Bár kábán, és szinte magatehetetlenül, de mégiscsak tudatánál volt. A veszélyérzete nem múlt el, nem érezte magát biztonságban a kemény karok között. Azt még nem fogta fel, hogy az utóbbi tíz percben mi zajlott le, ám volt valami halovány sejtése arról, hogy most búcsút mondhat Las Vegasnak... És a félelem elködösítette az agyát.
Nyöszörögve kezdett rúgkapálni.
 - Shh! Jill, nyugodj meg! - ismerős volt a hang, és amikor kinyitotta a szemét, a szőke férfi arcát látta maga előtt, aki nem is olyan nagyon régen brutálisan elbánt vele...
 - A kazetta - mormogta a lány. Újra lehunyta a szemeit.
 - Á - mosolyodott el futólag... volt benne valami elnéző, atyai, gondoskodó. - Az az aktatáskámban van - nyugtatta meg, bár Jill nem sokat fogott fel belőle.
 - A szalag... - nyüszített fel megint. - A szalag...fent... - képtelen volt értelmesen kifejezni, hogy a szalag másolatát magával hozta a hotelból, és ha majd Ethan emberei odagyülnek a mészárlás maradványaira, mint holmi döglegyek a húsra...
Megtalálhatják a kazettát Ethannél. Mindenét elvette... az iratai meg eleve Andreasnál voltak... S neki már eszébe sem jutott visszakérni őket...
Andreas...
Feljajdult.
 - Szükséged van orvosra? - kérdezte ekkor Tommy. Óvatosan helyezte be Jill-t, a saját autójába.
 - Idióta - morogta Jill. Elfeküdt az ülésen. Thomas arca megmerevedett.
 - Nagyon is jól tudom, hogy mivel járna az... De nem hagyhatlak meghalni.
 - Miért nem? - a lány szeme megvillant. Aztán a fény kihunyt és a tompaság visszaköltözött a helyére.
Thomas fáradtan fújta ki a levegőt. Nem akart magyarázkodni. Sosem volt az ő stílusa. Bevágódott a volán mögé, letekerte az ablakot, és jelt adott a többieknek.
Öt motor bőgött fel egy időben, és ők száguldani kezdtek, versenyt futva az idővel, és Ethan kapcsolatainak gyorsaságával is...
Jill egy darabig még nézte Vegas utcáit, noha csak foltokat fogott fel belőle, és azoktól is inkább hányingere támadt... megint haszontalan volt, gyenge, és kiszolgáltatott. Szeretett volna igazán dühbe gurulni e miatt - roppantul elege volt már -, de az érzékei még tompaságba burkolóztak.
Megpróbált inkább aludni. Elhatározta, hogy ha felkel, a saját kezébe veszi az élete irányítását. Másodsoron pedig megkeresi Andreast, akárhol legyen is a férfi...
Thomas a visszapillantóból szemlélte a lány rezzenéstelen arcát, s közben azon gondolkodott, hogy miért csinálja ezt az egészet. Andreas Bergh miatt? Valóban ennyit ér neki a férfi emléke...?
Kockára teszi a kis bigéje miatt a saját, és a bandája életét is?
Nem. Ennél többről volt szó. Így is elég nagy szarba kerültek... a bosszúhadjárat befuccsolt. Pedig mekkorát kaszálhattak volna azzal a sok kaszinóval!
Ethan Woods halott, de a vérszomjas cinkosai ellen már vajmi keveset ér a meglepetés ereje...
Ezt a kártyát kijátszották. Eljött az ideje búcsút mondani Las Vegasnak...

 - Austin.
 - Úgy van - fordult hátra félig a férfi. - Jobban vagy?
 - Semmi bajom. Hol van Andreas?
Mély csend. A kilométerek mögöttük feküdtek, s előttük is - bár már nem vitt messze az útjuk. Fenyvesek terültek el, meg hegyek. Vadregényes táj volt Nevada, Austin pedig egy kis bányaváros, Vegastól körülbelül ötszáz kilométerre.
 - Egy darabig most meg kell húznunk magunkat - folytatta Thomas. - Nem lesz gond...
Jill figyelte a domboldalba kapaszkodó kertesházakat. Rosszul volt.
 - Kérdeztem valamit, baszd meg!
 - Velem ne beszélj így, baszd meg!
 - Hol van? Miért nincs itt?
Thomas sóhajtott.
 - Nem tudom kezelni a női hisztériát - ezt mentegetőzésnek szánta, de csak olaj volt a tűzre. - Mindazonáltal hálás lehetnél érte, hogy megmentettem a segged...
 - Andreas... hol van?!
 - Hol van Andreas? - imitálta affektálva. - Elment az esze, ő meg utána futott! Most jobb?!
A lány belsejét mintha üvegszilánkkal bélelték volna ki... egyszerre égni kezdett odabent.
 - Úgy tudtam... - a hangja elcsuklott, teljesen átadta magát az érzelmeinek. - Annyira éreztem, hogy idiótaságot fog csinálni!
 - Nem'tom mit mondhatnék - vallotta be, s most még bőszebben figyelte az utat.
 - Bár előbb meghaltam volna, minthogy ez megtörtént - zokogta, másra sem figyelve. Ekkor már közel jártak a város pereméhez, egy fából épült fogadó suhant el mellettük, de Jillnek fel sem tűnt.
 - Idővel jobb lesz, vagy mi. Most... mondj búcsút az egész szarnak.. Ne nézz vissza. Nem érdemes...
Nem nézett ő már semerre... Bár Thomas még nem mondott semmi konkrétat, de ő nem is állt készen rá. Már sejteni vélte...
De ahhoz, hogy belegondoljon, igazán mélyen, nos ahhoz a búcsú túlságosan friss és fájdalmas sebet ejtett a szívén.