Még utoljára végignézett a bólogató társaságon,aztán felszegett fejjel libbent ki a folyosóra.
Eugénia maga volt a női finomság,kellem,s kecsesség megtestesítője. Angyal legalábbis ezeket a tulajdonságokat vélte felfedezni benne,mikor először meglátta. Világosbarna haja göndör tincsekben omlott keskeny,gömbölyded vállaira,ibolya szín ruhájának lágy esése kiemelte gyönyörű vonásait. Hangja egészen lágyan,puhán csengett,még a finom nyári szellő sem kélhetett azzal versenyre. Sam,a rövid és fiús haját ellensúlyozó,hatalmas domborulatok tulajdonosa,vidáman lépett ki a fürdőszobából. Odabennről vízcsobogás hallatszott.
-Megnyitottam neked a fürdővizet. -Mondta.
-Köszönöm.
-Elmegyek megnézni,mi van a ruháddal,addig Eugenia majd segít neked. -Kacsintott,s már ott sem volt.
-Ruhában fürdessz?-Mosolygott a göndör lány.
-Nem de. .
-Akkor mire vársz?-Csapta össze tenyerét.
-Kérlek. . Elfordulnál. . ?-Pirult el.
-Forduljak el?-Csilingelő nevetése betöltötte a szobát,néhány madár riadtan röpült tova az ablakpárkányról.
-Igen. Egyedül is meg tudok fürdeni. . Már ha nem sértelek meg.
-Igazán nem. -Fordult el,kezeit karbafonta maga előtt. -És a hátadat hogyan mosod meg egymagad?-Élcelődött.
-Ó. -Szaladt ki angyal száján,hiszen eddig nem vesződött olyasféle dolgokkal,mint a hátmosás. .
-Hát azt tudod-e,hogy a fürdőolajból és a rózsaszirmokból mennyi az ideális mennyiség,ha együtt használod a kettőt?-Fűzte tovább.
-Nem tudhatom. . Honnan tudnám?Eddig soha sem fürödtem rózsaszírmokkal telehintett kádban. . -Motyogta.
-Na és az arcpakolást meddig kell fennhagyni?Hát a hajadra a balzsamot hogyan vidd fel egyenletesen?
-Nem. . Nem tudom. -Csóválta fejét.
-Pontosan ezért szeretnék segíteni. -Fordult vissza nevetve,Angyal riadtan igyekezett eltakarni apró tenyereivel minden bőrfelületét. Eugenia jóízűen nevetett rajta. . és Angyal vele nevetett,mert érezte,hogy a lány minden kis sejtjéből sugárzik felé a jóindulat,a jóakarás. Leeresztette karjait.
-Eugenia,kérdezhetek valamit?
-Akármit. -Bólogatott.
-Az a magas,fekete,gyönyörű nő. . Ő ki volt?Még a levegő is megfagyott,mikor betette ide a lábát. -Borzongott össze,borsódzó bőrén minden kis szőrszál az ég felé meredt.
-Sian. -Komorult el arca.
-Ki ő?
-Ő a Mester kegyeltje. Felettünk áll. Olyan,mintha a helyettese lenne. Követnünk kell az utasításait,ha a Mester nincs jelen. Hatalmat adott a kezébe,és ő örömmel él vele. Azt ajánlom húzd meg magad.
-Értem. . . -Angelnek nem tetszett a Sianról eddig megismert kép. Elhatározta,hogy ő nem fog meghajolni ez előtt a nő előtt. Ugyan mivel külömb,mint ő maga?
-Na gyere,sok mindent kell még csinálnunk,ahhoz,hogy igazán széppé varázsoljunk téged. -Túrt hajába,a kihívás látszólag igencsak fellelkesítette. -Na nem mintha így nem lennél szép. Bájos arcod van és szép szemeid. -Vizsgálódott arcán. -És a hajad. . ha jól látom. . szőke?
-Igen.
-Természetes?
-Mi más?-Nevetett,bár rögtön meg is bánta. Honnan tudhatná Eugenia. .
-Ha megmossuk és rendbehozzuk gyönyörű lesz. Mindig is egyenes,szőke hajat szerettem volna. -Sóhajtott álmodozva.
-Szerintem nagyon szép hajad van. -Csodálkozott el Angel a lány elégedetlenségén.
-A többiek szerint olyan,akár egy drótkefe. . -Pödörte meg kedvetlenül egyik tincsét.
-Szerintem pedig olyan,amilyen a természet. Vad,üde és kiszámíthatatlan. . Semleges,ettől vonzó és megszelídíthetetlen. Csodálatos.

Édes illat lengedezte körbe egész testét,minden titkos hajlatába került a finom parfümből. Alig tudott egy helyben maradni,hajtotta őt a kíváncsiság és a tudásszomj. El sem tudta képzelni,mit művelhetett vele Eugenia,de szimata és bőre valami egészen kellemeset érzékelt. Újat és furcsát,egyszerre vonzót és csábítót. .
-Megnézhetem már magam?
-Még nem. De fogd be az orrod és ne nyisd ki a szemed. Teszek rád hajlakkot.
-Még sosem volt hajlakk a. . -De mielőtt befejezhette volna szája és orra megtelt a gázzal,mely olyan fojtogató volt számára,nem is tudta mihez hasonlítani. Nem volt része még hasonló élményben. Köhögve,prüszkölve tántorodott a falnak. Forró homlokát a hűvös csempéhez szorította,percekig csak pihegett némán. Valami felfoghatatlan történt vele és ennek teljes tudatában volt. Míg pár nappal ezelőtt önmaga halálát vágyta,kikapcsolt aggyal és fájó szívvel feküdt fedetlen testtel a hóba,most örült mindennek,amit ez az új élet ígért neki. Hiába volt hamis az ígéret,mely szép szóval kecsegtetett. .
-Jól vagy?-Simított ki egy hamvas tincset szeméből.
-Ez az én hajam?-Ujjai közé sodorta a hajszálakat,mint egy szalagot,húzta ki maga elé,csodálattal bámulta saját haját. .
-Bizony a tiéd. -Mosolygott irigykedve a lány.
-Folytathatjuk?-Emelte újra magasba a flakont,fújásra készen. Kopogtak.
-Mássz be!-Kiáltott ki Eugenia.
Az ajtó kivágódott,először egy méregzöld ruha jelent meg,vállfára akasztva,mintha önálló életre kelt volna,úgy siklott át a szobán,csipkével kivert alja fenyegetően susogott a padlót súrolva. Angel egészen megijedt tőle,míg nem megjelent mögötte Sam mosolygós arca.
-Íme a ruhád.
-Ez?-Egy pillanatra elfelejtkezett az illemről és arról,hogy voltaképpen teljesen idegen nők veszik körül. Kicsi álla is leesett a megdöbbenéstől. . Nézte,nézte a nemes anyagot,a gyönyörű szabást és a fénylő szálakat. . Könnybe lábadtak szemei,csaknem elsírta magát. .
-Nem tetszik?
-De. . nagyon is.
-Akkor mire vársz?Vedd fel!
Szinte kezébe kellett nyomni,de ujjai először nem is merték megfogni. . Félt tőle. Mi lesz,ha tönkre teszi?Az ő fajtájának még csak közelébe sem került soha ilyen. . És most miféle jeles alkalom lesz,amiért rá,a fedél nélküli lányra ilyen fenséges öltözéket adnak?Hátoldalán lehúzta a cipzárat,óvatosan,spiccelt lábfejjel lépett bele. Alig mert hozzá érni,s mikor testére siklott az anyag,beleremegett egész lénye,bőre borsódzott,lelke ki akart robbanni belőle. Vállaira húzta a csipke pántokat. Sam felhúzta a cipzárat.
-Gyönyörű vagy. -Mondta elismerően.
-Most már. .
-Igen,most már megnézheted!-Kacagott Eugenia,szinte repültek együtt,ketten a tükörig. Az a pár másodperc semmi volt ahhoz az izgatott várakozáshoz képest,amit a hosszú órák alatt kénytelen volt viselni. . S most még is összeszorított szemhéjakkal állott a tükör előtt.
-Na. . nyisd már ki. Nem olyan rémes. -Élcelődött.
-Eugénia nem is csúfította el annyira az arcodat,mint amennyire arra számítottam. -Öltött nyelvet Sam.
Ragyogó,feketével keretezett,ezüsttel elvarázsolt kék óceán pislogott vissza rá,az alig öt centiméterre lévő tükörből. Pillantását arcán felejtette. . nem volt képes mozdítani onnan,csak hitetlenül bámulta saját,megváltozott arcvonásait. Igéző szemei remekül illettek egyenesen,puhán vállaira omló,derekát cirógató szőke koronájához,bőre simának tetszett,akár a szűz hó. Megbabonázva pihentette a két kék kis csodát teste minden apró vonásán,csodálta a dereka vékonyságát,eddig mindig alultápláltnak és csontosnak hitte magát. . De ez a tükör olyan más volt,mint a boltok kirakatai!Megmutatta neki nem túl nagy,de annál feszesebb és peckesebb kebleit,és a vállai gyönyörű vonalát,amint a ruha sejtelmesen vette át teste formáját. Pont annyit mutatott meg bőréből,amennyit illett,s annyit takart,amennyit kellett.
-Ez nem lehetek én. -Rebegte.
-De nagyon is te vagy.
-Biztos ez. . ?Nem valami trükkös-tükör ez,mint a vidámparkban,a mesebeli kastélyban?Láttat velem egy szép ruhát,gyönyörű hajat,és sminket. . Közben pedig itt állok,a szakadt utcai ruhámban,kócosan. .
-Biztos. Nyugodj meg. -Eugenia vállára tette finom,női kezét,hosszú körmein a strasszok megvillantak a tükörben. -Olyan biztos,amit ott látsz,mint az,hogy a Mester rendkívül elégedett lesz. -Mosolygott kedvesen,s egyben rémisztően magabiztosan.

Először hagyta el a szobáját,ide kerülése óta. Életében először viselt lábain fekete,bársony borítású körömcipőt,igen furcsának találta a benne való járást,s,hogy tűsarkai minduntalan koppannak a padlón.
-Idegesít ez a kopogás. . -Szólt fojtott hangon a mellette kecsesen lépkedő Eugeniának.
-Akkor menj a szőnyegen. -Kuncogta az.
-Elhallgatnátok?-Sziszegte a balon tipegő Sam. -A lépcsőről szinte már minden hallani odabenn.
Angel arca elkomorult,ijedtség ült meg tekintetében. Fogalma sem volt,mi várja „odabenn”. Amint a végtelennek tűnő folyosón haladtak végig,szeme meg-megakadt a festményeken,de nem volt ideje hosszabban elidőzni a számára érdekfeszítő képeken,feszített tempóban kellett haladnia a két lány mellett. Korábban sosem járt ekkora házban. . És ahogy ők mondták,ez az egész tényleg egyetlen valakié. . A személyzettel együtt. Nagyon nagy ember lehet az a valaki. . Gondolta Angyal,s emelt fővel,elegáns testtartást igyekezett felvenni. A folyosó végtelenbe nyúló hosszából kiérve előtérben találta magát,nem győzte forgatni fejét. . Kör alakú szoba,bordó falikárpittal bevonva,a szőnyeg lába alatt olyan puhán pihent,mint egy engedelmes pulikutya. A szoba közepén,lefelé tekergőző csigalépcsőt díszes,vas korlát övezte.
-Te mész középen. -Suttogta fülébe Eugenia,ő csak bólintott.
Sam vezette a rövidke sort,ujjait lágyan futtatta a korláton,válla felett hátra pillantott. Angel próbálta utánozni légies mozdulatait,amit elégtétellel nyugtázott. Mindig szerette,ha az újak tanulnak tőle. . Hízelgett és imponált neki,Angyal szinte kiolvasta szeméből az elégedettséget. Leértek. Ismét felvették a formációt,mellyel elindultak. A lenti folyosón minden felé ajtók nyíltak,a falakon álarcok és páncélok tucatjai díszelegtek délcegen. . Már majdnem eluralkodott rajta a kétségbeesés,merre is induljon,melyik ajtón merjen benyitni,de akkor Sam és Eugenia elindultak. Lépést tartott velük,egyenesen a két szárnyas,hatalmas,tölgyből faragott,díszesen cikornyázott ajtó felé. Szíve a torkába kúszott,ott azonban nem szűnt meg hevesen dobogni. Vörös vére úgy száguldott ereiben,mint még soha,az adrenalintól csillogtak szép szemei,úgy érezte menten megfullad. . Az izgalom a tetőfokára hágott az utolsó néhány lépés megtételekor,s fel sem fogta,mikor két kisérője,két oldalról lökte be a nehéz ajtószárnyakat. Sugárzó,aranyló fényesség áradata öntötte el a termet. . Mert nem lehetett már szobának nevezni a hatalmas,díszes helyiséget. Hosszú,kígyózó svédasztal állt a közepén,megszámlálhatatlan székkel,s annak a rengeteg széknek a tulajdonosa,mind,mind felállt. . Hogy érdeklődő tekintetét röntgensugárként a szerencsétlen érkezőre szegezze. Megállt. Arcát elöntötte a pír,szégenyében nem tudta hová tenni kezeit,legszívesebben ő maga is eggyé vált volna a fényességgel. . Segélykérő pillantással pásztázta a termet,de mögüle a két ismerős arc már hiányzott,valahol ők is az emberkavalkádban vesztek el,így ott állt egymaga,védtelenül. . Félve tekintgetett jobbra-balra. Mindenki elcsendesült,finom,kényelmes léptek zaja verte fel a hirtelen támadt csendet. Angyal a hang irányába fordult egész testével,a folyosón,feléje egy férfi sétált. A lány szemei kitágultak,levegőért kapkodott. Azonnal felismerte. Arcát ugyan életében először látta,de azt az energiát,erőt,mely körbelengte egész,félelmetes,még is megnyugtató,hátborzongató,s forróságot hordozó lényét,ezer,s ezer közül is felismerte volna. Ösztönösen kezdett hátrálni.
-Ne félj. -Állt meg,egyenesen bele nézett a kék tengerbe,azokkal a rideg,fagyos,szürke,szinte átlátszó szemekkel.
Céltudatosan sétált,elnyújtottan a lány felé,aki már meg sem tudott mozdulni,lábai földbegyökereztek.
-Angel Nightheaven. -Hangja mély basszusa bezengte a termet,visszhangzott a falak között.

Szavait néma csend övezte,mindenki elcsendesült,az a sok ember,mind tisztelettudóan hallgatott el egyetlen szóra. Angyal reszketni kezdett. Soha nem érzett még ennyi erőt,egyetlen emberből áradni,most még is úgy hitte,az idegen egyetlen pillantásával képes lenne darabokra szaggatni őt. Kitartóan meredt a lányra,Angel nem tudott menekülni.
-Új tagot üdvözölhetünk köreinkben. -Mosolyodott el,nem beszélt hangosan,de a helyiség minden pontján tisztán hallatszottak szavai. Egy pillanatra sem szakadt el pillantása a lányétól,aki megkövülten,félelemtől átjárt,remegő testtel állt előtte. -Testvéreim, - Szólt,s most körbejáratta tekintetét a jelenlévőkön,akik mind egy alázatos biccentéssel,fejhajtással,kis mosollyal viszonozták a pillantást. - fogadjátok be őt,legyetek segítségére,amiben csak szükséges. A többit majd én elintézem. -Utolsó szavainál halk nevetés hagyta el ajkát,kedvtelve nézett végig Angelön. Kirázta a hideg a csontokig hatoló nézéstől,torka elszorult. Menekülni akart,maga sem tudta miért,de minél távolabb szerette volna tudni magát ettől az embertől. .
-Gyere. -Ez úttal csak neki szóltak a halk szavak,úgy suttogta fülébe,hogy más ne is hallhassa. Kezét felé nyújtotta,tenyere lágyan nyílott ki előtte. Angyal keze ökölbe szorult,igyekezett ráparancsolni önmagára. . Még is,bal kezét a férfi tenyerébe helyezte,hagyta,hogy annak ujjai finoman,de határozottan ráfogjanak törékeny kézfejére,s vezesse őt maga mellett. Egészen hideg volt az érintése,de bársony és selyem nem ért fel annak puhaságával,előkelőségével. Furcsa szikrákat érzett tulajdon bőrén pattogzani,hátán a hideg szaladgált. A hosszú asztal végéig sétáltak némán,a társaság csendben várakozott. Az asztalfő mellett egy hely üresen állt. A tányér mellett,ezüstös táblán Angyal neve állt. A fiatal lány kérdőn emelte még mindig zavart tekintetét a férfira,aki szelíd mosollyal arcán bólintott. Kezeit a széke támlájára helyezte,piruló arccal nézett végig az asztalnál álldogálókon. Mind,mind kíváncsian méregették őt,de már korántsem látszott arcukon az idegenkedő feszület. Némileg megkönnyebbült,lassan fújta ki a rég benntartott levegőt.
-Kérlek titeket,foglaljatok helyet. -Szólalt meg hirtelen,hangja betöltötte a hatalmas szobát. A székek nyikorogva mozdultak helyükről,Angel is így tett,óvatosan,mintha porcelánból volna,ült le a székre. Először pillantott a szemben lévő helyre. . A fekete hajú,szigorú tekintetű nővel találkozott szerény pillantása,lesütötte szemeit. Mikor újra rá mert nézni,az még mindig töretlenül szugerálta őt,semmitmondó arccal,megkeményedett vonásokkal. Zavartan fészkelődni kezdett helyén,nem tudta hová tenni a szituációt. Próbált mosolyogni Sianra,de annak arca meg sem rezdült. Vékony ujjaival megmarkolta a terítő szegélyét. . szeretett volna felszaladni a szobájába,itthagyva mindent,a vacsorát,noha gyomra üresen ásított,az embereket,akik növekvő szimpátiával nézegették őt,s a férfit,aki félelmetes,még is bizalomgerjesztő volt.

Mélyeket sóhajtva dőlt hátra a széken,életében nem evett még ennyit,s ilyen jót. . A négy fogásos vacsora megterhelte gyomrát,de arcára kiülő pír jóllakottságról,jóérzésről árulkodott. Elegánsan megtörölte ajkait a díszes szalvétával,jólesőn dörzsölte meg,lapos pocakját. Riadtan vette észre,hogy az emberek szállingózni kezdenek kifelé. Forgatta fejét,nem tudta mi tévő legyen,hogyan szokás ezt,s egyáltalán. .
-Maradj. -Szólt rá csendesen a mellett ülő,egyből megnyugodott. Lassan kiürült a terem,a pincérek elvitték az üres tányérokat,s csak ők hárman maradtak az asztalnál. A fekete hajú,titokzatos férfi,Sian és ő maga,Angel. Néma csend telepedett közéjük,mindketten Angyalt nézték,ő azonban alig-alig mert felpillantani az abroszról. Végül a férfi törte meg a csendet.
Sian,magunkra hagynál minket?-Intézte kérdését a csontos nőhöz.
-De. .
-Sian.
Ajkára forrott a szó,még vetett egy utolsó,tán gyűlölködő pillantást – azt ő nem tudhatta,hisz' a cipője orrát bámulta mereven – Angelre,aztán lobogó hajjal viharzott ki az ajtón.
-Végre magunk vagyunk,Angel Nightheaven. -Szaladt fülig a szája,s úgy nézett a lányra,mint az utolsó csodára,mely még a világon megmaradt. Ő borzasztóan zavarban volt,s még is képtelenségnek,rendellenesnek érezte volna elkapnia pillantását. Szólni azonban továbbra sem tudott. -Kérdezhetsz tőlem,amit csak akarsz. Mindenre válaszolni fogok neked. -Mosolygott továbbra is. -Érdekel,hogy egy magadfajta lány,milyen kérdést tenne fel legelőször. Vajon azt,amit mindenki más is. . ?Vagy egészen másként működik a szíved mint a többi emberé. . Érdekes vagy számomra,Angel Nightheaven.
Igazán furcsának tartotta a férfit. . Hófehér bőre tökéletes kontrasztot alkotott éjfekete hajával,és szürkén rideg,egyszerre még is égetően forró szemeivel. Magasságát legalább két méterre tippelte volna,de talán az már túlzás. . még is hatalmasnak és végtelenül erősnek látta őt,önmagát pedig kicsinek,védtelennek. .
-Ki maga?-Kérdezte végül,minden bátorságát összeszedve.
-Maximilian von Ravenstein.
-Ez sokat mond. . -Nevetett zavarában.
-Pont annyit,amennyit a kérdésedre kell,hogy feleljen. . -Támasztotta meg fejét,így fürkészte tovább Angel arcát. -Egyébként nem szükséges magázódnod velem. Csak,ha nagyon ragaszkodsz hozzá. . -Csillant meg szeme,de az apró villanság el is halt nyomban,s ismét megfejthetetlen maradt.
-Te voltál az,aki kifizetted értem az ötszáz eurót,igaz?
-Én voltam.
-Miért?
-Hogy itt lehess.
-Nem értem. . kifejtenéd?
-Persze. Azóta figyeltetlek,mióta lopáson kaptalak téged a piacon. Különös az élet. -Mondta,szemei furcsán ködösültek el,a távolba meredt,mintha valami egészen más világot látna épp'. . - Ha nem sétálok arra,abban a percben,ha nem látom meg az aurád változását,a bőröd izzását,a szemeid éles látása nem vágott volna belém. .
-Te. . -Angyal lélegzete elakadt.
-Követtelek. Még a bejáratnál kiszúrtam mire készülsz.
-Hogyan?
Legnagyobb meglepetésére Maximilian felnevetett. Jóízűen kacagott a butácska kérdésen,mely számára még sem tűnt egyértelműen,így nem értette,a férfi mit talál ilyen viccesnek ezen.
-Sok mindent nem tudsz még,Angel. De nem is baj,hiszen azért vagyunk itt,hogy megvilágítsuk a sötét sarkokat.
-Miféle hely ez?-Kapkodott levegőért,igyekezett elraktározni és értelmezni mindent,amit hallott.
-Ez itt a Ravenstein Cottage. Nemzedékek óta a vérem élt itt és fog,továbbra is.
-Itt mindenki a testvéred. . ?Akkor én,hogyan kerülök a képbe?
-Nem!Pontosabban nem a szó szoros értelmében vagyunk testvérek. Valami,mindannyiunkat összeköt,de ez most nem a vér. . Pontosan ezért vagy itt te is. Most már te is családtagnak számítassz. Tehát,mit gondolsz,mi az a kérdés,amit érdemes feltenned most?-Hajolt egészen közel arcához,hideg,mentol illatú lehelete borzongatta bőrét.
-Mi az ami összeköt bennünket?-Suttogta elhaló hangon,előre rettegve a választól.
-Nagyon jó. -Mosolyodott el ismét. -Elmondom neked. . Jól figyelj most rám,mert ez,meghatározza az egész hátralévő életedet. . Gyökeres változások fognak végbe menni,s te már sosem leszel ugyan az az utcai söpredék,mint egykor. Nézz most magadra!Mit látsz?
Angyal így tett. . végigjáratta tekintetét a díszes,gyönyörű ruhába bújtatott testén,s lelkében belül valamiféle furcsa elégedettséget érzett. . Igen,mintha így kellett volna megszületnie. És ugyanakkor még sem. . Ez nem ő. . Ez valami más,ez valami szörnyeteg,ki születőben van odabenn. .
-Látod,igaz?-Tette fel ezúttal a felelő a kérdést,de a választ nem várta meg. -Mert én azonnal megláttam benned,mikor először megpillantottalak. A kifinomult mozgásod,az érzékeid. . A kecses szenvedély,amellyel kinyúltál azért a zsömléért,az ujjaid finom,de határozott szorítása. Ez vagy te.
-Te hoztál engem ide. . -Motyogta. -Mikor öngyilkos akartam lenni,te emeltél ki a hóból. .
-Így van. Kár lett volna veszni hagyni egy ilyen lelket,mint a tiéd. Mint mondtam,azóta figyeltettelek illetve magam is figyeltelek,mióta loptál. . . és kerestem a megfelelő pillanatot. Amikor megszólíthatlak,mikor bevonhatlak,mikor üdvözölhetlek a családban. Nem akartalak letámadni,hiszen olyan törékeny vagy. . De mikor megláttam mire készülsz,már nem tudtam tovább várni,cselekednem kellett. Hát így kerültél te ide.
-Szóval. . -A jeges rémület úgy hasított szívébe,mint pengeél. -Ez egy. . tolvajcéh. . Vagy olyasmi. . egy klán. Mindenki tolvaj,vagy rabló. . . ?-Ajkai beleremegtek,amint kimondta a súlyos szavakat. A félelme azonban csak tetéződött,mikor nemleges választ kapott. .
-Majdnem. Vannak köztünk tolvajok is,méghozzá nem akármilyenek. -Bólogatott elismerően. -De ami igazán közös itt,mindannyiunkban,az az élet igazságtalansága. Mind beleszülettünk valamibe,amibe nem akartunk,s ezért léptünk rá a bűn útjára. Nem szabad akaratunkból,hanem mert az élet kényszere égette belénk a lemoshatatlan jegyet!
Angyalban a szavak hallatán felsejlett egy régi érzés. . Még azelőttről,mielőtt házát lebontották volna. . S ez az érzés,a színtiszta hála és szeretet érzése volt,mely elégedetté tette őt sorsával. Szólásra nyitotta száját,de belé fojtotta a szót.
-Nem kell többé nélkülöznöd. Mindened meglesz,amit csak kívánhattál,egész eddigi életedben,sőt sokkal több,mint egyszerű közembernek. Azzá teszlek,amilyenné mindig is válni akartál. Valóra válthatom a legmerészebb álmaidat is. . Cserébe csak annyit kérek tőled,szolgálj engem,ameddig erődből tellik. Csak bízd rám magad,olyan tolvajt csinálok belőled,amilyenre még nem volt példa a történelemben,te leszel az alattomosság angyali megtestesítője,mert én láttam benned,mikor mindened eggyé vált a sejtelemmel. .
Angel Nightheavent rázta a hideg,hangja is belereszketett,de még is megerőltette magát,s kipréselte magából azt a néhány szót,melyet szíve igazának érzett.
-Inkább. . fagyok halálra odakinn. . minthogy. . egy söpredéket szolgáljak,aki mások. . kiszipolyozott energiáiból él!
-Talán nem jól hallottam. . . . . . . . . -Az elképedés úgy ült ki arcára,mint fehér galambok az ablakpárkányra. Különbség tán annyi volt a kettő között,hogy Maximilian vonásai a szelídség,és galamblélek szöges ellentéteit tükrözték. Mértéktelen düh uralma táncolt tüzesen szemeiben,szinte felforralta a levegőt kettejük között. El sem tudta képzelni,nem,korábban soha nem volt még példa rá,hogy így ellent mondjanak neki. Egy nő,egy jött-ment. .
Angyal visszafojtott lélegzettel várta,hogy dühét kitöltse rajta,hogy megalázza,hogy üvöltsön vele. Megszólalni ugyan nem mert,de sugárzott belőle a tartás,s még a vak számára is nyilvánvaló lehetett,ez a lány nem enged az igazából. . Elszántan meredt előre.
-Megmentettem az életedet. -Sziszegte összeszorított fogakkal,látszólag nem került sok erőfeszítésébe visszatartania az áradatot,mellyel legszívesebben földbe döngölte volna a megszeppent lányt.
-És ezért köszönettel és hálával tartozom. -Bólintott lehunyt szemekkel. -De azt nem kérheti tőlem senki. . -Emelte fel fejét,s vele együtt hangját. Olyan bátorság villant meg az ártatlan szemekben,melyet a férfi nőében,koldusében még nem látott. -. . hogy másoktól lopjak,váljak bűnözővé!Mint mondtam,inkább dermedek jéggé odakint.
Hitetlenkedve nézte a törékeny kis lényt,ki nem hajtott fejet akarata előtt. Hogyan lehetséges. . ?Hogyan. . ?Egyszerre bosszantotta,s egyszerre csodálattal töltötte el. Hát létezik még az,miben senki nem hitt. . Még ő maga sem.
-Nem értelek.
-Nem is várom el,hogy értsd. Ezt úgy sem értheted meg. . Te nem vagy tisztában vele mi a becsület,a tisztesség. .
-Egy közönséges utcai tolvaj beszél nekem tisztességről és becsületességről?-Nevetett fel ridegen,csontokig hatoló kacaja Angel szívébe markolt. Talán tényleg azzá vált. Egy közönséges tolvajjá. Egy bűnözővé,ki másoktól eltulajdonított javakon élt. . De nem,az nem lehet,hiszen bensőjében újra felütötte fejét az a nemes lény,ki elpusztította a szörnyeteget és már érezte,hogy soha többé nem tudná megtenni. . Hihetetlen belső harcok dúltak benne,arcára kiülő érzelmi játék gondolkodásra késztette a vele szemben ülőt.
-Elmegyek. -Állt fel határozottan,döntésének súlyát agya még nem fogta fel,de szíve már tudta,hogy ez a helyes út. Egyben a legnehezebben járható is.
Döbbent tekintettel találta szemben magát. Hitetlen és haragos szemekkel,kik csalódtak magukban,mert már azt hitték,nincs,mi ezen a világon meglepetést okozhat nekik.
-Nem mész sehová.
Hangja halkan sistergett a levegőben,fenyegetően ölelte körül a lányt,aki még tiltakozásra sem tudta nyitni szájacskáját.
-Nem kényszeríthetsz rá,hogy itt maradjak. . . -Rebegte,válaszul gúnyos nevetést kapott. Látszólag nagyon jól mulatott kétségbeesésén.
-Ó,dehogynem. És fogalmad sincsen róla,mi mindenre kényszeríthetlek még rá. . . -Olyan tekintettel,mint ezé a férfié még életében nem találkozott. Jelen volt abban minden,mitől félhetett. . Kéjsóvár tűz,hatalommámor és gonoszság. . és még valami. . amit ő sem tudott megfejteni.
-Hagyj engem békén!-Kiáltása inkább hatott kétségbeesett kérésnek,mint parancsnak. Megriadt a továbbra is töretlenül,kegyetlenül mosolygó Maximiliantól,sarkon fordult,az kapu felé kezdett rohanni.
-Ron,Darren. -Kiáltotta az üres térbe,csak úgy zengett bele a mennyezet is. Két férfi lépett elő az ajtószárnyak mögül,közrefogták a halálra vált lányt. Két erős szorítás fogta le az ő gyenge karjait,hiába ficánkolt és hiába próbált harapni,minden. . minden hiába volt. -Ennyi. -Mondta végül. -Ne tégy óvatlan kijelentéseket.
Angel szaporán vette a levegőt,olyan félelem kerítette hatalmába,mi teljesen lebénította józan ítélőképességét. Mereven tartotta magát,igyekezett elfojtani a könnyeket,melyek lassan feltörtek belőle.
-Harmadik,százhuszonötös. -Nézett a két testőrre.
-Főnök,a szoba kulcsát. .
-Adjátok ide nekem. -Bólintott. -A többi utasítást majd tőlem megkapjátok. Furcsa dolog az emberi lélek. . -Vette lágyabbra hangját,szavai Angyalhoz szóltak. -Különös,mekkora hatással bír a bizonytalanság az elmére. Tapasztaltad már?Még nem?Nem baj. . Hát,majd most lesz rá időd,hogy megízleld. . -Cinkos kacsintással közölte az őrökkel,hogy elmehetnek. Kezeik közt a rémült fogollyal.

Az ágyra borulva zokogott. Nem tudta mit akarnak vele tenni,s,hogy miért. Nem tudta meddig kell itt maradnia,nem tudott semmit. . Mindenféle menekülési terveket latolgatott fejében,mikor megpillantotta a rácstalan ablakot az adrenalin dolgozni kezdett benne. De amint kitekintett,olyan csalódottság lett urrá rajta,mely könnyekre fakasztotta szép szemeit. A harmadik emeleten volt ugyan is a százhuszonötös szoba,az ugrási kísérlet kész öngyilkosság lett volna. . Egyszerre visszavágyott a rideg utcára,a hajléktalanság vonzotta lelkét. . Inkább fagyoskodott volna a templomtéren,mint,hogy börtönének tudja a csodálatos kis szobát. . Valóban csodálatos volt,bár ő ezt nem értékelte,hiszen a falak börtönrácsokként állták útját az édes szabadságtól. Fekete falaira cirádás,ezüst mintákat festettek,a függönyök,az ágynemű szintén ezüstben tündököltek. Fésülködőasztalának tükre a legelőkelőbb kerettel volt ellátva,az asztalon pedig a legnevesebb sminkek,parfümök sorakoztak. Egyetlen pillantásra sem méltatta őket. Könnyáztatta arcát felemelve a párnáról nézte az ablakon keresztül,az égen szabadon szárnyaló madarakat,lehunyta szemeit,s azt képzelte ő maga is tollpihén utazik messzire. .

**

Ujjaival idegesen dobolt az asztal lapján. Előtte ott volt a kulcs,mely Angel szobájának ajtaját nyitotta. S egyben a lehetőség is,a kínálkozó lehetőség. . De nem,egyenlőre nem akart élni vele. Majd,ha eljön az ideje,mert el fog,ő pedig ki fogja várni. . Akkor már nem menekülhet előle többé. Ajtaján kopogtattak,fáradtan hunyta le szemeit. Semmi kedve nem volt most a tokioi rajtaütéssel foglalkozni,ugyan. . nélküle is meg tudnák oldani. Lassan úgy érezte,semmi szerepe már itt,csupán jelenléte ad erőt ezeknek az embereknek,de igazából nincs szükségük rá. .
-Gyere.
-Mester. . -Fújta ki a levegőt Sian,bujkáló mosollyal arcán zárta be maga mögött az ajtót.
-Jaj Sian,hagyjuk már a formaságokat. Magunk között vagyunk. -Sóhajtott,de tudta,nem ússza meg ennyivel.
-Mi van a lánnyal?-Kérdezte mohón,a kezében tartott papírokat Maximilian asztalára tette.
-A szobájában van. -Vont vállat,mintha nem is érdekelné. Ám fejében minden gondolatot a szőkeség kötött le. .
-Gondolom virult a feje,mikor közölted vele. . -Arca kígyóére hasonlító,álnok kifejezésbe öltözött,szemei szikrákat szórtak.
-Nem,tévedsz. Elutasított.
-Tessék. . ?-Keze megállt a levegőben,még lélegezni is elfelejtett.
-Igen. . -Bólintott lassan. -Közölte,hogy előbb fagyna halálra az utcán,minthogy egy magamfajta söpredéknek dolgozzon. . -Mosolyodott el. Ritka pillanatok egyike volt az,mikor nem csak ajkai húzódtak finom mosolyra,szemei is az öröm csillogásába öltöztek.
-Hogy mi?!!!!!!-Sian magából kikelve süvöltött,azt hitte rosszul hall talán. -Mester. . engedd meg,hogy én végezzek vele!
-Nem.
-Kérlek!Hagy. . érezzem a nyakán lüktető ereket a kezeim alatt. . -Kezei a levegőt fojtogatták,mintha már Angyal nyaka lenne a gonosz ujjak között,s a lány teste lábai előtt vergődne. Szemei ádázul villogtak.
-Azt mondtam nem. Különben is,te tartogasd az erődet Japánba. A bankigazgató igazán nem lesz könnyű menet. -Emelte fel mutatóujját.
-Sima ügy lesz,Max. -Simultak ki vonásai egyszerre,az eszeveszett tűz eltűnt szeméből. Már csak színtiszta odaadás tükröződött a fekete tekintetben. -Nem fogsz csalódni bennem. . -Lágyult el teljesen,ki nem ismeri,nem is gondolná,hogy képes rá.
-Ebben biztos vagyok.
A hófehér arcot finom pír öntötte el,a férfi egyetlen dícsérő szava az egekig repítette a mindig kegyetlen és kemény nőt.
-Mik a terveid a lánnyal?-Ült fel az asztal szélére,lábait úgy helyezte egymásra,hogy Maximilian beláthasson combközépig érő szoknyája alá.
-Be fogom törni.
-Ebben nem kételkedem. . -Nevetett elismerően.
-Ahogyan én sem. .
-Hogyan?
-Még nem tudom.
-Hagy kínozzam meg. . !-Kapott szaván,de a férfi felháborodott tekintetét látván nyomban elhalgatott.
-Csak a legvégső esetben alkalmaznék nála testi fenyítést. -Rázta fejét határozottan. -Olyan fiatal és törékeny. . . -Tette hozzá halkan,Sian meglepettségében nem is jutott szóhoz.
-Akkor hát?
-Egyenlőre a szobában marad. Kérlek mondd meg Neelanak,hogy a nap folyamán többször is nézzen be hozzá.
-Meddig akarod ott tartani?
-Míg ki nem találok valamit. De még nem fejeztem be. . -Szeme dühödten villant meg,ki nem állhatta,ha közbevágtak,miközben beszélt. Sian ijedt,bocsánatkérő pillantást küldött felé. -Szóval,mondd meg Neelanak azt is,hogy csak bizonyos kérdésekre válaszolhat. Ha a lány a hellyel,az itt lakókkal kapcsolatban kérdezd,nyugodtan felelhet. Azonban rólam és arról,hogy meddig lesz bezárva,valamint,hogy mik az ezt követő terveim vele,nem mondhat semmit!
-De uram. . Neela honnan is tudhatná mindezeket. . ?-Kérdezte,s egy pillanat erejéig reménykedett benne,hogy valóban nem tudja. Birtokolni akarta a férfit,mindenestül,s bár tudta,ez képtelenség,de még is büszkeséggel töltötte el a tudat,hogy a legközelebb állhat ehhez az emberhez. .
-Megértetted?-Sziszegte,most már igazán kezdte elveszíteni a türelmét. Sian régebben nem volt ilyen. Dühös volt a nőre,amiért az iránta érzett szerelme elvette az eszét. Neki a feladataira kellene koncentrálnia,és arra,hogy az ő,Maximilian kedvében járjon. Mindenféle érzelmeskedés és forrófejűség nélkül. .
-Értettem. -Hajtotta le fejét.
-Na gyere ide. . . -Mosolyodott el végül,szemeiben a birtokolni akarás,s testi vágy tüze lobbant fel,a nő pedig készségesen dobta le magáról a bőrből készült miniszoknyát.