23.

  2010.05.18. 16:59

A zuhogó eső minden egyes cseppje, a hatalmas egész részeként, óriás teherrel zúdult rá a busz tetejére. Annabelle arra gondolt, mennyire rémes lehet ilyen égszakadás közepette a buszban aludni – hogy vajon jön-e álom bárki szemére is a hangos dobolás mellett?
Ennek a butácska, jelentéktelen gondolatnak épp elég teret engedett a megkönnyebbült, üres, felelőtlen tér, amely az egész belsejét, dagadó léggömbként pumpálta fel.
Andreas ujjai egy pillanatra sem ernyedtek el a karján, úgy húzta maga után fel, az ágyára, mint egy rongybabát.
 - A többiek? – kérdezte csendesen a lány.
 - Nem kérdeztelek – hangzott a határozott, rendre utasító felelet. – Az afterpartyn vannak – felelte aztán közömbösen, de cseppet sem megenyhülve. Aztán egy mozdulattal hasra fordította a lányt az ágyon. A leopárdmintás lepedő besüppedt a térdeik alatt. – Ahol nekem is lennem kellene... – suttogta dühösen. – Ha te nem ijesztesz rám...
 - Úgy sajnálom – lehelte. – Most már igazán sajnálom...
 - Sajnálhatod is – mondta.
Annabelle alkarjain támaszkodott, a fenekét kinyomta, fejét lehajtotta, haja elfüggönyözte az arcát, csak a szemben lévő, szintén leopárdmintás díszpárnát látta, elmosódott foltokban. Érezte, amint Andreas hatalmas tenyere a nadrágon keresztül az ő kerek, feszes fenekére simul...mintha csak azt mérné be, mekkora felületet is ér majd az ütés, mintha máris hallaná a keserves csattanást...
A férfi előre nyúlt, a hasához, és kigombolta a nadrágját.
 - Segíts! – szólalt meg újra, és határozottan húzta le a lányról a ruhadarabot. Annabelle kicsit ügyetlenkedett, de aztán a nadrág végül átjutott a térdén és a bokáján is. Andreas egy könnyed mozdulattal arrébb söpörte, és most hátulról magasodott a lány fölé.
Annabelle egyre szaporábban vette a levegőt, s bár még semmi sem történt, a feszültség magában hordozta a fájdalom, a testi és lelki megalázottság ígéretét.
Ettől az öle teljesen átnedvesedett, a parányi kis tanga anyaga lángra is kaphatott volna attól a forróságtól, amelyet a vágya hívott életre...
Andreas váratlanul két ujjával a lábai közé nyúlt. Durván és tolakodóan, semmi finomkodás nem volt abban, ahogyan a két szeméremajka közé fúrt a mutató és középsőujjával. Annabelle hátra feszítette a nyakát, mély, forró sóhaj hagyta el résnyire nyílt ajkait.
 - Fel vagy izgulva, úgy, mintha órákig basztalak volna. Pedig jobb ha tudod, hogy most nem erre készülök, ez most nem a te élvezetedet szolgálja... – hatalmasat csapott a fenekére. Annabele összerándult, a karjai és térdei megremegtek, de megtartott magát. Andreas két ujja közben a hüvelyébe siklott, s érezte, ahogyan a lány hüvelyizmai összehúzódnak az ütése kíséretében.
 - Fékezd magad! – dörrent rá. – Ha továbbra is itt élvezkedsz nekem, addig foglak gyötörni, amíg ki nem csalom a könnyeidet...
 - Igenis – nyögte, és még jobban kitolta a hátsóját. Andreas újra és újra megütötte, hol nagyobbakat, hol egészen apró, sorozatos paskolásokkal büntette mindkét, kerek kis félgömböt. Annabelle feneke rövidesen vörös lett, ujjlenyomatok rajzolódtak ki a széleken, a közepe egységesen, fájdalmasan lüktetett. A férfi most a legvörösebb részt kezdte ostromolni a tenyerével, Anna nyöszörgött és meg-megvonaglott, szaporán lihegett.
 - Kérlek...
Andreas megállt. Most már ő is kapkodta a levegőt. De Annabelle nem a kegyelméért esedezett.
 - Vedd el a szüzességem! – lehelte, úgy, hogy még ő maga is alig hallotta.
 - Hangosabban!
 - Vedd el a szüzességem! – jelentette ki immár fennhangon. Andreas férfiassága megrándult a fekete nadrág szorításában.
A keze ökölbe szorult. Nem volt kérdéses, hogy legszívesebben vadul, kegyetlenül tette volna magáévá, akár egy kutyát, egy állatot, a gyönyörű, meggyalázott testét használva saját vágyainak csillapítására.
Uralkodás és behódolás. Csodálatosnak tetszett most ez a két fogalom, a férfi szeme csillogott az ősi, domináns ösztöntől, s nem különben a lányé...
 - Fordulj a hátadra! – parancsolta, és a lány hanyatt feküdt előtte, lábait széttárta. Fenekét fájdalmasan irritálta a lepedő érintése, de meg sem nyikkant. Kék szemeinek tört ragyogása erősebb volt minden fényrobbanásnál.
Andreas fölé tornyosult, és a férfiasságát a hüvelyéhez illesztette. Az első lökés gyors volt, és Annabelle felnyögött a fájdalomtól. Andreas ráfeküdt, a melleit cirógatta, és a nyakát becézte gyengéden, a fülébe súgott, aztán megcsókolta a száját.
 - Nyugalom – leheletének forró párája a lány fülébe csapódott, a közelsége és a forrósága kezdte megnyugtatni fellázadt testét. Andreas most nem mozgott, csak feküdt rajta, és várt, hogy a viharok elcsituljanak odabent. – Tudom, hogy fájt – mondta. – Elmúlik. Megígérem.
Óvatosan kezdett mozogni, előre és hátra, aztán kihúzta az ágaskodó és lüktető farkát a lányból, s ujjaival masszírozni kezdte őt belülről. A fájdalom lassan elcsitult.
 - Folytasd! – nézett fel rá. – Elégítsd ki magad bennem!
Andreas tekintete szigorúan megvillant.
 - Majd egy másik alkalommal. Most nincs kedvem hozzá. Menj, zuhanyozz le! Vérzel.
Annabelle szemében könny csillant. Kudarcot vallott hát...a teste nem volt megfelelő Andreasnak. A férfi nem volt vele elégedett. A szégyentől vörös orcával állt fel, és húzta magára a nadrágját. A szekrény felé indult, hogy kivegyen egy tiszta törülközőt, amikor Andreas elkapta a karját, és magához vonta, arcát a hajába temette, és megcsókolta a feje búbját.
 - Szeretlek. És megígértem, hogy vigyázok majd rád.
Annabelle gyönyörűségében elsírta magát.

 

Vámpírfüle érzékenyen fogadta magába a hangokat. Az eső kitartóan kéredzkedett be a buszba...minden egyes koppanással nagyobb türelmetlenséget ébresztett Trentben. Vagy inkább azok a francos, kéjes lihegések kínozták olyannyira?
A francba is, legszívesebben betört volna, állat módjára, kieresztett fogakkal, és feltépte volna a nyavajás nyakát! Persze, annak a homoszexuális, kimázolt fasznak, és nem a gyönyörű Annabellenek.
Felidézte magában a bőrének selymes, lopott érintését, a dühtől gyorsan lüktető nyaki vénájának igéző illatát, melyben ott csordogált a gyógyír. A mentőöv. A vér. Az élet.
Csattanások. Újabb és újabb csattanások, hol az esőcseppek koppanásaival szinkronban, hol meg kánonban, hol meg mintha versenyezni akarna a leeső vízmolekulák sebességével. Egy nyögés.
Ez fájhatott. Trent lehunyta a szemét. Valahol már tudta jól, mi folyik odabent, a turnébuszban. Őt sohasem vonzotta a szexnek ez a formája...ő szenvedélyesen és buján szerette volna a lányt, sosem ütötte volna meg. Persze a cél szentesíti az eszközt...és ha muszáj lesz, hát muszáj lesz. Ha belegondolt, milyen könnyű szerrel rabolhatta volna el magával Annabelle-t elöntötte a düh. Ám megfontolt énje nyugalomra intette. Ő nem akarta erőszakkal magánál tartani a lányt. Tanult annak a lúzer Dwightnak a hibájából...ennél okosabb lesz. Elvégre ő nem egy üres fejű, izomagyú szépfiú...vagyis külsőre most már az, de a régi túlélési ösztön benne élt. És már pontosan tudta mit fog tenni és hogyan fogja tenni azt.
Már csak az időzítésen múlott.
Csak azok a fránya, gerjesztő nyögések ne hallatszottak volna olyan élesen. Mázlista barom – gondolta, de ajka mosolyra húzódott, és a szemfoga megcsillant az éjszakai fényben.