- Ez teljesen egyértelmű – mondta Thomas és Jillből olyan mélyről jövő, megkönnyebbült sóhaj szakadt fel, hogy a férfi felnevetett. - Ugye te sem gondolod komolyan, hogy eljöttünk idáig és most nemes egyszerűséggel szíven lövünk? - mosolygott.
A lány kihúzta magát.
- Nem 'tom – Thomas arcát fürkészte, közben meg legszívesebben bemosott volna neki egyet. Mégis hogy képzeli, hogy megüti őt, meg akarja ölni, aztán meg végtelenül kedvesen és udvariasan bánik vele?
Tisztára mint egy klimaxos punci – gondolta megvetően.
- Nem tudok kiigazodni az ilyen tiféle rosszfiúkon – csóválta fejét. - És most?
Andreasra nézett, aztán meg az elnémult társaságon járatta végig a szemeit. Semmi jót nem sejtett.
- A szalagról nem derül ki egyértelműen, hogy kényszerítettek – dörzsölgette borostás állát Thomas. - De hát lényegében nem is kényszerítettek – tűnődött.
- Ez akkor is kihasználás és kizsákmányolás! - hőbörgött a lány. Érezte, menten felrobban, vagy ha nem is, hát nekiugrik a pasas torkának, és puszta kézzel tépi ki a gégéjét. Úgy tűnt Andreas olyan, akár egy radar. Átnyúlt a két karja között, s háttal vonta magához, erősen tartotta, közben megnyugtató szavakat dünnyögött a fülébe.
Az ő egyenletes légzése és nyugalma lassanként Jillt is ellazította.
- Csak nyugalom – suttogta. - Hatósági szempontból ez... lófasz - Jill megszorította a kezét, mely hasán pihent. Bensőséges volt és meghitt, még így is, hogy egy szobányi felfegyverkezett bandatag vette őket körül.
- Úgy kell feltüntetnünk, mintha valóban kényszerítettek volna – szólt végül.
- Hogyan?
- Hamisítani kell a felvételt.
Mind egyszerre kezdtek el beszélni. Élénk társalgás folyt, Jill meg csak szembe fordult Andreasszal és egyikük sem szólt egy szót sem.
- Benne vagy? - kérdezte Andreas. A lány bólintott.
- Inkább... az a kérdés, hogy te benne vagy-e...? Meg aztán, nem mintha lenne választásom – bökött a fejével a mellettük elégedetten álló Thomasra.
- Na igen – morogta sötéten. - És én... miben vagyok benne?
- Abban, hogy elvigyem a felvétel másolatát Pablónak és megzsaroljam vele – nagyon mélyen a szemébe nézett.
Andreas pupillái kitágultak, teste megmerevedett, a levegőt nagy sokára fújta ki.
- Erről... szó... sem... lehet – felelte nyomatékosan tagolva. - Felejtsd el. Abszurd. Nem vagy normális.
Thomas Jill vállára tette hatalmas, lapát kezét. Erősen megszorította, és szenvtelenül a lány arca mellé tolta a sajátját.
- Úgy tűnik egy rugóra jár az agyunk – vigyorgott elégedetten. - Mi más lehetne félelemkeltőbb és hatásosabb ennél? Te, a szerencsétlen kis áldozat, aki még az országból sem meri kitenni a lábát, nemhogy a városból... egyszerre itt, Las Vegasban, a volt banda megmaradt tagjaival a háta mögött!
- Á – húzta el a száját Jill és közben még mindig Andreast bámulta - Ne feltételezzétek rólam, hogy ilyen rafinált vagyok. Csak fűt a bosszúvágy. Szemtől szemben akarom. Face to face. Látni a szemeiben a meglepetést, azt, ahogyan lassan félelemmé változik benne. Olyan lassan, de olyan biztosan, mint amikor a víz felszíne elkezd megfagyni... És ő nem tehet ellene semmit.
A hatásszünet gyilkos volt.
- Én ezt nem akarom – fakadt ki Andreas.
- Mintha nem is te lennél – mosolygott rá szelíden Jill.
- Nem is én vagyok – forgatta a szemeit.
- Márpedig így lesz – vetette még oda nekik Thomas, aztán a többiekhez fordult. - Pezsgőbontás fiúk! Kezünkben a győzelem!
A bárszekrényből előkerültek a pezsgős üvegek, durrogtatás, és éljenzés, ölelkezés... Jill szerette volna szájon csókolni Andreast, de mire ismét feléje fordult volna, már sehol nem látta.
A férfi szótlanul hagyta el a szobát.

Jill a folyosó végéig rohant, a lépcsőfordulóban még éppen elcsípte. Andreas kocsikulcsot szorongatott a kezében, testtartása merev volt, a szemei szikrát szórtak. Jill attól félt, hogy felgyullad a szőnyeg a talpa alatt... rég látta őt ilyen dühösnek.
- Hová mész! - kiáltott utána.
- El – egy pillanatra sem állt meg, a lány lélekszakadva rohant utána. Belecsimpaszkodott a karjába, erővel fordította maga felé.
- Nem mehetsz el most! Hiszen...
- Mi van már? Eressz!
- Olyan vagy mint valami hisztis... - nevetett a lány, Andreas durván rázta le magáról. Jill arcára fagyott a mosoly. - Mi a baj? - kérdezte gyengéden.
- Semmi. Nem kellek ide. Ezt nélkülem is megtudjátok csinálni. Hajrá!
Jill kétségbeesett. Mi ütött belé...?
Nem hagyta annyiban, követte őt, közben mindenfélét zagyvált, ami eszébe jutott... a parkolóban aztán Andreas megtorpant.
- Jill – szólt. - Hagyj engem békén, rendben?
- Hogyan...? - a döbbenet zsibbadtsággént áradt szét ereiben.
- Csak menj vissza! Tedd amit Thomas mond.
- Andreas!
A férfi kinyitotta a kocsija ajtaját, lazán beült, nem nézett a lányra. A kocsikulcs már a műszerfalban villogott, a rá eső, vidám napfény céltáblájaként.
- NEM MEHETSZ EL! - ordított rá Jill teli torokból.
- És miért nem? - pillantott végre rá. A szemei jéghidegek voltak... legalábbis a lány először így hitte. A mélyen lappangó csalódottság csupán egyetlen másodperc erejéig tört felszínre...
- Mert szeretlek – mondta egyszerűen.
Andreas beindította a motort.
- Jó. Akkor ezt majd Woodsnak is mondd el, ha hazajön ma este és szeretkezni akar veled.
- De...
- Férjnél vagy. Én pedig nem leszek az ölebed... nem fogok nyalni, ha füttyentesz, ugye érted?
Jill szája sírásra görbült.
- Értem.
Andreas elhajtott, Jill meg csak állt ott, a forró betonon és nem láthatta, ahogyan szerelme a visszapillantó tükrében figyeli őt, képtelen levenni róla a szemeit... aztán keményen, ököllel vág az ajtóba.
- Én is szeretlek – a szavak üresen lebegtek tovább, az autóillatosító aromája elvette a jelentőségüket.
Nem, kislány – tökélte el határozottan. - Nem leszel bűnbak. Ennek a fasznak a hibája az egész. Ez a seggfej tehet mindenről... Ez az arrogáns, önző, perverz elferdült... imádni való, tündéri seggfej. Akibe szerelmes vagy... Ó, hogy baszná meg az összes...!

Úgy döntött, nem éri meg a kockázat, és nem megy vissza a szobába. Ericnek írt egy SMS-t.
Megyek. Felkészülök Ethan hazaérkezésére. Most ügyesen kell játszanunk, hogy le ne bukjak... majd hívlak!
Fogott egy taxit a Night of the strip bár előtt, bemondta a címet, és unottan dőlt hátra az ülésen.
Nézte Las Vegas belvárosának még hétköznap is lehengerlően vidám, egyedi pezsgését... és annyira üresnek tűnt az egész. Andreas kocsijában akart ülni, akárhová is ment most a férfi... és azt is akarta, hogy annak egyik keze végig az ő combján pihenjen, ó igen...
A luxushotel csillogása már messziről kitűnt. Sosem hitte volna, hogy valaha is rosszul lesz attól, ha egy fényűző világba kell majd visszatérnie, az eddig jól megszokott, pitiáner, simlis kis életéből. S most? Most odaadta volna az egész flancos csillogást, Andreas egyetlen, békítő csókjáért.