegő. Eric eleresztette Jillt, és felé fordult.
- Jönnek már? - kérdezte Eric.
- Andreas most szól nekik – aztán érdeklődve a lány felé fordult. - Jill! Minden rendben?
A kérdés meglepte. Valójában sokkolta... de hamar becsukta a száját.
- Nagyjából... - közben körbefuttatta tekintetét a szobán, ahol egy ideig lakott. Nem hiányzott neki a hely. A bezártság és a tehetetlenség érzését idézte vissza, és most fojtogató volt a fülledt levegő odabent. - És veled? Veletek...?
- Prímán vagyok – Emil enyhe mosollyal válaszolt. - Így vagy úgy, de hamarosan vége ennek a szarságnak és ez megnyugtat.
- Jó neked – tördelte az ujjait Eric. - Engem baromira nem tud lenyugtatni az, hogy fűbe harapok.
- Senki sem fog meghalni – lépett be a szobába ekkor Jonas, a nyomában ott volt Ole. Amikor a raszta meglátta Jillt szélesen elvigyorodott. - Hé, jól nézel ki!
- Kössz – biccentett felé a lány.
Az agya kicsit összezavarodott. Most mind olyan kedvesek voltak vele... Butácska gondolatai azt feltételezték, hogy talán Andreas beszélt velük.
Kezdett hiányozni neki a férfi társasága, bár csak tíz perce nem tudhatta maga mellett.
Mind leültek. Ki az ágyra, ki meg egy fotelba. Jonas nemes egyszerűséggel törökülésben helyezkedett el a puha szőnyegen, cigarettára gyújtott, napszemüvegét a feje tetejére tolta. Jill számára érthetetlen derűje bosszantotta Emilt...
- Úgy vigyorogsz, mint akit baszni visznek – förmedt rá. - Mi van?!
- Semmi – vont vállat Jonas. - De ez a mai nap fordulópont, érzem!
Emil morgott valamit, de a lány már nem értette. A folyosón nagy zajt csapva, dübörögve keltek át a férfiak, az ajtó majdnem kiszakadt a tokjából, ahogyan egy vaskos karú, tar kopaszra borotvált alak berobbant rajta.
- TE?! - bődült el, Jill pedig reszketni kezdett. A következő másodpercben az arcától fél centiméterre állt meg a Makarov pisztoly csöve. A fegyver nem volt túl nagy, de a fenyegetése hűvösen csapódott le a lány bőrére.
- Mit művelsz, ember?! - kiáltott rá Emil. A szobában mindenhol nagydarab, félelmetes külsejű emberek jelentek meg, úgy áramlottak be az ajtón, mint az árvíz. Andreas jött be utoljára, Jill szíve nagyot dobbant.
- Tommy – szólt higgadtan, vészjóslóan a férfi. - Azonnal mondd meg, ennek a seggfejnek, hogy tegye el a fegyvert, különben kitépem a torkát – aztán Jillre mosolygott. - Nyugalom, nincsen semmi baj.
Ekkor a szőke férfi, akihez Jillnek már korábban is volt szerencséje, lustán kinyújtózott, fél szemmel a szoba közepén álló párosra sandított.
- Mickey, tedd el szépen. Tényleg egy balfasz vagy. Nem megmondtam, hogy békén hagyod a lányt?
- De megölte Paulót! - a pisztolyt tartó keze megrándult, még erősebben fogta rá Jillre.
A lány hatalmasat sikoltott, mire Mickey felordított, a többiek pedig egyszerre kezdtek el megnyugtató szavakat mondogatni. Az egész egy kaotikus komédiára kezdett hasonlítani.
Thomas karba font kezekkel állt, fejét a falnak döntötte, fáradtan hunyta le a szemeit. Aztán...
- KUSS LEGYEN! - ordította. Andreas elismerő mosollyal bólintott.
- Így van. Csendet!
- Mickey, te meg leülsz oda! A szoba másik végébe. Most!
Mickey buta tekintete végigsiklott Jill testén. Eltette a fegyvert a tokjába, és átverekedte magát a többieken. Ahogyan ott gubbasztott, a sarokban, egészen úgy festett, mint egy hatalmas tök...
A lány megkönnyebbülten lélegzett fel, halántékát ellepte a hideg verejték. Andreashoz húzódott, belekapaszkodott a karjába, a férfi pedig védelmezőn ölelte magához. Mindenki előtt. Emil szemei szinte egyetlen csíkká szűkültek össze, Jonas meg Ole összenéztek.
Egyedül Eric mosolygott rájuk melegen.
A szőke, lezser bandavezér Andreasra pillantott.
- Kezdd csak el – intett neki a férfi. Jill furcsállotta ezt az összhangot kettejük között, de nem tette szóvá.
Thomas végigfuttatta tekintetét a jelenlévőkön. A szoba zsúfolásig megtelt, a sok rossz fiú, mint a támadásra váró tigrisek, úgy lapultak meg egymás mellett.
- Tudjátok miért vagyunk itt – tárta szét a kezeit. - Én nem vagyok a szavak embere, úgyhogy, Jill – nézett most rá, Jill ösztönösen összerándult. Nemhiába, a gyomra élénken emlékezett arra a vasökölre. - Kérlek, a videó kazettát! - olyan szépen, udvariasan kérte meg, hogy Jillnek öt másodpercre telt, mire realizálni tudta a kérdést.
- Öh, igen, egy pillanat... - pirult el, göndör fürtjeit igazgatva a táskájához szaladt. Letérdelt, és a fenekén közben tucatnyi tekintetet érzett. Felegyenesedett, a bizonyítékkal a kezében Thomashoz sétált. Átnyújtotta neki, közben felnézett a rá jó két és fél fejjel magasabb férfira.
- Köszönöm – mondta ő, majd szánakozva hozzá tette. – A saját érdekedben remélem, kiderül, hogy hogy nem te vagy a hibás a testvérem halála miatt.
- A... testvéred? - nagyot nyelt.
- Igen.
Andreas közben berakta a kazettát a lejátszóba. A szalag az elejére volt tekerve, de Jill nem akarta újra végignézni...
Arccal Andreas felé fordult.
- Kérlek... - suttogta lehajtott fejjel. - Átölelnél?
A karjai pedig körülzárták törékenységét, és szorosan a testéhez préselték a testét. Jill belefúrta arcát a mellkasába, átölelte a derekát, ujjai a hátába mélyedtek. Egyenletesen, és egyszerre lélegeztek.
A többiek már a videót bámulták. Csak a hangok... azok a nyomorúságos hangok jutottak el a tudatáig. Hiába koncentrált Andreas bódító illatára, hiába kívánta meg a férfit, közben nem tudta kizárni magából Pablo undorító szavait, azt, ahogyan Paulo maga alá kényszeríti a testét, és ahogyan egymás után mindketten a testét használják...
Aztán a gusztustalan beszélgetés az asztalnál... Pablo képes volt eladni őt Paulonak...
Hamarabb vége lett, mint ahogyan azt remélni merte. Döbbent csend honolt a szobában, s a kazetta halk kattanással lökődött ki. Andreas gyengéden eltolta magától Jillt.
- Már vége...
Jill mélyet sóhajtott. Erőt vett magán és szembe fordult a többiekkel. Mind őt bámulták. Thomas sötét napszemüvegében a saját, feszült arcát látta viszont.
- Nos – kezdte Thomas. - Ez a videó felvétel voltaképpen azt bizonyítja, hogy Pablo eladott téged. Hogy áldozat vagy. De azt nem, hogy ártatlan is...
Jill felszisszent.
- Thomas Colas... - mondta halkan, és erre a férfi levette a napszemüvegét. Mélykék szemei röntgensugárként nyomultak be Jill elméjébe. - Valóban, én kevertem bele a mérget a testvéred, Paulo Colas kokainadagjába. Ezt nem tagadhatom le, és nem is fogom. De! - nézett körül kirívóan. - Idióta... egy kibaszott idióta az, aki azt feltételezi rólam, hogy szándékosan tettem! Láthattátok miféle hatalma volt felettem Pablonak. Amikor én azokat a porokat kevergettem a lepukkant albérletünk konyhájában, még csak nem is tudtam a ti főnökötök létezéséről. Tizenhat éves voltam. Egy tinédzser prostituált, detroiti, gettós szerencsétlenség. De nem gyilkos!
Néma csend... Jill valósággal ragyogott. Sütött belőle az erő, valami olyan erő, amelyet mindig is szeretett volna sajátjának tudni... életében először érezte azt, hogy a maga ura.
Most az egyszer nem félt. Nem bújt el Andreas mögé, nem sütötte le a szemét, csak állt a hotelszoba közepén, néhai börtönei közül az egyik közepén, immáron szabad emberként.
És várta az ítéletet.