-Nem vagyok olyan mint te.-Suttogta elborzadva.-Soha..soha nem lennék képes...
-Azt te csak hiszed.-Nevetett fel, üresen csengő kacaja jeges rémülettel töltötte el a lány szívét.
-Ugyan, mit tudsz te rólam?-Állt fel.Csak hiszed, hogy mindenható vagy..De semmit sem érsz!
-Ó, ha tudnád, milyen kívánatos vagy ilyenkor. Csak úgy árad belőled a tűz. De el kell keserítselek, szélmalomharcot vívsz, kicsi Angyal. Az enyém leszel.-Mosolygott rá magabiztosan.

Úgy mosolygott rá, mintha már előre megírták volna a sorsukat. Szinte kezei között érezte a felforrósodott, puha testet, hallotta, amint a néma sóhaj elhagyja az angyalajkakat és látta maga előtt a vágytól kéken izzó szemeket. Igen, kétségtelenül megkívánta a lányt, s bár az szemérmesen húzódott el tőle, sőt mi több, felháborodását, undorát sziszegte felé, még is biztos volt a dolgában. Biztosabb mint abban, hogy eljön a holnap..Mert abban soha sem lehetett teljesen biztos. Ki garantálhatta volna ezt számára addig, míg ilyen önmagukat embernek nevező ösztönlények éltek körülötte? Felocsúdott, Angel szemei olyan kutakodással állapodtak meg az ő arcán, hogy az ismét mosolygásra késztette.
-Nahát..-Eresztett meg egy gúnyos vigyort.-Te még nem vonultál el sértődötten a szobádba?
-Mint látod, itt vagyok..-Húzta el száját, de látszólag továbbra is képtelen volt feldolgozni a hirtelen támadt örvényt, azokban a kifejezéstelen szemekben.
-És ezt minek köszönhetem? Na nem mintha nem élvezném a társaságodat..-Újabb cigarettát helyezett szájába.
-Csak elbambultam. A fáradság teszi.-Magyarázta.
-Felesleges nekem hazudoznod, átlátok rajtad, akár a szitán.-Fújta ki a füstöt, a szürkeség egy pillanatra elfedte arcát, de mire vonásai újra láthatóvá váltak, ismét teljesen átrendeződtek..-Érdekellek téged, mindennél kíváncsibbá tett téged az, hogy min gondolkodtam el annyira az előbb.
-Lehetséges, hogy így van.-Mondta végül.-Van ennek bármi jelentősége?
-Ami azt illeti, van.-Bólintott.-Sétálunk?
Várt. Nem volt parancsoló, vagy követelő a modor, amelyben feltette az egyszerű kérdést. Állt csak ott, várva a lány reakciójára. Nem akarta őt befolyásolni, most az egyszer hagyni akarta, hogy szabad akaratából tartson vele, ha úgy kívánja a kedve. Márpedig nagyon remélte, hogy szeretné. Szeretett volna az ő érdeklődésének központjában állni, s amint ezt sejtette, így is volt..
-Igen..-Egyezett bele.-Kérhetek valamit?
-Az attól függ..-Mosolygott hamisan, de azért egy apró pillantással jelezte igenlő válaszát.
-Eloltanád a cigarettát? Gyűlölöm a füstjét, a szagát..
-Persze.
Kissé meglepődött. Nem túlzottan, hiszen nem érhették őt túlontúl nagy meglepetések az emberekkel kapcsolatban, de nő még nem kérte tőle, hogy a jelenlétében hagyjon fel szokásai bármelyikével is. Nem, a nők rajongtak érte, kívánták őt, akarták, hogy csak az övék legyen..Most még is, a kérésnek, mint parancsnak tett eleget, könnyed mozdulattal nyomta el a hamutálban a csikket. Karját nyújtotta a lány felé, aki félve karolt belé, majd hagyta, hagy vezesse őt. Sokáig csak hallgattak, várta Angyal első szavait, kérdéseit..bármire válaszolt volna neki. Egészen különleges érzés kerítette hatalmába ettől a furcsa kisugárzástól, mely egyszerűen sütött a lányból. Nehezen vallotta be magának, de ő is hatása alá került. Nagyot sóhajtott.
-Te olyan kegyetlennek tartasz engem..-Tekintetét az előttük elterülő hótengerre ragasztotta, nem akart most a szemeibe nézni.
-Talán nem alaptalanul..-Felelte csendesen.-Talán nem vagy az?-Nézett fel rá kérdőn, és ő nem bírta ki, viszonozta azt a pillantást..Ott, ahol összekapcsolódott a két tekintet, különleges kötelék alakult ki, és már képtelenek voltak megszakítani a szemkontaktust. Sétáltak, lassan tovább, a fekete kabát Angel lábát súrolta, amint egyre közelebb és szorosabban értek egymáshoz.
-Nem.-Olyan halkan mondta ki, hogy szavait csak ő maga hallhatta, de a lány egy pillanatra sem vette le róla szép szemeit, vonzó ajkairól olvasta hát le az egyszerű szócskát.
-Akkor ki vagy te..?
-Nem tudok neked választ adni erre a kérdésre.
-Talán te magad sem tudod..
-Dehogynem..-Fordította el fejét, bár hatalmas erőfeszítésébe került. Keserű mosoly szaladt át arcán.-De neked nem kellene ellenségként tekintened rám..
-Hát miként tekintsek rád..?-Kérdezte, s várta, hogy újra birtokolják lelkét azok az igéző szemek. -Maximilian? Rám néznél, miközben hozzád beszélek?-Szólt rá finoman.
Összeszorította szemeit. Hát hogyan lenne képes ellenállni a kérésnek? Ismét magára erőszakolta a semmitmondás mestermunkáját, melyet a hosszú évek során faragott saját mintájára.
-Szövetségesként. Kölcsönösen segítünk egymáson. Ennyi.-Nézett rá végül, közben ujjai a lány karjára kulcsolódtak.-És tekinthetsz még rám úgy is, mint szeretődre. Mert mint mondtam, ez hozzá tartozik a munkaköri leírásodhoz..-Torz mosolyba torkollott a kezdeti finomkodás, Angyal rémülten próbálta lefejteni karjáról a görcsösen szorító ujjakat.
-Azt hittem, most tudunk normálisan társalogni..-Rázta fejét rémülten.
-Ja persze, le akartál venni a lábamról, hogy aztán kihasználhasd a pillanatnyi fölényedet..-Sziszegte, nyoma sem volt már a negyed órával ezelőtti Maximiliannak, aki szinte magába szippantotta őt, testestül-lelkestül.
-Nem, szó nincs róla. Neked üldözési mániád van...-Szorította össze fogait.-De nem érdekel..csak hagyj már békén..
-Én nem tudom ki hagyott benned ilyen kellemetlen emlékeket a testiséggel kapcsolatban..-Vonta magához.-De engedd meg, hogy kiirtsam belőled, hidd el, élvezni fogod...-A jéghideg most érződött igazán körülöttük, mikor a férfi forró lehelete a lány érzékeny nyakára csapódott. Ezernyi szőrszál vágta vigyázzba magát gerincén, lábai megremegtek. Erősen szorította össze ajkait, nehogy..csak nehogy felsóhajtson...-Na jól van, menj..Bújj el a szobádban, máshová úgy sem tudsz előlem menekülni.-Taszított rajta aprót, a leheletnyi szellő gyöngédségével.
-Miért?-Nézett rá reszketeg szemekkel, hihetetlen csillogása azt a látszatot keltette a külső szemlélődő számára, mintha sírt volna..De ők ketten tudták, hogy csupán egy új érzéket fedezett most fel magában, melyet még nem engedett egészen kibontakozni..De míg a lány azt hitte elnyomhatja, Maximilian már tudta, hogy nincs már sok hátra..Nem kell sokat várnia és a karjai közt lesz, az ő ágyában, alatta fog mélyeket sóhajtani a vágytól.

**

Sötétedett, és ő fölfelé indult. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, alig várta, hogy bedőlhessen kényelmes ágyába..Fejecskéjében közben furábbnál furább gondolatok kezdték kergetni egymást..Vajon miből gondolhatja azt Maximilian, hogy vele bárki is erőszakosan bánt azelőtt..? Önkéntelenül érintette meg ölét a nadrágon keresztül..Érintetlen, hófehér ártatlan volt még, szűzebb, mint a frissen lehullott hópihék. Hirtelen hatalmas rántást érzett a derekán, elvesztette egyensúlyát, de valami még is megtartotta őt. Vagy inkább valaki..Durván nyomták a falhoz, feje hátrahanyatlott, beütötte a kemény kőbe. Négy női, de ezt meghazudtoló erejű kéz szorította őt erősen.
-Mi a..?
-Kuss, ribanc.-Sziszegte arcába a harmadik, aki szemben állt vele. Pupillái kerekre tágultak, amint a felismerés felütötte fejét..Olyan ismerős volt a gonoszságtól ittas szempár..
-Sian..-Suttogta, mire a nő arca groteszk vigyorba torzult.
-Az, látom gyorsan tanulsz.-Nézett le rá, mint ha a cipője talpán észlelt volna apró piszkot, s most puszta szavakkal próbálná rávenni, takarodjon onnét.-Kár, hogy nem mindent sikerült ilyen gyorsan elsajátítanod!-Ragadta meg kabátját nyakánál, az anyag kellemetlenül vágott bőrébe.
-Mit csinálsz?-Kiáltotta rémülten.-Hagyjatok engem békén, mi a fenét akartok egyáltalán..?
-Itt nem az a kérdés, hogy mi mit akarunk, hanem, hogy te mit akarsz. Maximiliantól, teszem azt...-Lehajolt hozzá, a feketén kihúzott szemek most az övéi előtt ragyogtak eszeveszettül, félelmetes üzenete hordozva magukban..Gazdájuk bármire képes lenne..
-Akkor hagy fogalmazzam én is át a kérdést!-Sistergett, Sian meglepődött a lányból áradó erőtől, bátorságtól, de a pillanat töredéke alatt kendőzte el arcát újra a mesterkélt kegyetlenség. -Ami úgy szólna, hogy Maximilian mit akar éntőlem?!
-Ravasz.-Suttogta.-De nem eléggé!Láttalak délután, te kerested fel őt!Mondd, miért? Ő nem az a fajta, akivel szórakozni tudsz, nem vagytok egy szinten, kedves..
-Mit tudsz te egyáltalán arról, hogy miért kerestem fel? Nem mellesleg közöd sincs hozzá, kedves.
Sian szemei villámokat szórtak, a másik két csatlósa már-már attól tartott, hogy felettük viharfelhők kezdenek el szaporodni. Angyal megpróbálkozott a szabadulással, de ennek eredményeként még erősebben vájtak belé az erős ujjak.
-Na jó.-Egyenesedett fel.-Most majd megtanulod szépen, hogy a feljebbvalóiddal tisztelettel kell bánnod. Az érdekeikbe pedig szintén nem tanácsos belepiszkítanod! Hozzátok.-Vetette oda még utoljára, s elindult lefelé a lépcsőn, mely most veszélyes zónák felé vezetett, visszafordíthatatlanul.

A szorítás nem enyhült, sőt, egyre mélyebben vájtak bele húsába az ujjak. Néhány ponton a vére is kiserkent és a két nő egyetlen percre sem lassított. Hiába botlott el a lépcsőn, vonszolták tovább magukkal, lábai nekiütődtek a fokok élének, érezte a csontjában lüktető fájdalmat. Sian kísértetként libegett előttük, baljósan pillantgatott hátra néha, de csak, hogy meggyőződhessen róla, áldozata tehetetlenül vergődik jobb és bal kezének karmai között. Angyal ismerte itt a járást, az ebédlő előtti hatalmas ajtóhoz értek. Segítségért akart kiáltani, de a lélegzete is elakadt. Sian félrehúzta az ikerkígyókat ábrázoló faliszőnyeget, mögüle csapó ajtó bukkant elő. Nem csapott túl nagy zajt, s a kastély most amúgy is néptelen volt. Senki sem hallhatta meg.
-Molly, te előre mész.-Utasította a barna lányt.-Te pedig..-Sziszegte Angyal arcába.-Te követed és nem próbálkozol semmilyen trükkel. Mögötted leszek. Szorosan mögötted. Megértetted?
Angyal szeretett volna kiabálni, de ajkaira forrt a szó, torka kiszáradt, már csak azt érezte, hogy Sian egy erőteljes lökéssel késztette őt indulásra. Most már nem volt választása, nem volt esélye..Görnyedt háttal mászott be a sötét alagútnak tűnő végtelen feketeségbe, négykézlábra kényszerült.
-Gyerünk.
Hallotta maga mögül az utasítást, vakon tapogatózott előre, apránként tette kis kezeit egymás után.
Fogalma sem volt, mennyit hagytak maguk mögött, mennyi van még hátra, térdei sajogtak, tenyerei zsibbadtak, szeme lassan hozzászokott a sötétséghez. Teljesen elveszettnek érezte magát, időnként bőre hozzáért a hideg és nyirkos alagút széléhez, mindannyiszor összeborzongott. Homlokán legördültek az első izzadságcseppek, magában fohászkodott, hogy legyen már vége..Csak érjenek a végére, ennél rosszabb már nem következhet..S még is, de őt már az sem érdekli, csak ne kelljen az idők végezetéig négykézláb araszolnia a kicsiny helyen..Mintha odafenn meghallgatásra leltek volna imái, bár a megvalósítás jóval kellemetlenebb volt. Arccal előre vágódott a földre, karjaival tompítani próbálta az esést. Fájdalom nyilallt a könyökeibe, felszisszent. Nem is tudta hirtelen hová kapjon, a következő másodpercben talpra rántották, karjai majd' kiszakadtak a helyükről. Durva ütést kapott az arcára, fogalma sem volt melyikük bütykei ütötték meg az arccsontját, ajkai résnyire nyíltak, némi nyál hagyta el a száját. A következő szája szélére érkezett, felszakítva a finom bőrt, vére kiserkent, állán folyt végig. Semmit sem látott. Érzett csupán, színtiszta fájdalmat..Gyomra kegyetlen fájdalom kíséretében húzódott össze a kíméletlen térd keménységétől. Földre rogyott, levegőért kapkodott kétségbeesetten, de csupán halk nyöszörgésre futotta erejéből. A rúgások oldalát érték, bordái közé hatoltak. Összeszorított szemhéjain keresztül mindenféle és formájú foltokat látott úszkálni, a fájdalomnak érzékelte őket, s ő maga is egy volt a fájdalmas ürességgel. Egész testét, lényét, lelkét kitöltötte most az, kiűzve minden mást..Úgy gondolta ehhez képest a halál maga lehet a megváltás. Orrából szivárgó vér hátrafolyt, le a torkán. Köhögve tápászkodott négykézlábra, de kezei felmondták a szolgálatot. Hasra esett, s szőke feje olyan erővel koppant a porlepte padlón, hogy már nem is látta a felgyulladó fényt...

**

Ujjai maguktól találtak rá a kapcsolóra. Halk mozgásának köszönhetően mindeddig észrevétlenül suhanhatott át a sötét helyiségen. Most azonban tudta, érezte, hogy eljött a leleplezés ideje. A plafonról aláfüggeszkedő lámpás villant néhányat, mielőtt véglegesen fénnyel árasztotta volna el a dohos pincét. A három női alak megmerevedett. Félelmüket ízlelni lehetett a levegőben, és ő, Maximilian élvezettel tette ezt meg. Ajkai gonosz, örömittas mosolyra húzódtak, szemében már a megtorlás kéjes öröme fénylett. Kimérten, lassan sétált feléjük, a másik kettő nem is érdekelte igazán...Nem. Ő egyenesen Sian szemébe nézett. Igen..-gondolta.-Most igazán van mitől félned, ribanc..
-Maximilian..-Rebegte a kettő, kik közrefogták felettesüket. Egész testükben reszkettek, nyárfalevelekként, várva, hogy a hatalmas erő eltiporja, darabokra törje őket a földön.
-Sian. - Mondta ki nevét úgy, mint ki halálos ítéletét olvasta volna le puszta arcáról.
-Mester.-Hajtott fejet. Félt. Mi több..halálra vált, de még is igyekezett közömbösen viselkedni.
-Mit keres a lány a földön?-Vonta fel szemöldökét. Élvezte ezt a játékot, tetszett neki a szerep, mit eljátszott. A tudatlan, ki csupán kíváncsi a jelenség okára..Valójában mindennel tisztában volt, s Sian már ott vergődött a markában.
-Volt egy kis nézeteltérésünk..-Vont vállat.
-Ó, valóban?-Igyekezett nem elmosolyodni, bánta már, hogy ilyen jó tanára volt az alattomos nőnek. Higgadt hangon folytatta.-Ha veled volt nézeteltérése, akkor Molly és Elena mit keresnek itt?
-Csak elkísértek..-Remegett meg ajka.
-Hárman egy ellen, aki a szövetségesünk? Ezt komolyan gondoltad?
-Csak egy-két karcolás..
-Igazán?
Közelebb lépett, most már alig tudta türtőztetni magát. Legszívesebben azonnal a földön fekvő, összetört kis testhez rohant volna, hogy megnézze épségben van-e még..Még is lassan hajolt le, óvatosan fordította oldalra a fejét. Apró vércsík szivárgott belőle, ahol egy helyen felszakadt a bőr. Az angyali arc összezúzva, vérfoltosan simult tenyerébe. A lány szemhéjai csendesen pihentek lezárulva. A férfiban összeszorult valami odabenn...Valami ami szívtépő fájdalmat ébresztett benne. Megriadt magától.
-Te.-Mutatott Mollyra. -És Te..-Ez úttal a másik lányra bökött.-Gondoskodjatok róla, hogy ne mehessen sehová. Ha szökni akar felhatalmazlak benneteket a fizikai erőszak alkalmazására.-Szólt ellentmondást nem tűrő hangon, közben le sem vette szemeit Sianról. A két lány ismét reszketni kezdett...Maximilian jól tudta, miféle befolyással s hatalommal bír a fekete démon a többiek felett..-Ne remegjetek már, tudtok annyit, mint ő!-Dühösen villantak meg szemei, amint a két meghunyászkodott nőre tévedt pillantása.-Ketten vagytok. De nem fog semmit csinálni...ezt garantálhatom..
Úgy nézett rá. Úgy, ahogyan senki más nem tud..Ezzel az egyetlen egy kis mozzanattal nyomatékosította szavai igazát, mert tisztában volt vele, hogy Sian nem mer majd ellenkezni. Nem a két lánnyal..nem. Az ő szavával. Kezeit végigfuttatta Angyal két oldalán, olyan finom könnyedséggel, mint mikor a fátyolka érinti szárnyaival a hajkorona egyetlen szálát. Nem érzi az ember, csak tudja, hogy a természet egy kis csodája most lelkéhez szólt néma, még is oly' sokat sejtető szavával. Angel szeme megrebbent, de továbbra sem nyitotta fel azt. Talán nem is volt eszméleténél, talán csak nem volt képes tovább elviselni, azt, mi körülötte zajlik. Nem észlelt törött bordát, bátrabban nyúlt háta, feneke alá, könnyedén emelte meg a testet. Már nem foglalkozott a három szörnyeteggel, a kosszal, mely hajába, ruhájára ragadt, csak biztonságban akarta tudni a lányt. Miközben elhagyta vele a nyomasztó pincehelyiséget, végig arcát fürkészte..Szerette volna, ha ébredése pillanatában ő lesz az első, akit megpillant..Hogy tudathassa vele, minden rendben van, nem érheti már baj, hisz' ott van vele, s vigyáz rá..Ameddig csak kell, amíg csak akarja.

**

Fájdalmasan felnyögött. Fejéhez kapott, de azon nyomban kézfejébe szúrt bele a fájdalom tövise. Bal kezét jobb csuklójára szorította..s már nem volt több keze, mellyel az ismét felsajduló testrésze fájdalmát enyhíthette volna. Selymes, puha felület érintkezett az ő fájó pontjaival, felnyitotta szemeit.
-Mindjárt hozatok neked fájdalomcsillapítót..-Simított végig arca vonalán tenyere külső peremével gyengéden.-Emlékszel mi történt?
-Mindenre emlékszem...-Suttogta, szája egészen kiszáradt. Az emlékek tisztán és élesen tódultak agyába, még nagyobb fájdalom ereszkedett zúzódott fejére, de nem törődött vele.
-El tudod most mesélni, vagy szeretnél pihenni?-Kérdezte óvatosan, semmiképpen sem akarta, hogy a lány erőszakosnak érezze.
-Elmondom.-Bólintott.
-Rendben..
Egy ideig némán néztek egymás szemébe, bár Angyal egészen másutt járt. Izzó gyűlölet élezte késeit, s most kezében volt a fegyver, melytől innentől kezdve mindnyájan retteghettek.
-Maximilian.- Ült fel váratlanul, fájdalmasan nyögött bele, de akkor is, így is megszorította a férfi karját, ki kérdőn meredt rá. Elszánt tűz égett a pupillák körül, vöröslő vadállatként, a kékségben.
-Megteszem. Avass be. Taníts meg.

Pokoli kínokat állt ki, miközben görcsösen kapaszkodott Max karjába, még is tartotta magát. Várta, hogy rábólintson, látni kívánta a reakcióját. A csodával átitatott szemek egy pillanatra kitágultak, majd eszelős tűz lobbant lángra ott, ahol a tudás, az értelem lakozott. Talán még fel sem fogta, hogy ő, Angel mire adta fejét.
-Rendben van.-Mondta lassan, tagoltan. Tán inkább magának..-A leletek szerint nem tört el semmid. De jobb lenne, ha pár napig még pihennél.
-Nem.
-Angel..
-Azt mondtam nem.-Szisszent fel, de tekintete elszánt volt és törhetetlen. Biztosabb volt most az imént kijelentett szavakban, mint eddigi életében bármiben. Mindeddig azt hitte, hogy az ő ártatlansága és jósága rendíthetetlen..S lám, ez sem maradt töretlen a hatalmas összeesküvés nyomása alatt. Egy röpke pillanatra átfutott agyán, hogy a férfit ismét sikerült felbosszantania feleselésével, de meglepetésére az finoman elmosolyodott.
-Jó.-Felelte, apró, szinte a légmozgásban észlelhetetlen sóhaj hagyta el ajkait, de Angyal még is megérezte..
-Valami..baj van?-Nehezére esett a beszéd, oldala fájt, a levegővétellel is gondjai adódtak. Még is meg kellett kérdeznie. Max arca elsötétült, s még is kiült rá a kellemes meglepettség.
-Sian megszegte a parancsomat. Ez..
-Mit akarsz tenni vele?
-Még nem tudom. -Rázta meg fejét, homlokát térdén pihentetett karján támasztotta meg. -Igazság szerint nem szívesen alkalmazok fizikai erőszakot. Csak legvégső esetben..De Sian most túl messzire ment.
-Ne bántsd őt..-Pihegte a lány.
-Hogyan..?-Kapta fel fejét. Rosszul hallotta?
-Ne. Magam akarok bosszút venni..-Fejét hátrahajtotta, úgy szedte a levegőt mélyen. Arca verejtékben fürdött.
Maximilian elhallgatott. Nézte a szenvedő, fájdalomban úszó női testet..Szeretett volna enyhíteni a fájdalmain. Mind a lelkieken, s mind a fizikain..Egyszerre töltötte el diadalittas örömmel a lány látványa, s egyszerre foszlott szerte az utolsó fénysugár ott belül, mi még elhitette vele azt, hogy a világ nem formálódott az ő szörnyűséges képmására.

**

A fekete kabát ezüst gombjai lassanként helyükre kerültek. Nem sietett sehová. Tudta, hogy Sian mit áll most ki odalenn az alagsorban, s ez végtelen örömöt szerzett neki. Hiszen nincs is szebb, mint a lelki terror. Sokkalta jobban lebénítja a szerencsétlen szenvedő alanyát, mint a fizikai és sokkal nagyobb élvezetet szerez okozójának. Ez alkalommal a pszichikai szenvedések lesznek súlyosabbak, mint a testi fenyítés..Nem, semmiképpen sem akarta, hogy Sian ép bőrrel ússza meg..Mélységesen bántotta az, mit Angellel tett. Egyben pedig hálás is volt a lánynak, hiszen ha ő nincs, ez a kis tündér talán még egy hónap múlva sem hajlott volna meg az ő akarata előtt. S való igaz, hogy ezt nem az ő, Maximilian kedvéért tette, sokkal inkább meggyalázott méltóságának visszaszerzéséért, de a célját immáron elérte. Vetett egy pillantást tükörképére. Férfias vonásai tökéletesen adták vissza vizuálisan a világnak sátáni lelkét, örömmel állapította meg, hogy kellően szigorú küllemet sikerült magára öltenie. A fekete, makulátlan vászonkabát, a pengére vasalt nadrág, s a katonai bakancs mind tiszteletet parancsolóan idomultak izmos testéhez. Fekete haja fényesen omlott lazán vállaira. Elmosolyodott, s lefelé indult.
Ismerte a legrövidebb utat, de saját kastélyában minek is használná a rejtett átjárókat, mint valami árny..? Kényelmesen sétált az alagsor főbejáratához vezető folyosóra. Könnyedén lökte be az ajtót, amint arra számított, rideg csend és rettegés fogadta. Megkeményítette vonásait, idegtépő lassúsággal sétált a három nő felé.
-Ti ketten, hátrébb.-Utasította őket. Sian kihúzta magát, felemelte fejét, s már titkolni sem próbálta félelmét, még is bátran pillantott az ördögi szemekbe.-Térdre.-Suttogta.
Ismét megremegett egész testében, nem ellenkezett. Először féltérdre ereszkedett. Arcára kiültek a szenvedés jelei, már ennyitől..Ugyan mikor kellett neki megalázkodnia így mások előtt..? Lopva felpillantott mesterére, kinek arca kifejezéstelen szigort mutatott. Mindkét térde a talajon helyezkedett el, a porban, mocsokban. Maximilian lassan indult el. Körbesétált a lány körül, akár ragadozó a tehetetlen zsákmánya körül..
-Mit mondtam neked?-Sziszegte, egy pillanatra megállva. A lány felsóhajtott.-Válaszolj.
-Azt, hogy egy ujjal sem érhetek a lányhoz.
Max tovább rítta a köröket, a másik kettőre ügyet sem vetett, kik akaratlanul is egyre közelebb húzódtak egymáshoz.
-Erre fel te?-Kérdezte, meg sem állva.
-Én bántalmaztam a lányt, Mester.-Mondta maga elé, színtelen hangon.
-Mire fel?
Hallgatott. Ugyan minek magyarázkodott volna? Maximilian még is kegyetlenül kényszerítette ki belőle a szavakat.
-Gyerünk, ne kérdezzem még egyszer.
-Angel tiszteletlenül viselkedett veled, Mester, ezt nem hagyhattam szó nélkül én..-Felkapta fejét, tüzes szemeivel könyörgőn, csodálattal bámult a férfira.
-Hallgass!-Reccsent rá.-Nincs jogod bíráskodni mások felett!
-Igen, Maximilian. -Hajtotta le ismét fejét megsemmisülten.
-És te? Te nem viselkedtél tiszteletlenül velem szemben?
-De igen.
-A jobb kezem voltál!
-Nem csak voltam, uram, kérem én..
-Csend legyen. Ellenszegültél nekem..Ez tűrhetetlen. Nem mellesleg bántottad egy társadat. Ez vért kíván..
-Tégy velem belátásod szerint..-Rebegte, összeszorított ajkain keresztül alig jött ki hang, de ő minden szavát értette. Elmosolyodott.
-Tudod mit kért tőlem Angel Nightheaven? Hogy ne bántsalak téged.
-Hogyan?-Kerekedett el a lány szeme, erre nem számított.
-Így van..-Bólintott mosolyogva.-Úgyhogy, én egy ujjal sem fogok hozzád nyúlni. Ellenben ti ketten...-Intett a két lánynak, kik még mindig reszkettek a helyükön.
-Max..Ugye nem..?
-De igen. Azt hiszem ha átmentek azon az átjárón..-Itt a hatalmas szekrény felé mutatott.-Akkor minden szükséges eszközt megtaláltok. Ha végeztetek, Sian, te utána a szobámba jössz. Elmehettek.
Képtelen voltak elindulni. Mindhárman nagyon jól tudták, hogy egy olyan szobát rejt magában az átjáró, melyet még soha, legalábbis nagyon régen használtak..S ez egészen biztosan jelenthet valamit, ha Maximilian ilyen büntetéssel sújtja valamelyiküket, főleg Siant..Mindhármuk fejében egy és ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg. Ki lehet ez az Angel Nightheaven?

**

Lábai belefájdultak, amint rájuk lépett, de nem érdekelte. Kitartóan lépkedett Maximilian szobája felé, s az sem érdekelte, ha a férfi nem szívesen fogadja majd őt. Most azonnal neki akart kezdeni az alapok elsajátításának. Jobbá akart válni, mint amilyen Sian egész életében lehet. Kopogtatott, de választ meg sem várva nyitott be az ajtón. Szeme elé táruló látványtól a szívverése is elállt egy röpke pillanatra. Maximilian Sian fölé magasodott, s olyan durván hatolt a lányba, hogy az felsikoltott fájdalmában. Mindketten a zaj felé kapták fejüket, melyet az ajtó kicsapódása keltett.
-Te..-Sziszegte Sian.
A lány csak megkövülten állt az ajtóban. Szemei Maximilian testén ragadtak, képtelen volt mozdítani onnét őket..Soha sem látott még közelről ilyen felépítésű férfi testet..Max elmosolyodott.
-Csatlakozni kívánsz esetleg?-Szemtelenül vigyorgott a lányra, ki még mindig nem jutott szóhoz. Sarkon fordult, bevágta maga mögött az ajtót. Rohant, már meg sem érezte a fájdalmat, melyet sebei, zúzódásai okoztak neki..Nem, valami más fájdult meg..Valami odabenn..Nem értette. Csak érezte, érezte az arcán végigcsorduló könnyeket, s a szívébe égő, kitéphetetlen bélyeget. Mi történt...? Mi történik körülötte, s még inkább, mi történik odabenn?

A hó rideg tartása lassanként megadta magát a természet finom intésének. Február végét taposták, de a hőmérséklet úgy játszadozott velük, mint az apró pillangók, kik szárnyaikat bontogatták a bábokból kikelve. Angel lehúzta halvány kardigánján a cipzárat, jól esett bőrének a levegő hűs érintése. Finom mosoly bujkált arcán, kellemes izgalom áradt szét testében, amint így, a lugasok alatt Maximiliant várta. Közben az előző, Neelával töltött estén gondolkodott, annyit nevettek a lánnyal, valami butácska filmen..Igazán közel érezte magához a zárkózott teremtést, s talán nem is volt már annyira félénk. Mindannyiszor, ahányszor Angyalba belekötött némelyik kastélybeli, csípős nyelvével állt ki a lányért és ez nagyon jól esett neki. Bár már nem érintette érzékenyen a többiek kígyó természete, mélyen megvetette Siant és őket is. Valami új keletű bátorsággal felelt a kihívásra, melyet sorsa gördített elébe, édes borral teli hordó formájában..De tudta, hogy módjával kell nekiesnie, hogy aztán ő jöhessen ki győztesként a küzdelemből.
-Bocs a késésért.-Tette vállára kezét a férfi, riadtan kapta fel fejét, de aztán elmosolyodott.
-Nem probléma.
Max leült vele szemben, látszólag a gondolatait szedte össze. Angyal reménykedett benne, hogy nem hozza fel a múltkori, igen kínos szituációt, mikor rá és szeretőjére, Sianra nyitott igen intim pillanatban. Még most is belepirult a lány, ha csak eszébe jutott..
-Szóval, azt hiszem a legjobb, ha az elmélettel kezdjük.
-Rendben.
-Tehát, te alapvetően könnyű csontozatú, vékony alkat vagy. Ez párosul még a kifinomult hallásoddal, éles látásoddal és páratlan tapintószerveddel. Borzasztóan előnyös. Szinte bárhová képes leszel besurranni, bármelyik kis féreglyukba be tudsz majd húzódni és az ujjaid annyira finomak, hogy bármelyik zárat feltöröd majd minden komolyabb koncentráció nélkül. A véredben van.
-Lehet..Nem ismertem a szüleimet, így nem tudhatom. -Tűnődött el, mire Maximilian arcára furcsa kifejezés ült ki, de a következő percben már nyoma sem maradt.
-Szóval, úgy gondolom, hogy az egyszerű zseb, valamint utcai tolvajlással kezdjük. Ennek is az elméleti részével. Figyelsz?-Lengette meg játékosan Angyal szemei előtt tenyerét, a lány elmosolyodott.
-Figyelek.
-Jó. Az első nagyon fontos szempont, hogy nem szabad különböznöd tőlük. Vegyülj el. Feltétlenül fontos, olyan szerepben kell tetszelegned, amit senki sem szúr ki magának az adott környezetben. Át kell, hogy nézzenek rajtad. Nem vehetsz fel kihívó ruhákat, nehogy magadra vond a férfi tekinteteket..Bár azt mindenféle szexis cucc nélkül is nehéz lesz elkerülnöd.-Tette hozzá.
-Óh..-Apró pír ült ki orcájára, elszégyellte magát, lesütötte szemeit.
-Jaj, ne tedd már a szende kislányt, nem hiszem, hogy nem vagy tisztában vele, hogy..-Forgatta szemeit, de egyből meg is bánta.
-Én nem..-Mentegetőzött.-De nekem még..egy férfi sem mondott ilyet..-Pillantott lopva Maximilianra, aki már képtelen volt palástolni megdöbbenését.
-Folytassuk, folytassuk..-Rázta meg fekete tincseit, s igyekezett ismét a tárgyra összpontosítani.-Tehát fontos az elvegyülés. Aztán, magára az akcióra ez esetben soha nem tervezhetsz konkrétan semmit. Alternatívák minden alkalommal adódhatnak. Vannak típusok, de jól jegyezd meg, nincs két egyforma zseb és nincs két egyforma figyelem. Viszont minden figyelem lankad egyszer és neked pontosan ezt a pontot kell megérezned,s lecsapnod. Nem előbb, nem később. Pont akkor. Érezni fogod.