Rainbow álmatagon dőlt neki az istálló oldalának. Lenora a tyúktojásokat szedte össze, közben arról motyogott, hogy milyen isteni rántotta lesz belőlük. Fáradtan, leragadó szemekkel követte a kövér lány lomha mozgását. Le kellett kötnie a figyelmét valamivel, hogy ne aludjon el, de nem a megfelelő egyént bökte ki magának...
A nap egyre feljebb szökött az égen, a forróság lassan köréjük emelkedett, a reggeli frissesség - mely csak a többieket jellemezte, ő maga nyúzott volt az egész éjszakás elmélkedéstől - tovatűnni látszott.
A szemei lecsukódtak. Nem volt tovább menekvés, Kai arca kristályosodni kezdett, és Rainbow gyomra pillangótáncot lejtett.
Valaki beleszimatolt a nyakába, s mivel még nem adta át magát teljesen az álomnak, összehúzodott. Sűrű pislogások közepette igyekezett magához térni. Két kar kúszott a derekára, erősen magához rántva a testét, még vadabb szaglászás, a haján, egészen a torkánál, a vállainál, végül Bernadeth-tel került szembe. A lány hirtelen dugta bele a mutatóujját a szájába, a megrökönyödéstől még ellenkezni sem volt képes.
- Mit művelsz?! - nagyot taszított rajta. Bernadeth túljátszott imbolygással hátrált meg. Búgó, nyivákoló hangot engedett ki az orrából, közben hatalmasra tágult szemekkel bámulta őt, Rainy-t.
- Te! - suttogta, de olyan hangosan, hogy még Lenora is megtorpant a tojással teli kis kosárkájával.
- Mi van? - ismételte Rainbow ellenségesen. - A frászt hozod rám...
Bernadeth összehúzta a szemeit.
- Mi van veled meg Kai-jal?
Dühösen felmordult.
- Miből gondolod, hogy bármi közöm van hozzá? Azt ne mondd, hogy kutyaszimatod van, és érezted rajtam az illatát, mert menten padlót fogok... Bár, ti biztosan mindenfélét beképzeltek magatoknak...
Bernadeth tátogni kezdett, a szemei kidülledtek. Egy hang sem jött ki a torkán, úgy festett mint egy óriási hal, avagy inkább annak szálkás váza...
Rainbowban feléledt a gonoszság. A csalódottsága, hogy Kai újból eltűnt, az után a csók után, ami az éjjel történt... Emlékeket idézett fel benne. Sebekre szórt sót... és ő nem akarta újra érezni az eltaszítottságot.
- Bolond Bernadeath - suttogta kárörvendőn.
- Ez nem volt szép - közölte egy derűs, higgadt hang. Egy pillanatra megállt benne az ütő, de nem, nem Kai volt az, az ő hangja mélyebb és sokkalta... megfoghatatlanabb puhasággal lejt. Ez Rikutól származott.
- Jó reggelt - biccentett felé Rainbow még mindig merev arccal. - Ahogyan az sem, hogy mindenfélével gyanusítgat. Komolyan, kezdem magam ugyanúgy érezni, mint otthon, a gimiben.
- Miért, olyan szar a koszt mint a menzán az a mocsadék vegyipari hulladék ***? - s Riku cifra káromkodással, eltorzult arccal toldotta meg a sort..
- Nem - intette le fáradtan Rain. - A kaja finom... jól főzől - nyugtatta meg a fiút, mert már látta, hogy megint dühkitörés következik. Rádöbbent, hogy nem is olyan sokban különbözik ez a hely az otthonától.. valóban nem! Türelemjáték az egész. Ugyanúgy figyelnie kell a reakciókat, és kiismernie a személyiségeket, mint odahaza. Csak épp itt kissé másféle emberek tobzódnak, és nem nagyváros, hanem egy isten háta mögötti porfészek. - Arról van szó - folytatta - , hogy Bernadeth pletykál rólam. Alaptalanul koholt vádakkal, és mellesleg semmi köze...
- Ja, arra gondolsz, hogy Bernadeth szerint az éjjel Kai-jal smaciztál? - kuncogott Riku.
- MI?! - Rainbow keze ökölbe szorult. Bernadeth kislányos kacajt hallatott. Rainbow nem gondolta volna, hogy ez az őrült lány még terjeszti is...
- Bocsáss meg neki - Riku visszanyerte megnyerő, már-már túlzásan udvarias stílusát. - Nincs hozzászokva ehhez... mi itt úgy élünk, mint holni tisztes kort betöltött népek, egy szeretetotthonban.
- Ja - Lenora arrébb rúgott egy tyúkot, és melléjük húzódott, az istálló árnyékába. - Csak semmi nyalakodás!
- Ezt pont te mondod, te rózsaszín bálna! Mindent megzabálsz, ami az utadba kerül! Még ha mozog, akkor is!
Lenora húsos szája megremegett. Az arcán végigszaladt egy könnycsepp...
- Shhhh! - Bernadeth gyorsan magához szorította. - Nem úgy gondolta. Tudod, hogy milyen! Nézz rám... és lásd a sötétséget, az megmondja a választ!
Rainbow a tenyerébe temette az arcát.
- Szóval láttuk ám, hogy smároltatok - suttogta Riku kajánul, Rainbow nyakába hajolva.
- Nem hiszem el - sziszegett. - Mind aludtatok.
- Pf... - horkant fel Riku. - Mégis ki tud aludni, mikor azok a rohadt hippik egész éjjel beszívva óbégatnak az erdőben?
Rainbow felnyögött. Lenora ekkor már zokogott, Bernadeth meg mindenféle bolondsággal próbálta megnyugtatni. A tojások összetörtek, ahogyan a lány toporzékolt, véletlenül felrúgta a kosarat. Erre még keservesebben rákezdett, a pánik eluralkodott rajta.
- Most nem fogunk tudni mit enni...!
- HOGY MONDTAD? - kapaszkodott bele Rainy Riku karjába, az arca kipirult és az álom kiröppent a szeméből.
- Iiiiigen! - vonyította a srác. - És téged eszünk majd meg elsőként, hogy ne haljunk éhen, mert rajtad van a legtöbb hús! - a hús szót különös perverzióval ejtette ki.
Lenora rohanni kezdett, a tyúkudvar kicsiny kapuja még sokáig lengedezett, akkora erővel vágódott ki rajta.
- Aj-jaj - csóválta a fejét Bernadeth. - Margot ezért máglyán fog téged elégetni, Riku.
Ekkor egy hosszú szoknyás, inget viselő, magas nőt látott, és bár szerette volna tovább faggatni Rikut, a nő arcán megjelenő szigorú tekintettől elment a hangja.
- Hol van Kai? - nézett végig a gyerekeken.
- Ő nincs itt - mondta titokzatosan Bernadeth.
De a hölgyre nem hatott Bernadeth stílusa.
- Én is látom, hogy nincs itt! Hanem, miért nincsen itt?! - érdekes akcentussal beszélt, Rainy úgy sejtette, övé lehet ez a szomszédos farm, ahová Margot ígérete szerint átjöttek segíteni. Bár inkább gondolt arra, hogy segítség helyett az egész csak arra jó, hogy lekösse ezt a rakat őrült kölyköt...
Azonban Kai említésekor már nem gondolkodott tovább a farmon, hanem inkább az érdekelte, hol van a fiú, s legfőképpen, hogy neki miért nem szólt erről?
- Azt nem tudom - rázta a fejét Bernadeth.
- És Margot átengedett titeket felügyelet nélkül? Azonnal menjetek vissza! - mordult rájuk. Rajta, Rainbowon átnézett.
A lány tétován megállt, Riku meg Bernadeth elindultak kifelé a tyúkduvarból. Az istálló árnyéka egyre messzebb nyúlt, délfelé járt az idő.
- Te ki vagy? - bökte oda neki végül a nő.
- Rainbow Star - iszonyú hülyén érezte magát, főleg, mikor látta az idegen nő arckifejezését.
- Aha. Hát akkor menj vissza diliházba! Margothoz is lesz még néhány keresetlen szavam, kezd elegem lenni a kölykeiből...
Így zsörtölődött tovább, míg Rainy vissza-vissza nézve követte két újdonsült lakótársát... a diliházba.

Lenora vészjóslatával ellentétben együtt ebédeltek, mégpedig a kerti asztaloknál. Ott ült Lenora, most már ismét mosolygós arccal - ami nem volt csoda, a három fogás láttán még Bernadeth is egészen felvidult - , valamint Riku és Margot is. Kai azonban... nem volt sehol, és Margot feltűnően hallgatak volt.
- Jó étvágyat - motyogta Rain, és felszúrt egy krumplit a villájára. Alaposan rágott, bár írtózott tőle, hogy krumplit kelljen ennie. Margot a szeme sarkából minden egyes nyelését figyelemmel kísérte, s ezt meglehetősen jól leplezte, mert Rainbow egyedül az elfogyasztott kalóirák végett idegeskedett.
Közelgő léptek zaja, és az ő háta mögé forduló fejek zavarták fel nyugalmából.
A székének támlájára támaszkodó Adrian le sem pillantott rá, ő azonban egészen az orrába látott , ahogyan felnézett rá. A fiú fekete haja fénylett, és Rainbow érdeklődve figyelte őt, ahogyan Margothoz szólt.
- Baj van? Ron..?! - a nő felállt. Riku vidoran elhúzta a torka előtt az ujját, és rákacsintott Rainyre.
- Az - bólintott komoran Adrian. - De ne itt... - a hangja nem remegett, afféle szándékos és egyenletes halkulás volt ez, jelezvén, hogy nem kívánja az ebédlőasztalnál megtárgyalni a történteket.
Margot és Adrian elsiettek, Bernadeth pedig felvisított.
- Ron megint felvágta az ereit?
Rainbow elhűlve tette le a kanalát. A torka elszorult, a Fekete Ház most még sötétebbnek és megközelíthetetlenebbnek tűnt.
- Egy heti 'osogatásba, 'ogy túlé'i - mondta teli szájjal Lenora.
- Egy haviba, hogy nem! - kontrázott rá felcsillanó szemekkel Riku.
- Úr Isten... - Rainbow kezei és lábai remegtek. - Ti normálisak vagytok?! - s szinte hallotta, hogy Kai felkacag a kérdése hallatán. Borzasztó honvágya lett. Elveszettnek érezte magát... mintha elvétedt volna külföldön, ahol senki sem érti mit mond, és senkitől sem tud segítséget kérni...
Mit nem adott volna érte, ha Kai, az egyetlen épeszű ember, msot itt van és átöleli! Kainak normálisnak kell lennie - gondolta. Elvégre az a nő is csodálta, hogy most nem felügyeli a többieket. Márpedig egy bolondra nem bízhatják rá a többi bolondot...!
- Nem normálisak - érintette meg a karját együttérzően Bernadeth. - Kár is fogadni... hiszen Adrian lassan sétált ide, és ráérősen. Bár te biztosan nem láthattad, hiszen háttal ültél. De ha lett volna még kinek az életéért futni, akkor nyilván futott volna, nem gondoljátok?
Rainbow beazonosíthatatlan torokhangot hallatott.
- Ugyanmár! - legyintett Riku. - Majd pont Adriant érdekli innen bárkinek is az élete, hogy futkosson? Őt nem érdekli semmi. Ha engem kérdeztek, nem véletlenül van itt... Méghogy kisegíti Margotot. Na persze... Bolondabb, mint bármelyikünk.
- Ja - Lenora akkora falatot próbált lenyelni, hogy öklendezni próbált. - Még Margotnál is dilinyósabb... Tényleg, Rainbow! - csillant fel a szeme. Rainbow-t azonbal az ájulás kerülgette, még reagálni sem tudott.. - Te miért vagy itt? Depresszió? Fogyaték?
- Nekem... semmi bajom - hányingere lett, felállt, hogy elinduljon a mosdóba, vagy legalább egy bokorig eljusson, de megszédült. Az asztal szélébe mélyedtek a körmei.
- Na persze! Most miért nem monod meg, hah? Különbnek érzed magad nálunk? Itt neked kéne alkalmazkodni, te jöttél utoljára... Városi liba!
- Na de Lenora! - csitította vidoran Riku. - Több udvariasságot!
- Pf, hát tudod mit, én meg majd jól beköpöm Margotnak, hogy Kai-jal enyelgett! Majd meglátjuk Margot mit szól hozzá!
- Nem mondhatod el neki! - sivított Bernadeth. - Tudod mi történne akkor...! Nem szabad!
- De nagyon is szabad! - Lenora felszökkent, a súlyát meghazudtoló gyorsasággal indult meg a Sötét Ház felé! Rainbow összegörnyedve kezdett okádni, az idegei felmondták a szolgálatot... a baj csak az volt, hogy nem igazán tudott mit kiadni magából, hiszen a gyomra üres volt, a szervezete már így is gyenge. Összesett a víz és gyomorsav, meg némi krumpli maradéka között, a pázsiton. A világ forgott, ő pedig egyre rosszabbul lett.
Mint egy kamera alsó nézetéből, úgy látta a világot... az eget, bár kicsit reszketőn, sréhen a fákat ringatózni, a leveleiket abnormálisan csillogni a fényben... és a többi kettőt, akik Lenorára vetődtek, és elterültek a füvön. Aztán már kikerültek a látószögéből, a visongásukat tompán érzékelte. Csak úgy, mint a strandon, mikor alváshoz készülődött a déli, pihenő órákban, és a vízcsobogással egybeforró gyermekzsivaj lassan kívülrekedt az elméjén.