-Csodásan csókolsz. -Suttogta, még ő is hatása alatt volt, de még mennyire...
-Istenem..-Még mindig nem merte felnyitni csodaszép szemeit, legszívesebben elbújt volna maga elől..
-Ne légy zavarban. -Kérte, tovább simogatva orcáját megnyugtatóan. -Tudom, hogy ez volt az első.
-Igen..-Zavarodottan pislogott nagyokat, amint a szerelmes vággyal teli szemeket fürkészte, kiült arcára a pír.
-Abból nem éreztem semmit. Csak azt éreztem, hogy hatalmas tűz lobban fel benned odabenn, irántam. És még többet akarok belőle. -Mondta szemérmetlenül.
Angel reszkető térdekkel állt fel. Bárhová szívesebben nézett volna akkor, mint abba a szempárba. Félelmetesebb volt az mindennél, még is úgy bilincselte le, hogy szökni már képtelenség lett volna azok elől..
-Megyek. Megmondom nekik, amire kértél.
-Rendben. -Mosolyodott el, annyira tetszett neki a kislányos zavar, s még inkább élvezte, hogy ezt ő fogja levetkőztetni róla, csak is ő..
-Szia..-Nézett vissza rá utoljára, olyasféle szeretettel, melyet a leghazugabb tekintet sem tudna függöny mögé rejteni.
-Menj, emésztgesd még egy kicsit. Aztán holnap gyere vissza, hozd be a mobilomat a zavarodat pedig felejtsd otthon, mert újra csókolni akarlak.
Angyal már csak azt látta, hogy újból visszateszi fejét a párnára, légzése egyenletessé válik, ő pedig nehéz szívvel hagyta el a kórtermet.

Amint belépett a főbejáraton, szembe találkozott az egyik, számára ismerős testőrrel. Felismerte benne Ront, ki egyike volt azoknak, akik őt fogták le az első vacsorája után..Amint megpillantotta Angyalt, füléhez emelte adóvevőjét. Valamit magyarázott, közben egy percre sem vette volna szemét a jövevényről. A lány közelíteni kezdett felé.
-Szép napot. -Köszöntötte, fejbiccentéssel fejezte ki tiszteletét.
-Azt..-Motyogta, nem tudta hogyan kezdhetne hozzá. Valamiféleképpen össze kellett hívnia a kastélybelieket.. Még össze sem szedte gondolatait, mikor az előcsarnok két bejárata szinte egyszerre vágódott ki, egyre több és több ember jelent meg. A legtöbben megálltak a közelében, voltak, kik a kényelmes fotelok egyikébe huppantak, míg mások sugdolózni kezdtek társaikkal. Percekig folytatódott ez így, Angel kérdőn meredt a biztonságira.
-Már vártuk, hogy visszagyere. -Mondta az.
-Értem...
Egyszerre mind elcsendesültek, az összes szempár egyként meredt rá. Úgy érezte, röntgensugarak pásztázzák, szinte égette bőrét. Akár a legelső találkozásnál..Ám a kocka most megfordult, ezúttal nem ő volt az újonc, a különc. Furcsa tisztelet és csodálkozó egyveleg keringett körülöttük, valami megfoghatatlan, valami félelmetesen új.
-Várunk még valamit? -Kérdezte alig érhetően. Mindenki hallgatott.
-Szerintem, mind jelen vagyunk. -Szólalt meg váratlanul egyikük végül. -Halljuk.
-Hát rendben van..-Vett mély levegőt, tekintetét körbehordozta az egybegyűlteken. -Én nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy ennyi ember előtt kelljen beszélnem, s, hogy mindenki az én szavamra figyel..-Kezdte, zavarában tördelni kezdte ujjait. -Bevallom, kínosan érzem magam, de Maximilian megkért.. -A férfi nevének említésekor sokan jelentőségteljes pillantást váltottak, de figyelmük eztán újra Angelre összpontosult. - Megkért, hogy adjam át nektek az üzenetét. Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy felébredt, beszéltem vele és fel fog épülni. Legalábbis nagyon bízom benne..-Tette hozzá halkan, aggódva nézve végig az embertömegen. Bele sem mert gondolni, hová fog fajulni a helyzet ellenkező esetben.. - De addig is, nyomatékosan megkért, hogy SENKI ne tegyen nála látogatást, míg teljesen rendbe nem jön.
-De te elmész hozzá, igaz? - Lépett előre váratlanul egy kicsi, vörös nő.
-Ö..Igen.. -Akadt el szava.
-Akkor megmondanád neki, hogy Mirjam jobbulást kíván és sokszor öleli? -Mosolyodott el, majd visszahátrált helyére.
-Persze. -Felelte kedvesen a lány, palástolatlan megkönnyebbüléssel hangjában. Hát még sem fognak fújni rá, s nem utálkoznak már.. Felbátorodva folytatta. -Maximilian azt szeretné, ha távolléte alatt, minden a megszokott rendjén folyna tovább. Ugyanúgy kell végeznünk a napi teendőinket, mint eddig. Az élet nem áll meg a Ravenstein kastélyban, s azon kívül sem, így nekünk is alkalmazkodnunk kell.
-És Siannal mi lesz? -Mordult fel egy férfi, oldalról.
-A következő pont, amire ki szerettem volna térni. -Szűkült össze Angel szeme a hirtelen támadt indulattól. -Ha valamelyikőtök találkozik vele,amit erősen kétlek, nem hiszem, hogy olyan ostoba lenne és visszatérne közénk..De első fokú riadót rendeljen el, ő maga pedig kövessen el mindent, hogy ne menekülhessen el újból. -Szorult ökölbe keze. Morajlás futott végig az embereken, mindnyájan hangot adtak egyetértő felháborodásuknak. A vörös nő újra kivált onnét, Angyal elé lépett.
-Neela temetésével megvárjuk Maximiliant? -Emelte rá tekintetét, melyben fájdalom szikrái pattogtak gyászosan. -Csak azért kérdezem, mert .. hát szóval, afféle sírkőkészítő volna az eredeti foglalkozásom, egyébként sírrabló vagyok..-Tette hozzá, huncut mosoly szaladt át arcán.
Angyal megkövült. Elfelejtette. Nem akarta elhinni, nem, ez nem lehetséges..Megfeledkezett Neeláról, olyannyira belemerült Maximilian és az ő közös világukba, hogy teljesen kiment a fejéből.. S most egyszerre zúdult rá minden érzés, már nem tudta visszatartani könnyeit. Kezeibe temette arcát, Mirjam keze vigaszul simult karjára.
-Várjuk meg vele Maxot, ha nincs ellenedre, Angel.. -Szólt kedvesen. A lány vállait rázta a zokogás. Az emberek elnémultak, mindannyian szánakozva figyelték a jelenetet. Egyre csak sírt, hullatta gyászvirág szirmaiként záporozó könnyeit, ereje is lassan a virággal hervadt el. Kimerültség és bánat egyszerre fente rá fogát, megszédült, megtántorodott, a puha padlószőnyegre csuklott.

**

A fájdalom csillapítok ismét hatni kezdtek, ő pedig már nem érzet fájdalmat. Angelre gondolt, ugyan ki másra..S végre elégtétellel mosolygott párnájába. A lány ma önként simult hozzá, sőt, mi több, ő maga csókolta szájon. Minden tökéletesen alakult, ennél jobb már nem is lehetne.. Észre sem fogja venni, úgy sétál majd bele, az ő, Maximilian csapdájába. Belé fog szeretni, ha még meg nem történt, s ez a szenvedély végzetes lesz a lány számára. De csak így lehetséges az, minek már erősen eljött az ideje. Az újabb Ravenstein örökösnek meg kell születnie, ez nem tűrhet halasztást. Az elhatározás szilárdan született meg benne, már abban a másodpercben, mikor először tudatosult benne, hogy életveszélyben van. Az ő ideje lassan lejárt, és kellett valaki, aki tovább viszi a vérvonalat. Belé nevelték keményen ezt, s ő nem szabadulhatott az átoktól, mely élete végéig keresztje marad. Angyali báj ide vagy oda, hála és emberség halvány derengése semmi ahhoz a sötét erőshöz képest, mit az ő családja képvisel nemzedékek óta, s fog is képviselni, még nemzedékeken keresztül.

Bő, kapucnis pulóvere zsebébe mélyesztette kezeit, fejét furcsán előreszegte. Nem jellemezte őt ez a tartás, az öltözködés, de úgy érezte képtelen önmaga lenni. A Ravenstein rezidencián külső szemlélődőként járva azt hihette volna, minden rendben van körülötte, de csak az érezte igazán a megfoghatatlan nyomasztó hangulatot, ki a kétszeresére erősített biztonsági óvintézkedések között élt. Az szívhatta magába csupán a levegő feszültségét, ki tudta jól, hová fajult a helyzet, s mi történt főnökével és csak az retteghetett lelke mélyén, ki számolt a lehetőséggel, mely szerint Maximilian soha többé nem tér vissza közéjük. Ő, Angel, nap, mint nap bement hozzá. Olyankor hosszú órákat beszélgettek és igen, valahogyan már természetessé vált számára a férfi csókja, reggel úgy ébredt, hogy szomjazza azt, este pedig úgy feküdt, hogy nem volt elég az, mit kapott belőle. Napról napra többet akart és ez megrémítette, mi több elszívta az energiáját. Különös módját folytatta az életnek. Mikor a kórházban tartózkodott maga volt a megtestesült kis csoda, ki igyekezett minél több szeretet csempészni a férfi szürke és fájdalmas napjaiba. Ám mikor visszatért, szürke árnyéka maradt csupán önmagának, lehajtott fejjel járta a folyosókat, egy nap több tucat emberrel beszélt, meghallgatta őket, felírta üzeneteiket, hogy aztán átadhassa Maxnak.. Mindent magára vállalt, s e mellett tanult Henriettől, matematikát, történelmet, irodalmat és etikettet. A többieknek mintha fel sem tűnt volna az apró változás. Ők csak Angyalt látták, aki tartotta bennük a lelket, aki napról napra hozta haza a híreket és az új reményt, hogy egyszer még minden, minden a régi lesz..A rend visszaáll és ők megint egy összekovácsolódott, erős család lesznek.

**

Halkan szisszent fel, mikor két karja segítségével húzta fel magát az ágyon. Mélyeket lélegzett, élvezte, hogy tüdeje végre kitágulhat, a levegő kihasználhatja a teret. Végignézett magán, mellkasa kissé beesett, izmai sem keményedtek már úgy, mint néhány héttel ezelőtt. Ennyire megviselte volna..? Lassan, óvatosan állt lábra. A hosszú fekvés után furcsa volt ismét szilárd talajt éreznie meztelen talpai alatt, még is biztos léptekkel sétált körbe a szobában. A sebek gyógyultak, ha lassan is, de gyógyultak és már nem volt szüksége fájdalom csillapítóra. Egyedül szúrt sebe fájt még kiváltképp, de inkább összeszorított fogakkal tűrt, mintsem hogy gyógyszereken tengődjön. Pont ő.. A falra erősített tükörhöz sétált. Haja kócos és csapzott volt, arca fakó és sápatag. Szemeiből valahogy hiányzott az a pajkos csillogás, mi az évek során egyre csak halványodott, ám mikor a különleges kis szőke lány megjelent, egy csapásra visszaköltözött belé az az apró fény.. Most viszont, mintha kioltották volna onnét, mintegy szándékosan.. Kopogtattak. Lehunyta szemeit, lelkiekben felkészült orvosa szidalmaira, hisz' még jó pár napig ágyban kellett volna maradnia.
-Jöjjön.. -Morogta.
-Azt hittem tegeződünk. -A szöszke hajzuhatag volt, mely először szembetűnt neki, egyszerre visszatért az életkedve.
-Angyal. -Derült fel arca egycsapásra, meg sem várta, hogy az bejöjjön, kézen fogva húzta magával őt, egyből szájára tapasztotta kiéhezett ajkait. Cseppet sem számított már furcsa jelenségnek az oly' könnyed megadás, testük egymáshoz simult szorosan, a lány ujjai óvatosan kúsztak fel vállán, nyaka mögött finoman fonta össze őket. Orrát az övéhez dörgölte, lágy csókot lehelt még utoljára az édes szájacskára.
-Neked nem kellene feküdnöd? -Húzódott el finoman.
-Nem bírtam tovább. -Felelte.
-Tudom.. -Cirógatta meg arcát féltő gyöngédséggel. -Nem lesz baj?
-Már nem. -Helyezte forró tenyerét a lány alkarjára. -Most már jól leszek.. -Nyugtatta meg, egyben önmagát is próbálta meggyőzni.
-Akkor jó.. -Sóhajtott fel.
-Lemegyünk sétálni? -Mosolygott rá, s Angel egy pillanatra zavarba jött a tekintetétől.
-Persze.. Nagyon szép idő van.
-Igen azt látom. -Tartotta el magától, szemérmetlenül mérte végig tetőtől talpig. Kívánatos volt és üde, mint mindig. A tavaszi kis kabát nem takart túl sokat finom bőréből, így könnyű szerrel hozzáférhetett nyakához, s ha nagyon akarta vállairól sem került semmibe félrehajtani a könnyű anyagot. Belebújt a kényelmes mamuszba, mit Angel hozott neki otthonról. Immár nem karját nyújtotta feléje. Nem, ezúttal ujjait fűzte az övéi közé, így sétáltak le a lépcsőn, ki a szabadba...
Arcát az ég felé emelte, szemhéjait lehunyta, vonásai kisimultak, amint a nap melengető sugarai bőrére simultak lágyan. Pár másodpercig élvezte a rég nem tapasztalt, egyszerű, de most még is oly sokat jelentő természeti jelenséget..
-Nem kellett volna szólni az orvosnak, mielőtt lejöttünk? -Aggodalmaskodott.
-Nem érdekel..-Legyintett hanyagul. Szorosabban húzta magához Angelt, átkarolta vállát, arcon csókolta, mire elpirult. Lassan sétálni kezdtek a nem túl tágas, de kicsinosított, kórházi kerthelyiségben. -Mondd csak, miért jössz mindig zavarba, mikor hozzád érek? -Nézett rá oldalvást, elgondolkodva. A lány lesütötte szemeit.
-Nem is tudom..-Motyogta, inkább cipője orrának.
-Másnak ez olyan természetes. -Értetlenkedett. Angyal megtorpant. Maximilian szembefordult vele, várakozón tekintett rá, fürkésző pillantással méregette. Kezdett számára világossá válni minden... Ahogyan a lány a távolba meredt, üveges, még is olyasféle fájdalmasan zavarodott szemekkel..Pedig egyetlen megjegyzést ejtett csupán el. -Mi a baj? -Érintette meg vállát finoman.
-Semmi. -Rázta meg fejét, egyedül sétált tovább, elhúzódva tőle.
-Na..-Ragadta meg derekánál ismét, maga mellé vonva a törékeny testet.
-Ne.. -Rázta le magáról a finom tartást biztosító ujjakat.
-Miért? -Vonta fel szemöldökét értetlenkedve. - Csak nem..? -Szaladt fülig szája, hirtelenjében erősen magához ölelte, Angel ijedtében megrándult. - Lám, lám, Angel féltékeny. -Suttogta fülébe kajánul vigyorogva.
-Én nem..-Feszítette neki tenyerét, de nyomban elgyengült, amint a férfi fogai érzékeny fülébe vájtak. Kilelte a kellemes hideg, erősen kapaszkodott a széles vállakba.
-Dehogynem..-Lehelte úgy, hogy még ő maga is beleborzongott a lány reszketésébe. - De örülök neki. - Folytatta a lágy kényeztetést, élvezte, ahogyan a kis test behódol ereje előtt, amint azok a gyönyörű mellek az ő kemény mellkasának feszülnek forrón..
-Megmondtam, Maximilian.. Én nem leszek az ágyasod..
-Tudom, hogy mire vágysz..-Csókolt nyakába kíméletlenül. -Ne érintsek így mást, mint téged, ne csókoljak senki mást, csak a te szádat és ne súgjak más fülébe úgy, ahogyan neked.. - Angelből felszakadt egy mély sóhaj..Ugyan minek is tagadta volna azt, mi nyilvánvaló?
-Miért mondod ezt most nekem? -Kérdezte erőtlenül.
-Azért mert valóra válthatom a vágyadat, kicsi Angel. -Siklott végig nyelvével füle mögött, a lány képtelen volt tovább tartani magát, lábait már nem is érezte, erejét vesztve bízta magát az őt erősen tartó karokra. - De ezért neked is tenned kel...
-Mit tegyek..? Mit szeretnél..? A barátod, a bizalmasod lehetek.. De többet nem ajánlhatok neked. -Szegte le fejét.
-Légy a barátom, a bizalmasom..-Álla alá nyúlt, gyengéden emelte meg fejét. Mélyen belenézett a zavarosan hullámzó tengerbe, s alig tudta türtőztetni magát. - S légy a szeretőm, Angyal, légy a Társam.
Egyszerre hagyta el ajkukat a szerelmes, vágyakozó sóhajtás . Lassan érintette ajak az ajkat, érzékien forrt eggyé ismét férfi és nő, ki még fiatal volt ugyan, ártatlan, akár az angyali fény, de már bontogatta hatalmas szárnyait.. Mély, torokhang mordult hátuk mögött, Angel idegesen kapta oldalra fejét. Az őszes doktornő állt alig néhány méternyire tőlük, szeme villámokat szórt.
-Látom jobban érzi magát. -Vetett szúrós pillantást Maximilianra, de azért alig észrevehetően aprót kacsintott.
-Ó, igen. Kitűnően vagyok. -Vigyorodott el szexisen, akár egy szörnyeteg, még is bűnbánóan, mint a kisfiú, ki rossz fát tett a tűzre.
-Van egy jó hírem. -Mosolyodott el végre a nő. -Holnap reggel még lesz egy utolsó kontroll, aztán megkapja a zárójelentését és hazamehet.
-Ez nagyszerű. -Mosolygott vissza rá. Angel arca furcsa fintorba torzult, de ezt egyikőjük sem vette észre.
-Akkor én megyek is. -Emelte fel hangját a lány, mely természetellenesen magasan csengett.
-Nem mész te sehová. -Kapta el hirtelen, a doktornő már a kapu felé indult. Meg akarta csókolni a lányt, de az határozottan tolta el magától.
-De igen, dolgom van. -Húzta ki magát hűvösen.
-Ugyan, mi jobb dolgod akadhatna annál, minthogy engem ápolgass? -Mosolya cinkos volt és hívogató, Angel még is ellenállt.
-Christiannal találkozom. -Fordult sarkon, sebes léptekkel indult el visszafelé. Szíve fájdalmasan összeszorult, hisz' egy szó sem volt igaz abból, amit az imént mondott.. Dühösen rúgott arrébb egy kavicsot. Maximilian hibája az egész! Miért kell neki lépten-nyomon flörtölgetnie és kacérkodnia a nőkkel? Ó, és neki, Angelnek, miért kellett belé szeretnie, végzetesen?

A szokottnál előbb tért vissza a birtok területére, így senki sem várakozott rá kinn a padokon ücsörögve, vagy épp' a rügybe borult fák alatt cigarettázva mélán. Megkönnyebbülten nézett körül, minden nap ugyanazokra a kérdésekre kellett, csaknem ugyanolyan feleleteket adnia.. Igen, Maximilian jobban van, nyilván hamarosan hazaengedik, s nem, semmi közöd hozzá, miféle viszony fűz hozzá.. Elege volt már a hitetlenkedő mosolyokból, a cinkos, vagy épp' féltékeny pillantásokból.. Elege az ő energiáiból táplálkozó emberekből, nem született vezető szerepre, legalábbis ezt gondolta magáról. Tekintetével Christiant kereste, minden bokrot alaposan megszemlélt, hátha kibukkan mögüle a barna üstök. Szeme szúrt a fáradtságtól, alig látott néhány méternél messzebbre, noha az este lassan ereszkedett a horizont alá, tavasz lévén. A jellegzetes illatok és hangok barátságosan köszöntötték őt, ám valahogyan még sem tudott örülni nekik..
-Hogy-hogy, ilyen korán? -Csendült mögüle az ismerős hang, de nyoma sem volt benne a jól megszokott barátságos üdvözlésnek.
-Korábban eljöttem. -Vont vállat megfordulva, rámosolygott Christianra, az egy félszeg mosolyt eresztett csupán meg.
-Vagy úgy. -Hanyagul ledobta maga mellé a táskát, melyben szerszámai rejtőztek, s imádott növényvédő szerei. -Ravenstein beadta az unalmast, eh? - Leplezetlen gúnyt vitt hangjába, méghozzá nem keveset.
-Be. -Felelte hűvösen. A fiú mintha nem számított volna erre a válaszra, hirtelenjében reagálni sem tudott.
-Fáradtnak tűnsz. - Szólt immár kedvesebben.
-Az is vagyok..-Sóhajtott mélyet, valóban, arca nyúzott, szemei karikásak voltak.
-Tehetek érted valamit? -Kérdezte, hangja egészen ellágyult.
-Nem hinném..-Mosolygott fáradtan, hálásan. -Holnap Maximilian hazajöhet. Végre..
-Igen, lekerül a válladról a teher. Nem fair, hogy rád hárított minden felelősséget.. -Morogta.
-Ugyan, kire bízta volna? -Vette hirtelen védelmébe, bár maga sem értette, miért.
-Az embereire, akik eddig mindig a seggét nyalták! -Fortyant fel. -Több tucat tapló meg ribanc veri itt a nyálát egész nap, közben meg nem tesznek semmit! És nézd meg, mi lett az eredménye..
-Nem Maximilian tehet arról, amit az a kígyó művelt! -Sziszegte indulatosan. -Nem beszélhetsz róla így!
-Miért nem? - Emelte fel fejét, szemei villámlottak valósággal a szürkületben.
-Mert..
-Mert? Mert a főnököm? Vagy sokkal inkább azért nem, mert esetleg beleszerettél? -Hajolt közel, áthatóan, szinte vesébe látóan nézett a lányra.
-És ha úgy van, mi közöd hozzá..? -Kérdezett vissza egész halkan, állva a tekintetet.
-És ha úgy van, mit keresel itt? -Ciccegett.
-Sétálok. Azt csak szabad, nem?
-Nem, te nem sétálsz. Te engem kerestél.
-Vegyél vissza, nem férsz el az önbizalmadtól, kedves Christian!
-Figyeltelek. Szóval?
-Azt hittem barátok vagyunk.....-Torkolta le szemrehányóan.
-Akkor hol voltál eddig? -Kérdése fagyosan ülepedett le Angel lelkében, egyszerre jeges borzongást keltve benne. Valóban..hol volt ő eddig?
-Ezernyi dolgom volt, te is tudod.. -Nézett oldalra.
-Igen..és egy SMS-t vagy néhány szót sem tudtál volna idevetni nekem? Persze.. lefogadom, most Maximilian megbántott valamivel, vagy rányitottál, miközben az ügyeletes nővérke nyújtott neki egy kis extra orvosságot..
-Te... -Szorult ökölbe kis keze, pulykaméreg öntötte el, ó, hogy lehet ilyen..ilyen.. Bunkó? Bunkóság rátapintani az igazságra a mai világban, s ezt lassan ő is kezdte belátni.
-Én?
-Nem tudsz te semmit.. Maximilian és köztem egész másféle kapcsolat van, mint amit te elképzeltél magadnak.
-Jaj, várj, had találjam ki! Maximilian szeret téged, megbízik benned, mi több, szerelmes is beléd. Eltaláltam? -Nevetett fel idegesítően gúnyosan.
-És ha igen? Zavarna igaz? Csak féltékeny vagy! -Emelte fel hangját, eszébe sem volt már visszafogni magát.
-Nem.. Nem vagyok az, mert nincs mire. Mióta is „ismered”? Fél éve talán? Mert én évek óta őt szolgálom. És biztosan állíthatom neked, hogy a szeretet, a bizalom, vagy akár a szerelem, mind olyan fogalmak, melyek nem találhatóak meg az ő szótárában.. De majd magad is rájössz.. Jó éjt, Angel.
Felmarkolta táskáját, egy pillantást sem vetett a lányra, úgy indult el kifelé a birtokról, a sötétség elnyelte egyre halványuló árnyékát, míg végül már alakjának körvonalai is eltűntek Angel szemei elől.

Sokáig állt még ott, a fák és bokrok társaságában, néhány szentjánosbogár zavarta meg a levegő rezzenéstelen nyugalmát. Követte őket tekintetével egy ideig, de gondolatai csakhamar elkalandoztak. Csillogó szemekkel fürkészte az eget, olyan tiszta volt, milyet már rég látott, a csillagok tisztán kivehetően ragyogtak szeme tükrében, mely egy valakiért fénylett így..
-Maximilian.. -Suttogta, tulajdon felkarját simogatva fázósan. Lehunyta szemeit, elképzelte, ahogyan a férfi mögötte áll, forró kezei veszik át az ő reszkető tenyerei helyét, nyakához hajol, rálehel úgy, hogy az összes pihe vigyázzba vágja magát testén, s epedve vágyja végre az érzéki csókokat.. Nagyokat pislogott. Gondolatban megrázta magát, tényleg ennyire elvesztette volna fejét és hidegvérét? Hová lett a józan ítélőképessége..? Mi történt azzal az Angellel, ki hónapokkal ezelőtt magához tért abban az átkozott szobában? Nem az nem lehet, nem ölhették ki belőle maradéktalanul, az csak úgy működött volna, ha ő maga is rásegít. Vajon megtette..? Félve kereste a válaszokat, nézte, nézte kétségek közt vergődve azt a tanácstalan eget, mely köpönyege színét mutatta most feléje. Jól tudta, nem haragudhat rá ezért, hisz' csak válaszul kapta, amiért ő is kifordított önmagát adta ennek a világnak.

**

-Akarja, hogy kérjek egy kocsit, ami hazaviszi? -Kérdezte a doktor.
-Nem. Köszönöm, nem. -Vette vállára a táskát, melyben az Angyal által behozott személyes holmijai foglalták el végre helyüket.
-Biztos benne? -Csóválta fejét rosszallóan, de meg sem várta a választ. -Maga olyan makacs és önfejű, hogy arra nincs is szó!
-Inkább csak magabiztos. -Mosolyodott el.
-Még a barátnőjének sem szólt...
-Majd úgyis észreveszi, ha otthon talál.
-Együtt élnek? -Kíváncsiskodott palástolatlanul.
-Ó, igen. -Mosolygott még szélesebben. -Családtervezés, miegymás. Egészen komoly a dolog.
-Nem akarom beleütni az orrom, de az a kislány nagyon illik magához. Ne kérdezze, miből gondolom. De rég láttam ilyen tiszta érzéseket emberek között..Pedig megfordult már a kezem alatt néhány páciens, akihez bejárt a kedvese.
-Igazán mennem kell. Köszönök mindent. -Nézett rá még utoljára, majd a vizslató szempártól kísérve sétált ki a hallon keresztül, a főkapun. Cigarettára gyújtott, elmélkedve nézett végig maga körül mindent. Még, hogy tiszta érzések, emberek között. Ugyan, mit tud ez a némber? Semmit, semmit az ég világon. Ha az állítólagos jobb keze, a támasza, a bizalmasa támadta volna, igen, szó szerint hátba, akkor már rég nem ez lenne a véleménye. De neki, Maximiliannak ennyi bőven elég volt a megerősítéshez, s már tudta, hogy egy ártatlan, szerelmesen rajongó, angyali szempár már rég kevés ahhoz, hogy belé újra érzéseket csepegtessen valaki. De ezt nem kívánta Angel tudtára hozni. Nem, neki annál sokkal másabb tervei születtek, a kórházban eltöltött idő alatt.

Úgy határozott, a főbejáraton megy majd be. Belevigyorgott a biztonsági kamerába, szinte látta maga előtt, hogy a képernyők előtt majd' elalvó Steve kiköpi a sörét a padlóra. Elővette a mobilját, szívből remélte, hogy Angel a kastély területén belül tartózkodik..
[Mmm? -Szólt bele a vonal túlsó végéről az álmos hang.
[Ébresztő. -Duruzsolt kedvesen. [Gyere ki a főbejárathoz.
[Max..
[Pontosan, kincsem. És nincs nála kulcs..
[Azonnal megyek.. -Élénkült fel a lány hangja.
A férfi elégedetten tette le a telefont. Valahogyan mindig is ilyesfajta kapcsolatra vágyott, melyet kettejük között ki lehetett volna alakítani. Angyal, mint odaadó szerető.. ennél tetszetősebb szerepben el sem tudta volna képzelni a lányt. Míg várakozott fél vállát a kerítésnek vetette, nem merte még megkockáztatni, hogy háttal dőljön neki.. Kisvártatva megpillantotta a feléje igyekvő, szőke kis tündért.. Keze mint a villám, úgy nyitotta ki a kapu öt zárát.
-Szia.. -Suttogta elérzékenyülten, óvatosan közelebb lépett hozzá.
-Gyere már ide... -Tárta ki felé karját, szemeit az ég felé szegezte. A lány bátortalanul simult bele az ölelésbe.
-Tegnap.. én.. -Emelte fel fejét, miután jó alaposan magába szippantotta jellegzetes illatot.
-Hagyd most azt.. -Legyintett, a hanyag mozdulat finom simogatásba csapott át, Angel mélyeket sóhajtott. -Most produkálunk egy látványos bevonulást. -Kacsintott, azzal a jól ismert huncut fénnyel kísérve pillantását.
-Én, veled? -Kerekedtek el szemei a megdöbbenéstől.
-Persze. Az én oldalamon fogsz megjelenni a többiek előtt. Kifogás?
-.. Semmi.. -Pislogott hatalmasakat még mindig elhűlve.
-Csókolj meg. -Utasította, lehajolt, hisz' Angel vállig is alig ért fel. A lány édesen ágaskodott fel, szempillái megrebbentek, majd nyugalmasan simultak arcbőréhez. Átadta magát a férfinak, hagyta, hogy azok a karok, melyek akár egy könnyed mozdulattal kettéroppanthatnák vékony gerincét, most uralkodón és egyben biztonságot nyújtóan öleljék át testét. -Jó. Mehetünk. -Távolodott el tőle mosolyogva, egyik kezét továbbra és derekán pihentette, félreérthetetlenül vonta magához, a lány pedig szorosan simult hozzá. Egyszerre léptek, emelt fővel vonultak át a kerten, a levegő is szikrát hányt léptük nyomán. Oly' tökéletes összhang bontakozott ott ki, a sátáni lelket, s vonzó külsőt egészítette ki tökéletesen az ártatlanság díszes ékszere. Átlépték a küszöböt, Angel szégyenlősen sütötte le szemeit, míg Maximilian kedvtelve hordozta körbe tekintetét az embereken..
-Lám, milyen gyorsan terjednek a hírek. -Zengő hangja derűsen töltötte be a hallt. -Ugye még nincs itt mindenki?
Néma csendben figyelték a jelenséget, a gyönyörű párost, sötétség és fény egészen elképesztő harmóniáját. Néhányan alig észrevehetően megrázták fejüket az elhangzott kérdésre, de még mindig nem sikerült felocsúdniuk.
-Nem is baj. -Szólt. -Nincs semmiféle különleges alkalom, vagy bejelenteni való, úgyhogy mindenki menjen szépen a dolgára.
A néhány összeverődött ember bambán álldogált, eszükben sem volt megmozdulni.
-Nem értettétek? -Emelte fel hangját.
Végre észbe kaptak, az első lépések tétován indultak meg kifelé.
-Gyere.. -Fogta meg gyengéden a lány kezét.
-Hová..?
-Fel. Végre kettesben lehetünk. -Mosolygott úgy, hogy azt semmivel sem lehetett volna összetéveszteni..

A szoba két végében foglaltak helyet, Angel görcsösen markolta Max székének karfáját, míg a férfi az ágyon gubbasztott, törökülésben.
-Miért nem jössz ide? -Nézett rá vágyakozón, lágyan kérdezte, mintha kérlelni akarná..
-Jó itt. -Nézett körbe zavarában.
-Te félsz tőlem. -Mosolyodott el szelíden.
-Nem én... -Sütötte le szemét dacosan.
-Akkor meg gyere már ide..
-Nincs hozzá kedvem. -Emelte rá lázongó tekintetét, megint csak nevetésre késztetve ezzel partnerét.
-Ne akard, hogy én menjek oda érted.. -Fenyegetőzött játékosan, de a lány annyira ideges volt, még ezt is komolyan vette.. Reszkető térdekkel állt fel, úgy sétált oda az ágyhoz, mintha legalábbis saját kivégzésére készülne. -Na.. -Vette el egyik kezét, lágy csókot lehelt rá. Finoman ültette le a lányt, vele szemben. -Figyelj..Hallod? -Nyúlt álla alá végtelen gyengédséggel, elérte, hogy végre ránézzen. Olyasfajta félelmet olvasott ki azokból a szemekből, melyet nőében még sosem látott korábban.. -Miért félsz tőlem ennyire, hm? -Kérdezte halkan, tovább simogatva mintegy mellékesen a puha kezet.
-Nem tudom... -Vallotta be.
-Nincsen rá okod.. Ha valakinek, hát neked nincsen. -Mondta komolyan. -Semmi olyat nem fogok megtenni veled, ami rossz lenne neked, érted?
-Jaj istenem, minden olyan kusza.. - Takarta el arcát szabad kezével. Próbált gátat szabni a felgyülemlett, s most kitörni készülő feszültségnek..
-Tudom. Héé.. -Vette el másik kezét is arcát elől. -Nyugodj meg. Minden rendben lesz most már..
-És Sian? Vele mi lesz?
Maximilian vonásai megkeményedtek, egy röpke másodpercig mintha erősebben szorította volna a lány kezét.
-Siant bízd csak ide. -Nézett rá magabiztosan. -Neki annyi..
-Meg akarod ölni..? -Suttogta ijedten.
-Nem, Angel, majd megsimogatom a buksiját és dobok neki egy kockacukrot.. Még is mi a fenét gondoltál..? Téged is és engem is majdnem megölt, de tudod.. Az én hibám. -Szorította össze szemhéjait egy pillanatra. -Igen, mert.. Annyira megszokottá vált az az alattomosság, és végig gyanakodtam, soha sem tudtam benne igazán megbízni. De minden pillanatban résen voltam. Mindig. Kivéve akkor..
-Hogyan történt? -Élénkült fel kíváncsisága egy csapásra.
-Fájna neked ha elmondanám. De legyen.. Mikor ti elmentetek Bécsbe, meg akartam dugni Siant. Altatót kevert a borba. Ennyi, látod..? -Nevetett fel gúnyosan. -Az én baromságom miatt, majdnem mind elbuktunk.. De ez többé nem fog előfordulni. -Meredt maga elé elszántan, kegyetlen tűz éledt szemeiben, Angelt megrémítette ez a látvány..
-Hagy segítsek.. -Tenyerét arcára simította, mélyen szemeibe nézett.
-Nem, Angel, nem.. -Rázta fejét. -Sian veszélyes és nekünk nem szabad alábecsülnünk őt. A te épségedet semmiért sem kockáztatnám.
-De..
-Pszt. Hallgass... -Helyezte ujját finoman a lány ajkaira, egészen közel hajolt hozzá. -Hallgass.. -Lehelte, s lágy csókot hintett a szájacskára, mely belereszketett abba.
-Istenem, mi történik velem.. -Hunyta le szemeit, hang alig jött ki a torkán.
-Megmondjam? -Vonta még közelebb magához, ajkai lassan a lány hamvas nyakára vándoroltak. -Te belém szerettél..
-Ez volna a szerelem? -Helyezte szívére kezét, mely hevesen dobogott.
-Igen, a szerelem az.. -Nevetett aprót. -A vágy pedig ez... - Keze váratlanul kúszott be a lenge, tavaszi top alá, Angel bőre valósággal égett, s perzselt érintése nyomán. Felsóhajtott.
-Hát külön lehet választani a kettőt? -Nyitotta fel most csodásan csillogó szemeit.
-Igen. - Hátradöntötte a lányt, immár ujjbegyeivel játszadozott kacéran szabaddá vált bőrfelületein, nyakát ostromolta szüntelen apró, még is pusztító erejű harapásokkal, ő pedig csak tehetetlenül, lassan porrá égve az újonnan rátört érzéstől, sóhajtozott alatta. -De nem feltétlenül kell ám.. -Nyugtatta meg.
-Nekem.. mit kell tennem..? -Kérdezte félénken.
-Csak hagyd, hogy vezesselek. Mindenre megtanítalak, Angel.
S a lány hagyta. Hagyta, hogy a tapasztalt és erős ujjak a ruha azon pontjaira tévedjenek, hol egyértelműen megmutatkozik a felszabadítás célja. Önként emelte meg karjait, így Maximilian könnyedén megfoszthatta őt a felső résztől. Nem mert a férfira nézni. Lehunyt szemekkel igyekezett megnyugodni, legszívesebben két karjával takarta volna el magát.. Akaratlanul fonta karba kezeit mellei előtt.
-Hé.. -Szelíd erőszakkal ragadta meg a vékony csuklókat, Angyal dereka mellé víve őket. -Elfelejtetted, hogy már mindenütt láttalak.. -Arcához hajolt egészen, orruk összeért, finoman dörgölték egymásnak.
-Kilestél..? -Pillantott rá végül szúrósan.
-Nem. Csak megmentettem az életed.. -Mosolygott, s az már képtelen volt ellenállni neki, ösztönösen csókolta szájon, eközben Max kezei a szolid, sokat takaró melltartó kapcsára tévedtek, mintegy direkt-véletlenül. Sokféle melltartóval volt már dolga életében, hamar megoldotta az egyszerűen összetett kis szerkezetet, a gömbölyű női vállakon előrehullott a két pánt, Angyal riadtan hőkölt hátra.
-Nyugalom.. -Cirógatta végig karjait, ujjbeggyel dolgozott most csupán, bár vágyai mindennél jobban feszítették belülről, nem akarta eltiporni a szirmait bontogató liliomot. Megragadta a fehérneműt, határozott mozdulattal húzta le róla. Szájában a nyál futott össze, mennyire, mennyire megkívánta a gyönyörű, kislányosan hegyeskés, mégis nőies kebleket.. -Megengeded? -Tette fel a költői kérdést, búgva, kéjsóváran. S megengedte. Megengedte, hogy hátra döntsék a puha ágyon, akkor, mikor a nap még magasan járt a kastély felett, s az ő testét tökéletes megvilágításban engedte láttatni a fény az éhes férfiszemnek. Maximilian egy pillanatra sem szakadt el a bársonybőrtől, képtelen is lett volna rá.. -Beleőrülnék, ha nem érinthetnélek meg.. -Adott hangot gondolatainak, s érezte, hogy nem kell már visszafognia azt, mely feltörni vágyik lelkéből, végre, végre szabadon kényeztetheti vágyának tárgyát.. Résnyire nyílt, laza ajkakkal tapadt rá a lúdbőrző mellekre, a lány csendben sóhajtozott, ő még nem merte kiereszteni élvezetének hangjait. Fogait egyenlőre nem vetette latba, csupán ízlelgette, nyelvével járta körbe az ágaskodó bimbókat, mintha ott is csókolózni kívánna a lánnyal. Egyvalami zavarta csupán, egy valami volt, mi furcsa volt számára, mit nem szokott meg egyetlen nőtől sem.. Szinte öntudatlanul vezette kezeivel saját testére a remegő ujjakat, közben egy pillanatra sem eresztvén ki ajkai közül a rózsaszín keménységet. Nadrágja erősen szűkké kezdett válni, s még egyetlen ruhadarab sem került le róla, de már is készen állt volna rá, hogy magáévá tegye ezt a tökéletes kis teremtményt.. Még sem sietett. Most nem, most az egyszer azt akarta, hogy partnere élvezete töltse meg a szobáját, addig akarta izgatni, izzítani a lányt, míg végül majd az kéri rá, hogy tegye magáévá nyelvével, férfiasságával, mindenével, mindenét. Leheletnyi mélyen vájta fogait Angel mellébe, kit az élvezet hidege rázott végig abban a másodpercben, s végre, igazán mélyről jövő sóhaj szakadt fel belőle. Akkor eltávolodott tőle, kissé felemelkedett testéről.