Felmarkolta az asztalon pihenő kulcscsomót, egy percig sem akart tovább a villában maradni. Mindegy volt, csak ne itt, most képtelen lett volna akár egyetlen percig is tovább elviselni a nyomasztó légkört. Kedvenc autóját választotta ki, egy éj fekete BMW-t, amint beült már is megnyugtatta lelkét a sajátságos illat. A motor barátságos hangon zúgott fel, végre elindulhatott, amerre ösztönei vezették. Konkrét cél nem lebegett szemei előtt, de minél messzebb került lakhelyétől, a harmónia annál nagyobb mértékben uralkodott el rajta. Cigarettára gyújtott, az esti fények lassan kigyulladtak a néptelen országút mellett. Akár merre nézett, mindenütt hegyekbe ütközött pillantása, azokon túl nem is látott, de nem bánta. Valamiféle furcsa biztonságérzetet adtak neki a magasba nyúló, zord hósipkás monstrumok. Letekerte az ablakot, élvezte a hajába kapó, hűvös huzatot. Szerette volna, ha gondolatait is tova szállítja..Erősen markolta meg a kormányt, mikor felsejlett előtte Angel arca. Furcsa érzéseket és gondolatokat ébresztett benne ugyanis a lány monológja. Felkeltette a figyelmét egy olyan dolog iránt, mit eddig mélyen megvetett. Hiszen ő nem tudta mi fán terem a szeretet. Számára nem létezett az, mi nem volt kézzel fogható, ajkaival nem ízlelhette meg. Ugyan kinek kell az az üresség, mit ezeknek az érzések okoznak az ember lelkében? Itt van ő, stabil, erős és előre meg van írva a sorsa. Mi kell még..? Valami még is kell.
Talán egy trónörökös, egy apróság, akiben az ő ereje lappang mélyen, hogy aztán az idő előrehaladtával kibonthassa hatalom-szőtte szárnyait, az ég felé szárnyalhasson velük, mindent magáévá téve, mi azzá tehető ezen a világon. Igen, egy utód, aki továbbviszi a vérvonalat, ezzel levéve a hatalmas terhet az ő válláról. Mit ősei követelnek tőle sírjaikban forgolódva, betartatik végre, ők megnyugodhatnak, neki pedig nem lesz több dolga itt. Ezen a helyen, amiből már annyira elege van, pedig még életének felén sincsen túl.. És valami még mindig hiányzik. Íme, itt a kész terv, és meg van az alany, ki majd szíve alatt hordja ki a magzatot, ki az ő génjeit örökli meg. Az ő génjeiket. Elmosolyodott. Az a gyermek egy igazi kisisten lesz..Ha lány lesz a leggyönyörűbb és legkifinomultabbá válik majd mind közül, kezei kecsesen és végzetes gyorsasággal mozognak majd. És ha fiú..akkor igazán egyértelmű..V. Maximilian von Ravenstein ugyanolyan lesz, mint ő maga. Kiszámíthatatlan, kegyetlen, határozott és érzéketlen. És nem is lesz szüksége senki másra..Csak valakire, ki majd méltó utódot nemz neki, az egyetlennek. Valami..még is hiányzott.

**

Olyan ruhákat fedezett fel szekrényében, melyeket eddig észre sem vett. Talán újak, lehet, hogy csak úgy becsempészték őket oda. Minden esetre igazán megörült nekik, mert egytől egyig az ő méreteit képviselték, ízlésesen összeválogatott színeik harmonizáltak egymással. Óvatosan összehajtogatva, helyezte őket az odakészített bőröndbe. Halk koppantásokra lett figyelmes, megörült, Neelára számított. Így aztán a megrökönyödés és megdöbbenés egyszerre ült ki csinos arcára, mikor megpillantotta az ajtóban álldogáló Eugéniát.
-Szia. -Köszönt kedvesen a lány, kezeit hasa előtt kulcsolta össze.
-Nahát..Szia..
-Beengedsz?
-Persze..Mit tehetek érted? Ülj csak le, már ha találsz magadnak helyet..Épp' pakolok.
-Segítsek?
-Nem kell, boldogulok, de miért jöttél?
-A szobabeosztás miatt. Max két szobát foglaltatott le és gondolom nem szeretnél a fiúkkal közösködni, úgyhogy Sam és én szívesen látunk, ha gondolod..
-Mire ez a hirtelen Pálfordulás? -Vonta fel szemöldökét. Valamiért azonnal bizalmatlanságot keltett benne a lány kedvessége.
-Nézd..Én tudom, hogy nem volt éppen konfliktusmentes a viszonyunk. De te, ahogyan a Mesterről beszéltél..Hát én..-Felidézve a szalonban lejátszódott parázsvitájukat, azonnal elvörösödött az arca a dühtől. -De emlékszel, hogy a legelején, mennyire kedveltük egymást? -Mosolyodott el végül.
-Igen. -Felelte foghegyről. Cseppet sem volt ínyére ez a beszélgetés, már is tudta, Eugenia miért akar vele ismét közösködni..
-És úgy látom, végre megjött az eszed. És mindenkinek jár egy második esély..-Kacsintott. -Most, hogy te is hajlandó vagy fejet hajtani a Mester parancsai előtt, valóban közénk tartozol.
-Lehet egy kérdésem, Eugenia? -Nézett rá mélyre hatolóan.
-Persze. -Biccentett.
-Mi ez a hatalmas szerelem Maximilian iránt, hm? Miért véded őt, mindenáron? Miért..?
-Annyi mindent köszönhetek neki..-Lágyult el a lány hangja, szemeire csaknem árnyat vetett a könnyfátyol.
-Hogyan kerültél ide?
-Engem..ela..eladtak. Jaj, Angel erről még soha senkinek nem beszéltem..
-Folytasd..-Suttogta, leült a lánnyal szemben. Most már igazán elkezdte érdekelni a történet.
-A szüleim..eladtak. Egy lánykereskedőnek..
-Stricinek? -Tátotta el száját.
-Igen..-Kósza könnycsepp gördült le álláig, megreszketett ott, de még nem pottyant le ölébe. -Hónapokon keresztül egy sztriptízbár öltözőjében laktunk, mi négyen. Enni kaptunk, amennyi elegendő volt az életben maradáshoz..Hetente háromszor pedig fürödhettünk, de egyébként ki sem engedtek bennünket. Esténként részt kellett vennünk a show-ban, és amelyik férfi pénzt ajánlott értünk, azzal szobára kellett mennünk. Egyszer megpróbáltam megszökni. Elkaptak. Én megpróbáltam védekezni..olyasfajta képességek törtek elő belőlem, amikről eddig nem is tudtam. Lehet, hogy csak a vészhelyzet és az adrenalin hozta ki belőlem, de úgy verekedtem, mint egy..majdnem fekete öves karatés. Igen, majdnem profi. Nagyon csúnyán megvertek..Alig tudtam mozogni. És aznap este még is dolgoznom kellett..És akkor..ott volt egy férfi. Magas, fekete hajú, hófehér bőrű és a szemei..egészen félelmetesek voltak. És csak engem nézett. Lehajtott fejjel léptem oda hozzá, mert muszáj volt. Mikor meghallottam az összeget, azt hittem menten elájulok. Magával vitt, beültetett a kocsijába. Míg a bárban voltunk közönyös és lekezelő volt velem, pontosan úgy viselkedett, ahogyan egy kurvával viselkedni szokás...-Zokogás rázta meg a vállait, Angyal kezei akaratlanul is átölelték a lányt. -És..amint kiértünk, bocsánatot kért, onnantól kezdve finom volt és udvarias. Azt mondta, soha többé nem kell visszamennem oda. És..azóta itt vagyok..És van családom..Ha Maximilian nincs...Érted már? -Csillant meg szeme, könnyes mosoly terült szét arcán.
-Értem..Igen. És tudod, én is hálával tartozom neki. De ez nem változtat semmin. Én nem vagyok képes úgy tekinteni rá, mint a megmentőmre. -Összeszűkült szemekkel, gyűlölködve bámult maga elé.
-Mindegy. Az ügyünk közös, még ha a célunk nem is.
-Nem tudom mi a célom. -Mondta.
-Kedvellek téged és nem szeretném, ha a köztünk lévő feszültség befolyásolná az akció eredményét. -Zárta le a témát.
-Rendben..
-Akkor hát, leszel a szobatársam?
-Persze. -Bólintott, megkockáztatott egy óvatos mosolyt. Eugenia viszonozta.
-Akkor holnap reggel..-Biccentett és elhagyta a szobát.
Képtelen volt folytatni a pakolást. Bár nem tudta milyen emberek voltak a szülei, de rettegett, mit szólnának, ha most látnák őt..És Sybill? Gondolataiból kopogásra eszmélt.
-Gyere..
-Angel..-Egy barna üstök jelent meg az ajtónyílásban, hangja barátságosan kéredzkedett a szobába. -Estét.
-Christian! -Derült fel a lány arca nyomban. -Bújj csak be..
-Látom pakolsz, nem is zavarok sokáig. Csak sok sikert akartam kívánni neked. Ja és ezt odaadni. -Borítékot húzott elő kabátja zsebéből, mit gondosan lepecsételtek.
-Egyáltalán nem zavarsz, örülök neked. -Nézett rá kedvesen. Izgatottan vette át a borítékot.
-Csak akkor nyisd ki, ha már odaértetek.
-Meg fog ölni a kíváncsiság..
-Bírd ki valahogyan. -Lépett hozzá közelebb. A lány egy tapodtat sem hátrált. Nézett egyenesen a mosolygó, melegséget sugárzó barna szemekbe és hirtelen kedve támadt volna átölelni ezt az embert.
-Sajnálom az elmaradt találkát..Maximilian..
-Gondoltam. -Bólintott, s Angyal némi keserűséget vélt felfedezni hangjában.
-Csak és kizárólag erről az ügyről kívánt értekezni velem. -Nyugtatta meg.
-Ugyan. Nem tartozol nekem elszámolással..-Mosolyodott el finoman.
-De szeretném, ha tudnád, a pletykák ellenére is, hogy közte és köztem nem történt semmi..
-Nehéz elhinni. -Felelte őszintén.
-Tudom.
-Maximilian nagyon ki van rád éhezve..
-Vettem észre..-Sötétült el arca, de a másodpercben, mikor felrémlettek a perzselő érintések, a halálos csókok és az a tűz, melytől porrá égett már annyiszor, a térdei is beleremegtek.
-Nagyon elgondolkodtál..-Jegyezte meg.
-Igen..
-Rajta, igaz?
Elhallgatott. Mit mondhatott volna? Itt állt vele szemben Christian, akivel kedvelték egymást, talán kicsit több is lengedezett abban a levegőben, mit közöttük töltötte be az üres teret..Hazudjon a szemébe? Nem tudott válaszolni, a fiú nem hagyta.
-Nekem nem kell magyarázkodnod, mondtam már. A levelet, majd olvasd el..
Apró puszit nyomott a lány arcára.
-Jó éjszakát, Angyal. -Nézett vissza még utoljára az ajtóból és ő ismét magára maradt, kezében egy levéllel, melynek tartalma egyszerre izgatta és egyszerre taszította.

Az órája alattomosan verte fel őt nyugodalmas álmából, eljött hát a nap, mikor örökre hátat kell fordítania az elveinek.. Nem húzta soká' az ébredést, felkelt, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. A szobába még csak az első fények sem szűrődtek be, a nap e korai órájában sötétség uralkodott még a kastély felett. Nyílt az ajtó, Maximilian kopogás nélkül lépett be az ő kis birodalmába.
-Kopogni már luxus? -Morogta a lány két ásítás között. Hirtelen észbe kapott, hisz' testét csak egy francia bugyi és egy vékony top takarta. A férfi kedvtelve nézte mérte végig tetőtől talpig a selymes bőr tulajdonosát, látszólag legszívesebben végigcsókolta volna mindenütt..De ezúttal visszafogta magát.
-Ez az én házam, oda és akkor megyek be, amikor akarok. -Felelte nagy sokára, mikor végre sikerült elszakítania tekintetét a kívánatos testről. Angyal bosszúsan csóválta a fejét. A helyzet komikuma szórakoztatta és egyszerre bosszantotta. Férfiak jönnek-mennek a szobájában, késő este és kora reggel..-Azért jöttem, hogy megmondjam...
Angel közben, hogy ne álljon ott, akár egy rakás szerencsétlenség, tenni-venni kezdett a szobában. Összehajtotta a paplant, megigazította a párnáját. Arrébb taszigálta a nehéz bőröndöket. Addig folytatta az értelmetlen cselekvések sorozatát, míg Maximilian meg nem ragadta derekánál fogva, s rántotta magához úgy, hogy háta teljesen a kemény mellkashoz simuljon. A könnyű anyagú hálóruhán átsütött a másik test forrósága, egészen borzongató forróság volt ez, mely apró villámokként cikázott végig a fiatal és hamvas bőrön. Semmihez sem volt fogható az az érzés..Semmihez. -Hogy megmondjam, nagyon vigyázz magadra. -Suttogta, immár teljes figyelem összpontosult halk szavaira és ezt ki is használta.
-Ugyan. Minden ember pótolható. -Felelte kurtán, igyekezvén leplezni teste halovány, de a férfi számára még is tökéletesen érzékelhető reszketését.
-Hát hogyne..-Lehelte nyakára, mintha ez olyan természetes volna. -De te nagyon jól tudod, hogy mekkora veszteség volnál nekem. -Fűzte tovább.
-Annyi tolvajt találsz ezen a világon, amennyi el sem férne itt.. -Felelte cinikusan.
-De nekünk még sok dolgunk van egymással és ezt te is nagyon jól tudod. És azt is, hogy nem menekülhetsz örökké, nem halogathatod a végtelenségig. Egy szép napon majd nem engedlek el, nem eresztelek, hiába kéred és annyira fel foglak tüzelni, míg nem te magad könyörögsz majd nekem, hogy tegyelek magamévá forrón..
Angel legszívesebben fülére tapasztotta volna kezeit, de ezt abban a pillanatban nem tehette meg. Igen, egy kósza pillanatig tartott az egész, míg tudatáig jutott a szavak jelentése, s míg öle olyan nedves lett, hogy akár azonnal készen állt volna magába fogadni Maximiliant. Puszta szavak hangzottak el köztük csupán, még is ekkora horderővel bírtak rá..Megrémült.
-Lesheted..Most engedj elkészülni. Nem akarom, hogy miattam késsünk el.
-Ahogy kívánod. -Eresztette el. - Most még.

**

Nem nyugodott meg, míg két tulajdon szemével nem látta, hogy a két autó elhajtott a birtokról. A helikopterek ráérnek néhány óra múlva felszállni, de ez nem is igazán foglalkoztatta. Angel Nightheaven ugyan is autóval utazott Bécsbe.
-Gyere..-Kúszott vállára Sian keze, akár a homoki vipera. Olyan hideg és pontosan olyan alattomos is volt. - A medencékhez hozattam bort. -Susogott fülébe, keze válláról hirtelen siklott férfiasságára, mely még nem egészen heverte ki a reggel nyújtotta látványt..Azonban cseppet sem vágyott a démonszuka ölébe, nem..Ő Angyalba akarta ereszteni minden vágyát, minden szenvedélyét, hallani akarta a lány gyönyörsikolyait, látni akarta, ahogyan az ártatlan kis test levetkőzve gátlásait, vonaglik az élvezettől. Lehunyta szemeit. Lassan ismét megtelt vérrel, félig megkeményedve vágyta a kényeztetést.
-Menjünk. -Egyezett bele, szinte rosszul lett a szemekben fellobbanó, diadalmámoros tűztől. Hagyta magát kézen fogva levezetni, amint átlépték a fürdő sötétített üvegekkel ellátott ajtaját. A síkos kő kellemesen érintette meztelen talpát, ruháitól folyamatosan szabadult meg. Sian már meztelen volt. Hátulról szemlélte a lány testét. Olyan vékony volt, akár egy igazi kígyó...Csontjai, bordái szinte átszúrták tejfehér bőrét. Nem értette már, mi volt az, mit egykor úgy megkívánt benne...Talán a sajátjához hasonló természetét, mi alattomos volt, mint a tenget? Lehet.. De ma már csak a tömény undort keltette benne, még is, annyiszor tette magáévá. A csontos kezek a borosüvegért nyúltak, mely már jó előre fel volt bontva. Egy pillanatra átsuhant agyán a gyanú, hiszen a lezárt palackot mindig ő maga bontja fel, de már mindegy volt. Közelebb lépett Sianhoz, kivette kezéből az üveget. Nem fáradozott a nemes ital pohárba töltésével, üvegből húzta meg, nagy mennyiségben folyt végig torkán a száraz nedű. Oldalra tette az üveget, helye már nem volt ott stílusosságnak és finomságnak, vadállat módjára kapott a nő ajkaihoz, véresre harapta őket, nem érdekelte, mekkora fájdalmat okoz ezzel neki. Ő akarta, most megkapja...A hosszú és éles karmok hátába vájtak. Nem érezte a fájdalmat, valamiféle furcsa tompaság ereszkedett agyára. Jól ismerte ezt a fajta tünetet..Eltolta magától a nőt, rémület járta át testét utoljára, szemeibe ülő félelmet legyilkolta a Sian tekintetében ébredező szörnyeteg. Megremegett, ereje páraként párolgott el testéből. Lapos pislogása összemosta az ördögi mosolyt a sötétséggel. Eszméletlenül rogyott a földre.

-Csúcs! -Hallatszott Sam izgatott sikoltása, valahonnan a fürdő irányából. -Gyertek, ezt látnotok kell! -Lesett ki a félig nyitva hagyott ajtó mögül. Angyal és Eugénia fáradtan összenéztek, majd beletörődve felkászálódtak az ágyról.
-Na jó..ez tényleg megéri a pénzét..-Bólogatott elismerően Angyal. A fürdő hatalmas volt ugyanis, márvány körkáddal a közepén, melybe hat hosszú csap nyúlott bele mélyen. Mindenféle -és fajta fürdősóik, olajok, alufóliába csavart virágszirmok várták, hogy kényeztethessék a vendégeiket.
-Stip-stop! -Kiáltott fel Eugenia.
-Ki jön velem sétálni?
-Én biztosan nem. Hulla vagyok..-Rázta meg göndör fürtjeit.
-Na ne..Nem azért kaptunk két napot, hogy lustálkodással töltsük. Fel kell térképeznünk a Mariahilfer Strasset. Ez a dolgunk. -Okoskodott.
-Igaza van..-Vélekedett Angel. -Engem is kimerített az út, de ettől függetlenül nem ártana, ha tudnánk, mivel állunk szemben.
-Jordanék már el is mentek..
-Pf, ennyit a csapatmunkáról. -Morgolódott Eugenia. - Na induljunk, mielőtt meggondolom magam.

Ráérősen sétálgattak a főutcán, mely telis-tele volt vásárolgató, vagy épp' munkából hazaigyekvő fiatalokkal. Az égen szürke fellegek gyülekeztek lassan, Angel vészjósló jelként értelmezte ezt. A másik kettő kedvét látszólag nem lohasztotta le a közelgő eső ígérete, lelkesen rohangáltak egyik kirakattól a másikig, a legtöbb boltba be is mentek. Angel két kezén, de még ha a lábujjait is hozzáadta volna akkor sem, hogy mennyi üzletet jártak végig. Időnként szünetet tartottak, ilyenkor Eugénia és Sam vígan ecsetelték a világmárkák előnyeit és hátrányait, össze hasonlították a sminkeket és még ezer -féle női dolgot értekeztek meg. A lányt egyik sem izgatta különösebben ezek közül. Ám mikor megpillantotta a hatalmas, kifeszített zászlót, melyen a Swarovski jelzés állt, gyomra jó néhány métert liftezett. A vitrinek már ki voltak készítve. Hatalmas, extra vastagságú üvegből gyártott szörnyetegek, gyomruk még üresen tátongott.
-Holnap éjfélkor fogják feltölteni őket. -Magyarázta fojtott hangon Sam.
-Na de ha így van..-Sétált tovább a barna lány. -Akkor miért nem a berakodás pillanatában csapunk le? Így sokkal egyszerűbb lenne...
-Nem'tom. -Vont vállat a másik. Angyal előre sietett. Eszébe jutottak Maximilian von Ravenstein szavai..”Mit gondolsz, annyira érdekel engem az a pár kacat?” Az egész csak egy színdarab, ők pedig a mutatós, feldíszített kirakati bábuk. Csak a show kedvéért parádéznak egy kicsit, addig szövögetik a szálakat, míg az ellenfél teljesen beléjük nem gabalyodik. Kezdte kiismerni Maximilian gondolatait.. Gyomorszorító érzés fogta el, ahogyan lelki szemei előtt megjelent a férfi arca. Szíve elszorult, borzalmas kép furakodott hívatlanul agyába. Megtorpant, hátra pillantott, két társa nem sokkal lemaradva igyekezett beérni őt. Egyre erősödő szél kapott hajába, az első esőcseppek arcbőrére zuhantak a magasból, könnyekként áztatva el arcát.
-Mi a baj? -Karolt belé Eugenia.
-Se..mmi..-Alig volt képes kipréselni magából ezt az egy szót is, a Szahara szárazságával vetekedett most a torka és már tudta, érezte, hogy valami nagyon nincs rendben..

**

A végtelennek és sűrűnek tűnő sötétség végre oszlani kezdett, szemeit egyenlőre nem nyitotta fel. A legjobb, mit tehetett, hogy csendben várakozott. Érezte karjaiban és lábaiban a zsibbadást, mintha ezernyi, apró tűvel szurkálnál bőrét, még sem mozdult meg. Ügyelt rá, nehogy szemhéjai akár egy leheletnyit is megrebbenjenek. Még nem tért teljesen tudatához, de a veszély érzete a levegőben kavargott, ő pedig semmivel sem tévesztette volna össze ezt a kegyetlen illatot, mit máskor mindig oly' szívesen szippantott magába. Ám ez alkalommal ő volt veszélyben és ezt semmi esetre sem hagyhatta figyelmen kívül..
Sian felhúzta egyik szemhéját, ezzel véglegesen lebuktatva őt. Durván markolt hajába, hátra rántva fejét.
-Szóval ébren vagy..-Mondta halkan. Amint az első hangok elhagyták torkát, már érződött belőlük a hatalom mámora. Elnehezült szemhéjait nehezen nyitotta fel, a körvonalak, s sziluettek furcsán életlennek tűntek.
-Altató a borban..? -Tette fel színtelen hangot a költői kérdést. Halk nevetés volt csupán a felelet, mely egy hiénáéhoz volt hasonlítható. A düh eszetlen erővel vágott végig rajta, karjait hiába próbálta mozdítani, súlyos láncok feszültek rajtuk, természetellenes tartásba kényszerítve ezzel tehetetlenné vált testét. -Sian, most azonnal eressz el. -Vett mély lélegzetet, igyekezett megőrizni hidegvérét. Nem látta a nőt, csupán hallotta, érezte a belőle áradó alattomosságot és ez volt az, mi igazán megrémítette. Újabb kuncogás, ezúttal pajkos, akár egy kislányé, s abban a percben valami borzongató hideg cirógatást érzett, mely gerincén siklott fel lassan. Kilelte a hideg, karján felálltak a szőrszálak, egész testében lúdbőrzött tőle. . Próbálta beazonosítani az érzést kiváltó tárgyat..Éle enyhén bőrébe vájt. Pupillái hatalmasra tágultak a megdöbbenéstől, ha ez valóban az, amire gondol... Először pillantott alaposabban körül, már amennyire képes volt elfordítani elgémberedett nyakát.. Az újabb megrökönyödés szinte ledöntötte a lábáról, bár bilincsei úgy is megtartották volna..A kastély alatt voltak. Évszázadok óta nem használták már a börtönt, melyet még évszázadokkal ezelőtt építettek. Tisztán emlékezett rá, szigorúan megtiltotta, hogy bárki is lejöjjön ide, a falak omlásveszélyt jelentettek. A pengének tűnő, hűvös tárgy tovább cirógatta hátát, kezdte magát igen kellemetlenül érezni. Egyetlen villanykörte nyújtott csupán némi fényforrást, halvány derengésbe vonva az ódon falakat. -Kivetted a kulcsot a zsebemből ? -Tette fel az elsőre logikátlannak tűnő kérdést, ám egyes egyedül ő volt tisztában azzal, hogy kinél van a kulcs másolata.
-Nem. Neelától kaptam. -Játszi könnyedséggel ejtette ki a szavakat, az utolsót különösen megnyomta.
-Kaptad? Mit csináltál vele? -Próbált hátra nézni, amennyire csak képes volt rá, egy pillanatra láthatta az ördögi vigyorba torzuló arcot, de a következőben már arcán érezte Sian tenyerének csattanását.
-Most nem te vagy az úr, Maximilian. -Szántotta végig gyengéden körmeivel a férfi hátát. -Tudod, én szerettelek..-Lágyult el egészen a hangja, Max szinte látta a szemében megcsillanó könnycseppeket. -Most is szeretlek..-Lépett elé, immár teljes életnagyságban tárult elé. Kezei simogatóan barangoltál be bőrét, legszívesebben lerázta volna magáról őket, de nem tehetett semmit.
-Megtébolyodtál..-Suttogta. -Engedj el és esküszöm, hogy ennek nem lesz semmi következménye...
Szájára forrt a szó, csók formájában. Hátra rántotta fejét, Sian haragja felparázslott a durva mozdulattól.
-Nem, Maximilian, nem! Ennyi volt, velem többet nem fogsz játszani. -Rikácsolta magából kikelve, könnyei patakokban folytak végig arcán. Mint ki eszét vesztette, úgy forgatta szemeit, tán ő maga jobban kétségbeesett, mint áldozata. -Arra a sorsra fogsz jutni, mint Neela. Megöllek.
-Megölted Neelát? -Fájdalmas elképedés ült ki arcára, egy pillanatra saját helyzetéről is megfeledkezett.
-Meg. -Bólintott, immár mosolyogva. -De ne aggódj, Max, nem szenvedett. Tudod, hogy értek hozzá, hogyan végezzek gyorsan és csendesen egy emberrel..-Lágy selyemként hagyta ráereszkedni puha hangját a férfi elméjére, s már is tovább fűzte a szót. - Ugyanakkor Te, Maximilian, szenvedni fogsz.
Szemeibe nézett, mélyen, szerelmes gyűlölettel, mellyel lekötelezte magát mellette, élete végéig. Annak az életnek a végéig, melyet most ő maga készült kioltani belőle végleg.
-Engedj el, vagy nagyon megbánod..-Sziszegte. -Ez az utolsó lehetőséged, Sian!
-Nem..Ez az első nagy lehetőségem. Neela halott, a kulcsok nálam vannak és senki, senki, de senki nem tudja, hogy itt vagyunk. A te kis védőangyalkád..valahol Bécsben van, de ne aggódj, majd utánad küldöm a pokolba! -A mondata végét már eszelősen üvöltötte arcába. A másodperc tört része alatt termett ismét mögötte, így már nem láthatta a gondosan megmunkált, hasított bivalybőrből készült kínzóeszközt. Az első ütéstől, mely háta sima, érzékeny bőrét hasította ketté, csaknem felordított. Összeszorította fogait, egyetlen hangot sem adott ki. Nem. Most nem veszítheti el az önuralmát..Újabb és újabb ütések csattantak rajta, de ő csak tűrte, összeszorított szemhéjakkal és fogakkal és közben arra gondolt, hogy ha ez sokáig folytatódik, akkor a halál maga lesz a megváltás..

Fájós lábakkal huppant le ágyára, hálóinge térdéig felcsúszott.
-Milyen vékony lábad van..-Jegyezte meg álmosan Sam, félig nyitott szemekkel.
-Hm..-Rugdalt egyet-kettőt felváltva. -Tényleg. Eddig soha nem nézegettem a lábaimat. -Vallotta be. -Meg más egyéb testrészeimet sem..
-Az meg hogy lehet? -Hallatszott a szomszédos ágyról Eugenia hangja.
-Nem tudom.
-Nekem nem telik el úgy nap, hogy ne gondolkodnék el azon, a férfiak mi kivetnivalót találhatnak a testemen..-Ásította.
-Nem is tudom...-Gondolkodott el, elsőre Christian jutott eszébe, aki mindig olyan csodálattal nézett rá és jelét sem adta annak, hogy esetleg bármi nemtetsző dolog lenne rajta, Angelön. A következő gondolata Maximilian lett volna, s ekkor ismét csak belé hasított az a borzalmas érzet, melyet délután óta képtelen volt kiirtani magából.
-A levél! -Kapta szája elé kezét hirtelen.
-Milyen levél? -Morogta Eugenia, majd hunyorogva fúrta arcát párnájába a felkapcsolód villany hatására.
Angyal nem felelt, csupán leugrott ágyáról, bőröndje oldalzsebéből kihalászta a pecsétes borítékot. Mohón tépte fel a papírt, kezébe vette az írást.
Kedves Angel,
Mikor ezeket a sorokat olvasod, már régen megérkeztél Bécsbe és nyilván minden energiádat leköti a küldetésed. Még is reménykedem benne, hogy esetleg időt szakítasz erre a kis semmiségre, melybe érzéseimet és gondolataimat vetettem bele.. Mikor megismertelek, azonnal megláttam a szemedben valami apró kis fényt, mely már akkor is beragyogta az egész Ravenstein kastély. Bizony, míg ide nem érkeztél szürke volt és fénytelen, akárcsak én. Magába szívtak a falak, az örökös magány és monoton hangulat. Aztán rám nevettél és egy csapásra minden megváltozott. Na jó, talán nyálasan és csöpögősen hangzik így, a lényeg, hogy kedvellek. Talán többről van szó, mint puszta szimpátiáról. Jól érezzük magunkat együtt és ez sokat jelent nekem.. Igen, a múltkori találkánk elmaradt, Ravenstein miatt, de mindenképpen be szeretném pótolni, már ha neked sincs ellenedre. Joggal kérdezhetnéd, hogy miért írtam le mindezt, mikor amúgy is tudod..De a levelem igazi célja nem ez. Be kell vallanom, hogy beléd szerettem, Angyal. Semmiképpen sem akartam személyesen közölni veled, tarts gyávának, vagy puha pöcsnek (azt hiszem a romantikus hangulatnak annyi :)), de ne hidd, hogy egyszerű egy ilyen gyönyörű nő elé állni, és megvallani neki mit érzel! Főleg, ha a vetélytársad maga Maximilian von Ravenstein..
Nem is rabolom tovább az idődet, ha hazajöttél majd beszélünk én várlak..
Szeretettel ölel: Christian
Elmosolyodott. Végigdőlt az ágyon, levelét párnája alá rejtette. Ez volna hát a szerelem, melyről Sybill annyit mesélt? Ez a langyos kis csiklandozás a hasában, a mellkasában? Ez a furcsa zavar, mely zavarba ejtő, még is édeskés? Nem tudta, még nem tudhatta, de kellemes érzéssel töltötte el, hogy a Földön él egy olyan ember, kinek szíve csak ő érte dobog..Lehunyta szemeit. Maximilian fájdalomtól túlcsorduló, megtört tekintetével nézett farkasszemet hirtelen, s a rémület az ő testét is jegesen járta át..

**

Teste önkéntelenül vonaglott meg, mikor a bőr szíjak könyörtelenül vágtak végig gerincén. Magában ezerszer átkozta el Siant, s önmagát is.. Hiszen gyanús volt neki, olyan rég óta, még sem csinált semmit..! S most tehetetlenül vergődött, láncra verve, kiszolgáltatva, a démon kényére-kedvére. Sian pedig kiélvezte, ó, de még mennyire élvezte, hogy az ő kezében az irányítás, most nála a korbács, mellyel annyiszor súlyt le, ahányszor csak akar. A férfi hátát vöröslő csíkok festették be, egyre erősebben aláfolyó vérével, a bőr több helyen adta meg magát a kimért, vagy éppen vaktában mért ütéseknek. De ő csak tűrt, mert nem tehetett mást..
-Mi van, talán nem fáj?! - Minden szót egy-egy csapással nyomatékosított.
-Nem annyira, mint te azt szeretnéd...-Sziszegte összeszorított fogakkal.
-Üvölts, gyerünk..-Folytatta, egy pillanatra sem kímélve szenvedő alanyát.
-Azt várhatod, Sian. -Mosolygott gúnyosan maga elé, de arca nyomban eltorzult, amint a következő ütés, szinte hajszál pontosan az előző helyét érte..
-Azt akarom, hogy üvölts fájdalmadban! -Ordította, olaj volt haragja tüzére az ellenkezés, a következő ütéseket ugyanarra az egy pontra mérte ki.
Maximilian szeme könnybe lábadt a kíntól, mely úgy égette hátát, akár a tüzes vas, s egy pillanatra sem szűnt, mi több, egyre erősödött. Feje előre bukott, haja arcába omlott, alsó ajkába harapott. A levegőt mélyen, szaporán szedte, de hangot továbbra sem adott ki. Fel szem szisszent, de hullámzó teste mindent elárult.. Szavai helyett is elárulta az egész lényéből áradó fájdalmas szenvedést, a megalázottságot és a kiszolgáltatottságot. A könnyei lassan végigfolytak arcán, nem sírás volt ez, nem, ő odáig soha sem süllyedt volna. Csupán azt a pontot érte el, mikor teste már képtelen volt visszatartani azt a mérhetetlen agóniát, mi lelkében felgyülemlett, valami úton-módon ki kellett adnia magából. A csattogó hang egyszerre megszűnt, gyilkos csend telepedett a barátságtalan helyiségre, de a fájdalom csak jóval később kezdett csillapodni és akkor sem tűnt el végleg. Háta lüktetett és borzalmasan sajgott. Kimerülten lihegett, miközben minden erejét összeszedte, hogy képes legyen felemelni fejét. Sian ismét megkerülte őt. Nem látta, érzékelte csak, amint kisimítja arcából izzadt tincseit. Szemeibe nézett mélyen, s akkor olyat pillantott meg a nő szemeiben, melyre álmában sem gondolt volna..
-Sian..-Mondta halkan. -Engedj el...
-Nem..-Rázta fejét, közben könnyei patakzani kezdtek, a fájdalom csaknem akkora volt szemeiben, akár megkínzott áldozata testében.. -Szeretlek..-Csókolta homlokon, Maximilian tömény undorral köpte le a nőt. Ökölcsapás volt a felelet, melytől eleredt az orra vére. -Végig kell csinálnom...-Húzta ki magát, elszánt, őrülettől csillámló szemei minden kételyt eloszlattak Maxban.. Vége volt, lassan kezdte tudomásul venni, hogy innét már nincs vissza út, nincs kegyelem, veszni fog..Borzalmas szenvedések közepette kell majd távoznia a másvilágra, ez a tudat pedig blokkolta őt, páni félelemmel töltötte el. Valósággal rettegett és ezt már titkolni sem tudta, pupillái kitágultak, légzése felgyorsult, szíve úgy dobogott, mintha kilométereket futott volna.. Sian üveget emelt fel valahonnét a fal mellől. Lecsavarta az azt védő kupakot, kéjesen suttogott a férfi fülébe.
-Tudod mi van ebben? -Kérdezte. Maximilian megrándult. Próbált nem arra gondolni, miféle anyag folydogálhat abban az üvegben, s mit akar vele tenni Sian.. Nem tudott tovább nem gondolni rá. A némi vízzel hígított citromsavoldat végigfolyt sebes hátán, alattomosan csordogálva be a sebek legapróbb zugaiba is.. Csípett, gyilkosan mart, mintha húsát akarná kiégetni onnan. Fejét hátra feszítette, némán ordított belül, könnyei valósággal ömlöttek szeméből, mellkasa vadul hullámzott. Ismét csak előre hanyatló fejjel szenvedte el az újabb ütéseket...És akkor érkezett el a pillanat, mikor Maximilian von Ravenstein legszívesebben könyörögni kezdett volna, csak hagyja már abba, hagyja abba, vagy beleőrül a fájdalomba..Ha előbb bele nem hal..

**

Álmatlanul hánykolódott ágyában, akármit csinált, birkákat számolt és mackókat, de az álom messziről elkerülte. Furcsa gondolatai támadtak, Maximilian járt agyában, egyre csak a férfi szavai visszhangzottak fejében és illata csiklandozta orrát minduntalan. Hatalmas vészt érzett, minden ösztöne sisteregve kiáltott rá, hiába próbált nem törődni vele..Gondolt egyet. Mobilját magához szorítva, a sötéten keresztül bicegett ki a szálló folyosójára, nehogy felköltse szobatársait. Tárcsázta Maximilian számát. Kicsengett egyszer, ötször, tízszer is tán..De a megnyugtató, érzéki hang nem csendült fel a vonal végén. Még kétszer próbálta felhívni a férfit..s akkor negyedszerre valaki kinyomta..Igen, összetéveszthetetlen volt az a sípolás, ezt már ő maga is kitapasztalta. Most már igazán aggódni kezdett. Az ösztönei olyanok voltak, akár a macskáéi, sőt, még élesebbek és kifinomultabbak. Ugyanakkor azt sem értette, miért aggódik ennyire Maximilian miatt..
-Mi lehet veled, te...-Suttogta maga elé, újra és újra tárcsázta a számot.
-Angel? -Szólt bele egy idegen hang.
-Igen. Maximilian..?
-Nem, a földön találtam a telefonját, pontosabban hallottam, hogy csörög..Biztosan elhagyta, majd reggel visszaadom neki. Menj addig aludni, kell az erő holnapra..
-Oké, köszi..Majd mondd meg neki, hogy hívtam.
Csalódottan tette le. Már pedig itt valami akkor is készülőben van, vagy már elkezdődött, de ha ne adj isten így volna, akkor aztán igazán félhetnek. Mindannyian.

Hatalmas tömeg verődött össze a Mariahilfer Strassén emelt színpad előtt. Fotóztak, kameráztak, elegáns öltözékükkel villogtak egymás előtt. Őt fő volt csupán közöttük, ki nem a szociális népszerűségét kívánta növelni itt. Mindnyájan aprócska adóvevőket birtokoltak, a lányok hajcsatt formájában, míg Murder és Jordan kabátgombjaikba építették a szerkentyűt. A színpadra öltönyös, fess fiatalember lépett fel, a tömeg elcsendesedett. Angyal megdermedt. Elérkezett hát az a pillanat, honnan már nincs visszaút, s bár kialvatlan volt és fáradt, ébersége egyszerre felerősödött.
-Jó napot kívánok, minden kedves egybegyűltnek! -Hangzott fel a bariton férfihang, s ők öten, ahogyan az előre megvolt beszélve, ekkor indították el a stoppert. Nem volt sok idejük. A helikopterek pontosan fognak érkezni és aki lemarad, ott veszik.. - Nem az ELSŐ kiállítás ez, itt a Mariahilfer Strassén, de nem is az utolsó! -Nézett körbe kedélyesen. Angyal észrevette, hogy egyik helyütt mozgolódni kezdenek az emberek, s egy göndör kobak lassan keresztülverekszi magát az emberhadon. Szíve a torkában dobogott.. Minden figyelmét a további szavakra összpontosította. - .. így minden igyekezetünket összeszedtek, hogy idén jóval gazdagabb és érdekesebb kollekciókat mutassunk be a kedves nagyközönségnek. A legszélső vitrinben csupa kristályállatkát tekinthetnek meg, míg a MÁSODIK..-Két perc sem tellett bele, már is egy rövid hajú lány és egy veszélyesen nagydarab férfi rohant sebesen, ki tudja merre...Ő, Angel, tudta..És megrémítette. A következő szám az övé lesz..Körmeit tenyerébe vájta izgalmában. - ..kérem ne türelmetlenkedjenek, ha nem férnek oda azonnal, a lökdösődést mindenképpen kerüljék el, törékeny tárgyakról lévén szó. HARMADSZOR pedig, semmiképpen se érintsék meg a vitrineket, mert a riasztó azonnal működésbe lép..
Megfordult vele a világ, izgalma a tetőfokára hágott. Akkor egy erős szorítást érzett karján és férfi társa már húzta is magával. Lepillantva látta, hogy az kibiztosítja fegyverét, és akkor először tudatosult benne a helyzet véres komolysága.