Lábait szétvetette,fehérneműt már régen nem viselt. . Minden percben készen állt rá,hogy magába fogadja a férfit,ha az igényt tart a társaságára. Maximilian kedvtelve nézegette a formás combokat,s a tüzes ölet,mely csak ő rá várt. Közelebb lépett Sianhoz,vadul belecsókolt a nő nyakába,de közben már azon gondolkodott,hogy egyszer majd a szőke kis Angyallal fogja ugyan ezt csinálni,s benne fogja kiélni minden férfias vágyálmát. .

Fogságban vergődő rab madár lelke megtörten pihentette tépett szárnyait. Feküdt csak,egy helyben,meg sem moccant. Könnyezett,néha lehunyta szemeit,néha csak a párnába fúrta keseredett arcát. Úgy fájt neki. . . S,hogy mi?Azt nem tudta megfogalmazni,hiszen nem volt olvasott,de szívével,lelkével tisztán érezte. Csupán szavakba önteni nem tudta a néhány egyszerű mondatot. Hiányzott neki a szabadsága. Korlátai mindig is voltak. . de szabadon járhatott-kelhetett,mikor kedve tartotta. Kiülhetett a nagy folyó partjára,kémlelhette a vizet unásig,hallgathatta a madarak csivitelését. Arcán érezhette a szelek lágyságát és vadságát is,a természet ereje ömlött ereiben. Most azonban a négy fal közé szorult,négy vaskos fal közé,melyek úgy állták el előle a kivezető utat,mint a szegeccsel futtatott sorkerítés. Még az érintésüktől is viszolygott. Túl tökéletesek voltak,túlontúl gyönyörűek,valóságos világot fogtak közre,s ebben a világban vergődött most az ő sajátja. . A zár kattanására lett figyelmes. Óvatosan lesett ki a párna mögül. Hatalmas,igazán hatalmas,és tisztán kéklő szemekkel nézett farkasszemet. Halálra vált arccal ült fel,megbotránkozva figyelte a szabálytalan pupillákat. . Olyan furcsák voltak. . És még is természetesnek hatottak. A belépő lánynak hófehér,igazán hullafehérséggel vetekedő bőre volt és éjfekete haja. Szája színtelen foltként olvadt szinte egybe arcbőrével,de azért még is csak láttatni engedte magát,mikor szólásra nyitotta az ajkakat. .
-Szia. -Csendes,gyermeki hangja susogva sistergett körbe a szobában,szinte elnyomta a becsukódó ajtó zaja.
-Ki vagy te. . ?-Szakadt fel Angelből egy holtra vált sóhaj. Talán illetlenségnek tűnhetett a fiatal lány szemében,de nem tudta türtőztetni magát. Megrémítette ez a jelenség.
-A nevem Neela. -Felelt csendesen,nagy szemeit még inkább kitágította a fény,melyet felkapcsolt. -Te pedig Angel vagy,ugye?
-Igen.
-Hoztam neked vacsorát. -Jelentette ki,hangja nem tükrözött se kedvességet,se ellenszenvet. . Semmit. Borzaszótan színtelenül,gépiesen szólalt meg,de még is ott lakozott benne a gyermek,a fiatal lélek. Választ nem is várva indult meg az ágy felé,lassú,elnyújtott léptekkel. Kis karjain tálca reszketett,rajta különféle ételek,bor és narancs juice. Angyal önkéntelenül ugrott fel az ágyról,arrébb ment néhány lépést. A hideg lelte ki még a puszta nézésétől,s attól,hogy rá kell néznie is. . A hanjától borsódzott háta finom bőre. Bele sem mert gondolni,miféle rideg érintése lehet ennek a gyereknek. . Ha ugyan gyerek egyáltalán. A kislány észrevehette Angyal reakcióját,még sem törődött vele. Csak letette a tálcát az éjjeliszekrényre,s elindult az ajtó felé. Kicsi keze már a kilincsre siklott,akár egy királykobra,olyan eleganciával és alattomossággal. . Angel el sem tudta képzelni,miféle tettekre lehetnek képes az ártatlannak tűni gyermeki kezek. . Félt tőle,valami erre késztette,s ösztönei nem sokszor csalták meg élete során.
-Várj. . !-Szaladt ki száján,mikor is végiggondolta,hogy egy egész napja oda van bezárva,ahonnan akkor sem szabadulhatna,ha akarna. S talán senki nem jön el hozzá többé,hanem hagyják őt éhenveszni,vagy ami mégrosszabb,az ételbe mérget kevertek. . Egy pillanatig úgy tűnt,a lány nem törődik a kérésével,de akkor hátrafordult.
-Kérdéseid vannak?-Kérdezte furcsán kimérten,mintha előre sejtette volna. .
-Eltaláltad. -Bólintott.
-Hallgatlak. -Fordult immár teljesen feléje,ráérős testtartást vett fel,Angyal zavaros szemeit fürkészte.
Akkor rádöbbent. .
-Ezt a parancsot kaptad,igaz?Hogy gyere el hozzám. .
-Igen. Nem önszántamból vagyok itt. Most látlak először.
-Az meg hogyan lehetséges?
-Csak éjszakánként hagyom el a helyem. Kivéve,ha parancsot kapok a mestertől.
-Kényszerít téged?-Maga is meglepődött,milyen heves érzéseket vált ki belőle,hogy a férfi kegyetlenkedik egy gyerekkel. .
-Nem. Nem szeretem a fényt,a világosságot. . -Szemeit fájdalmasan húzta össze,mikor ajkain puhán,iszonyodva ejtette ki a fény szót,mintha most is éles reflektor világítana óriás szemeibe.
-Ne haragudj,de. . megkérdezhetem mennyi idős vagy?
-Tizenhat múltam.
-Óh. . -Való igaz,sokkal,sokkal fiatalabbnak hitte Neelat,de még ez is annyira gyermekinek számított az ő szemében. A maga tizenkilenc évével sem számított túlságosan vénnek,de egy tizenhat éves lány mégiscsak kislány. . Főleg,ha olyan mint ő itt. .
-Mennyinek néztél?-Húzódtak ajkai fakó mosolyra.
-Nem érdekes. -Legyintett mosolyogva,kissé megörült neki,hogy a lány képes mosolyogni. -Te is Maximiliannak dolgozol?Tolvaj vagy?
-Igen,neki dolgozom,de nem vagyok tolvaj. -Ingatta fejét,akár egy kígyóbűvölő. Angel biztos volt benne,hogy ha egy hüllő lenne jelen a szobában,nem bántaná a lányt. .
-Akkor. . hogyan?
-Hát nem mondta el neked Maximilian. . vagy is a mester. . -Kapta szája elé kezét elszégyellve magát,de már is folytatta. -. . hogy mi ez az egész?
-Igazság szerint nekem elég volt annyi,hogy ez egy bűnbarlang. -Fortyant fel.
-Nem hagytad neki,hogy végigmondja. . Értem már miért vagy ide bezárva. -Küldött feléje lesajnáló pillantást,Angel felvonta szemöldökét. -A mester nem bírja elviselni,ha tiszteletlenül viselkednek vele szemben. Mindegy is,ez már a te kereszted. . -Ismét mosolyogni kezdett,de ez a mosoly inkább volt gonosz,és kaján,mint együtt érző. Angyal szíve összefacsarodott. -A lényeg,hogy a mester,Maximilian,szóval ő. Mindannyiunkon segített. Mindenkiben meglátta a képességet és a legjobb módszerekkel képezte őket a legjobbakká. Persze a tanulásnak soha nincs vége. . .
-A legjobb mikké. . . ?
-Bérgyilkosokká,tolvajokká,rablókká. Sikkasztókká,kémekké. Minden,amit csak el tudsz képzelni.
-Uram Isten. . . -Hűlt el teljesen,ezt még legmerészebb álmaiban sem gondolta volna. Ám fejében szöget ütött még valami. . -Várj csak,Neela. Azt mondtad mindannyiótoknak segített,de ŐKET képezte a legjobbakká. Akkor veled mi van. . ?
-Valakinek a ház körüli dolgokat is el kell végeznie. -Felelte.
-Rabszolgatartás és kizsákmányolás!Miért nem szöksz meg?
-Miket beszélsz?!Mit tudsz te. . ?
-Akkor miért vagy itt?Miért dolgozol neki?
-Semmi közöd hozzá!-Sziszegte,s ezúttal hangja akár egy hüllőé,hideg és sziszegős,mintha villás nyelvével átkozódott volna. .
-Jó. . . bocsáss meg. Nem akartam beleavatkozni. Csupán kíváncsi vagyok. Semmit sem tudok erről a helyről. .
-A Ravenstein család él itt már nemzedékek óta. A célja,hogy összegyűjtse a tehetségeseket,akik rászorulnak és egységgé kovácsolja őket. Mindenki jól jár. Ha másként nem megy,hát képzeld el úgy az egészet,mint egy klánt. . De igazából ez egy család.
-Értem. És nem mondta,ez a ti mesteretek. . -Az utolsó szót gúnyosan ízlelgette. -. . hogy meddig akar itt tartani és mik a szándékai velem?
-Sajnálom,nem tudom.
-Tényleg nem tudod,vagy csak mondod?
-Nem tudok semmit. Azt a feladatot kaptam,hogy naponta többször nézzek be hozzád,hozzak ételt,italt,cseréljem le az ágyneműd ha szükséges. A mosnivaló szennyesed pedig vigyem le a tisztítóba. És az általános kérdéseidre is válaszolhatok. . Az én hatáskörömbe ennyi tartozik.
-Ahhoz képest ma csak egyszer jöttél. -Morogta hűvösen.
-Mondtam,hogy iszonyodom a nappaloktól!-Emelte fel kezeit védekezésképpen.
-Jó. Úgy sem vagyok hajlandó egy falatot sem lenyelni!Ezt a drágalátos mestereddel közölheted!-Emelte fel hangját a kelleténél kicsit jobban,rögtön meg is bánta,a lány talán megijedhetett,mert elkapta a kilincset.
-Miért. . ?
-Biztosan mérgezett. -Mosolyodott el magabiztosan.
-Miért gondolod,hogy ártani akarna neked Maximilian?-Keze reszketett az indulattól.
-Miért,talán nem akar?-Horkantott.
-Mint mondtam,ez egy nagy család és ha nem lennél ilyen makacs liba,te is részese lehetnél!

Egész nap csak feküdt,bánatosan tekintgetve kifelé,a végtelen világra. Azt kívánta,bár a földszinten lenne,akkor az ablakon keresztül megszökhetne innen. Nem tudta pontosan hol van,de biztos volt benne,hogy visszatalálna a városába. Vagy talán nem is oda menne. Új életet kezdene valahol egészen máshol. . Keserűen sóhajtott fel,fájlalta azt a lehetőséget,melyet most kénytelenül hagyott veszni. Az újrakezdés lehetősége lebegett szemei előtt,hiszen túlélte azt,miről nem hitte,hogy megtörténhet. Valóban,akkor este úgy feküdt le a hóba,mint Csipkerózsika hajtotta fejét százéves álomra,de ez nem egy tündérmese. . Ez az élet,a való és kegyetlen ridegség,s ha ő száz évre elszenderülne a hótakaró alatt,kétséges,hogy a szerelmes királyfi csókja megmentené-e kihűlt szívét. Herceg helyett azonban jött maga a fekete,testet öltött emberi gonoszság,és ha bűnős lelkét nem is,de a fizikai haláltól megmentette átfagyott testét. Az adósa maradt. Akárhogyan is,de az adósa maradt.
Kiszáradt a szája. Fel akart kelni,hogy a fürdőszobában vizet ihasson,de megszédült,amint kicsit is felemelkedett a vetett ágyról. Nem evett egy falatot sem,egész álló nap. Neela nem tett látogatásokat nála a délelőtt folyamán,hisz' ő gyűlöli a fényt. S bár elegendő mennyiségű ételt hagyott ott neki előző este,még sem nyúlt hozzá. Dacosan kerülte pillantásával a hívogató húsfalatkákat,a narancs rostocskái úgy úszkáltak a színes lében,mintha fel akarnák kínálni magukat fogyasztásra,ő még is makacsul koplalt. El kellett érnie,hogy kiengedjék. Bármi áron.
Jellegzetes léptek zaja ütötte meg fülét,lassú,kimért lépteké. A kulcs elfordult a zárban,a lány ismét eljött hát hozzá.
-Hozzá sem nyúltál!-Rémülten nézett először Angelre,majd az érintetlen tálakra.
-Nem én. -Húzta ki magát büszkén ültében,mert felállni nem volt képes. .
-Mit akarsz ezzel elérni?Újra meg szeretnél betegedni?-Vészjósló hangja egy cseppnyi félelmet sem keltett Angyalban. Szikrázó pillantásaik a levegőben forrongtak találkozásuknál,fél úton a két lány között.
-Napok óta itt vagyok bezárva!Még is mit vársz tőlem,hogy majd elviselem,hogy fogságban tartanak egy idegen helyen. . ?
-Én nem várok semmit. -Felelte higgadtan. -De akkor is enned kell. . . -Kissé ellágyult a hangja,amint e szavakat kimondta. Angel egészen összezavarodott.
-Most miattam aggódsz,vagy azért,mert Maximilian mérges lesz,ha nem hajtod végre a parancsát tökéletesen?
-Én minden parancsát végrehajtottam. -Mordult fel.
-Nos,ha felétek nem számít az hibapontnak,ha a küldetés célpontja idő előtt elhalálozik. . -Rándult mosolyra szája szeglete.
-Nem fogsz meghalni. Ugyan is nem azért vagyok itt,hogy kaját hozzak neked. -Mosolyodott el. -Azt hiszed a Mester nem tudja,hogy nem ettél egy falatot sem. . ?Nagyon is tudja. Buta vagy. . -Lenézőn mérte végig az elgyengült lányt. -Nem. Csak közölni szerettem volna,hogy most azonnal beszélni akar veled.
-Akkor jöjjön ide ő maga. -Bökött fejével maga elé gúnyosan.
-Még,hogy ő hozzád. . . -Hüledezett Neela,el sem tudta képzelni,hogyan merhet bárki is,aki itt él és lélegzik,ilyet mondani. . De még is,ez a lány most forradalmat szított egyetlen kijelentéssel. . Az egész lénye egy lázadás,melyet talán még ő maga sem tud. Csak ül itt,mint valami áldozat,közben pedig nincs is más vágya,mint megfosztani hatalmától az ő mesterét. -Gyere velem,megmutatom merre van a szobája. -Intett,mint ki meg sem hallota az előző kijelentést.

Az első emelet sötétzöld bársonyos szőnyege simogatta csupasz talpait,eszébe sem jutott cipőt felvenni. . Nem számolt azzal,hogy a kastély valóban óriási,és nem minden pontja olyan meleg,mint az ő padlófűtéses kis szobája. A kőlépcső hidege jegesen nyilalt talpába,ez után már mennyországnak érzékelt mindent,mi puha és meleg. Sokszor fordult vissza útjuk során,nem állta meg,hogy ne nézegesse meg a falakon díszelgő festményeket,és az útközben mellettük elhaladó embereket. Némelyikük kedvesen rámosolygott,de a többség csak köszönt Neelanak és ment is tovább. .
-Muszáj minden második gyertyatartónál megállnod?-Pirított rá egy alkalommal.
-Bocs. . olyan új még nekem itt minden. És. . hihetetlen is.
-Amikor ide kerültem ugyan ilyen voltam. . -Révedt el egy pillanatra.
-Mikor kerültél ide?
-Még egészen kicsi koromban. -Mondta csendesen,kerek szemeire furcsa fátyol vetett árnyat,mintha függönyön keresztül bámulta volna az ódón falakat. Angel következő kérdése a hogyan lett volna,de nem akarta lerohanni a lányt,hiszen talán ő az egyetlen,akitől megtudhat valamit. S ha most elszalasztja a lehetőséget és nem él vele,hogy a lány meggyengült,kifordult önmagába vetett hitéből,akkor jó ideig nem lesz lehetősége kérdezősködni.
-Jól érzed magad itt?-Kérdezte kedvesen.
-Igen. Sokan segítettek itt nekem. Jó emberek. . .
Angyal elrejtett egy grimaszt. Neki a bűn és a jó nem fért össze,egyetlen ember lelkében. .
-Akkor miért vagy mindig ilyen. . . depressziós?
-Nem vagyok depressziós,csak nem szeretem a fényt,az embereket és a nappalt. -Fordult el. Angel kishíján felnevetett.
-Oké. De valami csak kiváltotta a visszahúzódóságodat.
-Biztosan. -Forgatta szemeit.
-Maximilian bántott már téged?
Nem bírta magában tartani,valósággal perzselte torkát,ott ficánkolt nyelve hegyén és szája engedte kiejteni a mondatot,mely tönkretett mindent. Neela pedig már vissza sem fordult,csak csendesen törtetett előre,a folyosón.
Hármat kopogtatott a fekete ajtón. Angel nem lepődött meg az ajtó színén,már messziről sejteni vélte,hogy ez lesz az ő ajtaja.
-Köszönöm,Neela,elmehetsz. -Biccentett. A lány finom mosolyt eresztett meg,kissé előredöntötte fejét,majd eltűnt egy falikárpit mögött. Nyiván titkos átjáró lehetett,Angel legalábbis ilyenekről hallott Sybill meséiben. Most azonban nem az álmodozásnak volt itt az ideje,ugyanis ott álltak,egymással szemben,köztük csak a félig nyitott ajtó jelentette az egyetlen akadályt. Angel nem mozdult.
-Szép estét,Angel. -Mosolygott rá derűsen,s ő ebből a mosolyból azonnak megérezte a közelgő vész illatát. -Kerülj beljebb. -Nyitotta ki előtte teljesen az ajtót,de ő még mindig nem volt hajlandó egyetlen lépést sem tenni. Lassan kihozta a sodrából a férfit,ki mindeddig olyan türelmesen várakozott. -Gyerünk. -Suttogta baljósan búgó hangján. A lány hátán a hideg is végigfutott ettől a hangtól. Remegő lábakkal lépett be a szobába. Szinte szédülni kezdett. A stílus hasonló volt,mint az övé,ám ez a helyiség jóval tágasabb is volt,és egy hatalmas íróasztal állt a sarokban,tele papírokkal. A függönyök nem voltak elhúzva,hatalmas fekete démonalakjuk oldalra volt kötözve egy-egy ezüstös szalaggal. Így engedte látni az ablak hatalmas üvege a holdvilágot,mely sejtelmesen fénylett a csillagok övezetében. -Foglalj helyet,kérlek,érezd otthon magad.
-Inkább állnék.
-Nekem úgy is jó. -Vont vállat. -Beszélni akartam veled,Angel. -Kezdte komolyan. -Nem jó az a helyzet,ami most áll fenn. Én nem akarlak téged bezárva tartani abban a szobában. Oda mész ahová akarsz. -Nézett szemeibe,a lány őszinte meglepődésében el is felejtette zavarát.
-Elengedsz?-Csillant meg a fény a mostanáig feneketlennek tetszelgő kékségben. . Azt hitte durva lesz vele,dühös lesz rá,amiért úgy beszélt vele. . S bár egy pillanatra sem bánta meg,még is tartott Max haragjától.
-A kastély területén belül bárhová. -Bólintott lassan. Egyből elaludt az a piciny őrláng,mely még éltette benne az édes szabadulás reményét. -És előre figyelmeztetlek,ne próbálj megszökni. -Mosolya magabiztos,de cseppet sem fenyegető volt,a kijelentés ellenére. Mint puszta tényt,úgy mondta ki a szavakat,de Angel már ennyiből is megértette,hogy komolyan kell vennie a feltételeket.
-Jól van. -Felelte foghegyről,de magában még hozzá tette. . Egyenlőre.
-Ennyi?Elmehetek?
-Igen. De ezzel még nem végeztünk. Nem lesz egy perc nyugtod sem,míg igent nem mondassz,míg meg nem törsz. -Vadul csillogó szemei félelemérzetet keltettek a lányban,ki már az ajtóban járt. Olyan elszántan tükröződtek vissza sajátjában,nem tudta figyelmen kívül hagyni. . -És Angel!-Szólt utána,mire megtorpant. -Egyél. Hidd el,nem mérgezném meg a leendő legjobb tanítványomat.

Megilletődve hagyta el a szobát. Tudatában volt,hogy bizonyos lehetőségek megnyíltak előtte,de egyenlőre nem tudta eldönteni,hogy örülnie kellene a korlátozott szabadságának a kastélyon belül,vagy szöknie kéne minél messzebre. Végtére is egyenlőre mentesült a kellemetlen kötelessége alól,s bár ez átmeneti állapot,de addig is fedél lesz a feje felett,tányér az asztalán,és minden este puha párnára hajthatja fejét. Igen. . úgy határozott pillanatnyilag úgy sem tehet semmi többet,minthogy felderíti a kastélyt. Igazság szerint borzasztó kíváncsi volt. Mindenre. . Milyen szobákat rejt magában az épület,az itt élő emberekre,a kertre,melyet először egy hatalmas parknak hitt. Eldöntötte,hogy kint kezdi. Nem tudta pontosan hányadika van,de abban egészen biztos volt,a tél még mindig tombol odakinn,nem ártana hát valami melegebb ruha után néznie a szekrényében. Ha már valaki telipakolta az ő méreteinek megfelelő,csodás ruhákkal. Harmadik emeleti szobája felé vette hát az irányt. Útközben senkivel sem találkozott,kivel érdemesnek tartotta volna szóbaelegyedni. A lépcsőfokokat kettesével szedte,szobája előtt megtorpant. Az ajtó előtt ezüst boríték hevert felbontatlanul,rajta cikornyás nevekkel az ő nevet állt. Lehajolt,felvette a földről. Feltépte a tetejét,apró,fekete papír hullott ki belőle,rajta ezüst kézírás állt.
Kicsi Angel,
Az ajtóban megtalálod a szobád kulcsát,mindig,mindig zárd be,ha elhagyod. Nem valószínű,hogy az itteniek közül bárki megsértené a magántulajdonodat,de biztos,ami biztos. Ezen kívül:Reggeli és vacsora mindig pontban fél nyolckor van,ezek közös étkezések,szinte mindenki ott van,kivéve azok,akik éppen küldetés közben járnak,vagy halaszthatatlan dolguk akadt. Ha napközben bármikor megéhezel,akkor tudod hol találod a konyhát,pontosan ott,ahol a legelső vacsorádat költötted. Amennyiben nem boldogulsz,kérj bátran segítséget,akárkitől. De te talpraesett,életrevaló lány vagy,bízom benned. A szobádba lépve tapasztalhatsz bizonyos eltéréseket,de ne ijedj meg,csupán Neela járt ott,az én parancsomra. Bármit találsz ott,az a tiéd. Az internetet hamarosan bekötik,kérlek légy türelemmel. A televízión kétszázötven csatornát tudsz fogni. Remélem megelégszel ennyivel egyenlőre,a többit majd még elintézzük.

u. i. :Hamarosan ismét sort fogok keríteni egy négyszemközti beszélgetésre,a témát szerintem sejted.

Üdvözlettel:Maximilian von R.

Az ajtóra pillantott,zárában valóban,elegáns,aprócska ékkővel díszített kulcs volt. Óvatosan elfordította,belépett. Az első,mi szemet szúrt neki,az ágyára pakolt ruhás kupac volt. Becsukta maga mögött ajtaját,s nem állta meg,hogy ne hajtogassa szét a ruhákat. Téli cuccok voltak,pulóverek,garbók,kardigánok. Mind az ő méretében,s kedvenc színeiben pompázott. Ezüst,fehér,néhány fekete kiegészítővel. Fogalma sem volt Maximilian honnét tudta a kedvenc színeit,de azt már végképp nem értette,hogy miből gondolta a fekete ezek közé tartozását. . Minden esetre igazán megörült a finom anyagoknak,a pamutnak és a kézzel kötött pulcsiknak. Ágya sarkában dobozokat fedezett fel,melyeket egymásra pakoltak ízlésesen. Felnyitotta a legelsőt,selyempapírba csomagolt csizma került ki belőle,stabil bőrbről készült,erős,lapos talppal. Gyönyörűnek találta. A többi dobozt már nem is nyitotta ki,szemei előtt kirajzolódott a tökéletes ruhaösszeállítás. A szekrényből még párosított hozzá egy hosszú,szövetkabátot. Gyorsan öltözött át,izgatottan szemlélte meg magát a tükörben. Igazán megnyerőnek tetszett saját látványa,amint a márkás,jó minőségű ruhákban mosolyog vissza magára. Egy pillanatra magával ragadta a varázs,ez az újdonság. . A birtoklás csodálatos érzése. Gyorsan elfordult,arca kipirult. Sietős léptekkel távozott a szobából.

**

Vállát a falnak vetette,egyik,izmos karjával eltartotta a függönyt arca előtt. Tenyerével körkörösen letörölte az ablak páráját,s már is megpillanthatta a lassan bámészkodó lány alakját. Önkéntelenül elmosolyodott. A kedves és tündöklő jelenség valósággal beragyogta,megcsillogtatta maga körül a térséget,a hó is önálló életre kelt talpa alatt. Még innen messziről is áradt belőle a romlatlanság,a tisztaság. . és furcsa mód ez olyannyira felkeltette érdeklődését,mit már nagyon rég nem izgatott semmi,mi körülötte zajlott. Mindene megvolt,mire halandó ember vágyhat. Pénze,kifogyhatatlan mennyiségben,a világ leghíresebb,legjobban őrzött bankjaiban letétbe helyezve,noha meg volt győződve róla,hogy nincs biztonságosabb hegy a föld kerekén,mint az ő rejtett zugai. . Hisz' száz meg száz ember lesi a parancsait,hogy egyetlen szavára ölhessenek. . És igen,annyi,annyi nőt kapott meg,amennyit csak akart. Akik itt,a kastélyban éltek,mind feltárták már előtte bájaikat,kegynek érezték,hogy az övéi lehetnek,hogy testüket adhatják át vágyainak. Ezen kívül bárhová ment,mindenütt akadtak kínálkozó lehetőségek,nem kis számmal. Hisz' magas volt és erős,pontosan olyan,mint amilyenre egy törékeny nőnek szüksége lehet. Kívánatos bőre simán és bársonyosan illeszkedett tökéletesen fekete,vállig érő hajához. Szemei félelmetesen csillogtak,s ha valaki belenézett,már nem menekülhetett többé. . És ő ennek tökéletes tudatában volt. Igazi egyéniség,egy jelenség,ki egyszerűen vezetői székbe született,s arra,hogy tiszteletnek örvendjen. Gondterhelten sóhajtott fel. Szüksége lett volna most valamire,mit ő maga sem tudott megfogalmazni,de lelkében olyan űr volt,melyet nem tölthetett ki ezer női test íze,s a legfinomabb borok fanyarsága sem kelhetett versenyre vele. Mindemellett rendkívül felkeltette érdeklődését a lány ellenállása. Nem fért a fejébe,pedig rendkívül jól ismerte az emberi természetet,még is képtelen volt megérteni,hogy ez a lány,ki olyan nagy rácsodálkozással néz erre a világra,olyan tapasztalatlan. . s még sem enged a bűn csábításának. Szerette volna már sajátjaival ízlelni azokat a gyöngédnek tetszelgő kis ajkakat,s testén érezni a törékeny kezek cirógatásait. Talán megerőszakolták,igen,ezt gondolta. . Biztosan azért ilyen tartózkodó és ellenálló. De majd ő megmutatja neki,milyen is a testi gyönyör,óh csak egyszer kaphassa végre karjai közé. Ez pedig egészen biztosan be fog következni,csak türelemmel kell lennie. Vagy elütnie valami mással a tengernyi időt. . Elővette mobilját,magában mondott egy számot,s az abc betűi közül kikereste,melyikre esik. .
-R. . Lássuk csak. . Legyen. . Rose. Nem,nem ő a múlthéten már megvolt,felejthető. . -Jegyezte meg magának,mintegy mellékesen. Már tudta. Lenyomta a zöld gombot,a nő a vonal túlsó végén szinte azonnal felvette. -Reya,ugye nincs épp' semmi dolgod?Nem baj,az ráér. Csípd ki magad és gyere a szobámba. Ja és édes,a kicsípés nem hat kiló sminket jelent,a husi szádra meg végképp' ne kenj semmit,nem akarom,hogy rúzsfoltos legyen a farkam.

**

Pihegve állt meg,térdére támaszkodott. Arca kellemesen kipirult a hidegtől,lábai elfáradtak már,a hosszú sétától. Az egész birtokot megpróbálta körbejárni,de úgy döntött az erdővel inkább nem próbálkozik meg,még a végén eltévedne. . Körülnézett. Sehol senki. Ilyenkor biztosan nem kell gondozni a kertet,hisz' a hótakaró gondoskodik a növények,virágok gondtalan álmáról,a fák levelei pedig már rég elhaltak a földön.
-Szia. -Csendült mögötte egy közepesen mély,férfihang. Ijedten fordult hátra.
-Szia. . -Motyogta megszeppenve,legszívesebben elszaladt volna messzire.
-Eddig még sosem láttalak itt. Új vagy?-Kérdezte kedélyesen mosolyogva,arca csupa kedvességet tükrözött,Angel még is tartott tőle kissé.
-Igen. . olyasmi. A nevem Angel Nightheaven. Megkérdezhetem a tiédet?
-Természetesen,Christian Brown vagyok. A kertész. -Közelebb lépett,kezet nyújtott a szőkeségnek,ki bátortalanul szorította meg az érdes tenyeret. -Nos,az én stílusom elég szemtelen,remélem nem veszed zokon,ha egyből rákérdezek,hogy miben utazol. -Kacsintott cinkosan,Angyalt mosolygásra késztette a fiú közvetlensége. Nem értette miért,de cseppet sem bántotta a burkolatlan kérdés.
-Semmiben.
-Akkor csak Ravenstein alkalmi partnere vagy?Az a fickó aztán tud élni. -Bólintott elismerően.
-Nem!Nem vagyok senkinek a partnere. . .
-Akkor meg mit keresel itt?
-Nem mehetek el. Maximilian megtiltotta. .
-Szóval rólad pletykálnak!-Élénkült fel még inkább,szemei megcsillantak a gyönge,téli napfényben.
-Pletykálnak rólam?-Döbbent meg,arcán furcsa érzelmi játék suhant át.
-Bizony ám!Te vagy a lány,aki megtagadta Ravenstein szavát!Történelmet írtál hallod-e. . -Nevetett.
-Nahát. . -Mosolyodott el szemérmesen. -Való igaz,eszem ágában sincs tolvajlásra adni a fejemet.
-Inkább végeznéd úgy mint én?-Tárta szét karjait,gúnyosan végigmérve magát. -Bár nekem lett volna lehetőségem. . .
-Igen!Ezerszer inkább végeznék becsületes munkát. . Tudod nekem nem volt otthonom,se pénzem.
-Szivi,egyikünknek sem volt. Különleges érzékei viszont nincsen mindnyájunknak. Gondold át. .

Némaságba burkolózva pásztázta a környezetét, mely most olyan nyugodtan és csendesen illegette magát, mintha hallgatásával beleegyezést kívánt volna sugallani.
-Bizony. -Ismételte magát Christian. -A helyedben kapnék az alkalmon.
-Még jó,hogy senki sincs a helyemben. Egyikőtök sem. .
-Teljesen mindegy. Maximilian előbb vagy utóbb,bár sejtéseim szerint inkább előbb. . De rá fog venni téged. Majd meglátod.
-Megnézném én azt. .
-Na azt látod én is. . -Nevetett fel jókedvűen.
-Perverz. . . -Morogta. Alig ismerte,de azonnal unszimpatikussá vált neki ez az ember.
-Jól van na. Nem azért mondtam,hogy megsértődj.
-Nem vagyok az a fajta. -Felelte. -Ám ha valaki igazán meg talál sérteni,nem bocsájtok meg neki könnyedén. S ha meg is bocsájtok,megjegyzem,egy életre.
-Furcsa vagy. -Mosolyodott el.
-Miért?
-Hol tanultál meg ilyen választékosan és szépen beszélni?
Angel elpirult. Valóban, a szavak csak úgy jöttek nyelvére,maguktól. Ismert ő egyéb kifejezéseket,beszélte az utca nyelvét,az otthontalan gyermekekét,és a bűnőzövé vált felnőttekét is. Ismerte a mai divat szlengjeit. . De még is,alapvetően olyasfajta szókinccsel rendelkezett,melyel az utca népe soha sem volt megáldva.
-Nem tanultam semmit sem. .
-Írni,olvasni és számolni tudok csupán,de azt is alapszinten.
-Te nagyon értelmes lánynak tűnsz. Miért nem vagy hajlandó megegyezni Ravensteinnel?Olyan tudást tudna neked adni,amit még a legjobb gimnáziumok sem!Jártál középiskolába. . ?
-Nem. -Vallotta be szégenykezve.
-Hallgass rám,Angel és beszélj újra Maximiliannal. Magadtól. Még ma.
-Inkább a halál. .
-Nos. . Majd meglátjuk,hogy akkor is ezt fogod-e gondolni,mikor a halál majd az ajtódon kopogtat. -Kacsintott,majd sarkon fordult,magára hagyva gondolataival Angyalt.

Pihegve dobta le magát puha ágyára. Arca egészen kivirult,testén kellemes fáradság lett urrá a sétától. Szájában különleges módon indult meg a nyálelválasztódás. . valami édeset kívánt volna. . illata szinte az orrában gőzölgött.
-Forrócsokoládé. . -Motyogta,szemeit lehunyva elképzelte,amint a forró italt végigmelengeti torkát. De hiszen ez már nem elérhetetlen vágyálom. . Izgatottan pattant fel. Csak a konyháig kell eljutnia. . Figyelmes lett valamire,mely eddig elkerülte tekintetét. Az asztalon könyvek hevertek,két rakáson. Érdeklődve vette kezébe a legfelsőt. Csupa klasszikus szépirodalom. . Igazán megörült nekik,elhatározta,hogy minden este elalvás előtt olvasni fog. Eddig úgy sem adódott rá sok lehetősége. A két kupac közötti résen egy bársonnyal bevont,fekete,ezüst masnival átkötött könyv feküdt. Kezébe vette,kellemes tapintású borítója olyan puha volt,akár az ő bőre. . Óvatosan kioldotta a masnit. Kinyitotta a könyvet,üres lapok ásítottak vissza rá. Apró levelet fedezett fel a fedél alá csúsztatva.
„Mert tudom,hogy mennyire szerettél írni. A tiéd. T. :Maximilian von R. . ”
Akaratlanul mosolyodott el. Honnan tud róla ennyi mindent. . ?S miért akar ennyire a kedvére tenni?Magához szorította a naplónak szánt könyvet. Arca elkomorult. Biztosan ez is csak a része annak a tervnek,hogy őt,Angelt bevonják a mocskos ügyeikbe. . Kopogtak.