-Gyere. . -Mondta határozatlanul.
-Szia. -Az ajtó résnyire nyílt csupán,de messziről is felismerte volna a hatalmas és kerekre tágult szemeket. .
-Szia. -Vonta fel szemöldökét,igencsak meglepődött a váratlan látogató érkezésén. -Minek köszönhetem. . ?Jaj ne,ugye nem Maximilian küldött már megint?Nem óhajtok beszélni vele. . -Fújtatott dühösen.
-Nem. . Nem ő küldött. -Felelte halkan.
-Igazán kíváncsivá tettél. . De gyere már be. .
Óvatosan,mintha tojásokon lépkedne,úgy helyezte egyik lábát a másik után a szoba szőnyegén. Körülnézett,mint aki még sosem járt itt.
-Már ne haragudj,hogy belédkötök,de nem azt mondtad,hogy utálod a fényt?Még nem sötétedik.
-De a te szobád gyönyörű.
-Nekem igazából csak az ezüst minták tetszenek. . A fal színe túl sötét. -Hordozta körbe tekintetét a tágas helyiségben.
-Maximilian mindenkinek ismeri az ízlését. A szobák is ennek megfelelően lettek kialakítva.
-Akkor velem alaposan melléfogott. . . -Vigyorgott kajánul,az önelégültség mint egy légballon,úgy dagadt lelkében.
-Nem hiszem. -Rázta fejét a lány. Angyalt bosszantotta ez a szilárd imádat,s hit,melyet Ravensteinbe vetett.
-Várj,kitalálom a te szobád milyen. . -Váltott témát,fantáziája felélénkült. -Csupa fekete,minden. Nincsen lámpa,gyertyával világítassz. .
-Majdnem. . -Mosolygott fáradtan. -Igazából nem szobában lakom,hanem a pincében.
-Hogyan. . ?-Sápadt el. -A pincében tart téged bezárva?
-Nem!Dehogy. . én választottam. Imádom azt a helyet. Van ott egy nagyon kényelmes,kipárnázott koporsó,abban alszom. Majd lejöhetsz megnézni,ha van kedved. .
-Persze. . De várj. . mi ez a hirtelen. . kedvesség. . ?
Neela lesütötte szemeit. Látszott,hogy nem találja a megfelelő szavakat. Végül nagy levegőt vett,s ajkát elhagyták az első,bizonytalan hangok.
-Te a multkor. . te. . rólam kérdezgettél. Az életemről. .
-Igen. -Bólintott. Kíváncsi volt,hová akar kilyukadni a lány.
-Miért tetted?Valóban azért,mert érdekelt. . ?
A szemkontaktus végig fennmaradt közöttük,de Angyal agya vadul zakatolt. A válasz tán egy szimpla nem lett volna. Ő csak meg akart tudni mindent,mit erről a kastélyról csak lehet. . De még is,még is helyeslőn bólogatott.
-Persze,hogy érdekelt. . -Mosolygott szelíden.
-Igazán?-Olyan szikra csillant fel a nagy szemekben,mely beragyogta annak sötétjét,bár másodperc erejéig gyönyörűvé változtatta a pillantást.
-Igazán.
-Nahát. . Nem sokan szoktak felőlem érdeklődni.
-Épp' forrócsokit indultam inni. Van kedved velem tartani?Úgy sem ismerem még annyira a járást.
-Örömmel.
Egymásra mosolyogtak.

**

-Mester. -Hajtott fejet illedelmesen,amint belépett.
-Szia,Neela. -Nézett rá futólag,majd ismét az ablakra emelte tekintetét. Olyan mereven bámult kifelé,mintha a lány még mindig ott sétálna,az ő kertjében. . Közben orrában még érződött Reya tüzes kis illata. . -Hallom délután előmerészkedtél a rejtekhelyedről. -Mosolygott szórakozottan.
-Igen.
-Angellel voltál. -Tette hozzá. -Hogy-hogy?
-Kedves lány. . furcsa. . képzeld,rólam kérdezgetett. . és annyira rendes. .
-Mit tanítottam neked az emberekről?-Suttogta,halk hangja kegyetlenül csattant Neelán.
-De ő. .
-Halljam.
-Az emberek számítóak. Ha kedvesnek,vagy segítőkésznek mutatkoznak,csak és kizárólag érdekből teszik. Senki sem kivétel.
-Helyes. -Még mindig nem nézett a lányra. Magában elmosolyodott. Még sem olyan tiszta hát az angyali Angel Nightheaven,mint amilyennek beállítja magát. Épp' annyira esendő,mint ő,vagy bárki más. -És mit mondott neked?Jól érzi itt magát?
-Nem is tudom,hogyan mondjam Mester,de nem zárt téged a szívébe. -Röstellkedve pirult el.
-Az nem baj. -Nevetett fel jóízűen. -Végre valami kihívás. . -Parázsló tekintettel meredt az éjszakába.

A február enyhülő idővel köszöntötte a kastély lakóit. Angyal a szalonban üldögélt,Neela társaságában. A hatalmas plazmatévé hosszú órákra lebilincselte őket a kanapéra. Mindenféle sorozatokat néztek, Angyal pedig érdeklődve figyelte a főzőműsorokat.
-Hm, most, hogy így locsolja a húsra, egészen megkívántam a vörösbort.-Nyalta meg szája szélét Neela.
-Nem néz ki rosszul..-Helyeselt a lány.
-Kibontsunk egyet?-Csillant meg szeme.
-Hogy mi..?
-Te talán nem szereted?
-Nem tudom, hogy szeretem-e. Nem vagyok tapasztalt az alkoholos italok terén..
-Akkor épp' itt az ideje, hogy tapasztalatot szerezz!-Vidoran ugrott fel a kényelmes kanapéról. A bár szekrényhez lépett..Minibárnak semmiképpen sem lehetett volna nevezni, színültig volt márkás és kevésbé minőségi italokkal, ízlésesen elrendezve. Neela kikapta a Szürkebarátot, a pulthoz libbent vele. Kinyitotta a bort, poharakat vett elő.
-Biztos, hogy ez jó ötlet..?
-Persze. Nincs is jobb, mint a kint tomboló hidegnek fityiszt mutatva borozgatni a meleg szobában.
Töltött. Az egyik poharat Angel felé nyújtotta, aki fejcsóválva, még is mosolyogva vette át. Óvatosan ajkaihoz emelte az üveg szélét.
-Jaj, ne finnyáskodj már!
Megdöntötte a poharat, aprót kortyolt az italból. Pár másodpercig hagyta, hogy a bor íze megülepedjen szájában, kitöltse ízlelőszerve minden részét, csak eztán szólalt meg.
-Finom.
-Mondtam..-Ivott bele sajátjába is Neela. Angel felbátorodva hörpintette fel a maradékot. De azzal nem számolt, hogy szervezete nincsen hozzászokva az alkoholhoz, s már ettől a kis mennyiségtől is becsíphet. Hiába, a borgőz fejébe szállt, kellemes mámort vonva agyára, szemei fátyolossá váltak, orcái egészen kipirultak. A szalon üvegajtaja kinyílott, két lány fogta meg a szárnyakat. Maximilian lépett be, cigarettára gyújtott. Angyal vonásai megkeményedtek.
-Neela, csak nem itatod le Angelt?-Mosolygott rájuk.
-Nem, dehogy is, Mester. Csupán megismertetem vele az alkoholfogyasztás szolid örömeit..
-Hát, ahogy elnézem ez már nem is olyan szolid.-Szemeit Angyaléiba mélyesztette úgy, hogy a lány ne tudjon menekülni. Arca még vörösebb árnyalatot öltött. -Charlotte, elmehettek, köszönöm.-Intett az ajtóban álldogáló lányoknak, akik fejbiccentést követően hagyták el a szalont.
-Jut eszembe..-Szólt Neela. -Henriett hétfőtől már lesz?
-Igen, értesüléseim szerint az óráitok a szokott időben lesznek megtartva.
-Köszönöm.-Bólintott mosolyogva a lány.
-Mit tanulsz?-Kérdezte érdeklődve Angyal a lányt, bár szerette volna befogni a száját, de a bor némileg oldotta gátlásait.
-Azt, amit a másodikos gimnazisták.-Vont vállat.
-Amit te is tanulhatnál.-Nézett rá továbbra is töretlenül Max.-Ha nem ellenkeznél velem folyton.
-Én egy szóval sem mondtam, hogy nem szeretném elsajátítani az alapvető műveltséget!-Háborodott fel, Neela ijedten hőkölt hátra..Az ő jelenlétében még senki sem mert így beszélni mesterével.
-Azt nem is..-Sziszegte.
-Megmondtam már ezerszer és megmondom most is, belőlem nem fogsz bűnözőt csinálni!
-Majd meglátjuk.-Vigyorgott.
-Nem. Te fogod meglátni.
-És ha nem?
-Az nem fordulhat elő.
A levegő valósággal szikrákat hányt közöttük, két hatalmas akaraterő hullámai csaptak össze, a sziklák csaknem leomlottak hatalmas ostromuk alatt..
-Megtiltom, hogy beszélj Neelával.-Mondta halkan, lassan, hogy kiélvezhesse szavai hatását. Neela szemei kerekre tágultak az indulattól, de azonnal lesütötte őket, amint Maximilian szigorú tekintete az övével találkozott. Ellenben Angel hangot adott nemtetszésének.
-Még is mire fel?! Ezzel Neelának teszel rosszat.
-Neked nem?-Mosolygott, elhatározta, hogy csak azért is előcsalogatja a lányból.
-De neki sokkal inkább ártasz vele, mint nekem..Nem tűnik fel? Végre kimozdult abból a pincéből, most beszél, mosolyog...Neked ennyire nem számít mi lesz vele?!
-És ha nem számít?
-Neela, menj most ki.-Parancsolt rá a lányra, aki már ott sem volt.
-Mire jó ez?-Fortyant fel Angel, felállt, rettentő haragra gerjedt a férfival szemben.
-Nézd, ha rákényszerülök, akkor nem fogok válogatni az eszközökben..
-Szívtelen dög...-Préselte ki összeszorított fogai között. Dühös reakciót, szitkokat várt cserébe, de ledöbbentette, amit válaszként kapott. A férfi arcvonásai egészen ellágyultak, szemeiben sajnálat csillant meg, a gonoszság és ridegség vasfüggönye mögött.
-Muszáj annak lennem..-Mondta sajnálkozva.-De hidd el, veled a legkevésbé sem szeretnék az lenni..-Finoman végigsimított arcán, Angyal egész kis teste beleremegett abba az egy érintésbe. Próbált ráparancsolni testére, s nem értette, hogy az miért nem engedelmeskedik neki. Riadtan hátrált, őzike szemeit Maximilianra függesztette. A férfi arcán gyengéd mosoly jelent meg, a markában tartotta, most már nem menekülhetett. S ő még is, még is tartva magát, erőtlenül próbálkozott tovább..
-Hagyj engem békén..-Lökte el magától, amennyire erejéből tellett.
-Miért?-Kérdezte kajánul, egy könnyed mozdulattal rántotta magához a hátráló lányt.
-Mert én nem vagyok a ribancaid közül való!
-De lehetnél..-Lehelte nyakára, olyan erősen szorította karjait, hogy képtelen volt szabadulni.-Ha nem lennél ilyen kis buta. De majd megjön az eszed..
-Hiszed..-Sziszegte.
-Fogalmad sincs, milyen hatással vagy rám. Azóta tudom, hogy meg akarlak kapni, mióta legelső alkalommal utasítottál el. Gyönyörű vagy..
Angyalt elfogta a rettegés a szavak hallatán. Ijedten tépte ki magát a kissé meggyengült szorításból. Színtiszta félelem tükröződött szemeiben, nem volt már helye ott dühnek és lázongásnak. Egyszerűen csak megrémült. Soha nem tapasztalta még magán egy férfi perzselő vágyát és ez most nagyon ijesztő volt számára. Maximilian csodálkozva nézte az ártatlan, rettegő arcot. Valami furcsa érzés kerítette hatalmába őt, amit nem tudott szavakba önteni..De hirtelen úgy érezte, vigyáznia kell a lányra, még annál is érzékenyebb, mint ahogyan azt először feltételezte róla.
-Ne merj többé hozzám érni..-Suttogta gyűlölködve, szaporán kapkodva a levegőt.
-Mert ha igen mi lesz?
-Miért nem engedsz el engem?-Könnyek gyűltek a fájdalomtól túlcsorduló szemekben, lassan folytak végig a szomorú arcon.-Miért? Miért jó ez neked..?Itt tartasz bezárva, nem mehetek ki, hogy lássam azt az embert, akit szeretek..-Itt Sybillre gondolt, még inkább összeszorult a szíve.-Komolyan élvezed..?Sokkal többe kerülök így neked, mintha egyszerűen hagynál elmenni. Felesleges engem ideláncolnod, ehhez az átkozott helyhez..Nem fogok meghajlani az akaratod előtt. Gyűlöllek.
Gyűlöllek..ez a szó, még életében nem hagyta el ajkát, s Maximilian fülét még életében nem érte nő szájából ily kijelentés..Valami megváltozott kettejük között, abban a másodpercben. Angyal lehajtotta fejét, már nem is próbálta meggátolni könnyeit, csak zokogott, a padlót bámulva.
-Jó.-Mondta csendesen.-Gondolkodnom kell...Holnap te is menj Neelával, mondd Henriettnek, hogy én küldtelek. Majd neked is összeállít egy órarendet..
-Hogyan?
-Tanulni akartál, nem?-Kérdezte, finoman elmosolyodott. Angyal nem válaszolt, de ő nem is várt feleletet. Továbbra is mosolyogva fordult meg, hogy elhagyja a szalont. A megmerevedett Eugeniába ütközött. Pár másodpercig némán meredt a lányra, gondolkodott, hogy ráparancsoljon-e, tartsa a száját. Aztán vállat vont és elhagyta a helyiséget. Eugenia lassan, bizonytalanul mozdult meg. Odasétált a síró Angelhöz, állánál fogva finoman megemelte fejét.
-Mi a fene volt ez..?-Kérdezte értetlenül, választ remélve.

-Magad is láthattad..-Fordította el fejét fájdalmasan.
-Nem értem...-Nézett rá zavartan.
-Ugyan, mit nem lehet ezen érteni? Nem volt elég egyértelmű..?-Fakadt ki keserűen, csaknem megint könnyekre fakadt.
-De te..azt mondtad neki, hogy...-Suttogóra fogta hangját, mintha Istenkáromlást készülne kimondani. -Gyűlöllek..-Elborzadva meredt Angelre.
-Így van.-Morogta az.
-Hogyan merted?-Indulatosan állt ismét az ablakon kifelé bámuló lány elé.
-Mindig kimondom amit érzek.-Nézett szemeibe szilárdan.
-Hogyan mondhattál ilyet neki?-Sziszegte, kezei ökölbe szorultak, arca lassan torz képet öltött a rá kiülő haragtól.
-Úgy! Ahogyan ő tarthat itt engem, miközben én menni akarok! Úgy, ahogyan ő tette rám a mocskos kezét, miközben undorodom tőle! Úgy, ahogyan..
Hatalmas pofon csattant fehér arcán, piros kézlenyomatot hagyva bőrén. Könnyek szöktek a szemébe, a vörös felületre szorította kezét.
-Elég. Hallgass el.
-Ezt meg miért csináltad?-Reszketeg hangja elhalt Eugenia fenyegető sziszegése mellett. A lány szemeiben eszeveszett tűz táncolt, Angyal érezte, hogy bármire képes volna..Bármire.
-Idehallgass. -Szorította meg karját, minden egyes szavának nyomatékot adva rántott rajta egyet.-Ne merd még egyszer megsérteni Maximilian nevét! Se az én jelenlétemben, se máséban, sőt magad elé se suttogd az átkaidat, mert nagyon megbánod...Hálatlan kis szuka vagy, semmi több!
Angelt szíven ütötték a kemény, gonoszan csengő szavak. Hol van az az Eugenia, akit ő megismert? Aki annyit segített neki, aki gyönyörűnek nevezte és kedvesen mosolygott rá a szép szemeivel..? Egy hárpiává változott, amint imádott főnökét szidalmak érték. Angyal torka elszorult. Nem fért a fejébe, hogyan képes ez a sok ember alávetni magát az ő akaratának, és hogyan képesek foggal körömmel védeni ezt az embert. Még inkább eltökélt szándékévá vált, hogy ellenálljon neki. Most már nincs visszaút, lesz, ami lesz, de ő nem fog fejet hajtani. Újult erővel tépte ki magát Eugenia szorításából.
-Felőlem annak adod el a lelkedet, akinek csak akarod. Szolgáld csak térden csúszva a söpredékek legalját, de én nem leszek senki gondolatainak megvalósítója!-Legszívesebben lábai elé köpött volna.
-Csak azért nem töröm el az ujjaidat egyenként, mert Max kis kegyence vagy...De majd ő is belátja, hogy nem érdemled meg a védelmét..
Még egy utolsó fújt dühösen, aztán elviharzott. Az ajtó üvege vészesen megremegett, akkora erővel vágta be maga után. Angyal megmerevedve nézte a szemközti falat. Maximilian kegyeltje? A férfi megtiltotta volna a többieknek, hogy bántsák őt..? Azok után..? Abszurd. Nem, ez képtelenség. Eugenia nyilván félrebeszélt..

**

Leoldotta derekáról a törülközőt, óvatosan lépett bele a forró medencébe. Felszálló, levendulaillatú gőz szállt orrába, egészen elbódítva őt. Élvezettel merült nyakig a kellemes vízben, perzselte izmos testét. Haja végei belelógtak kissé, lágyan úszkáltak a felszínen. Fejét hátravetette, karjait a medence szélén pihentette. Finom női kezeket érzett vállaira kúszni, jólesőn sóhajtott. Olyan puhák, olyan simogatóak..Lehetséges volna..?
-Mester.-Suttogta fülébe köszönésképpen a fekete démon. Csalódottan nyitotta fel szemeit, hátra sem fordult.
-Sian. Minden rendben ment?-Érdeklődött, ám valójában cseppet sem érdekelte. Úgy is sikerrel járt, Sian olyan, akár egy gép. Nem hibázik. És ha még is..? Már az sem izgatta. Nem is volt igazán szüksége arra a pénzre.
-A herceg halott.-Nyalta meg szája szélét, vágyta már Maximilian csókját.
-Nahát. Meglepő.-Mondta gúnyosan, a nő bókként értelmezte.
-Te mindig zavarba hozol..-Hazudta, kis pírt csalva csalfa orcájára.
-És? Tudni fogja bárki is, hogy az én kezemben futnak össze a szálak? -Tette fel a kérdést, mintegy feleslegesen.
-Senki. - A nő belecsusszant a vízbe, hatalmas katana kardját a homok színű csempén hagyta.
-Még ide is fegyverrel mászkálsz?-Vonta össze szemöldökét rosszallón.-Mi értelme..?
-Csak nem megijedtél, Mester?-Vigyorodott el kajánul.
-Tiszteletlen ribanc. Ezért meg kell, hogy büntesselek.-Arcával tökéletesen játszott, a másodperc tört része alatt váltott át közönyből kéjes, felsőbbrendű játékba. Magához vonta a lány vékony tesét.
-És, hogyan fogsz megbüntetni? -Vetette hátra fejét kéjsóváran, lábait széttárta előtte.
-Először is, jegyezd meg jól: Nekem nincsen okom megijedni. Senkitől és semmitől. Főleg tőled nem. Egyetlen szavamba kerül és te elmerülsz a betonban. Érted?-Durván hajába markolt, valósággal sziszegte a szavakat. Valójában lelkében már rég' megrendült az, mi megrendülhetett. Bízni hosszú idő óta nem bízott meg senkiben, de önmagába vetett hitében soha sem kételkedett. Most azonban úgy hitte, még a testvér is ellenség, ez a nő pedig bármikor hátba támadhatja.
-Megértettem.-Suttogta, összeszorított szemhéjakkal. Maximilian két ujja már benne volt, kéjes örömet okozva neki ezzel.
-És most..halljam a részleteket..-Még mélyebben ujjazta a nőt, kedvtelve nézett végig meg-megremegő testén.
-A..az orvost nem sikerült lefizetni..-Lihegte. -Ezét megzsaroltam. Ebben profi vagyok, hisz' ismersz..Jesszusom..-Apró sikoly hagyta el ajkát, mire Maximilian másik kezével durván megmarkolta a combját.
-Tovább.-Suttogta parancsolóan.
-A lényeg, hogy nyilvánosságra hozták, Reimar a hivatalos utód. A doki vallott, mi szerint egyezik a DNS. Úgyhogy, ha az öreg meghal, akkor őt láthatjuk viszont a trónon.-Mosolygott.
-Jó. Nagyszerű. -Enyhített a szorításon, elismerően bólogatott.-Viszont emberek kellenek, akik éjjel-nappal figyelik Reimart.
-Nem bízol benne?
-Én senkiben sem bízom.
-Oké. Vedd úgy, hogy el van intézve.
-Minden befolyó, és kifolyó pénzről könyvelést kérek. És az első három hónapban, mindenből tíz százalék a tiéd.
-Köszönöm..el sem tudom mondani mennyire..
De már nem tudta befejezni, Max nyelve erőszakosan vette át a hatalmat az övé felett, ujjai helyét pedig kőkemény férfiassága vette át. A férfi kikapcsolta agyát, félretette most az állítólagosan nem létező érzéseit. Csak is az ösztönökre koncentrált, az állatias vágyakra, melyek érzelmek nélkül olyan üresek voltak, mint ő maga...

**

Eljött a rettegett és egyben izgatottan várt hétfő reggel. Neela vidáman kopogott be Angyal ajtaján.
-Na hát, szia..
-Szia.-Mosolygott.-Hú, nem is emlékszem mikor volt utoljára ilyen jó kedvem, ha tanulnom kellett. De veled olyan más lesz az egész!-Lelkendezett.
-Lehet..-Nézett oldalra, igyekezett visszatartani az ismét feltörő könnyeknek. Maximiliannal történt szóváltása óta folyton csak sírt.
-Pirosak a szemeid, orrhangod van, és úgy csillog a szivárványhártyád , mintha orgazmusod lett volna. Sírtál. -Állapította meg. - Méghozzá nem is akárki miatt..-Mosolygott hozzá szelíden.
-Én nem...
-Dehogynem. Mindenki erről beszél. Igazából rengeteg ember ellenszenvét kiváltottad ezzel..-Nézett rá kifejezéstelen arccal. -És bevallom én is gyűlölnélek..Akárhogyan is, de az életedet köszönheted neki!
-Tudom!-Kiabálta, nem is emlékezett rá mikor kiabált így utoljára.-Tudom! És azt hiszed nekem nem fáj? Úgy érzem kettészakad a lelkem tőle, úgy érzem ha bűntudatom van önmagam árulom el..De ha nincsen, akkor hátat fordítok egy olyan embernek, aki jó volt hozzám, és ezzel megint csak feladom önmagam..
-Igazán egyszerű a megoldás.-Mosolygott továbbra is.-Kérj tőle bocsánatot.

Meglepetten tapasztalta, mekkora a nyüzsgés. Akár csak a városában, mikor mindenki munkába indult, belépve a mókuskerék monoton rendszerébe.
-A hétköznapnak köszönhető ez a sürgés-forgás?-Szólt a mellette lépkedő Neelának.
-Á, dehogy is..-Legyintett.-Most pihenő időszak van.
-Hétfőn?-Igyekezett lépést tartani és nem megállni a mögötte összesúgó párost látva. Nem az első és nem is az utolsó alkalom volt ez..
-Itt nem úgy mennek a dolgok, mint ott, ahonnét jöttél. Bármilyen is legyen az a hely. De majd hozzászoksz..-Kacsintott.- Szia, Percy..-Biccentett a mellette elhaladónak. A fiú, mintha megfagyott volna. Angel szintén megtorpant. Neela egy ideig észre sem vette magát, de végül hátrapillantott.
-Mi van..?
-Te vagy az a...?-Suttogta Percy hitetlenkedve.
-Igen, ő az..-Csattant fel türelmetlenül a fekete lány, karon ragadta Angyalt és már húzta is maga után.-Elkésünk Percy, bocs. Majd máskor kicsodálkozod magad.
Némán folytatták útjukat. Angyal lehajtotta fejét, borzasztóan kellemetlenül érintette a rossz hírnév bűze, mely róla terjengett a kastély minden területén.
-Szóval.-Folytatta, megtörve a csendet.-Most véghez vittek egy nagyobb szabású akciót. Nem tudom hallottál-e róla, de az egyik..hú már nem is tudom melyik ország..-Vakarta fejét.-Szóval egy herceget távolítottak el az útból, a trónjába pedig a Mester egyik emberét ültették.
-E-e-eltávolították?-Kapta szája elé kis kezét.-Ezt úgy érted, hogy..
-Úgy. Eltették láb alól.
-És ezt csak így mondod?!-Vágta be maga mögött a következő, nagyobb ajtót dühösen.-Az egy ember élet volt! Akit szerettek, családja várta haza, talán gyermekei..Hogyan..
-Megérkeztünk.-Fékezett le. A földszinten voltak, az egyik mellékesen elágazó folyosón. Angel meg nem tudta volna mondani, hányadik ilyenen verekedték már át magukat. Egyáltalán..hogyan lehet egy épület ekkora és ilyen labirintusos? A lány bekopogott.
-Szabad.
Beléptek. A nő egész lényéből áradt a szigor és a fegyelem, bár háttal állt nekik, Angyal le merte volna fogadni, hogy homlokát is keményen összeráncolja. A kivetítőt tanulmányozta, melyen különféle híres költők képei jelentek meg.
-Jó napot, Henriett.-Üdvözölte Neela. -Ő itt Angel Nightheaven.
-Igazán?-Fordult hátra, a lány kissé megszeppenten húzta összébb magát.-Na, mi ez a testtartás? Nem kell félni tőlem, nem vagyok egy galamblelkű teremtés, de hát nem is tudnám megtanítani maguknak mind azt, amire szükségük van. Mondja, Angel, érdeklik a művészetek?
-Mindennél jobban...-Válaszolta halkan, csillogó szemekkel az, s bár még nem is tudott róla, de egyből belopta magát Henriett acélszívébe.
-Nagyszerű.-Mosolyodott el.-Akkor ma ezzel fogunk foglalkozni. Kérem, foglaljanak helyet.
Szó nélkül ültek le, Angel már alig várta, hogy mindent megtudjon, amit csak meg lehet tudni egy földi halandónak..sőt, még annál is többet. Be akarta bizonyítani, hogy nem véletlenül van itt, ő is ér annyit, mint a többiek.

Késő délután hagyhatták el végleg a kis szobát, hol az okítás folyt. Neela fáradtan fújta ki a levegőt.
-Na végre..azt hittem már sosem fejezi be!
-Reméltem, hogy sosem fejezi be..-Mondta csillogó szemekkel.-Istenem, ha tudtam volna..ha eddig..Ó, minden másképp' lehetett volna.
-Szerencsés vagy.-Morogta.- Irtó jó a memóriád. A felét sem jegyeztem meg, annak amit mondott. Te meg már az egyik verset oda-vissza fújod.
-Hihetetlen..-Pördült körbe tengelye körül. Teljesen feltöltődött, majd' kicsattant az energiától. Neela zavarodottan nézett rá, eddig még senkivel sem találkozott, kit ennyire elvarázsolt volna a tanulás öröme..
-És most?-Kérdezte bujkáló mosollyal.
-Mi most? Megyek olvasni.
-Nem, előtte még van egy kis dolgod.
-Mire gondolsz?
-Maximilian?
-Hogy mi?-Kapta fel a vizet egyből.-Nem gondolod, hogy ezek után én még bocsánatot kérek tőle..?

Kezdett kétségbeesni. Sem a szobájában nem lelte Maximiliant, sem az ebédlőben. Ráadásul a magányos séta a rosszindulatú megjegyzések, szitkok élő céltáblájává tette őt. Míg Neela oldalán lépkedett, legalább halkan tették meg ezt, most azonban nyíltan és hangosan mondták ki véleményüket, a nők közül sokan szándékosan löktek belé vállal. Tűrt. Bár egyre nehezebben, de tűrt. Mélyet sóhajtva ült le a lépcsőre. Próbálta számba venni, hogy hol nem nézte még meg..Kezeibe temette arcát. Legalább tucat helyen. Összeszorította szemhéjait. Hová menne ő ebben a percben, ha Maximilian helyében lenne..? Végiggondolta..A férfi sokat tartózkodik a szobájában, végül is bármit és bárkit odarendelhet. Nőket, ételt, bármit. Egy valamit nem..Angel szeme felpattant. A friss levegőt, a lágy szellőket, a nap halovány, téli sugarait és a madárcsicsergést, melyeket ő is annyira szeretett..De vajon a sötét szív, s gonosz lélek is így vágyja a természet egyszerű csodáit, mint ő..? Csak egy módon deríthette ki.
Lábai megreszkettek, mikor csizmája talpa alatt ropogott a hó. Minden lépéssel maga mögött hagyott egy kis lábnyomot a már nem is olyan frissen leesett, de még tartósan fagyott hóban. Ösztöneire hagyatkozott csupán, melyek még kitaposatlan ösvényekre kalauzoltál a hatalmas birtokon. Padokat hagyott el maga mellett és elfagyott kővázákat. Lábai elé pillantott, az övénél nagyobb lábnyomok sötétlettek a hóban. Mindegyikbe megpróbált belelépni, de túl nagy távolságra voltak, így nem volt kényelmes számára a séta. Néhány méterre volt már csupán a lugasoktól, melyek magasan nyúltak az égbe, rájuk csinos, vöröses tetőt eszkábáltak. Alatta padok, asztalok álltak magányosan ,s nem, az egyik mégsem..Megtorpant. A fekete alak ott ült, pontosan a harmadik asztalnál, ajkai közül sűrűn gomolygó füst szállott fölé. Kényelmesen könyökölt, szép szemei kifejezéstelenül meredtek a távolba. Angyal lassan indult el felé. Maximilian olyannyira elmerült gondolataiban, hogy meg sem hallotta a közeledő lány léptein. Rávetülő árnyékára kapta csak fel fejét.
-Angyal..-Szólította meg szelíden, olyan puhán ejtette ki nevét, mintha ezzel is meg akarná simogatni finom bőrét.
-Én..
-Ülj le, kérlek.-Mutatott a vele szemben lévő helyre, a lány eleget tett kérésének.-Miért vagy itt?-Engedte ki ismét a füstöt tüdejéből, fürkészőn meredt az előtte ülőre. Megfeszítette arcizmait, komoly önuralmába került, hogy ne mosolyogjon rá..
-Megmentetted az életemet.-Mondta csendesen, hirtelen felpillantott, egyenesen bele azokba a szemekbe..Megrémítette amit látott, mert ott bizony nem a végtelen kegyetlenség tekintett vissza rá. Nem..valami, mely számára ismeretlen volt.-És akárhogyan is, de ezért hálával tartozom. És bár nem teszem meg, amire rá akarsz venni, de helyette felajánlhatok neked bármi mást..Ugyan nem sokat tudnék nyújtani, hiszen pénzem nincs, bár neked szükséged sincsen arra. Így, ha fel tudsz nekem ajánlani bármit, ami tisztességes fizetség a tettedért cserébe, hát rendelkezz velem. Bármilyen tisztességes munkát elvégzek, főzök, mosok, gondozom a kertet..
-Kicsi Angyal..-Ragadta meg váratlanul asztalon pihentetett fehér kezeit. A lány beleremegett. Maximilian kezei jéghidegek voltak, még is megperzselték érzékeny bőrét. Apró áramütéseket érzett tenyerén, amint a férfi ujjai gyengéden simogatni kezdték. És mosolygott..mosolygott rá, mintha szívből tette volna. De nem, Angel megrázta fejét, elkapta kezeit. Hiszen ő nem tud érezni..Ő gonosz és a gonoszság, s szeretet nem férhet össze egy szívben. Képtelenség. De ő csak folytatta...-Soha nem fognálak munkára téged, érted? Soha. Annyit szenvedtél már életed során, annyit mostad mások mocskát a földről és annyiszor kellett volna másként alakulnia a sorsodnak. Az élet igazságtalan. Mindenkivel. Veled is és velem is az volt. Mi ugyanolyanok vagyunk, majd rádöbbensz..-Mosolya keservbe fulladt, arcán átsuhant a bánat apró árnyalata.