-Remélem..-Harapott alsó ajkába.
-Biztos vagyok benne..Ja, és még valami..Nagyon kell figyelned az egyén reakciójára. Ha hozzá érsz és ő ezt észre veszi, kérj bocsánatot azonnal. A kezed pedig tüntesd el az értékei közeléből, nehogy a gyanú is felmerüljön benne..Érthető?
-Eddig igen.-Bólintott.
-Akkor most áttérünk a gyakorlati megvalósításra.-Mosolyodott el.
-Jesszusom..Erre én még nem készültem fel!
-Ó, dehogynem. Na gyere, bemegyünk a városba.-Kacsintott, azzal karon ragadta a megszeppent lányt.

A város egy teljesen hétköznapi útkereszteződésénél parkoltak le. Mindketten átlagos ruhát viseltek, Maximilian ezúttal félredobta az igen kedvelt, fekete ruháit, helyette farmert öltött. Angyal boldogan nézett körül. Olyan régen volt már igazán emberek között..Lassacskán kezdte nyomasztani őt a zárt légkör, az emberek gonoszul csillogó szemei. Hihetetlen felszabadulás volt számára a járdán lépkedni, csupa ismeretlen között. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy talán most kellene szökni, szaladni messzire, segítségért kiáltani..De az ötlet, amilyen gyorsan jött, le is ülepedett lelke mélyére. Körülnézett. Mindenütt boltok, kis éttermek, újságos bódék, fel s alá rohanó emberek, munkából haza igyekvő családfők..Nagyváros, nem olyan, mint amihez ő szokott, az itteni légkör egészen másként érzékeltette magát. Az emberek arcán furcsa feszület ült meg, szemeik szürkén meredtek a bérházak kapualjaiba, melyek zárába pontosan illett az aprócska kulcs. Régen mit meg nem adott volna ő is egy lakásért..Vagy egy szürke, unalmas munkáért..De most már máshová tartozik.
-Hol jársz?-Kérdezte kedvesen a férfi.
-Ja..csak..elgondolkodtam.
-Meg se forduljon a fejedben a szökés...-Mosolygott előre felé, miközben ráérősen sétáltak az emberek között. Ugyan egyszer sem nézett a lány arcára, de szinte lelkébe látott..-Mindenhol vannak embereim. Két szavamba kerül és..
-Jó. Térjünk a lényegre.-Morogta, maga is meglepődött a reakcióján.
-Az ott?-Mutatott az előttük igyekvő srácra, füleiben mp4 lejátszó dugói szóltak.
-Még is mit nyúljak le tőle? Csak nem a lejátszóját?-Nevetett gúnyosan.
-Ha ügyes vagy akár azt is..De kezdésnek elég lesz az, amit a kabátja zsebében találsz. Ha jól látom erősen lehúzza valami. Talán pénztárca, de lehet, hogy mobil.
-Hát..akkor, most vagy soha...-Vett nagy levegőt, s mielőtt meggondolhatta volna magát, megindult előre, maga mögött hagyva Maximiliant, az aggályait, a gondolatait, s azt az ártatlan kis angyalt, kit oly' sokáig nevelt az utca.

**

Bambán lélegezte be a Sian által kifújt füstöt. A délutánra gondolt, s arra, hogy mennyire gyorsan fejlődik ez a lány. Igen, valóban a vérében van, ha tudná..De ezzel ráér, sőt, az is lehet, hogy soha sem fogja elárulni neki. Most végre elérte, hogy ne ősellenségként tekintsen rá, és elfogadja azt, amit adhat neki, de ha megtudná...Nem. Mindenképpen hallgatnia kell róla.
-És, vannak már terveid a következő akciót illetően?-Kérdezte érdeklődve.
-Nem kívánok beszámolni róla.-Vetette oda foghegyről.
-Max meddig akarod még..
-Kuss. Örülj, hogy életben hagytalak. Most szépen behúzod füled-farkad és figyelsz. Nem bízom meg benned.
-Megértem, Mester.-Hajtott fejet.-De rá fogok szolgálni a bizalmadra, ezt megígérem neked.-Kétségbeesett arccal meredt a vele szemben ülőre, aki azonban egész' máshol járt. Angelre gondolt, s hogy mi mindent érhet el ez a lány..Többet, mint ő. Sokkal messzebbre elérhetnek majd azok a vékony kis kezek..Egy új terv körvonalai bontották ki szárnyaikat lassan, és egészen beleborzongott, ahogyan végigcikázott ereiben. Túllépett a harmincadik életévén, ha nem is azonnal, de előbb-utóbb szüksége lesz egy örökösre, aki majd átveszi az ő helyét, kézben tartja a szálakat, melyek ezt a nagy nagy univerzumot mozgatják, melyet a családja épített fel..De addig is valami újba kell kezdenie, hiszen a lánynak gyakorolnia kell..
-Sian. -Szólalt meg váratlanul.
-Max?
-Bécs. Nagy szabású Swarovski kiállítás. Szólj Croynak, hogy intézzen el legalább öt fős VIP tagságit.
-Igen..
-Most. Gyerünk.
Elmélázva nézett a távozó nő után. Ez lesz Angel nagy debütálása. De addig még rengeteg dolguk van. S nem csak a tolvajlás elsajátításával. Egymással is.

Amióta csak kitette a lábát az utcára, megállás nélkül visszavágyott. Lassanként teljesen magába fordult a kastély magányában, a föléje magasodó szürke árnyaktól, a vastag falaktól, a becsmérlő tekintetektől. Felszakadt belőle egy sóhaj. Elmélyülten nézegette a festményt, mely egy hidrát ábrázolt, egészen sötét színvilága volt a képnek, még is nagyon megfogta őt. Teljességgel belemélyedt a zöldbe, s csaknem eggyé vállt vele. Ijedten hőkölt hátra. Mintha megmozdult volna..
-Remek, most már hallucinálok is..-Csóválta fejét, s már ott tartott, hogy visszamegy a szobájába, mikor a keret váratlanul oldalra lendült. Neela fejének fekete teteje bukkant elő a kis résből.
-Szia.-Rázta meg magát, nagyot prüszkölt a portól.
-Halálra rémítettél..
-Bocs. Így rövidebb volt.-Vont vállat.
-Neela, nincs kedved eljönni velem sétálni?
-Nincs. Ne haragudj, nem vagyok valami fényesen..És amúgy sem nagyon szabad elhagynunk a birtokot..Maximilian nem örül neki, ha az engedélye nélkül kóborlunk mindenfelé. Veszélyes lehet.
-Nem érdekel Maximilian. -Vont vállat hanyagul, de azért egy picinyke lelkiismeret-furdalás még is csak felütötte fejét odabenn. -De veled mi a gond?-Nézett rá aggódva.
-..Ma van az évfordulója annak, hogy meggyilkolták a szüleimet..-A hatalmas szemekbe mérhetetlen fájdalom költözött, Angyal szíve összeszorult.
-Tudom..mit érezhetsz..Illetve még sem. Én nem ismertem a szüleimet..Az árvaház volt az otthonom, mióta az eszemet tudom.
-Figyelj, mi lenne ha ezt nem a folyosón tárgyalnánk meg?-Fordította el fejét, s Angel le merte volna fogadni, hogy a könnycseppjeit próbálja meg felszárogatni, ruhája ujjával.

-Érezd otthon magadat..-Dobta le magát az egyik párnás fotelba Neela. Angyal háta beleborsódzott a helyiség légkörének érzetébe, a látvány még kevésbé volt ínyére..Már eleve az rossz előérzetet keltett benne, hogy a festmény mögötti, elrejtett lépcsőn jutottak le a helyiségbe. Körös körül csak a sötétség ásított rá, hatalmas, gótikus, kovácsoltvas gyertyatartók övezték őket, melyek épp' annyi fénnyel vonták körbe a szobát, hogy egymás arcát láthassák.
-Hogyan tudsz így élni?-Bukott ki Angelből.
-Könnyen.-Mosolyodott el halványan Neela, arca a derengésben még beesettebbnek, még sápatagabbnak tetszelgett. Szemei fakón meredtek előre.-Nekem lételemem a sötétség..Lehet, hogy egy idióta depressziós kis gyökér vagyok..-Nevette el magát hirtelen.-De már nem fogok változni.
-Dehogy vagy...mármint oké, az vagy, de..szeretlek téged.
-Jó, mert én is téged. Olyan, mintha a nővérem lennél..
-Pedig feleannyi tapasztalatom sincs mint neked.-Nézett oldalra.
-Az nem számít. Olyan egyedül voltam itt..Mármint Maximilian mindig meghallgatott, olyan nekem, mintha az apám lenne. Nem is tudom, nélküle talán most valami árvaházban lennék, vagy talán rég nem is élnék...
Angyal hallgatott. Az utolsó szavakat akár ő is kimondhatta volna, hisz' nem szabad elfelejtenie, ha a férfi nincs, ő már rég az olvadt hóval együtt szívódott volna fel a földön..
-A szüleimet három éves koromban megölték..nem emlékszem semmire..A régi házunk, a város ahol laktunk, anya és apa arca..mindet olyan feketeség borítja, mint ezt a kis szobát itt..-Tárta szét karját keserűen.
-Sajnálom. Igazán..
-Nem kell..Tudod, én hiszek abban, hogy minden okkal történik. Te sem véletlenül vagy itt. Van egy olyan érzésem, hogy hatalmas változások mennek majd végbe, amíg te itt leszel..-Mondta komolyan.
-Mire gondolsz egész' pontosan?
-Semmi konkrétra. De önmagában az, hogy Maximilian képes volt érted megalázni Siant..Mindenkiből hatalmas elismerést váltott ki..Nem mondom, hogy éppen pozitív töltetűt..de mindannyiunk számára világossá vált, hogy te nem véletlenül vagy itt.

Túl sok volt már neki a sötétség, s a nyomasztó környezet, úgy határozott, sétál egyet a kertben. Szinte fellélegzett, amint a fényre lépett, a nap kellemesen sütött, s noha minden sáros és nedves volt az olvadó hónak köszönhetően, még sem félt, hogy bepiszkolja a cipőjét. Joggal legyinthetett volna, hogy ugyan, ott a másik..De nem, egészen más oka volt. Hiába a hirtelen jött kényelem, s az, hogy bármit szeretne, csettintésre megkaphatja, még sem szállt el..Ugyan úgy két lábbal állt a földön, orrát nem hordta magasabban, mint eddig. Csupán a büszkesége esett át hatalmas változásokon, de ki hibáztathatná ezért..? Hisz' most is, ahogyan végighaladt a hatalmas előcsarnokon gyűlölködő szempárok mozgó céltáblájává változott. Érezte a hátába tőrként döfő, perzselő átkokat, rossz indulat szülte szavakat.
De végre maga lehetett, a gondolataival. Igazán közel került hozzá Neela, de most még is a magányt választotta, helyre kellett tennie magában sok dolgot. Mélyen megérintették a fiatal lány szavai, egy leheletnyi önmagát vélt felfedezni a nagy szemekbe bújva.
-Szép délután.-Szólt valaki, egyből a hang irányába kapta fejét. Elmosolyodott. Igaza volt Maximiliannak, a hallása már-már a tökélyt súrolja, azonnal képes volt beazonosítani az irányt.
-Christopher..-Üdvözölte a férfit.
-Christian! -Rivallt rá megjátszott sértődöttséggel a kertész, de szemei végig mosolyogtak.-Na nem baj, majd megjegyzed, ha az ágyban kell sikoltoznod ezt a nevet..-Nevetgélt kajánul, Angyal lassan, mosolyogva közeledett felé.-Egyébként hallottam, hogy behódoltál Ravensteinnek..
-Nem hódoltam be, saját akaratomból tettem, amit tettem. -Vigyorodott el fölényesen.-Mint ahogyan ezt is..-Meglengette Christian orra előtt a metszőollót, mely az imént még a férfi övére volt ráerősítve.
-Hé..Most mivel fogom megmetszeni a főnök bokrait? A harapós kis száddal?
-Majd a..-Szájára csapott.-Na jó, hagyjuk, azt mondom hagyjuk!-Pirult el, de azért ő is elnevette magát. Szokatlan volt még neki ez a pajzán viccelődés, s az, hogy férfiakkal kacérkodjon. Még is, volt valami furcsán kellemes borzongás testében, mely minden alkalommal felszínre küzdötte magát, ha Christian bogár szemeibe nézett..
-Add szépen vissza.
-Mert ha nem?-Öltött nyelvet.
-Ne akard megtudni!-A lány után vetette magát, aki sikítva félreugrott. Cicázva lóbálta a metszőollót, aztán megint arrébb szökkent. Egészen addig játszották ezt a játékot, míg nem Angyal talpa megcsúszott egy nedves fűcsomóra lépve..
-Hoppá..-Termett mögötte, akár a villám, derekánál kapta el a lányt, bár egyik kezével futólag megérintette a formás hátsót is, melyet még vastag harisnya és nadrág rejtett el a világ éhes szemei elől.
-Köszönöm...-Pirult el, kibontakozott a karjai közül.-Ezt..visszaadom. A végén még nyakig sáros leszek e miatt a vacak miatt..-Mosolygott.
-Akkor kénytelen lennék megtisztítani téged...nyakig..-Nyalta meg szája szélét, s ismét mindketten hangos nevetésben törtek ki. Angyal szíve hevesebben kezdett verni a szokottnál, arca a rózsa színeiben táncolt, szemei vadul csillogtak. Tetszett neki ez az új fajta játék, élvezettel kóstolgatta, akár a krémes édességet, mint falat után egy kicsit többet akart..

**

Forrongott a dühtől. Mértéktelen indulatai úgy szakadtak ki belőle, mint a zápor cseppjei a fekete felhő ölelő párnáiból. Egy mozdulattal seperte le asztaláról a sorba rendezett papírokat, azok tehetetlenül szállingóztak a padlóra. Ismét az ablakhoz lépett, görcsösen markolta meg a párkányt. Órák óta nem látott odakinn mást, mint a két fogócskázó, nevetgélő fiatalt. Ezért fizeti Brownt? Hogy az ő embereivel enyelegjen? Ki fogja rúgatni..Idegesen dobolt ujjaival a párkányon, legszívesebben elővette volna a jó öreg távcsöves barátját, és egy jól irányzott lövéssel végzett volna a kertészével. De ez nem az ő stílusa. Meg kell őriznie a méltóságát, a tartását. Ő a főnök. Senki más. Kikereste a legkézenfekvőbb telefonszámot, nem szabad, hogy azok odalenn gyanút fogjanak..
-Linda, menj ki a kertbe, hátra egészen az üvegházakhoz. Keresd meg Angel-t és szólj neki, hogy most azonnal jöjjön a szobámba.
-Vettem,főnök. -Csivitelt vidáman a lány a vonal végén. Köszönés nélkül nyomta ki. Felemelte fejét, valósággal lángra lobbantotta puszta tekintetével a fali kárpitot. Most nem menekül, az övé lesz, Angel Nightheaven neki fogja adni magát, ha akarja, ha nem. Így kell lennie.

Christian keze talán régebb óta pihent karcsú derekán, mint az illendő lett volna..De olyan jól esett a forró férfi kéz érintése, hatalmas volt, biztonságot nyújtó és egyben valami egészen különleges borzongás szaladgált a gerincén. Nem volt azonban ideje tovább barátkozni a szokatlanul kellemes érzéssel. Egy alacsony, szőke lány lépett oda hozzájuk, megköszörülte torkát.
-Angel, - A nevet úgy ejtette ki, mintha valami ragályos betegségről beszélne, hozzá még undorodó fintorba is torzult amúgy szép arca. -Maximilian azt üzeni, hogy haladéktalanul keresd fel őt a szobájában. Sürgős.
-Megmondhatod neki, hogy éppen nem érek rá. -Vetette oda megvetően. Észre sem vette a rövidke idő alatt végbemenő változást. Míg régebben fájdalmasan szúrta szíven mások rossz szándéka, mára már megtanulta kezelni az ilyen helyzeteket.
-Jóh..-Horkantott gúnyosan.-Megmondom.-Kaján vigyor terült szét arcán, melyet Angel nem értett..nem érthetett. Fogalma sem volt, hogy Linda milyen régóta tudhatja otthonának a Ravenstein kastélyt, s hogy mennyire jól tudja azt, mit akarhat jelen pillanatban Maximilian. Volt valami fenyegetően félelmetes abban a mosolyban.
-Várj..-Kezdte, de hangja elhalt a percben, mikor a lány eltűnt a bokor mögött, ahonnét előbukkant.
-Ajjaj.
-Elegem van..-Sóhajtotta a lány.
-Szerintem Maximiliannak is belőled. -Vélekedett.
-A legkevésbé sem érdekel..-Sötétült el arca. -Nagyon jól tudom, mit művel ezekkel a nőkkel..És ők hagyják neki! -Fakadt ki, arca eltorzult, valami furcsa sav kezdte el marni a torkát..
Christian fejét csóválta csupán a kijelentésre. Talán a lány maga sem hitte el amit mondott.
-Felmegyek. -Határozott végül. -Most már igazán kíváncsi vagyok, mi az a sürgős dolog..-Forgatta szemeit, de azért egy pillanatra sem tűnt el homlokáról az aggódást jelző, apró ráncocska. Amint kikerült Christian látószögéből már is futóléptekkel haladt végig a kerten.

-Eressz!
-Nem!
-De igen különben..
-Különben mi?-Nevetett arcába. Ujjai szorosan fonódtak a lány karjaira, húzta maga mögött végig a folyosókon. A bámészkodók megkövülten álltak meg érkezésükkor, hosszasan néztek utánuk, egyesek követték is őket. Angyal paprikavörös arccal, magából kikelve kiabált a férfival, akit látszólag mulattatott a lány dühe.
-Még is hogy képzeled azt, hogy utánam jössz és magaddal vonszolsz, mint valami zsákot?! -Kis híja volt, hogy nem bukott orra a lépcsőn, cipője orráról lehullott egy ezüst csillagocska.
-Még is hogyan képzeled azt, hogy folyamatosan megtagadod az utasításaimat? -Sziszegte, szorítása egyre erősödött. Vörös foltok jelentek meg a fehér bőrön, ahogyan a lány próbálta kitépni kezét Max markából. Más megoldást nem látván, egyik lábfejét beakasztotta a lépcső korlátját tartó, díszes kis oszlopok egyikébe. A következő másodpercben csípőcsontja keményen landolt az egyik fok élén. Feljajdult. Végleg elvesztette az ellenálló képességét, tehetetlen rongybabaként pihegett a férfi karjaiban. Lassan emelte fel őt, egyik kezét dereka alá csúsztatta, másikkal térdhajlatát támasztotta meg.
-A végén még összetöröd magad.
-Nem teljesen mindegy?-Szeme szikrákat hányt, düh és szenvedély egyvelege feszítette a kicsiny lelket.
-Nem. -Mosolygott, az önkéntelenül felszabaduló gyengédség tette még szebbé a férfias arcvonásokat, Angyal nem tudott nem belepirulni abba a pillantásba.
-Tegyél le.-Kérte, immár cseppet sem követelőzőn. Elérték a lépcső tetejét, s már indok sem volt rá, hogy miért maradhatna azokban az erős karokban..
-Tessék.-Teljesítette a kérést, s bár az a tessék olyan foghegyről szólt, még is csempészett bele némi tiszteletet a nő iránt.
Álltak egymással szemben, némán, hirtelenjében egyikük sem tudott mit mondani. Maximiliannal nem sűrűn fordult elő, hogy ne találta volna a megfelelő szavakat..
-Megyek a szobámba.-Bökte oda végül Angel, s a férfiban újból fellobbantak az indulatok.
-Nem mész te sehová.-Markolt rá ismét csuklójára. Észbe kapott, hogy mit is szeretett volna, hová indultak, s miért.
-Mi a francot akarsz tőlem?!-Visította.
-Mindent időben meg fogsz tudni.-Vigyorodott el kéjesen, s rákacsintott Hildára, aki elejtette a kezében tartott tálcát. Sebes léptekkel vágtak át a folyosón, Maximilian kezében már előre oda volt készítve a kulcs. Előzékenyen taszította be a lányt a szobába.
-Vége a műsornak.-Ördögi vigyora ezúttal az ajtó előtt szoborrá dermedt népségnek szólt, az ajtó már csapódott is mögöttük. Kettőre zárta a zárat, a kulcs az asztalon landolt. Mélyet szippantott a szoba levegőjéből, vibrált az most, alig várta, hogy vágyának kis tárgya is olyan örömmel viszonozza majd a csókját, mint amekkora hévvel ő fogja rávetni magát másodperceken belül.
Angyal ösztönösen hátrálni kezdett.
-Hagyj..-Emelte fel védekezőn karjait.
-Túl régóta cicázol már..-Búgta egész' halkan, vágyakozva méregette a lányt, s egyre csak közelített felé.
-Miről beszélsz te..?-Háborodott fel, legszívesebben arcul csapta volna.
-Mi van közted meg Brown között, hm? -Közben falhoz értek, nem volt már hová menekülni. Testével szorosan Angyalnak feszült, aki felkarjait szorította maguk közé, még utolsó akadályként. Mindketten tudták, hogy az sem lesz már ott sokáig és akkor semmi sem menti meg..
-Semmi. Jóban vagyunk. Amúgy meg mi közöd hozzá? -Nemtörődömséggel próbálta álcázni egyre növekvő félelmét. Maximilian egészen közel volt hozzá, olyannyira, hogy érezte a szívdobogását, bőre melegét, borzongató lehelete bőrén csapódott le kíméletlenül.
-Adod itt az ártatlan angyalkát nekem, közben meg a fél kastély átment rajtad..
-Féltékeny vagy?-Mosolyodott el váratlanul. Maximilian pupillái kitágultak, aztán szemei összeszűkültek.
-Mit tudsz te a férfiakról, buta liba?-Markolta meg erősen vállait, erősen megrázta a lányt. Az fel sem szisszent, gyűlölettől izzó kékséggel hárította a másik haragtól feltüzelt tekintetet.
-Azokról talán semmit..-Suttogta. -És, te, Maximilian, áruld el, mit tudsz énrólam? -Egy pillanat erejéig alábbhagyott a düh és a forrongás, puszta kíváncsi szelídség költözött oda, hol az imént még undor honolt.
-Talán semmit. -Felelte. -És te azt áruld el nekem, hogy mióta vágysz erre...
Angyal szemei előtt villámgyorsan pergett le a képsorozat, melyben Maximilian lehunyta szemeit, az ő arcát határozottan fogta két kezébe, s ajkait úgy nyomta az övéire, mintha a lelkét akarná kiszipolyozni a száján keresztül. Kerekre tágult szemekkel, egész testében reszketve simult hátával a hideg falnak, moccanni sem tudott. A kemény férfitest úgy préselte neki, mintha soha többé nem mozdulhatna el onnét, azt az érzetet keltette benne, hogy neki ez a sorsa, az ő teste melegétől nem fagyni halálra, az ő sóhajaitól lélegezni mélyen, s az ő csókjától nem halni szomjan.. Angyal ajkait soha korábban nem érte csók, szájacskája szűz volt még, s most nem tudta mitévő legyen. Maximilian nyelve gyengéd erőszakkal feszítette szét a remegő alsó, s felső ajkat. Riadtan kezdett vad ficánkolásba, akkorát taszított a férfin, amekkora erejéből tellett.
-Takarodj..-Fordította el fejét utálkozva, szemét, ajkait összeszorította. Egyre erősödött benne a megaláztatás, bemocskoltság érzete.
Maximilian agya végképp elborult. Az önuralmáról híres, utolsó Ravenstein most elveszítette a fejét, esze valahol férfiasságában lüktetett, büszkeségén fekete foltként sötétlettek Angyal szavai. Erőteljes mozdulattal lökte az ágyra a kétségbeesett lányt, s mielőtt az szökni próbálhatott volna, teljes súlyával ránehezedett. Angyal kezdte felmérni a helyzet komolyságát, kapálózott, karmolt, harapott, mind hiába. Annyit ért el csupán, hogy a férfi durván lefogta két karját feje fölött, immár csak felső teste vonaglott néha-néha meg, lábai Maximilian térdei között szorultak meg tehetetlenül. Oldalra döntötte fejét, nehogy újabb csók érje ajkait, s akkor olyan történt, melyet még álmaiban sem képzelt soha..Azt gondolta a csók az ajakra való, s most még is a jeges vágy vágott végig íves gerincén, amint Maximilian bársonyajkai hattyú nyakának ütőerét csókolták végig eszeveszett vággyal. Halkan nyöszörögve próbált szökni élő börtönéből.
-Eressz, kérlek szépen..-Zihálta, rettegett attól a forróságtól, mely lefelé kezdett el áramlani testében.
-Ne mondd, hogy nem élvezed..-Lehelte forrón, kéjtől elfúló, sóvár hangon, s közben mosolygott -bár ezt Angel nem láthatta-,mert végre, végre elérte, amit akart. A lány megkívánta őt, bár még maga sem volt tisztában azzal a fogalommal, hogy mit is jelent az, ha egy nő megkíván egy férfit..
-Nem..-Nyüszögte, szenvedett annak a tudatától, amit most tesznek vele. Minden porcikája ki akarta taszítani magából Maximiliant, de pórusai még is úgy nyelték el az égetően izgató érintéseket, mintha az tartaná csak életben testét.
-Hát persze, hogy nem..-Nevetett halkat nyakába, amitől ismét csak végigszaladt a lányon a hideg. -Hiszen te gyűlölsz. De mondok én valamit..Nem kell, hogy szeress. Nekem ..az is..elég..ha kívánsz..-Az utolsó mondat minden töredékét apró harapással pecsételte meg, szintúgy a nyak érzékeny bőrén, Angyal aprót sikkantott. Maximilian kezei a pamut kardigán cipzárára siklottak, egy rántással húzta le a lányról a könnyű anyagot. A férfi szája résnyire nyitva maradt, az eléje táruló látványtól a nyál futott össze szájában, mint mikor az ember valami roppant kívánatos étket lát maga előtt..Angyal nem viselt melltartót, s megkeményedett mellbimbói most úgy ágaskodtak felfelé, mint két meggy a tejszínhab tetején..Hívogatóan, kecsegtetően, csak arra várva, hogy valaki végre fogai közé vegye, nyelvével gyengéden megízlelje őket. Ő pedig nem volt rest, lejjebb csúszott a vékony testen, s így, pólón keresztül csókolta a feszes, peckes melleket. Angel halálra váltan feszítette neki tenyerét Max vállainak, minden erejével azon volt, hogy letaszítsa magáról. Rettegés járta át egész lényét, a vágy ahogyan jött, úgy illant tova a törékeny másodperccel..
-Szállj le rólam! Nem érted? UNDORODOM TŐLED! -Teli torokból süvöltött, egészen rekedt lett a torka. Maximilian idegesen tapasztotta tenyerét a lány szájára.
-Fogd be. -Sziszegte. Megunta a várakozást, s a lány folyamatos ágálását, kissé felemelkedett róla, de egyik kezével még mindig stabilan szegezte az ágyhoz a tehetetlen Angyalt. Másik kezével lefelé rántotta róla a nadrágot, mely a finom tapintású bugyival együtt szakadt ketté. Elszabadult a pokol. Angel összeszedte magát, igyekezett lendületet venni, térdeit próbálta behajlítani, de hiába. Körmeit a férfi húsába vájta mélyen, ez is hiába valónak bizonyult, az csak nevetett rajta..Tűfogait mélyen válla húsába mélyesztette, Maximilian vére kiserkent, inge lassan átázott tőle. Cseppet sem érdekelte most. Két ujját a lány érintetlen, ártatlan öléhez illesztette. Lehunyta szemeit..annyira szűk, olyan üde..Bár csak örökké így maradna számára.
-Ne..-Suttogta Angel elborzadva, hiába. Max ujjai beléje szaladtak. Fájdalmasan sikoltott fel, nem lehetett azt a kínos sikolyt vággyal teli élvezet muzsikájaként értelmezni. Még a könnye is kicsordult tőle..-Fáj..nagyon fáj..-Zokogta, már meg sem próbált védekezni. Elernyedt az ágyon, hasogatott a bensője, fel sem fogta mi történik körülötte.
-Angyal..-A férfi már mellette feküdt, alig merte érinteni. Arcára az elképedés ült ki most, a pár perccel korábban feléledt állat ismét barlangjába vonult. -Még...szűz vagy?-Kérdezte szelíden, óvatosan, alig érintve suhant át ujjbegyeivel a lány arcán.
-Igen..-Rebegte, lassan nyitotta fel szemeit. Maximilian arca már eltávolodott az övétől, teste sem préselődött már az izmos testtől mélyen az ágyba. Mellette feküdt, féloldalasan, gyöngéden cirógatta testét mindenütt, törődéssel, féltéssel. A pár perccel korábbi vad tusakodást csak az elszakadt alsók bizonyították az ágy mellett. -Maximilian..-Szuszogott erőtlenül. -Kérlek szépen, ne csináld..nem akarom..én ..
-Sssh..-Tette ujját a finom ajkakra, szelíd, bűnbánó mosollyal fojtotta beléje a szót. -Ne haragudj rám, Angyal..
S akkor olyas valami következett be, mely évek óta nem..Nem csupán test simult össze a testtel. A kegyetlen kitört most jégbörtönéből, de már hirtelen kapott szabadságában eszébe sem jutott pusztítani. Nem..most az egyszer, szeretni, óvni akart. Végtelen gyöngédséggel ölelte át a törékeny lányt. A finom, női ujjak a fekete tincsekbe markoltak. Gyűlölte a férfit..gyűlölte. Nem volt már ereje hozzá, hogy ellökje, sem ahhoz, hogy sértéseket vágjon hozzá..Nem volt ereje felkelni, magára rángatni a nadrágját..Nem csinált hát semmit, csak feküdt ott, akár egy szalmabábú, ki még képes könnyezni. Kezeivel pedig szorosan tartotta gyűlöletének tárgyát, szenvedélyének felébresztőjét, élete megmentőjét..Egy szóval a mindenét. A mindenét.

Lassan sétált végig a folyosón. Nem is sejtette, hogyan festhet most. Nem nézte meg tükörben könnyáztatta arcát, összekócolódott haját, szakadt, tépett ábrázatát. Nyakán vöröslő foltok szemérmetlenül ütöttek el fehér bőrétől, s alattomosan árulkodtak az elmúlt néhány óráról. Ártatlansága még megmaradt. Egyetlen dologként élt benne a régi énjéből..Ám ezt senki sem tudhatta rajta kívül. Megbélyegezték.
-Üdv a klubban, Angel. - Ciccegett oda neki a mellette elhaladó Eugenia. Egy pillantásra sem méltatta a félreismert, barátnak hitt ellenségét. Füle mögé tűrte zilált haját, szeretett volna minél előbb szobájában lenni. Még tucatnyi megjegyzést kellett eltűrnie, míg keresztútja végére ért..Sugdalózások, vigyorok, hátba veregetések..S gratulációk, hogy végre megjött az esze. Bele nyilallt a fájdalom lelkébe. Hiszen tényleg közéjük tartozott.

**

Végigsimított saját karján. Még mindig lúdbőrzött egész testében, ha csak eszébe jutott, milyen érzés volt érinteni azt a bőrt..Mintha valódi angyal érintette volna..Maga sem tudta mi ütött belé. És ha szűz volt? Egyszer azon is túl kell esnie..és ő nem fogja hagyni, hogy ez mással következzen be. Csak magának akarta ezt a megtestesült ártatlanságot. Most, hogy alig egy hajszálnyira volt tőle, már ott sóhajtozott alatta, felébresztette benne a nőt, még inkább kívánta. Férfiassága sajgott a kielégületlenségtől. Persze Sian most a következő nagy akció ügyében intézkedik. Igen, ő már mindent gondosan kitervelt. Angel négy kísérővel együtt fog hivatalos vendégként részt venni a kiállításon. Persze tucatnyi embere fog még a közvetlen közelükben figyelni, védeni, de csak árnyakként. A főszereplő Angyal lesz. Kajánul elvigyorodott..Mit fog szólni Sian, ha megtudja, hogy ő nem mehet velük. Most csupán a díszleteket állíthatja fel, a világítást állíthatja be, hogy esküdt ellensége még tökéletesebben pompázzon a reflektorok fényében. Sian majd mindent előkészít, Angyalnak pedig gyerekjáték lesz learatnia a babérokat.
Most azonban szüksége volt valakire, hogy csillapíthassa éhségét..akárkire.

**

-Istenem, de jó, hogy itt vagy..-Szorította magához a meglepett Neelát.
-Mi történt?-Kérdezte aggódva.
-Maximilian. -Szorult ökölbe keze.
-Mi van vele..?
-Rám mászott...-Préselte ki fogai között a szavakat. Hiába volt az órákon át tartó fürdés, még mindig érződött bőrén a férfi illata, s ezt, ha akarta sem tudta figyelmen kívül hagyni.
-Megtörtént?
-Nem..
Neela szemei kitágultak, még száját is nyitva felejtette elképedésében.
-Ezt nem mondod komolyan...
-Pedig komolyan mondom..
-Angel Nightheaven ismét történelmet írt..-Nevetett.
-Örülök, hogy ilyen viccesnek találod..-Sötétült el arca.
-Hogyan lehetséges ez...?
-Neela, én még ártatlan vagyok..
-Maximiliannál az nem kizáró ok.-Kacagott jó ízűen.
-Én sem értem..de örülök, hogy nem történt meg...Előbb halnék meg...-Szorult el torka. -De nem ez az igazi ok, amiért beszélni akartam veled.
-Hát?
-A segítségedre volna szükségem. -Nézett rá komolyan.
-És pedig?
-Te ismered az összes titkos átjárót. Mondj nekem egyet, ami kivezet innen..a birtokon kívülre.
-Meg akarsz szökni? Megbolondultál? -Hőkölt hátra ijedten.
-Nem. De meg kell látogatnom az egyik barátomat..Egy közeli kisvárosban él..
-Maximiliantól kell engedélyt kérned ha el akarod hagyni a kastélyt..
-Azt már nem..Inkább a halál..-Fintorodott el.-Szerinted elengedne?-Tűnődött el egy pillanatra, egészen megtetszett neki az ötlet.
-Ha téged nem, akkor kit? -Nevetett.