21.

  2010.04.25. 10:48

Trent minden igyekezetét összeszedte, hogy az alattomos alakváltó vámpír nyomában maradjon. Dwight Annabelleből táplálkozott, így biztosra vette, hogy a vámpír úgy működik, mint egy kifinomult radar. De ez a radar nem csipogott, s ami azt illeti egyáltalán nem az ő szolgálataira készült. Az éjszaka sötét volt aznap, de nem ez a sötétség gátolta meg a tisztánlátásban Trentet, hanem a saját, túlfűtött bosszúvágya.
Mint az őrült, úgy száguldottak át Berlinen. Trent el sem tudta képzelni merre tarthatnak, az elmaradó táblácska mellettük jelezte Kleinmachnow nevét, a következő meg Teltowot. Figyelmét nem kötötték le a takaros kis házikók és a békés táj. Az adrenalin dobolt a halántékán, s szemei egyre az előtte hasító ezüt Citroen csinos kis seggét szuggerálták.
Ekkor Dwight letekerte a kocsija ablakát, és jobb kezét kidugva a középső ujját mutatta Trentnek. Trent válaszként beletenyerelt a dudába.
Dwight nevetését nem érzékelte más, csak az ő érzékeny vámpírfüle, ugyan más nem is rótta rajtuk kívül a kisváros utcáit eme éjszakai órán. Elhaladtak egy fogadó, s néhány zöldséges mellett, miközben a láthatár egyre szélesedett, a házak eltünedeztek, és Trentnek már fogalma sem volt, hol vannak pontosan.
Éles látása előtt kirajzolódtak a lengedező, magas fűszálak legapróbb részletei is, melyek szelíden ölelték körül a szántóföldet.
 - Ááá! – felbődült, mert Dwight váratlan hajtűkanyarral surrant át a kerítés egy hiányos részén. Egyenest a szántóföldre. És ő, Trent már olyannyira átadta lényét a nyomkövetésnek, engedve az ősi, sejtjeibe épült vámpírösztönnek, hogy közben teljesen megfelejtkezett mindenről, ily apróságokat, mint az út, vagy az útakadályokat is beleértve. Csak Dwight létezett, meg a kocsija, amit árnyként követett. Követte ide is.
Az ő autója oldalába csúf karcolást szántott a kerítés kiálló része. Sűrűn káromkodott. A talaj változása elbizonytalanította, a kocsi kissé kipördült, s Dwight váratlanul keresztbe fordult előtte, ő pedig hiába fékezett, beleütközött a másik autóba.
Most legalább te is megdöglesz te szemét – suhant át az agyán. Az utolsó gondolata volt ez, mert a következő pillanatban a feje oldalra hanyatlott a lökődéstől, a kocsija ajtaját Dwight tépte fel, a biztonsági öv egy másodperc alatt szakadt át a természetfeletti fizikai erőtől, és ő máris a földön feküdt, az oldalán.
Hunyorgott, szalmaszőke tincsei a szemébe lógtak, és csak homályosan érzékelte a külvilágot. Más érzékei annál inkább felerősödtek. Lehűlő, száraz föld illata, meg zöld, bár kissé napégette fűé, a bőre pedig sajgott a sok beléálló, beazonosíthatatlan természeti maradványoktól.
A kattanó, fémes hangot sem volt nehéz felismerni. A halántékához szegeződő fegyver hangja volt.
Dwight türelmetlennek tűnt, ami nem volt jó jel rá nézve.
 - Hogy gondolhattad, hogy hagyom, hogy kövess? Idióta! – csattant fel.
Trent összeszorította a fogait, aztán nagyokat pislogott, és kisöpörte a haját a szeméből.
 - Ne mozdulj! – dörrent rá.
 Trent vállat vont.
 - Meg kellett próbálnom. Ha hagyom, hogy elmenj, az életben nem bukkanok Annabellere. De te tudod, hogy hol van, ittál belőle.
 - És? Barom!
Ekkor Trent mellkasához kúszott valami...egész teste egyszerre kezdett tiltakozni, ösztönösen hőkölt hátra, aminek az lett az eredménye, hogy Dwight erőből rúgta hátba. A lélegzete is elakadt.
Egy kihegyezett karó volt, az, amit Dwight az orra elé dugott.
 - Véged van – suttogta. – Nincs időm szórakozni. Most megöllek, de csak, hogy nyugodt legyen a kicsi, élőhalott szíved, elárulom, hogy az a ribanc lelépett a Deathstarsszal. Elcipelik a kibaszott turnéjukra. Mintha pár securitys akadályt jelentene nekem...Megölöm azokat is. Mindet kinyírom. De előbb veled végzek.
 - Te tiszta hülye vagy – állapította meg Trent. És valóban így is gondolta. Ő sohasem akart vérfürdőt és emberi életeket kioltani. Neki Annabelle kellett, hogy bosszút vegyen...na meg persze, roppantul kíváncsi volt Annabellenek erre a különleges vérére is..
 - Viszlát Trent – a magasba emelte a karót. – Mondhatnám, hogy sajnálom, hogy átváltoztattalak annak idején...de hazudnék. Jó pasi voltál, most is az vagy...kár, hogy nem keféltünk.
 - Te buzi vagy? – bámult rá nagy szemekkel Trent, de közben minden izma megfeszült, a reflexei készenlétben voltak. Nem adta könnyen magát. Tom friss, energikus vére száguldott az ereiben, s egészen elfelejtette már, hogy a rendszeres táplálkozás miféle erőt ad neki...
 - Nem – nevetett Dwight. – Én nő vagyok.
Trent elkáromkodta magát.
 - Te maximum egy mocskos kis kurva vagy, aki túlságosan is rákattant a férfiak vérére...aztán véletlenül rátaláltál Annabellere, és rájöttél, hogy ez a helyzet voltaképpen nagyon is megfelel neked...Férfiakkal így is dughatsz, elvégre az Annabelle előtti utolsó páciensed egy nagyon jó pasinak számított. A nők is és a buzik egyaránt imádták.
Dwight egy pillanatra elfehéredett a dühtől (na persze alapból is fehér volt, mint a fal, hiszen nem számított élő embernek...). Trent kihasználta a másodpercnyi filmszakadást, és a keze, mint a villám nyúlt előre, s bár kitépni nem tudta Dwight kezéből a karót, de az olyan erősen markolta, hogy a földre rántotta vele együtt. A fegyver elsült, de egyikőjüket sem sebezte meg. Ellenben kirepült Dwight kezéből, mert olyan erővel rúgott vissza a lövéstől, hogy az esés után hirtelen nem kapcsolt és nem tudta megtartani.
Trent ebből megérezte, hogy a szökés előtt közvetlenül nem ivott Annabelleből. Azaz gyengült. Mosolyra húzódott a szája.
Fölébe került, a karót tartó kezét kicsavarta, Dwight azonban gyomorszájon rúgta, amitől hátratántorodott és levegőért kapkodott.
A rúgás mégsem volt olyan erejű, mint amilyennek lennie kellett volna...
 - Mikor ittál te utoljára? – paskolta meg izmos hasát Trent, és a szája sarka Tom szexis mosolyára húzódott. Tom önelégült gondolatfoszlánya sem vonhatta el a figyelmét.
Nem semmi kockák, mi? A csajok imádják...
 - Nem olyan régen, mint amennyire szeretnéd! – talpra szökkent, a fogait kieresztette, a hold fénye megcsillant az éles szemfog csúcsán. – De már szomjazom, a bosszúra is, és a vérre is, úgyhogy nem tarthatsz fel tovább.
Előre lendült, de emberi szemnek valódi teleportálásnak tűnhetett az a vetődés. Nem úgy Trentnek. Trent szinte mozdulatokra bontva látta a folyamatot...és a vér erőt és gyorsaságot adott neki. Behunyta a szemét és arrébb lépett, de épp csak egy hajszálnyival. Kikapta a karót Dwight kezéből, és a hátába vágta. Mélyen és erősen.
 - Ezt nem hiszem el – motyogta maga elé a fejét rázva. – Túl egyszerű volt. Túlságosan is...
Dwight lélekszakadva próbált levegőhöz jutni. Előre görnyedt, térdre esett, mint a filmeken szokás.
Az arca folyékony masszának tűnt, Trent lassan megkerülte őt, a föld porzott a lábai nyomán.
Dwight üvöltött egyet, még az utolsó lélegzeteinek egyikével...és az üvöltése sikoltásba fulladt. Aztán az is elhalt. Az arca cseppfolyósodott, mint mikor másféle halandó vért iszik, s aztán... átalakult.
Szeplők jelentek meg a tejfehérré fakuló bőrén, az arca egészen vékony lett. A szemgödrei besüppedtek, és két, zöld, kicsit bandzsa szempár meredt ki onnan üveges tekintettel. Vörös hajtincsek omlottak le a vállán, váratlanul megnyújtva a félhosszú, barna haját, a végtagjai összezsugorodta, a teste elvékonyodott. Nem sokkal később egy vörös, vékony, nyeszlett, elálló fülű, bandzsa kislány feküdt Trent lábainál. Valóban kislány volt...és a szívét egy pillanatra önundor és önutálat járta át.
Csakhogy ez nem kislány volt. Már rég nem. Egykor biztosan ártatlan és szerencsétlen teremtmény, de emlékeztette magát, hogy Dwight cseppet sem volt sajnálatra és együttérzésre méltó.
Lábával a hátára gördítette az emberinek tűnő lényt. A karó így is oldalára kényszerítette a testét, de az arca láthatóvá vált.
 - Most már értem, miért volt benned ez a sok sok gyűlölet – mondta fennhangon, miközben ironikus módon keresztet vetett az orcája előtt. – Csúnya voltál – ingatta a fejét sajnálkozón.
Na nem baj. Majd a nap elvégzi a többit – tette hozzá magában vidáman, aztán saját szerencséjének örülve – mert azt belátta, hogy rohadt nagy szerencséje volt Dwight szomjúságát tekintve, és, hogy valószínűleg a vámpír megölte volna őt, ha néhány órával korábban feltankolt volna Annabelle véréből – elindult a kocsija felé, hogy megnézze indulásra bírható-e a jármű.

 

A kocsi nem volt totál káros, bár némely részein szépen behorpadt, az egyik ablaka meg be is tört – az, amelyiken Dwight átnyúlt, hogy kinyithassa belülről a zárat.
Mivel éjszaka volt, nem félt, hogy túl sokan bámulnák meg, ezért úgy határozott időveszteség volna visszatérni Berlinbe. Találnia kellett egy éjjel nappal nyitva tartó netkávézót, vagy bármit, ahol utánanézhet a Deathstars turnéállomásainak. Csaknem pirkadt, mire Ruhlsdorfba ért. A helyzet reménytelennek tűnt, úgyhogy a kényelmetlenebbik megoldást válaszolta – na persze, valahol úgyis el kellett töltenie a nappalt. Besurrant egy házba, és az éjszakai lények csendességével puhatolta ki, hogy mit merre talál. A számítógép a nappaliban volt, így senkit sem ébresztett fel vele, mikor bekapcsolta.
Igyekezett halkan pötyögni...
 - Nem hiába – mormogta az orra alatt. – Még mindig Én és Google vagyunk a legjobb barátaim.
Az agya gondosan elraktározta a Prágában található, kimondhatatlan nevű cseh szórakozóhely nevét, ahol a Deathstars majd fellép, és ahol lecsaphat a lányra.