Cyber-mesék - Sniffany Felnőtt Meséi




 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

01.Cyber-mesék
 
02. Archív
Réges-régi írásaim
04. Oldal
Vendégkönyv, linkek, miegymás.
Sniffany Meséi Blog

 

 

 

Szösszenetek
Szösszenetek : Mechanical

Mechanical

  2009.03.30. 20:14

semmike.gp versenyének III. fordulójára. Vigyázat: agybeteg, futurisztikus izé.


 

Az üzlet ablakai mind mind zárva voltak, a vasfüggönyöket az ablakokra eresztették. Az alig öt centiméter átmérőjű légkondicionáló az egész helyiséget kellemes hőmérsékleten tartotta. Odakint tombolt a hőség, forradalmat szított a nyár.
Csak hárman tartózkodtak az üzletben, s közülük csak egy mosolygott bizakodón.
- Apa, apa, ugye Viola maradhat? Ugye velünk maradhat?
A kopaszodó, negyvenes éveiben járó férfi fáradtan sóhajtott, pengére vasalt ingujját húzogató kislánya szép orcája, és világtalan – mégis csodaragyogó szemeinek nem állhatott ellent.
- Mennyibe fog ez nekem kerülni.. - szegezte a légáteresztős plafonra a szemeit, melyen az apró lyukacsok ütemre tágultak ki és húzódtak össze.
A fehér ruhás professzor perverz mosolya hat számjegyű összeget hívott a monitorra. A géphang készségesen szólalt fel, de az édesapa mogorván belé fojtotta a szót.
- Köszönöm, de olvasni még tudok.

 

Viola hatalmasakat pislogott. Az utolsó emléke.. vibrált. Még kétszer lehunyta a szemhéjait, furcsán merevek voltak és egy apró rés még akkor is maradt köztük és az orcája között, mikor szorosan összezárta őket. Zavarodottan egyenesedett fel, a köralakú nappali közepén lebegő, csészealj alakú illatosítórobot harminc másodpercenként illatos nedűt permetezett szerteszét a levegőben. Jókedv áradt szét a testében, beleszimatolt az éterbe.
- Levendula. - suttogta, és a saját hangja is meglepte. Korábban is érzett már hasonló aromákat, de valamiként sohasem tudta megnevezni. Annyira.. más lett. A fehér falak barátságosan óvták meg őt az odakint felgyülemlett szmogtól és forróságtól. Kitekintett az UV – szűrővel ellátott ablakon. A forgalom hatalmas volt a százkettedik emelet szintjén, a jelzőlámpák kéken villogtak, az autók ablakai gyakorta nyíltak, ingerült gazdáik cigarettacsikkeket pöccintettek a mélybe.
Szorgos kis takarítószondák röpködtek serényen, felszippantva azokat, még földet érésük előtt.
Minden a legnagyobb rendben folyt, minden szokványosnak tűnt.
..és akkor egyszerre Violát maga alá gyűrte a magányérzet. Eddig ismeretlen volt a számára, így most kétszeres erővel nehezedett mellkasára.
Felderítőútra indult a házban, melyet ismert, tapintott, látott és magába fogadott, elméjébe rajzolt térképeinek egyikeként, halvány vonalakkal derengett még fel, s most mégis annyira új volt és más.
- Lambéria. - húzta végig lágyan kezét az előszoba lakkozott mahagóniburkolatán, valahogyan kimondva, észlelve, tudva.. sokkal valódibb volt az egész. Ajtóhoz érkezett. Tétovázott egy keveset, de aztán lenyomta a kilincset. A rózsaszín szobában, a puha szőnyegen egy barna kislány ült, műanyag teáscsészékkel vette körül magát, vele szemben Dolly-R450 Intelligent, a tökéletes játszótárs.
- Parancsol még egy kis teát, kisasszony? - kérdezte a baba természetellenesen magas hangján, de a lányka már nem figyelt rá.
- Ki az? Ki van idebent? Apa..? - bár nem láthatta őt, de Viola mégis úgy érezte, hogy egyenesen a veséjéig hatol az az ártatlan pillantás.
- Viola vagyok, Angelica. - mosolygott rá, és karját ölelőn tárta felé.
- Viola! - boldogan ugrott fel, hátra hagyva a babáját, és biztos, bár kissé mégiscsak esetlen léptekkel vágott át a gyönyörű gyermekszobán. Szorosan Viola hasához simult, beleszuszogott a jellegzetes illatú bőrbe, aprócska ujjait a derekába vájta. - Csakhogy végre megint itt vagy.
- Miért, eddig hol voltam? - kérdezte zavartan, hosszú kezeivel erőtlenül simogatta a barna kobakot.
Behunyta kerek, kék szemeit, de emlékek helyett szemcsés kép – mint hangyás tévécsatorna – jelent meg lelki szemei előtt.
- Hiszen épp' csak lepihentem. - dünnyögte, s nem értette. A szoba berendezése megváltozott. Újabb robotokkal bővült az amúgy is bőséges repertoár, míg régebben csupán takarításhoz és főzéshez használatos, unintelligens, konyhai robotgépeket használtak addig.. A lakás sosem aludt igazán..
- Angelica. - szigorú férfihang hasította ketté a kettejük közt újra megszoruló köteléket, Angelica apja állt mögötte. Hátra kapta a fejét, szöszke haja megrebbent ovális arca körül. Szeretett volna elpirulni.. de mégis tudta, hogy ez lehetetlen. Korábban sohasem pirult el. - Ne ölelgesd Violát.
Angelica megszeppenve eresztette el barátját, síri csendben állt ott, az apja szó nélkül hagyta magukra őket.
- Miért nem ölelhetsz meg..? - kérdezte.
- Nem tudom. - szepegett lehajtott fejjel Angelica.
Eltűnődött. Kétség kívül minden megváltozott. A férfi, aki kezdetben olyan kedves és segítőkész volt vele, türelme pedig végtelennek látszott.. ( azt, hogy hogyan került a családhoz, nem sikerült felidéznie )
Most legszívesebben megsemmisült volna előtte. Megsemmisülés. Keserédesen elmosolyodott. Milyen furcsa szó.
- Megsemmisülés. - kimondva még inkább szétszaggatta az önképét. Boldoggá tette az ezernyi új információ, mely valamiként beáramlott a testébe a levegővel együtt, amit belélegzett, de ezt a szót legszívesebben örökre elfelejtette volna.
Körülnézett az elidegenedett helyiségben. Úgy sejtette, nem csupán a lakás, a világ is idegenné vált számára.
- Menjünk, sétáljunk egyet. - a kislány apró keze az ő tenyerébe csúszott.
- Szabad..? - emelte fel mutatóujját, de Angelica nógatása kisöpörte belőle a félelmeit.
- Itt már semmit sem szabad. - mondta. - Menjünk.

 

Az utcára lépve megakadt benne a szusz. A napszemüveg, melyet viselt nem engedte át a káros sugarakat, a testére simuló ruha anyaga pedig kiszűrte a mérgezőanyagokat, de egész lényével érzékelte, hogy valami nagyon nincs rendjén.
- Gyere. - húzta maga után kedvesen a gyermek, s bár vakon tapogatózott, mégis otthonosabban mozgott, mint ő, ki mindent látott. Félénk mosolyra húzódott a szája. A járda, melyre a kapualjból léptek mozgott, és ettől a hirtelen felfedezéstől csaknem hátraesett.
Angelica mézédes kacaja lassan feloldotta benne a feszültséget. Elbámulva nézte a várost. Mindenütt furcsa alakú járművek röpdöstek, az egykori gépkocsik puszta árnyaknak tűntek hozzájuk képest, és bár mozgott a járda az emberek zöme még így is előresietett rajta. Az épületek az égig nyúltak, soknak nem is látta a tetejét, az üvegek mindenütt sötéten ásítottak, s ahogyan egy-egy arcot megszemlélt, undorodva húzta el száját a bőrükön csillogó anyag láttán.
- Mi a baj? - kérdezte kedvesen.
- A világ már nem rohan. - felelt csendesen. - Száguld.
Ekkor megtántorodott, oldalvást jött neki egy sietős dolgú férfi, még csak hátra sem pillantott, hogy bocsánatot kérjen.
- Ez..! - hápogott, de ajkára forrt a szó. Amint a mozgójárda bekanyarodott a sarkon, elhagyván a lakónegyedet, minden idők leghatalmasabb, legcsodásabb és egyben legfélelmetesebb látványa tárult szemei elé. Az új városközpont.
- Hátha felébreszti az emlékeidet. - vetette fel Angelica. - Képzelem mennyi minden kavaroghat most a fejedben. - együtt érzően megszorította az izgalom ellenére is száraz és hűvös kézfejet.
Valóban sok minden kavargott a fejében.. és nagyon is emlékezett! Hogyne emlékezett volna a városra, a füstös és hatalmas forgatagra, megannyi sokszínű ember, no meg fekete öltönyös üzletember garázdálkodott szabadon a betondzsungelben, és a parkokban szerelmespárok ültek, a plázában meg a környék legjobb fagyiját árulták..
Hosszasan elnézte a főteret, mely a gigantikus bevásárlóközpont előtt terült el. Mindent magába font a fémes csillogás, az emberek nyüzsgése sűrűbbnek tetszett, és testük vonalát követő ruháik egybeolvasztotta őket.
- Hová tűntek a fák? - kérdezte, mire Angelica megrázta a fejét.
- Mire kifejlesztették ezeket a sugárzás elleni krémeket és különféle védelmi eszközöket, a növények elpusztultak..
- Úgy érted, hogy csak itt, a plázaparkban, ugye? - kapta szája elé a kezét.
A lány nem felelt, Viola gyomra bukfencet vetett.

 

Vuosi doktor elégedetten dőlt hátra a székében, asztala közepén máris megjelent Arisa professzor kicsiny mása.
- Jó híreim vannak. -fonta össze karjait maga előtt, legszívesebben fütyörészett volna örömében.
- Halljuk. - tárta szét karjait, a fehér köpeny palástként söpört végig az asztal felszínén.
- A kísérlet a második fázisba lépett. A HM-1524es újra üzem alatt.
- Nolám, Dr. Vuosi, a végén még megtérül a befektetése. Hétszeresen.
- Hétszeresen.. - dörgölte meg állát. - Azt hiszem soha jobb alkalom a vacsorára, mint az e hétvége. -Biztos benne, hogy tanácsos ilyen hamar beledobni a mély vízbe? Nem lesz túl megterhelő a..
- A kicsi lelkének? - kacagott fel gúnyosan. - Nem. Az alany strapabíró és stabil. Még rácsodálkozik a világra, mindent megfog, ami tapintható, és nem érti honnét tudja, a dolgok nevét, melyekről korábban fogalma sem volt. Azaz a memóriájában minden megtalálható, és most, hogy név is társul hozzá, na meg az adott dolog létezéséről szóló információk..
- Értem. - szakította félbe türelmetlenül. - A vacsora után pontos jelentést kérek.
- Meg fogja kapni a jelentését. - felelte magabiztosan. A profot mintha a föld nyelte volna el.

 

Viola csendesen ült az asztalnál. Cseppet sem kívánta az elébe halmozott ételeket, s nem emlékezett rá, hogy korábban fogyasztott volna hasonlóakat..
- Biztosan nem kérsz? - tűrte fel ingujját Angelica édesapja, Vuosi.
- Nem.. köszönöm. - motyogta. Nyugtalanította a doktor viselkedése, mesterkéltnek tűnt az a hirtelen előzékenység, mely egyszerre lávaként árasztotta el őt. A délutáni rideg viselkedése sokkalta inkább ráillett erre az új személyiségre.
Angelica jóízűen evett, és a kislány kitűnő étvágya valami furcsa meleg bizsergetést indított meg a lelkében.
Szerette Angelicát. És boldoggá tette, hogy az, akit szeret.. jól van.
- Kérdezni szeretnék valamit. - emelte fel fejét váratlanul, Vuosi pedig úgy vigyorodott el, mintha legalábbis előrehozták volna a karácsonyt.
Na persze – gondolta Viola – Már amennyire ezek képesek volnának örülni a szeretet ünnepének..
- És pedig? - hajolt előre, zöld szeme élénken csillant meg.
- Én.. ma jártam a városban. Nem tudom.. mennyit aludhattam át. Röstellem. - hajtotta le fejét szégyenkezve, alsó ajkába harapott. A bőre felszakadt a helyen, hol saját foga belé vájt, mégsem vérzett.
- Viola! - Angelica kanala az asztalon koppant.
- Semmi baj kicsim. - csitítgatta Vuosi. - Violának kissé élesek a fogai. - mosolygott megnyerőn.
Viola ujjával érintette a sebet, arca elé emelte, de semmi pirosra, vagy vérre utaló maszát nem látott rajta.
- Szóval, mit is akartál kérdezni? - terelte el figyelmét gyorsan Vuosi.
- Valóban az összes növény és természeti csoda .. meghalt?
Vuosi a pudingjába kuncogott. Hahotában tört ki.
- Bo.. bocsánat. - lenyelte a falat édességet, s még mindig ragyogó szemeit Violára szegezte. - Hát, mit mondjak neked? Mi emberek annyira tönkre tettük az ózonréteget, hogy már nemcsak a mi bőrünk nem bírja közvetlenül elviselni a sugárzást. A növények elszáradtak. A levegőt olyasféle berendezések tisztítják, mint..
- Engem ez nem érdekel. - ingatta a fejét. - Hová lettek a fák..? A pázsit a parkból, a kővázák az árvácskákkal meg a madarak? Minden tönkrement, ami élő volt, ami számított valamit! - fakadt ki.
- Azért ne túlozzunk. - ciccegett Vuosi. - A teremtés koronája, a férfi, a tápláléklánc és az evulóció csúcsa, az ember még itt van. És amíg ember van, addig van élet. Egyre jobb és magasabb színvonalú élet! - eszelős fények táncoltak a szemében, a levegő valósággal szikrázott körötte.
- Az ember ocsmány lett. - mondta remegő ajkakkal. - Nem tudom mi történt itt, míg delejes álomban ringtam a semmiben.. De a világ kifordult magából, immár teljesen. Az nem lehet, hogy mindenki ilyen.. érzéketlen legyen és nemtörődöm! - önkéntelenül és Angelicára tévedt a pillantása, aki gyönyörű, barna szemeit ráfüggesztette. Érezte, hogy a kislány látja őt. A bőrét, az arcát, a testét nem.. de a lényeget látja – és csak ez számított.
- Nem. - szólt nagy sokára fagyosan a doktor. - Nem haladt mindenki a korral. De aki lemarad az halálra van ítélve.

 

Jelentés: Az alany, a HM-1524 befogadta az információt. Feldolgozásához valószínűleg elindul, hogy válaszokat és bizonyítékokat keressen. A hármas fázis küszöbén állunk.

 

- Biztosan felkészültél már erre? - Angelica aggodalmas orcával szorongatta a kezét.
- Persze. - biztosította. - Ha nem készültem fel akkor épp' ideje magamra erőltetni.
- Nem muszáj ám.. - kezdte, de Viola gyengéden beléje fojtotta a szót.
- Shh, kicsi. Ki kell derítenem, a végére kell járnom..! Embereket kell megismernem ahhoz, hogy elhiggyem.
- Túlontúl bizakodó vagy. - állapította meg búsan.
- Muszáj annak lennem. Úgy tűnik senki más nem maradt az, rajtam kívül. - finoman végigsimított az arcán. Kellemes érzés volt, puha, bársonyos és felforrósodott tőle az egész bensője. - Az érintések soha korábban nem váltottak ki belőlem ilyen érzést. - jegyezte meg hirtelen. Angelica fájdalmasan elmosolyodott.
- Az emberek pedig még sosem becsülték le ennyire az érintés erejét.

 

Száz meg száz test rángatózott és vonaglott egyszerre a zenére. Ő csak állt a korlátnál, a VIP páholy szélén, mellkasát unottan nekitámasztva, kémlelte a színtelen, szürke, alig takaró ruhát viselő nőket, és a vadászösztön-hajtotta férfiakat. Az egész csupa vágy, csupa test, csupa fülledt, kicsiny légtérbe préselt, fojtogató erotika volt csupán.
Menekülni akart innét, bár azért jött, hogy megbizonyosodjon arról, amit lehetetlennek hitt – avagy annak ellenkezőjéről – úgy érezte egy percet sem bír tovább ki ezen a helyen.
Vadul lökte el magát a vaskorláttól, lerohant a lépcsőn. A fülében dübörgött a zene, azt hitte menten felrobban az agya, kék és zöld fények cikáztak, magukba olvasztva a ringó testeket, száguldó lézerfények villantak a szemébe, szédült és émelygett. Mint a folyó rohanásával ellentétesen úszó elszánt kis lazac, úgy vágta keresztül magát az embertömegen. Kezek siklottak a testén, forró leheletek párái csapódtak a bőrére, a szíve a zene ritmusára dobogott.
A zene megszűnt.
A pupillája kitágult és öntudatlanul esett össze.

 

Autóillatosítóhoz hasonló, erőszakos aroma telepedett meg az orrában, a huzat hol jobbról, hol balról kapott a hajába. Rebegtek a szempillái, de még nem készült fel rá egészen, hogy újra lásson.
Valami nedves és puha és egyben nagyon hideg ért a homlokához, végigtörülte az arcát, megsimította a nyakát.
Lágy pofozgatást érzékelt az orcáin.
- Magamnál vagyok. - motyogta. A fémes kattogás nem hagyta nyugodni. Odabentről jött, mintha az agya helyén csavarok rázkódtak volna az ütögetés következtében..
- Akkor jó. - mély, férfias hang kúszott hallójárataiba, ő pedig kíváncsian szemlélte meg az idegent. Homályos látása kitisztult, a kocsi mellett némi hányadékot vélt felfedezni. Mert kocsiban ült és a két első ajtószárny szélesre tárva olvadt egybe az éj sötétjével. Afféle repülésre képes autó volt ez is, mint a többi, melyeket korábban a levegőben látott suhanni.
- Elájultam? - kérdezte azt, mi amúgy is nyilvánvaló volt számára.
- Aha. Egyenesen a karomba. - sármosan elmosolyodott. Vállig érő, fekete haja volt és jegeskék szemei. Viola szíve hevesebben vert a kelleténél, annál, mit pillanatnyi kábulata megengedett neki.
- Köszönöm. - ült fel, megkísérelte kiszállni a kocsiból, a lábai remegtek, a térde megcsuklott.
- Óvatosan! Ha akarod hazaviszlek. - ajánlotta fel.
- Azt.. nagyon megköszönném. - hálásan ránézett.
A férfi szemei becézgették, olyasféle hatalmas erőt sugároztak magukból, mely az egész testét felforrósította, ezzel az érzéssel most először találkozott – és úgy hitte, ez a feltétel nélküli bizalom mellékhatása.
- Akkor szállj vissza. Egyébként Nick vagyok.
- Nagyon örvendek, Nick. - fáradt volt és kimerült, de elégedett és megkönnyebbült.
Mégsem igaz hát – gondolta. - Még nem gépiesedett el az emberiség. Van még remény.

 

Száguldottak, hasították maguk mögött a levegőt, az odaképzelt országúton néha megcsikordultak a nem létező gumik, mikor egy egy kanyarnál lefékeztek.
Egyre ismeretlenebbé vált számára a környezet, ereszkedtek, először csak egy, majd két emeletet, majd ötöt is. Errefelé már nem voltak olyan magasak a lakóépületek, mint az ő környékükön.
- Nem erre lakom. - kapott észbe, s egyszerre az is szöget ütött szöszke fejében, hogy Nick egyáltalán meg sem kérdezte a lakcímét.
A férfi válaszra sem méltatta. Cinikusan vigyorgott maga elé, közben az előttük elterülő, sötétbe vesző teret figyelte. A forgalom itt jócskán csekélyebb volt, mint a főútvonalakon. Bajban volt.
- Tegyél ki odalent! - szólt rá erélyesen.
- Nem mondtam, hogy hozzád haza viszlek, szépségem. - kacsintott rá a férfi.
- Nem is kell.. csak.. szállj már le!
- Nyugalom.
Kétségbeesetten húzta le az ablakot. Kihajolt, hátha valakitől segítséget kérhet. A röpülő autók azonban mind hátramaradtak, odafent, tőlük több száz méterre egy fehér repülőgép húzott el – aligha kívánva beiktatni kitérőt az útitervébe.
Az éjszaka lila és halványkék, meg sárga fényei szemében játszottak, ezernyi félelemcsillagként, s a kocsi alja lassan egy magas háztetőn landolt...
Olyan gyorsan történt mindent. A szoknya felcsúszott a derekán, a fehérnemű lekerült róla, és Nick ágaskodó hímtagja nekiütközött az ő alfelének. Még a fejét is elfordította, hogy ne kelljen látnia..
- Mi a fasz..?! - ordított, arca eltorzult, szeme hitetlenkedve guvadt ki. Egyszerre volt jelen benne a gyűlölet, a mérhetetlen kíváncsiság és az undor.
Lenézett. Az öle sima volt és sértetlen. Elsötétült előtte a világ.

 

Óriás rét, tán csak odafestették, tán az sem volt valódi. A fű, a harmatos és üde pázsit simogatta a bőrét, késő délutánra járt az idő, arany és narancs fényeit szórta szerte szét a nap, rózsaszínre festette a levendulák lila levelét.
Sárga kutyatejek pettyezték körbe ernyedt testét, csak feküdt, szemhéjait kémlelte belülről. Nyugodalom szállta meg, béke és harmónia.
Ha álmodom – mondta magában – akkor sohasem akarok felébredni.
Angelica mintha kitalálta volna a gondolatait.
- Nyisd ki a szemed. Valódi. Minden valódi.
Engedelmeskedett. Nagyon lassan, és csak résnyire nyitotta a szemeit, hogy a nap halványuló sugarai ne szúrhassanak bele nagyon. A tűző fények helyett cseresznyefa hűs árnya vetült arcára. Valódi, hatalmas, terebélyes lombú fáé, érett gyümölcsei hívogatón csüngtek alá.
- Hát ez..? Ez hogyan? - felült, végigtapogatta maga mellett a füvet, leszakajtott egy sárga kutyatejet, az orrához emelte. Igen, kétségkívül kutyatej volt az.
Angelica vállat vont.
- Apa megengedte, hogy elhozzalak ide.. - mondta. - Hatalmas sokk ért téged. Azt mondta így talán kipihened..
- Sokk.. - ismételte megrökönyödve, s memóriája ekkor téli alvásából feléledt oroszlánként lépett ki álmainak szövevényes útvesztőjéből.
- Sajnálom, ami történt. - csóválta fejét szánakozva Angelica.
Tovább ültek, némán. Elnézte a naplementét, az egyre színesedő bárány fellegeket, és a tiszta kék eget, mely a felhők tövében rózsaszín és ibolya lila színeiben fürdött.
Fuvallat kócolt bele fürtjeibe, és sós tengerillatot hozott felé a szél.
- Tenger? - csodálkozott rá, Angelica mosolyogva bólintott.
- Meg akarod nézni?
- Mindennél jobban szeretném!
Felálltak. Mezítláb voltak, ő is és Angelica is. Cipőjük a fa tövében pihent, de nem kellett aggódniuk – a környék tökéletesen néptelen volt. Ugyan mit keresett volna itt az ember? A természet lágy öle már nem számított eredendő lelőhelyének.
Óráknak tűnt az a néhány perces gyaloglás. Talpát masszírozta a puha és laza föld, sáros lett és nedves, és ez cseppet sem zavarta. A tengerpart homokja szúrt és a bőrére ragadt. Élvezte, nagyokat sóhajtott, vigyázott, nehogy kagylóba lépjen, és óvatosan maga mellé vonta Angelicát.
- Nehogy elvágja valami a talpad! - mondta.
- Majd vigyázok. Ne menj tovább! - állította meg. Viola már tisztán látta a végtelenbe nyúló kékséget, az aranyhíd lágyan fodrozódott a közepén.
- Jó.. - suttogta, de valójában fel sem fogta a szavait. Egyre közelebb és közelebb ment és lába ujja már csaknem beleért a hideg tengerbe. Minden porcikájával vágyta az óriás monstrum érintését. Angelica visszahúzta őt és ezzel együtt a hullámok is visszavonultak. A víz visszább húzódott.
- Viola! - kiáltott rá.
- Bocsáss meg. - rázkódott össze. - Különös érzéseim vannak. - hangja színtelen volt és fáradt. Szeme sem ragyogott már úgy, mint a minap, a kisdedé, ki még mit sem tud erről a világról.
- Beszélj róluk! - kérte.
- A világ.. megváltozott. Az emlékeim nem törlődtek ki, mindenre emlékszem. És amire emlékszem az nem ilyen volt. Az sem működött tökéletesen, de nem viselkedett minden ember így.. Ilyen önzően, átgázolva a másikon..
- De már ott élt bennük a fenevad magzata. - vágott közbe angyali hangján.
- Ott.. de sejtették ők, hogy valóban így lesz? Hogy az idő múlása során.. olyanokká lesznek akár a...
A víz lábszárukig csapott. Angelica ijedten ugrott hátra, Viola teste recsegett és szikrázott, állkapcsa mintha kiakadt volna, a hang rezgett a torkában.
A szikrák egész testét elborították, kéken pattogzottak a nap utolsó reflektorfényeiben.
- NE! - sikoltotta a kislány.
- Gépek. - Viola hangja akár egy felvett géphang ejtette ki az utolsó szót, és teste vasként nyikorogva csuklott össze.

 

Jelentés: A HM-1524es meghibásodott. A vízálló védelem leállt, a tengervíz sói kölcsönhatásba léptek vele és egyelőre ismeretlen okokból lebomlott. Az alany rövidzárlatot kapott. Javíthatatlan.
A memóriát nem érte víz, így megnéztük a tárolt képeket és felvételeket. Az alany tökéletesen reagált az élethelyzetekben. Sírásra és egyéb érzelmi tünetek fizikális kivetítésére, mint elpirulás etc. nem volt képes, de ezen könnyen javíthatunk. A férfi és női nemi szervek kifejlesztése megkezdődött és már a végső stádiumban van.
A megfigyelések és statisztikák szerint sikerült létrehozni a tökéletesen érző és gondolkodó emberi robotot.

 

Kövess instán:

__sniffany___

 

És a FB oldalam:

Sniffany Meséi

 

Cseréim

queenlogolastversion.jpg
Queen of the Stones írásai

Brutal Wonderland

Morning Lights

Noira Quel fanfictions [eng]

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre