-Gyerünk. Állj fel. -Utasította a férfi kíméletlenül.
-Nem..bírom..tovább..-Szuszogott,
-De igen. -Nyugodtan ült kényelmes székében, higgadtan, érdektelenül beszélt a kimerült lányhoz. Az apró csomagocska továbbra is sértetlenül pihent széke alatt. Szemhéjai kisimulva védték félelmetesen vágyakozó szemeit, békésnek tűnt, de lelke sátánisága még ezen állapotát is túlragyogta.
-Nem..Nem megy, Maximilian. Csődöt mondtam..-Horgasztotta le fejét. Nem gondolta volna, hogy a megannyi sikeres kis próba, tanulás és gyakorlás után így kifognak rajta. Maximilian ébersége mit sem vesztett, noha órák óta gyötörték egymást szótlanul. Vagy inkább ő Angelt. A feladat nem tűnt olyan nehéznek, bár még is annak bizonyult. Maximilian lehunyt szemekkel ült a bársonypárnákkal ellátott széken, neki, Angyalnak mindössze annyi volt a feladata, hogy az általa őrzött csomagot megszerezze. Még sem járt sikerrel..Lopakodhatott, akár egy árny, hangtalanul suhanhatott, mint a legősibb szél az indiánprériken, kúszhatott, akár hüllő a nehéz és éles sziklák között, Maximilian kijátszhatatlansága változatlan maradt. Szaporán szedte a levegőt, a legutóbbi akciója minden eddiginél jobban kifárasztotta. Összeszorított szemhéjain át nem látott, csupán árnyakat, de szaglása és hallása a kétszeresére erősödött. Érezte Maximilian összetéveszthetetlen illatát, s látta maga előtt a körvonalait. Érzékelte nyugodtságát, mellyel elfoglalta ideiglenes trónját és ő újra és újra beleszeretett ebbe a különleges kisugárzásba. Mint varázsütésre, úgy pattantak fel szemei. A kékség szinte narancs fényben izzott az eddig elfojtott vágyakozástól, akár a parancsoló szóra, Maximilian kéjes utasítására, pont úgy állt most fel. Hangtalanul, de annál több elhatározással..Ám ez úttal a férfi nem szólott egy szót sem. Ő csak várt. Várta a következő ostromot, mikor is a lány megpróbálja újból, feltehetőleg sikertelenül megszerezni tőle a kis csomagot, melyben csak ő tudta, hogy miféle kincs búvik meg. Angyal kifinomult mozgása igazodott a párához, csak úgy azonosult a levegővel, mint az a ködös forróság, mi orrukon s szájukon kiszabadult. Csípője ösztönszerűen mozdult a ritmusra, melyet testének tüze diktál neki, lábait kecsesen helyezte egymás elé. Azt képzelte, hogy Max látja őt, kigyönyörködi magát mozdulatai pillangókecsességében, a nyál összefut szájában és nedvesen, vágyva csókolja meg őt, amint odaér.. Hiába voltak csukva a kívánt férfi szemei, ő még is akkora hévvel közelített felé, mintha mindjárt elevenen akarná felfalni. Az áldozattá vált ellenfél csak sejthette, mi van készülőben. Érezhette ugyan az egyre növekvő forróságot, a léptek szinte hallhatatlan zaját és a dobbanásokat, mikhez az ő szíve is igazodott lassacskán..De a lélegzete még is csak elakadt a másodpercben, mikor a két bársonyos comb belső fele, ha csak a lenge nadrágon keresztül is, de az ő lábait fogták közre.
-Nem nyithatod ki a szemed. Ne feledd a szabályokat..-Lehelte fülébe úgy, ahogyan tőle eltanulta.
-Nem nyitom. De minden más érzék -és tapintószervemet latba vethetem. -Mosolygott továbbra is csukott szemmel.
-És vesd is..Máskülönben hol maradna a kihívás? -Dorombolt kéjesen, negédes hangja játszadozott most a nyak puhácska bőrén, melyen a pihék égnek meredtek.
-Látom kezded felfedezni magadban a nőt, édes, kicsi, Angel..-Susogott vissza borzongatóan. Mindketten belereszkettek abba az érintésbe, melyet egymásnak feszülő testük váltott ki a másikéból.
-Kénytelen az ember, kénytelen..-Fojtott el egy hangos nevetést, helyette inkább vállgödrébe fúrta arcát. Valami módon lejjebb kellett ereszkednie. A szék nem volt túl magas, karjai éppen hogy aláértek..Ujjai már csak néhány milliméterre voltak az áhított céltól, s mikor megérintették azt, valamiféle új erővel töltötték fel a lány lelkét, a következő pillanatban már markában szorongatta a kemény csomagot. -..kénytelen, ha el akarja érni amit akar. -Lengette meg Max orra előtt, szándékosan megzörgetve az azt védő nejlont. Szemei felnyíltak, mosolyra húzódó ajkait legszívesebben a lányéira tapasztotta volna.
-Hm. Nem éppen így gondoltam a saját módszer kifejlesztését, de ez is megteszi, azt hiszem. Büszke vagyok rád. -Jelentette ki, s talán még több diadal tört fel belőle akkor, mint magából a lányból. Angyal rögvest lekászálódott róla, mohón kezdte bontogatni a nehéz fadobozról a masnit. Abból cikornyás betűkkel díszített papíros kerül ki.
-Swarovski-Crystalwelten? -Vonta fel szemöldökét.
-Drágakőkiállítás. -Bólintott.
-Bécsben..?
-Ott.
-Sosem jártam Bécsben. -Mosolyodott el, öröme a tetőfokára hágott. -És miféle drágakövek ezek?
-A legjobbik fajtából valóak. És hamarosan birtokodba kerülhet néhány igen értékes darab is..
-Hű..Megértem, hogy boldoggá tesz az, hogy sikeresen kioktattál egy béna kis libát, de azért nem túlzás drágaköveket venni nekem? -Pirult el.
-Jaj te..Mennyire imádom a naivitásodat! -Csókolta homlokon a lányt nevetve. -Nem vettem neked semmit sem. Te fogod megszerezni mindet. -Kacsintott rá cinkosan.
-Megszerezni..-Rebegte. -Vagyis ellopni...
-Úgy van. -Mutatott rá.
-Nem.
-Tessék? -Meredt rá hitetlenkedve, reménykedett benne, hogy egy rossz vicc csupán az egész..
-Nem, nem és nem..
-Mit nem?
-Én nem lopok!
-Angyal, mióta elkezdtelek tanítani, azóta azt teszed.. -Forgatta szemeit fáradtan.
-De az más..ez csak..olyan..szórakozás -féle volt...És eddig semmi nagyobb értéket nem loptam el..
-Most magad győzködöd, vagy engem? -Vonta magához finoman, állánál fogva emelte meg fejét.
-Hagyj békén.. -Húzódott el.
-Nem egyedül mész. Négy kísérő megy vele hivatalosan, de rengeteg emberem fogja figyelni az eseményeket. Ha bármi gond adódik a segítségedre lesznek.
-Ne akarj belekeverni a mocskos ügyeidbe..-Bámult rá iszonyodva.
-Késő, Angyal. Már belekevertelek.
Még utoljára megrázta fejét, majd sietős léptekkel elhagyta az étkező előcsarnokát, mely olyan kiváló próbatérnek bizonyult. Mi egyszerre feléledt benne, a szenvedély s a kalandvágy, most lelankadt, akár a pipacs gyönge virága, melyet jégeső vert le egy záporos délután..

**

Káromkodások közepette dobta ágyára a telefont. El sem tudta képzelni, hogyan lehetséges az, hogy a lány nem veszi fel. Már a fáradságot sem vette, hogy fenyegetéssel csalja vissza magához.
-Na jól van, Angel..Ha te így, hát én is így. -Morogta dühösen, s bár nem fűlött a foga ehhez a megodáshoz, úgy döntött ez egyszer igazán megleckézteti a makacs lányt. Újabb telefonszámot tárcsázott.
[Mondd, Mester. -Szólt a vonal túlsó végén készségesen Neela.
[A szobámba. Most.
[Azonnal.
Sóhajtva mélyesztette zsebébe a készüléket. Hát van még, aki mindenféle mellébeszélés nélkül teljesíti kívánságát, mert még tudja, hol a helye..Nem is váratott sokat magára, a fekete lány vidáman nyitott be ajtaján.
-Miért hívtál?
-A segítségedre van szükségem. -Nézett rá komolyan.
-Ó, és mivel kapcsolatban?
-Lehetséges, hogy nem lesz ínyedre a feladat..
-Maximilian, tudod, hogy neked mindig szívesen..-Vágott közbe, de a férfi elnémította.
-Ez most merőben el fog térni mindattól, amit eddig bármikor kértem tőled. Nem fog neked tetszeni, ebben biztos vagyok, de meg kell tenned.
-Mondd már..
-Angyal Nightheavenről van szó.

-Miért nem lep ez meg engem..-Mosolygott fáradtan.
-Mert okos lány vagy, azért.
-Ne hízelegj.. -Húzta ki magát, de azért tetszett neki a bók.
-Ne mondd, hogy nem élvezed. -Karolta át vállát, a hozzá képest kicsi lány szeretettel hajtotta vállára fejét.
-Na jó, persze jót tesz az önbizalmamnak, de miben tudok neked segíteni vele kapcsolatban? Nem vehetem rá, hogy másszon az ágyadba. És őszintén megmondom, nem is akarom..-Morogta.
-Ugyan-ugyan. -Nevetett fel gunyorosan. - Tudod, hogy azt kapok meg, akit csak akarok..
-De őt még sem sikerült.
-Csitt, Neela. De igen, sikerülhetett volna..De most nem ez a lényeg.
-Akkor mi?
-Nem hajlandó azt tenni amit mondok! -Fakadt ki. -Ha azt mondom neki tegyen meg valamit, pontosan az ellenkezőjét csinálja- Hangja két oktávval magasabban csengett, Neela döbbenten meredt főnökére. Nem sokon múlt, hogy elnevesse magát, a férfi még soha sem mutatkozott előtte hasonló állapotban. - Elhiszed, hogy ha arra kérném, hogy ne ugorjon le a villa tetejéről, csak azért is megtenné, noha önmagától eszébe sem jutott volna!
-Elhiszem, Mester..-Próbált komoly arcot vágni, de ajkai megremegtek az elfojtott nevetéstől.
-Közben meg, majd' meghal egy csókomért, hiába tagadja még maga előtt is..Borzalmas ez a lány..elegem van belőle, legszívesebben átvágnám a torkát.
-De előtte jól leszopatnád, igaz?
-Elkélne neked egy jól irányzott, atyai pofon. -Nézett rá sötéten.
-Ezt csak mondogatod, de még soha sem pofoztál fel..-Mosolygott rá finoman.
-Mert én nem vagyok az apád...
-Dehogyisnem.. -Közelebb lépett hozzá, feje búbja alig súrolta a férfi állát. Szorosan hozzábújt, arcát mellkasába fúrta, mélyen beszívta az illatát. Szerelmes volt belé, a maga gyermeki módján, rajongott érte, akár még ártatlan kislány az édesapjáért.
Maximilian magához szorította a törékeny, még fejletlen testet, amint ujjai a fekete hajzuhatagba fúródtak szívébe mart egy érzés..Egy olyasféle, emberi érzés, melytől mindig is idegenkedett, s ezt az érzést színtiszta lelkiismeret-furdalásnak nevezik a köznapi nyelven.. Elhúzódott Neelától.
-Szóval? -Nézett fel rá várakozóan.
-Szóval. Előre megmondom, nem szívesen fogod ezt elvállalni..Talán ellent is mondasz majd, de akkor is meg kell tenned. Bizonyára fájni fog neked, de a munkát nem...
-..nem keverhetem az érzéseimmel. -Fejezte be helyette mosolyogva. Megsimogatta a férfi karját. -Tudom. Tudom..
-Jó. Angyal nem hajlandó részt venni a Swarovski-küldetésben.
-Miért nem?
-Fogalmam sincs.
-Beszéljem rá?
-Nem tudnád. -Legyintett.
-Hát akkor?
-A te életeddel fogom megzsarolni.
Nagy szemei még hatalmasabbra tágultak, pupillái a félelemtől növekedtek kétszeresükre, sápatag bőre szinte átlátszóvá vált, az erek kidagadtak nyakán.
-Maximilian..-Rebegte. -Te..megölnél engem..csakhogy..
-Beszélsz már baromságokat. -Fújt türelmetlenül. -Csak a látszatát keltjük. És te asszisztálni fogsz hozzá.
-Jaj Istenem..
-Neela..
-Biztos nincsen más, aki megtehetné..? -Az utolsó reménye Christian Brown személyében csillant meg előtte.
-Nincsen. Te állsz hozzá egyes egyedül olyan közel, hogy rajtad keresztül befolyásolni tudjam őt. -Rázta fejét.
-De, Mester.. Angyal olyan jó szívű lány, biztosan más életét sem hagyná veszni csak azért, hogy az ő igaza legyen a döntő!
-Fenéket. Angyal jó szíve ide, vagy oda, mióta ide került, olyan változások mentek végbe a lelkében , melyek visszafordíthatatlanok. Az emberi gyarlóság befészkelte oda magát, méghozzá tartósan. Ha Christiannal fenyegetném -mert ugye rá gondoltál- , akkor valószínűleg a képembe röhögne és féltékenységgel vádolna.
-Nem akarom. -Mondta, de legbelül már rábólintott a kérésre. -Mondd el..mit kell tennem?
-Az ég világon semmit. Tégy úgy, mintha nem tudnál semmiről. És ha Angyal bármit is mondana neked a dologról, ess kétségbe, zokogj, vagy bánom is én, csak légy hiteles.
-Meg fog gyűlölni téged.
-Már így is gyűlöl. -Vont vállat. -És én is őt..Ez az, ami annyira összetart bennünket.
Sátáni kacaja az égig szállott.

**

Kettőt sípolt a telefonja. Különös érzés kerítette hatalmába, korábban még senkitől nem kapott SMS-t. Kellemes izgalom járta át lényét, amint elolvasta a feladó nevét. A meleg, barna szemek megjelentek előtte, jó érzéssel töltötte el, ha Christianra gondolt. Megnézte az üzenetet. „Repülj hozzám, Angyalom. Fél óra múlva a rózsakertben? Várlak.” Elmosolyodott. Amekkora gyorsasággal csak tellett tőle, pötyögni kezdte azt a kedves kis üzenetet, mely fejében fogalmazódott meg az imént. „Örömmel, remélem kedvedet nem szegi meg, ha szárnyak helyett a két tulajdon lábamon érkezem majd. A szárnyaim szabadságra mentek. Akkor fél óra múlva.”
Elküldte. Azonnal felpattant, szélesre tárta szekrénye ajtaját. A tavasz már napok óta incselkedett a levegőben, de ilyenkor este még csalókán bújt vissza barlangjába, maga mögött csak a hűvöset hagyva. Végül egy testhez simuló, mélykék felsőrészt választott magának, mely gyönyörűen kiemelte fiatalos alakját, kebleiből pontosan annyit engedett látni idegen szemnek, amennyit illendő. Vállára csinos, ezüst hímzéssel ellátott kardigánt terített. Tükör előtt pipiskedve kente fel a szolid sminket, egyre nagyobb rutinra tett szert ezzel kapcsolatban..De mit sem tudott még arról, hogy egy férfit illik megváratni..Kislányos bájjal és izgatottsággal pördült meg tengelye körül, ki a szobából. Már a lépcső tetején járt, mikor újabb SMS érkezését jelezte a pici sípolás. Szíve hatalmasat dobbant. Ám a feladó ezúttal nem Christian volt.. „Ma velem vacsorázol. Legyél fél óra múlva az ebédlőben. Maximilian von R.” Felháborodottan törölte ki a levelet. Hogy jön ő ahhoz, hogy megparancsolja neki mikor és kivel étkezzen? Egyáltalán..Feldúltan dőlt a falnak, eleinte úgy döntött válaszra sem méltatja a férfit, de végül egy igen agresszív hangvételű SMS-t sikerült összehoznia számára. „Nem vacsorázom veled. Programom van. Angel N.” Elégedetten rejtette kézitáskájába a készüléket, töretlen jókedvvel lépkedett lefelé a lépcsőn. A mobil alattomosan csörrent meg, idegesítően magas hangon.
[Mi van már? -Szólt bele ingerülten.
[Egy. -Suttogta a hang. -Nekem ne merészelj többet ellent mondani, mert nagyon megjárod. Kettő. Azt mondtam fél óra múlva..pontosabban már csak húsz perc múlva legyél asztalnál. Fontos. Életek foroghatnak kockán és ezt nem viccből mondom, Angel, te is tudod.
[Hogy a.. -Kezdte de Max ismét közbevágott.
[Tudom, hogy Christiannal akartál találkozni és tudd meg, nem érdekel. Majd utána elmész vele, de ez a dolog nem tűr halasztást.
[De..
Sípolás jelezte a beszélgetés végét. Maga sem tudta miért érzett csalódottságot..Az elmaradni készülő találka miatt, vagy talán..Nem, az nem lehet. Megrázta fejét. „Sajnálom, de ez most nem fog menni..Feladatot kaptam, ami tényleg fontos. Bepótoljuk, rendben?” Fájó szívvel küldte el az üzenetét, remélve, hogy nem bántja meg vele a fiút. Útját folytatta, de a kezdeti lelkesedése helyét átvette a kíváncsiság. És a félelem..Maximilian hangja olyan vészjóslóan csengett és az, ahogyan megfenyegette őt..Vajon mire lehet képes ez az ember és mit művelne vele, ha újra ellent mondana neki? Minden eddiginél komolyabban hangzott és Angyal ez egyszer nem akart újat húzni a ház urával. Ki tudja? A végén még ő húzná a rövidebbet, amire -ezt magának is nagy nehezen ismerte csak el-, valljuk be, igen nagy az esély.

Méltóságteljesen, emelt fővel vonult be az étterembe. Az asztal üres volt még, és csupán két teríték árválkodott a terítőn gazdátlanul. A mögéje lépő férfi finoman, vigyázva, hogy meg ne ijessze, érintette meg könyökét. Hátra kapta fejét.
-Jó estét. -Köszöntötte derűsen Maximilian, szemei sokat ígérően csillogtak a csillárok által sugározott aranyos fényeknél. Angyal nem sejtett túl sok jót ezektől az ígéretekről, a hideg is végigszaladt gerincén, ha belegondolt, már megint mivel fogja őt sokkolni Max.
-Jobbat. -Felelte kurtán, meg sem várta a hellyel kínálást, ahogyan az illendő. Egyből leült a neki tetsző székbe, ez pedig az asztalfőé volt. Vacsorapartnere felvonta szemöldökét, de továbbra is töretlen mosollyal hagyta folyni az eseményeket a maguk medrében.
Egyszerűen öltözött, de még is eleganciát sugározó pincér hozta fél karján az étket, melyet kecsesen tett le eléjük.
-Jó étvágyat. -Bólintott meghajolva mindkettejük felé.
-Köszönöm.
Figyelte a lányt, amint szótlanul lát az evéshez. Ő maga letette villáját.
-Mi ütött beléd, miért..bocsánat a kifejezésért, de miért vagy bunkó?
Angel dühödten csapta le evőeszközeit.
-Már megbocsáss, kedves Maximilian, de elrángattál egy fontos találkozóról és még elvárod, hogy...
-Ja, bocs, hogy keresztbe tettem a kertészemnek, így nem tudja az első estén megfektetni a tolvajtanítványomat!
-Tudd meg, hogy nem mindenki olyan, mint te....
-Miért én milyen vagyok? -Kezdett tetszeni neki a beszélgetés alakulása, az számára igazán kedvező irányba haladt. Várakozón, már-már követelőzőn, mohón nézte a lány arcát, ki zavarában tányérjába összpontosította minden figyelmét. -Halljam, Angel. Mondd ki, milyennek tartassz engem? Kegyetlennek? Gonosznak? Akaratosnak és rémesen rámenősnek? Szemtelennek és gátlástalannak is, igaz? És borzasztóan, de nagyoooooon szemétnek, amiért képes vagyok néha szembesíteni téged a vágyaiddal?
-Igen! -Prüszkölt haragosan, de nyomban meg is bánta. -Az utolsó részlegre ez nem vonatkozik. Ugyan honnan is tudhatná a magad fajta, hogy mire vágyom én..- Legyintett fáradtan, Maximilian a levegőben kapta el flegma mozdulatát. Határozottan markolta meg a vékonyka női csuklót.
-Tudod, ez a magamfajta, pontosan olyan, mint a te félék..Csak ezt nem vagy hajlandó belátni. De nem baj, ami késik nem múlik, kedvesem. -Jó ízűen kortyolt az eléje kitöltött száraz, vörösborból.
-Ha megint arra az ocsmányságra gondolsz, amelyben nem vagyok hajlandó részt venni akkor nagyon sajnálom de..-Állt fel, hanyagul dobta le ismét a villát és a kést, széke csak úgy nyekkent a rúgásba, mit lába mért rá kíméletlenül.
-Én is sajnálom. -Mondta hirtelen, és valóban sajnálta. -De te kényszerítesz rá.
-Még is miről beszélsz?
-Kedveled Neelát, ugye?
-Igen, de hogy jön Neela ide..
-És fontos neked?
-Persze..de még is..
-Ha baja esne a te hibádból, bűntudatod lenne, igaz? -Döntötte oldalra fejét szánakozva.
-Maximilian ne játszadozz az idegeimmel, nyögd ki!- Ripakodott rá váratlanul.
-Istenem, mennyire tetszik, mikor villámokat szór a szemed. Szexi. -Duruzsolt ráérősen.
-Ó, hogy..
-Ha nem vagy hajlandó teljesíteni a parancsomat, Neela rövid úton a pokolban fog kikötni. Nemes egyszerűséggel szíven lövöm. -Hajolt előre, fejét kissé megdöntötte, haja arcába omlott, tökéletesen kontúrozta megkeményedett vonásait. A hangnem, melyet megütött, ez alkalommal cseppet sem volt kacér, vagy pajkos. Véres komolyság csepegett minden elejtett szaváról. Angyal önkéntelenül hőkölt hátra. -Világosan beszéltem?
-Teljesen.
-Akkor jó. -Dőlt hátra ismét, arcán megint ott játszott a mindent elsöprő, győztes mosoly. -Ezt már szeretem. Szeretkezel velem?
-Menj a pokolba.
-Már ott vagyok. Csak azt nem értem, te miért álldogálsz ott, ahelyett, hogy helyet foglalnál és velem együtt élveznéd, mert innen, már úgy sincs kiút. -Kacsintott, újabb korty borral öblítette le kiszáradt ajkait. A pohár felett egyenesen a lány szemeibe fúródó tekintete azt sugallta, jobb szeretné Angel nedves ajkaival helyettesíteni a nemes italt.

Még le se ért gyomrába a kínkeservvel elfogyasztott étel, de már is a kert felé rohant. Telefonja majd' kiesett kezéből, levegőt is alig kapott, még is tárcsázta a számot.
[Christian..Angel vagyok..ugye nem ébresztettelek fel?
[Nem..De őszintén, nem számítottam a hívásodra. Mit tehetek érted?
[Én..Jaj, ezt nem tudom telefonon. Kijössz?
[Mármint hová? -Kérdezte zavarodottan.
[A kertbe..a rózsáknál leszek..lassan. -Lihegte.
[Ezt igen nehéz lenne megvalósítani.
[Miért..? Jaj..Megharagudtál rám talán?
[Szó sincs róla. De én nem lakom a kastélyban.
[Nem?
[Nem.
Levegőért kapkodva nyomta ki a telefont, eszébe sem jutott elbúcsúzni. Lefoglalta őt az újonnan szerzett információ, mit talán még fel sem dolgozott igazán. Átverték..Maximilian megvezette őt!
-Emberrablás..-Mosolyodott el hirtelen, ahogyan hangosan kiejtette száján az egyszerű, még is jelentőségteljes szót. -Kösd föl a gatyádat Maximilian von Ravenstein, mert ha egyszer kikerülök innen akkor neked véged lesz..De még mennyire véged..

**

Kényelmesen dőlt végig az ágyon. Hasára fordult, majd oldalára. Érezte, hogy képtelen lenne elaludni. A vacsora finom volt, s ami még fontosabb, légből kapott terve sikerrel járt, mindenfajta különösebb bizonygatás nélkül. Hiába, ő, az emberi érzelmek ismerője, ki megtéveszthetetlen és tévedhetetlen, tudja, hogyan kell játszania az arcával, a szemével, a hangjával..De azt is tudta, hogy a lány testén hogyan játszana most megkeményített nyelvével. Összefutott a nyál a szájában. De nem, most egészen biztosan nem lenne hajlandó nekiadni magát, hiszen megzsarolta. Talán jogos.
[Virginia, a szobámba, most. - Hívta fel hirtelen ötlettől vezérelve a szőke lányt. Szobája nem messze az övétől helyezkedett el, nem telt bele sok idő, és a lány fürdőköntösben, mamuszban, még nedves hajjal kért belépést szobájába.
-Siettem. Nem volt időm rendbe szedni magam..-Mentegetőzött, de a férfi éhes tekintetét látván azonnal megnyugodott.
-Gyere ide. -Nyújtotta ki felé karját. A lány lágy mozdulattal dobta le válláról a köntöst, hagyta, hogy végigcsússzon hamvas bőrén az anyag, oldalait végigsimítsa élettelen pihéivel, majd lábainál pihegje ki testének forróságát. Lassan lépdelt az ágy felé, hogy Maximilian kigyönyörködhesse magát meztelen testének látványában, bőre valósággal magába itta azt a kéjsóvár pillantást. Rövidke ideig tartott csupán az elcsigázott, elnyújtott mozdulatok sora, vadállatokként kaptak egymáshoz, mintha csak egy darab húsért vetekednének egymással. Hús a hús ellen, Maximilian nem érzett semmit sem, puszta nemi vágyon és ösztönön kívül, míg Virginia szíve hevesebben kezdett dobogni. Ő is, mint itt valamennyien, rengeteget köszönhetett a férfinak. Úgy bújt nyakához, mintha nem lenne csodálatosabb hely az ő ölelő karjainál e földnek a kerekén és úgy itta magába tüzesen ajkaira égő csókját, mint az életető vizet. A férfi a szőke tincsek közé fúrta erős ujjait, gyengéden markolt a hajzuhatagba, mely majdnem olyan hosszú volt..A lány felsóhajtott, szorosan feszítette nedves ölét Maximilian ágyékához nadrágon keresztül.
-Még..-Suttogta vágyakozóan, amint a fogak vállaiba véstek. -Úgy kívánlak..
-Én is kívánlak, Angel. -Lehelte.
A lány megdermedt. Tágra nyitotta csodálkozó szemeit, míg ő maga félve hunyta le sajátját. Mélyeket lélegzett. Ő mondta ki. Nem szívhatja vissza. Nem volt nyelvbotlás. Mindkettejük számára nyilvánvaló tényként szerepelt most, alkalmatlan helyszínen, rossz időpontban, de ez nem változtatott a tényeken. Angyalra gondolt, miközben egy másik nőt csókolt. Csak rá.

Keresztbe tett lábakkal, mellkasa előtt összefont karokkal ült csendesen, durcásan oldalra nézett. Egyik jelenlévőhöz sem fűlött különösebben a foga.
-Ide figyelnél, hogy ha hozzád beszélek? -Markolta meg Sian széke karfáját, látszólag hatalmas erőfeszítésébe került megőrizni a hidegvérért. Lerítt volna, hogy legszívesebben durván tépné meg a napfényben megcsillanó szőke fürtöket.
-Az, hogy nem nézek rád, nem azt jelenti, hogy nem figyelek. -Magyarázta rendületlenül nézve továbbra is a falat.
-Tudod, ha valaki beszél hozzád, illik ránézni. Ezt Parasztfalván nem tanították meg?
-Normálisemberfalváról vagyok valós, ott pedig az emberek nem nézegetik a saját ürüléküket. -Felelte szemrebbenés nélkül.
Eugenia önkéntelenül vihogott fel. Bár Angyallal is összetűzésbe került már néhányszor, de Sian még is csak gyűlöletének egyes számú tárgyát képezte.
Maximilian fásultan sóhajtott. Tenyerével arcát támasztotta az asztalon, másik kezében telefonjával játszott. Csaknem húsz kerek percre volt fül és szemtanúja a két nő parázsvitájának. Kezdett besokallni.
-Figyeljetek ide, mind a ketten. -Pillantott rájuk a kijelző mögül. -Nem azért hívtalak össze benneteket, hogy egymás vérét szívjátok. Sian, avasd be őt a tervbe. Angel, te meg figyelj oda. Köszönöm.
Az említettek összenéztek. Elég volt egyetlen röpke pillanatig egymás pupilláit szugerálniuk már is mindkettejük vére veszettül száguldozni kezdett ereikben, izmaik megfeszültek.
-A Mariahilfer Strasse a célpont. Ott lesz megrendezve a kiállítás. -Mondta halkan. -Nyolcszáz méteres útszakasz lesz lezárva aznap, négy órán keresztül. Durván ennyi időtök lesz a sikeres megvalósításra.
-Időtök? -Hangsúlyozta ki a szót Angyal. -Miért, talán te csak a háttérből fogod figyelni az eseményeket, velünk meg elvégezteted a piszkosmunkát? -Kérdezte fennhangon, nem minden gúny nélkül.
-Te kis dög..-Rándult meg hirtelen egész testében, indulatosan dőlt előre.
-Sian! -Emelte fel hangját Maximilian. -Angyal még is honnét tudhatná, hogy nem mész velük?
-Ez az. Honnan tudhatnám? -Döntötte meg kissé fejét oldalra, ártatlanul sajnálkozó képet erőltetett magára, szemei még is ádázul csillogtak.
A nő szaporán szedte a levegőt. Minden igyekezetét össze kellett szednie, hogy lenyugodjon.
-Rendben. -Lélegzett mélyeket. -Te, Murder, Eugenia, Sam és Jordan hivatalos vendégek lesztek. Ezen kívül ott lesznek még a beépített emberek, többek között a biztonságiak között, de nagyon figyeljetek, mert ott sem mindenki. Azt lehetetlenség lett volna megoldani. És ami nagyon fontos: A nyitóbeszéden kivételesen nem alhattok el. A számok azok, melyek fontosak lesznek. Ezek a szövegbe illeszkedően fognak elhangozni. A számok sorrendjében kell majd megközelítenek az egyes célpontokat. - Sian a fiókból különböző méretű, nejlonba csomagolt papírosokat vett elő. Amint kikerültek védőtokjukból már is megszemlélhették a rajtuk szereplő képeket. -Az egyes. - Nagyobb méretű montázst mutatott fel. Azon mindenféle drágakővel kirakott órák sorakoztak, volt amelynek maga a szíja csiszolt gyémántból készült, legalábbis Angyal ezt az ékkövet vélte felismerni benne. -Az órakollekció. Eugenia ez lesz a tiéd. Ezt védi a legkevesebb őr, a lőfegyverek miatt nem kell aggódnod, már nem lesznek megtöltve, erről gondoskodnak a díszlettervezők. -Finom mosoly suhant át arcán és a jelenlévők bármibe le merték volna fogadni, hogy az ötlet az ő érdeme.. - Haladjunk. A kettes egy szimpla ékszersorozat, mindenféle fajta és színű drágakövekből készített nyakláncok, fülbevalók és egyéb csicsás feltűnő szarságok. Rengeteg érnek. Sam, ezt Jordannal közösen kell megszereznetek, nem lesz egyszerű, jóval több őr és ha minden igaz riasztók is fel vannak szerelve. Semmiképpen sem szólalhatnak meg, mert közvetlen kapcsolatban vannak a rendőrséggel, plusz a hangjára az összes bamba sznob is felfigyelne, akik mellesleg tátott szájjal fogják hallgatni a nyitórizsát. Merthogy ez egy elterelés. Na de elérkeztünk a leglényegesebb ponthoz. Angyal. Egy drágakövekből készült ruhát kell eltulajdonítanod. -Apró kártyát mutatott fel. Azon egy meseszép, látszólag szürke, kisestélyi díszelgett. De amin Angel közelebb emelte szemeihez, felismerte a sok száz apró kis követ, melyet valamiféle vékony szálak fűztek össze, egyetlen ruhává. Ha meghallod a hármas számot..Tudod mi a dolgod. Murder fog kísérni téged. Fedezni, hátulról.
-Az mit jelent? -Értetlenkedett. Érezte, hogy háta mögött összenéznek.
-Azt, kedvesem, hogy ő fogja szétlőni azoknak a seggét, akik megpróbálnak téged megállítani. -Vigyorodott el kajánul. Angel szívverése kihagyott egy dobbanásnyit.
-Arról nem volt szó, hogy ártatlanok vére fog folyni!
-Mit gondoltál, majd megsimogatjátok a buksijukat és kockacukrot dobtok a szájukba? -Horkantott.
-Nem vállalom!
-Vagy ártatlanok vére folyik, vagy Neeláé. -Szólt közbe Maximilian, ki mindeddig hallgatott.
A lány úgy érezte menten összeesik. Körülötte székek nyikorogtak, feltámadó szél zörgetett be az ablakon és Sian továbbra is utálkozva méregette, de fel sem fogott semmit az egészből.
-Ennyi volt, mehetünk, Mester? -Érdeklődött Sam.
-Persze. Többet egyenlőre úgy sem tudunk mondani. A helyszínt feltérképezitek ti magatok, lesz rá két napotok. A szállodai szobákat már lefoglaltattam.
-Jó éjszakát. -Búcsúzott Eugenia. Hárman maradtak a szobában. Csendesen nézték hol egymást, hol a szemközti falat, de megszólalni egyikük sem tudott.
-Sian, köszönöm. Mára ennyi. -Biccentett a nő felé, ki meglepetten húzta magasra tetovált szemöldökeit. Továbbra is fülsértő maradt a csend, mely nyomasztóan ölelte körül őket. A feketeségnek nem volt egészen világos, főnöke mire is célozgatott az imént. -Öhm, Sian. Kérlek. Magunkra hagynál minket?
-Persze. -Vágta rá foghegyről, élesen. Az ajtóból még egy utolsó, veséig hatoló, rideg pillantást küldött Angel felé, aztán elnyelte őt a kastély folyosóhálózata.
-Képtelen vagyok rá. -Fakadt ki a lány, kezeivel nagyot csapott térdére.
-Ugyan-ugyan. -Ingatta fejét a férfi, szinte megmosolyogtatta a lány kitörni készülő hisztije.
-Nem vagyok elég képzett ehhez..
-Megsúgok valamit. -Dőlt előre mosolyogva székében. -Ennek semmi köze a képzettséghez. Jó, talán Eugenia a karate tudása nélkül nem sokra menne. Egy dolgon múlik az egész. Pontos szervezésen és gyakorlaton. Semmi máson.
-De nem vagyok elég gyakorlott, Maximilian!
-Pontosan azért mész el, hogy az legyél, Angyalom. Minden rendben lesz, ha meg még sem akkor ott vannak a többiek.
-És ha elrontom?
-Akkor majd sikerül a következő. -Kacsintott biztatóan. -Mit gondolsz, annyira érdekel engem az a pár kacat?
-Miért, nem..?
-Életem..-Nevetett jóízűen. -Annyi pénzem van, hogy az egészet filléreknek tetsző összegért felvásárolhatnám.
-Akkor nem értem..-Tördelte kezeit zavarodottan.
-Több oka is van. -Fűzte össze ujjait maga előtt. - Legelőször mindjárt az, hogy az embereimnek szüksége van az ilyen akciókra. Egyrészt, hogy ne essenek ki a gyakorlatból, ha majd valami igazán fontos, nagy nyomerejű dolog lesz kilátásban..Aztán meg, milyen lenne az, ha semmi dolguk nem lenne az ég világon, csak éldegélnének itt, mint hal a vízben? Nem vagyok Máltai szeretetszolgálat..
-Azt hiszem világos.
-Van ám még más is..-Fűzte tovább mosolyogva.
-Igazán?
-Persze. Akarod tudni mi az?
-Hát..
-Az oka igazán egyszerű. Imádom, hogy meghajlottál előttem, pedig annyira ódzkodtál ettől és tetszik, hogy az én parancsomra cselekszel. Ez csak megerősít abban, hogy még mindig bármit elérhetek amit csak akarok.
-Egy bajod van neked, Maximilian..-Sóhajtott lemondóan. - Nem tanították meg neked, mi az, ami a hatalomnál is fontosabb. Mondd, boldoggá tesz, hogy szeretet helyet rettegett rajongással vesznek körül téged?
-Ugyan, gondolod komolyan veszem azt az ostobaságot, amit ti ostobák szeretetnek neveztek? -Nézett rá, valódi hitetlenkedéssel.
-Ha soha sem tapasztaltad, honnan is tudhatnád, milyen..
-Valóban nem. És nem is szeretném. Tudod, épp' elég embert láttam már tönkre menni attól a híres neves szeretettől.
-A szeretettel tudni kell bánni. -Érvelt csendesen a lány, annyi lágyságot és óvatosságot csempészett hangjába, amennyit csak tudott. Valamiképpen szerette volna bebizonyítani az igazát. -Ha szeretsz, szeress önzetlenül. -Fűzte tovább, kihasználva a pillanatnyi szünetet. -Ha szeretsz, azért szeress, hogy a másiknak jó legyen. Szeress úgy, hogy nem remélsz érte szeretet és akkor olyasféle érzéseket fogsz visszakapni, egyszer majd, valakitől, hogy úgy érzed felrobban a szíved, mert ennyi szeretettel már nem tudsz mit kezdeni..Belehasad a lelked is, káprázni fog a szemed és bizseregni a bőröd minden aprócska négyzetcentimétere és legszívesebben üvöltenél, elmondanád mindenkinek, igen, boldog vagyok..De csak egy halk szócska fogja elhagyni a szádat abban a percben. A köszönöm.
Rámosolygott. Nem érzett haragot, akkor és ott nem. Mindent száműzött magából, mi negatív szellemben mardosta belülről, egy pillanatra ugyanaz lett, ki volt, egyszer régen. Csodálattól fénylő, árnyaktól felszabadult szemeit a férfira szegezte. Reménykedett, hogy szavainak értelme eljutott hozzá.
-Betéptél? -Nevetett fel hidegen, megtörve a pillanatnyi varázslatot.
-Hogy mit csináltam..? -Kérdezte zavartan. Csalódottan fordult el. Hiába..Maximilianon már semmi sem segít és ezt lassan ő is kezdte belátni. -Mindegy..Megyek és összepakolok.
-Helyesen teszed.
Szótlanul hagyta el a szobát.