24.

  2010.06.14. 09:54

Gusztustalan esős idő volt. Nem csak Csehországban szórta átkait az égbolt, hanem egész Európa szerte égszakadásban mutatkozott meg a természet fintora. Noha nyár volt, az emberek most nyakig begombolkozva, eső –és széldzsekikben, leszegett fejjel mászkáltak az utcákon. Így, éjnek idején a máskor forgalmas utcák, szinte teljesen kihaltak.
Trent hátát a sárgás színre mázolt építménynek vetette, úgy emelte fel arcát, hagyván, hogy a hideg, hatalmas cseppek teljesen átnedvesítsék a bőrét és a szőke, copfba fogott haját. A Csodák kapuja volt az, kedves kis látványosság Graz gyönyörű városán belül. A vámpírt teljesen hidegen hagyta Graz lenyűgöző épületáradata, a gazdagon díszített fehér, és rózsaszín, meg sárga házak, még ide, a kapuhoz is csak véletlenül tévedt. Várt. Nagyon sokat kellett még várnia, míg a banda megérkezett, és a fennmaradó időt elmélkedésre szánta.
Sok visszaemlékeznivalója nem maradt – örült, hogy önmagának még tudatában van, bár egyre inkább Tommy szavai jöttek a szájára (úgy mint „zsírfeka”, „rázzad bébi” és társai), és minduntalan szörfözési és napozási kényszere támadt.
Hanem azon gondolkodott, hogyan fogja kivitelezni a tervét. Az még a könnyebbik részét képezte a dolognak, hogy Annabelle kegyeit megnyerje. Csak át kell vennie annak a tahó sztárocskának a viselkedését. Ez pedig, miután sikerült végeznie a nála jóval erősebb alakváltó vámpírral, azzal, aki a második anyja volt, igazán nem tűnt túl nagy kihívásnak.
A szükséges hozzávalókat már beszerezte. Egy lakókocsi, régi, de lakható, bilincsek, meg egy vagon nyugtató és altató. A baj csak az volt, hogy életét Andreaséval ellentétes pólusban élte. A férfi lételeme a nappal volt, az övé pedig az éjszaka.
Hirtelen mozdulattal nézett megint egyenesen előre, pislogott párat, hogy tisztán lásson a víztől. Úgy érezte nincs lehetetlen számára.

 

Ott ült, az épület tetején, forró kávéval a kezében, egyenes a McDonald’s-ból, immár kapucnival a fején, és a mobilját a füléhez tartotta. Ráérősen, kedélyesen cseverészett Emilyvel, de vámpírszemei folyamatosan a hotel bejáratára fókuszáltak. Alig várta már, hogy megérkezzenek.
 - Trent – mondta Emily újra, aggodalmas hangon. – Ha nem iszol vért, bajban leszel.
 - Inni fogok – nyugtatta meg bárgyú mosollyal az arcán. Mulattatta, hogy a lány így félti őt.
 - De Tom-ból kell innod! – fortyant fel. Maga elé képzelte a helyes kis arcot, amint a mély, csodaszép tekintet szikrát szór...
 - Tudom, mit csinálok, kedves.
 - Mikor jössz vissza?
 - Nem tudom, Emily. Kérlek, nyugodj meg, és élvezd az életet...ne foglalkozz most velem. A magam útját kell járnom, értsd meg – nagyot kortyolt a kávéból, végigmelengette a torkát. Olyan fensőbbségesnek érezte magát...szinte istennek.
 - Hát tudd meg, hogy az apámék sem veszik tőled jó néven ezt a kis húzásodat. Még csak most fogadtunk be, te meg máris hálátlanul faképnél hagysz bennünket...
 - Nem erről van szó.
 - Arcátlanság, Trent!
Egy busz gördült el lassítva az épület előtt, lekanyarodott a parkolóba, Trent ujjai pedig ösztönösen zárták össze a kinyitható kis mobilt, anélkül, hogy elbúcsúzott volna a lánytól. Egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást sem érzett. Az éj ragadozója volt, a tápláléklánc legerősebb láncszeme. Meglapult, és az ősi, vámpírösztönnek utat engedve lopakodott előre, hangtalanul, egészen a tető pereméig, mely a parkolóra nézett.
Hallása még inkább kiéleződött, a bőrén kitágultak a pórusok, örvényként szippantott magába minden ingert, amit a természet küldött neki. Tisztán hallotta a beszélgetést.
 - Olyan álmos vagyok – ásított nagyot Annabelle, Andreas pedig egyből átölelte a vállát.
 - Holnap addig alszol, ameddig akarsz – puszit nyomott az arcára, a lány pedig jólesőn bújt hozzá.
A többiek is szedelődzködni kezdtek, a busz rövidesen magára maradt a sötét parkolóban.
Trent elégedetten elmosolyodott.
 - Az árnyékod leszek, Andreas – suttogta mosolyogva.

 

Most kellett cselekednie, míg az éjszaka, a legjobb barátja a kezére játszott. Annabelle és Andreas egy szobában aludtak, és ennek a szobának nevetségesen egyszerű zára volt. Most ott állt, a franciaágy fölé magasodva, és azon gondolkodott, hogyan emelhetné le a férfit észrevétlenül a lányról. A nyomorultak még álmukban is összeölelkeztek. Óvatosan, pihe könnyedséggel fogta meg Annabelle vékony csuklóját, és rakta arrébb. A lány olyan mélyen aludt, hogy a szeme sem rebbent meg. Elővette a fecskendőt, és a férfi nyaki artériájához illesztette. Mire felébred a szúró fájdalomra, már hatni is fog. Ez a cucc egy lovat is kiütne. De azért másik tenyerét elővigyázatosan Andreas szájára helyezte. A másodperc tört része alatt intézte el a műveletet, a folyadékot mind a férfi vénájába fecskendezte. Andreas szemei egy pillanatra pattantak ki, s a tekintete...mintha mindent tudott volna. Egyenesen Trent szemeibe nézett, és abban az egy pillantásban ott volt a veszély realizálása, a félelem, a féltés...
Mindjárt meghatódok.
Aztán a szemhéjai ólmosodni kezdtek, s lezárultak. A következő másodpercben már a vámpír vállain lógott, akár egy zsák.

 

Trent maga sem tudta hányadik kocsi ez pár napon belül, amit igénybe vesz, mindenesetre a csomagtere jó tágas volt, így nem állt fent a veszélye, hogy Andreas esetleg megfullad. Nestelbachba tartott, a kis település felé, Graz mellett. Hatalmas erdők övezték a térséget, s Trent, ha idegei nem feszültek volna pattanásig, hosszan elgyönyörködött volna Ausztria csodálatos domborulataiban. Sohasem szerette a tengerpartokat, már ember korában is taszították a vidám, világos helyek. Ezek a hegységek és fenyvesek otthonos érzéseket keltettek kihűlt, vámpírszívében. Nézte a sötét és világoszöld, meg barna tájat, mely most feketének tetszett ugyan, az éjszakában, de az ő szemei jól szelektálták a színeket a sötétben.
Letért az országútról, a poros kis földútra, amely az erdőbe vezetett. Ám annak szélén leparkolta a kocsit, gumicsizmát húzott a lábára, s kiemelte a férfit a csomagtartóból. Az még mindig nem volt eszméleténél, de pontosan így számolt az idővel. Ismét a vállára kapta, s elindult vele befelé. Bokáig besüppedt a sárba, a hatalmas esőzés eredményeként. Most már nem esett, de a levegő egyszerre volt hideg és nyirkos. A haladást megnehezítette, hogy rég ivott, szervezete kissé legyengült, Andreas pedig nem volt éppen pehelysúlyú. Mire a barna bádogdoboz körvonalai kirajzolódtak, Trent homlokán verejtékgyöngyözött, s kapkodta a levegőt. Babrált a kulccsal, aztán végre bejutott. Villanyt gyújtott, a csupasz villanykörte élesen szúrt a szemébe. A lakókocsi egy ágyat leszámítva teljesen üres volt. Oda pakolta le Andreast, s máris munkához látott. Direkt olyan ágyat szerzett be, amely stabil, vas vázzal rendelkezik, így kényelmesen tudta rögzíteni a férfi végtagjait. Új, steril tűt vett elő. Ám ezúttal nem töltötte meg folyadékkal, hanem Andreas karjába szúrta, s vért vett. A vért aztán fiolába töltötte át. Négy fiolányit csapolt le belőle, remélvén, hogy a nyugtató nem lesz rá túl nagy hatással, ha megissza.
Magasba emelte az egyik fiolát.
 - Proszit – vigyorodott el, és leöntötte a torkán. Az átváltozás azonnal megkezdődött. A teste még inkább megnyúlt, hiszen Andreas több mint százkilencven centiméter magas volt. A kockák eltűntek a hasáról, a haja hosszúsága megmaradt, de kibomlott, és lassan feketébe váltott a színe. Nyugton maradt és mélyeket lélegzett, míg a testének minden molekulája engedelmesen tette a dolgát. Egy kicsit kábábbnak érezte magát, a megszokottnál, de elégedetten konstatálta, hogy legalább a nyugtatóadag négyszerese kellene ahhoz, hogy az ő erős, túlvilági szervezetét igazán megterhelje. Érezte, amint a teste lassan megnyugszik. Elővette a telefonját, és megnézte magát a tükrében. Elégedett volt a látvánnyal, és tudta, hogy Annabelle is az lesz.
Eddig minden simán ment.