Összetörve húzta le a belépőkártyáját a mágneses olvasón. A lakosztály ajtaja kitárult és ő abban a másodpercben otthon-szerű, bensőséges biztonságot érzett. Sírva fakadt. Jólesőn zokogott fel, óbégatva, úgy, ahogyan ritkán mert... Most nem volt párna az arca előtt, amibe bele kellett harapnia, hogy más ne hallja meg.
Mégiscsak kellett volna egy párna.
A szája tátva maradt, a hangja elhalt. A nappalihelyiség világos kárpitjára hosszú árny vetül, és az Ethan Prada cipőjében folytatódott. A tekintete tovább siklott a Hugo Boss nadrágon, a hozzáillő ingen, és végül a whiskyt tartó, meggyűrűzött ujjakban végződött a tökéletes kép...
Ethan összevont szemöldökkel állt fel.
- Jó estét, drágám – köszöntötte. - Mi történt?
Jill mély torokhangot hallatott.
- Izé.
Nem mondhatta, hogy semmi. Ennyire még ő sem volt hülye, és tapasztalatlan. Most aztán valami nagyon hihetővel kellett előállnia... Egyáltalán mit keresett itt a férje? Ilyenkor? Erre még nem készült fel. Sőt, ami azt illeti másra sem... Andreas minden energiáját elszívta, a gondolatait mágnesként vonzotta maga köré.. akárcsak a testét.
- Semmiség – mosolygott rá könnyes arccal. - Egy picsa beugatott a bevásárlóközpontban.
- Beugatott? Picsa? Hmm... - dörgölte meg frissen borotvált állát.
- Úgy értem, egy borzalmas nőszemély illetlen megjegyzésekkel illetett a...
- Hagyd – mögé lépett, az italt gyorsan felhajtotta, és a poharat félre téve masszírozni kezdte Jill vállait. A lány ettől még görcsösebbé vált. - Csupa görcs vagy... lazíts! - lehelt a nyakába, s Jill az enyhén alkoholos, máskor oly vonzó vágy illatát szippantotta be mélyen.
- Bocs. Mocskos szám van.
- Imádom benned – dörmögte, a fültöve mögé csókolt. Jill összerezzent, mielőtt még átgondolhatta volna mit tesz, hatalmasat lépett előre.
Megdöbbenve bámultak egymásra. A lány persze önmagán döbbent meg.
- Valami baj van? - kérdezte Ethan ismét, de a hangsúly ezúttal halálos ítéletként lebegett Jill kócos feje felett.
- Kicsit nyűgös vagyok – mentegetőzött.
- Igen, látom, hogy különösen érzékeny vagy ma.
- Mi volt a tárgyalásokon? - terelte el a szót, és a pohárba, amelyből Ethan az imént ivott, jó adag whiskyt töltött. A férfi felvont szemöldökkel figyelte minden mozdulatát.
- Nem hinném, hogy érdekfeszítő lenne számodra. Pénz, pénz... és még több pénz volt a téma – udvariasan mosolygott, de a szemei jéghidegek maradtak. Jill érezte, hogy semmi köze hozzá. Nem firtatta a dolgot. Nagyot kortyolt a pohárból és összeborzongott.
- Gyűlölöm a whiskyt – közölte nagyokat cuppogva. - Van egy cigid?
A beálló csend elmélyítette a szakadékot kettejük között.
- Jesszus, bocsáss meg! - harapott az alsó ajkába. Arcát a tenyerébe temette.
Idióta... idióta! Tüdőrákja van. Hogy lenne cigije?! Jézusom, Jill.... - most Andreas okító hangját hallotta a fejében. Ettől aztán eltört a mécses, ami végül szerencsés fordulatot vett.
- Jaj... - Ethan felnyögött, egy másodperc alatt Jill mellett termett. Átölelte, simogatta és becézgette. - Nem kell sírni, itt vagyok, minden rendben. Nem haragszom. Buta lány... buta, de mennyire imádlak... - a fülébe szuszogott és Jill akkor, abban a percben rájött, hogy Ethan Woods … teljesen az ő hatása alatt áll.
Lassan felemelte könnyáztatta arcát, és a szemébe nézett. Még nem merte volna a nyakát tenni rá.
Nem lehet szerelmes. Kizárt.
A férfi szemeiből mégis valami elképesztően ismerős fény nyaláb sugárzott...
- Köszönöm – mondta a lány és egy lágy puszit lehelt férje arcára. Ez még jól is esett neki. Ám Ethan ekkor elfordította a fejét és szájon csókolta őt.
Az izmai megfeszültek, a csók kellemetlenül és váratlanul érintette. Szivar íze, és régi, hordóízű whiskyé...
- Miért nem pótoljuk be, amit elmulasztottunk?
- Mármint a vásárlást? Ne aggódj, szuper cuccokat vettem – Jill hangja elvékonyodott.
- A nászéjszakát, butus – a nyakába csókolt, többször is, és egyre lejjebb haladt. Jill rémülete teljesen megbénította a törékeny testét. Mit is tehetett volna...?
- Hát nem is tudom...
- De én igen! - magához rántotta, ellentmondást nem tűrve. Jill semmit sem érzett, a bőrére csapódó nedvességen, és a férfias illatokon kívül.
Miközben Ethan a szoba közepén csókolgatta, eltűnődött. Igazán férfias szeretőnek bizonyult, s ha nem lett volna az, ami, még élvezte volna....
Mi is van? - összezavarodott.
Andreasra gondolt, kire másra is gondolhatott volna? Eközben Ethan már a blúzát gombolta, és ő kivételesen nem emelte fel a karjait ösztönösen, hogy lehúzhassák róla a felsőt.
Elég – gondolta dühödten. - Andreas megalázott. Kihasznált. Átgázolt rajtam. Aztán eljátsza a hős szerelmest, meg a megbántott herceget. Nem. Ez nem így működik. És még... én vagyok a szemét, a szar. Elég volt.
Durván nyúlt Ethanhez, vékony ujjai a tarkójára kúsztak, száját a szájára préselte. Újdonsült férjének tetszett ez a hirtelen támadt vadság.
- Már azt hittem nem is kívánsz? - lehelte.
- Kissé szeszélyes vagyok – nyögte, és fogaival esett neki a férfi bőrének.
Elhatározta, hogy akárhogyan is de most odaadja magát, erkölcsileg is megszilárdítják a frigyet...
Csengettek. Egyszer. Aztán többször.
Ethan méltatlanul mordult fel.
- A francba! - helyre igazította az ingét, beletúrt a hajába. - Mindjárt folytatuk – ígérte – aki meg zavarni mert, azt most megölöm.
- Úgy legyen – hagyta rá Jill, és karba fonta a kezeit.
- A sors akarata – motyogta maga elé.
S valóban az volt.
- Jill! - kiáltotta Ethan. Jill az ajtóhoz sétált.
- Mi van? - kérdezte udvariatlanul. A szája kinyílt, és most, mintha még vörösebbé vált volna a harapás nyom a nyakán...- Andreas! - kiáltott meglepetésében, aztán a szájára csapott. - Baszki!
- Ismeritek egymást? - kérdezte Jilltől gyanakvóan.
- A... izé.. hát... - Andreasra bámult, segélykérőn és megrovón.
- Voltaképpen nem – felelte a férfi nyugodtan, s közben végig rá nézett, csak rá. Ethan mintha ott sem lett volna. Jegeskék szemeit a lány testén járatta, minden részlet egy újabb késszúrás volt a szíve közepébe.
Elcsúszott ruha. Félig kigombolva. Vörös folt Jill nyakán. Férfi parfüm és whisky szag. A szokottnál is kócosabb haj....
- Van egy közös barátunk. Eric Bäckman – közölte tárgyilagosan. - Most kórházban fekszik, baleset érte és ezt nem akartam telefonon közölni, mert tudom, hogy közel állnak egymáshoz és Mrs. Woods-t érzékenyen érintené ha...
- Eric! - sikkantott Jill, és megpróbált nem tudomást venni róla, hogy Andreas az előbb szándékosan Mrs. Woods-nak, s nem Jillnek nevezte őt. De a félelem és az aggodalom máris túlnőtte a sértettségét és a fájdalmát. - Úr isten, azonnal bemegyek hozzá!
- Beviszlek! - ajánlkozott Ethan. Jill bólintott.
- Köszönöm...
- Ne! - szólt közbe váratlanul Andreas. - A helyzet az, hogy nincs értelme, mert csak családtagokat engednek be hozzá. Ha velem jössz én be tudlak vinni...
- Maga a rokona? - kérdezte Ethan, még mindig hitetlenül méregetve Andreast.
- A testvére vagyok – szája szeglete felfelé rándult. - Mrs. Woods?
Jill megremegett.
- Ethan ugye nem baj ha...?
- Be tudlak vinni a kórházba...
- Kérlek! - egy újabb könnycsepp buggyant ki a szeméből.
Ethan lehunyta a szemét.
- Menj! És add át a részvétem a fiúnak, ha felébred!
Ethan gyors csókot nyomott Jill szájára, de az a röpke érintés végtelen hosszúra nyúlt, miközben ajka az ajkához ért, Andreas meg a lány tekintete fájdalmas kényszerűséggel kapcsolódott össze.

Némán haladtak a parkolóig, Jill annyira szerette volna megkérdezni mi történt... de a szembesülést azzal, hogy Ericnek tényleg komoly baja esett... nem tudta volna elviselni. Aztán erőt vett magán.
- Mi történt?
Andreas nem felelt. Csak trappolt tovább egyenesen, ujjai Jill csuklóját, mint béklyók zárták körül. Eszébe sem volt a parkolóba menni.
- Hé? Merre...?
Egy eldugott sikátorba vezette a lányt. A kocsija ott parkolt.
- Szállj be! - utasította.
Jill engedelmeskedett. Úgy vélte Andreas is ideges, hiszen neki is fontos Eric, a banda Catje...
- Az ördögbe, beszélj már! - Andreas indított, de nem felelt.
- Dugtatok? - kérdezte e helyett.
- Azt hiszem ez a téma most várhat! - fortyant fel. - A barátunk kórházban fekszik, te meg itt...
- Eric maximum valami maca alatt fekszik egy kuplerájban – vágott közbe gúnyosan. - Hanem ti. Megbaszott?
- HOGY MIVAN?!
Jill kezdett igazán dühös lenni.
- Te hazudtál?
- Máskülönben nem tudtalak volna ellopni tőle – mosolygott rá a lányra.
- Undorító vagy – közölte.
Andreas meghökkent. Aztán elvigyordott.
- Igazán? - közel hajolt hozzá, lehelete az arcát csiklandozta. Kívánatos volt és izgató, mint mindig. Jill pedig kiborult. - Nyugi, úgyis kilenc élete van! Ha egyet el is játszottam, még maradt nyolc.
- Úgy bántok velem mint egy darab hússal! Hagyjál békén! Elegem van belőled, érted? Ez egy gusztustalan húzás volt... és amúgy is, úgy viselkedsz, mint...
Andreas mélyet sóhajtott.
- Bocs, rendben? Nekem sem könnyű.
- Nem, ezt nem lehet egy boccsal elintézni! Eric... a barátom! És a tiéd is. És most... Áh... - kicsatolta a biztonsági övét, már azon volt, hogy kiszáll, de Andreas erősen megragadta a karját.
- Maradj itt! - kiáltott rá.
- Egy percig sem tovább! - sziszegte az arcába. - Gyűlöllek!
- Velem jössz! - jelentette ki. - Lelépünk. Elég volt...
Jill lehetetlenül nézett rá.
- Ha azt hiszed, hogy most egyetlen szavadért – ami hozzáteszem általában szart sem ér – itthagyok csapot papot, pénzes férjet, és pénzt, meg legfőképpen a kész tervet és mindkét bandát... Akkor túl sokat képzelsz magadról, Andreas Bergh!
… s erre Andreas Bergh elmosolyodott.
- Így van. És mindig is így volt...
- Lelépek!
Jill elfordult, és kinyitotta az ajtót. A következő lélegzetvétellel nem csak oxigén, és szmog, meg némi sikátori szemétszag került a tüdejébe. Egy jó adagnyi kloroformot is beszippantott a fehér kendőből, amelyet Andreas nyomott az orrához és a szájához.
Már csak tompán, és elmosódottan hallotta az utolsó hangokat.
- De csak velem együtt, szerelmem.