-Mondd csak, zavarban vagy még? -Érdeklődött kedvesen, közben ujjai hasára siklottak, köldöke körül cirógatták a feszes és puha bőrt.
-Nem tudom zavarnak lehet-e nevezni, ezt az elmebajt, mit most rám szabadítottál, Maximilian.. -Vádolta szenvedéllyel, s felbátorodva simított végig a kőkemény mellkason, a fekete ingen keresztül. Érezte megmerevedni a férfi mellbimbóit is, s ez furcsa volt még neki, hisz' nem tudta mekkora élvezetet okoz ennek a hatalmas és erős embernek, egyetlen, apró érintésével.
Maximilian elmosolyodott. Valóban, hatalmas tüzet szított benne az az egy kis tapintat, nem bírt már magával, egyik kezével gombolni kezdte az inget, mely lassan szétnyílt, látni engedte felsőtestét. Élvezettel figyelte, ahogyan a lány szemei immár leplezetlenül falják meztelen testének látványát, megszabadult a feleslegessé vált ruhadarabtól is. Angel magán kívül volt a hévtől, s vágytól, kezei már szilárd akarattal és öntudattal kúsztak az izmos karokra, magára vonta Maximiliant. Egymásnak feszültek, testük összepréselődött, csókban forrtak össze. Angel haja szétterült a párnán, a férfi tincsei vállait csiklandozták, ahogyan rájuk omlott puhán. Max ajkai nyakára vándoroltak céltudatosan, aprókat szívtak az enyhén parfümözött, édeskés bőrön, mintha le akart volna nyelni belőle egy falatkát.. S akkor pillantott fel a lány a hatalmas élvezetek közepette kizárta a világot, most még is úgy tódult agyába a valóság rideg képe, mintha mély álomból ébredt volna. Az ágy felett, a plafonon hatalmas tükör vetítette vissza rájuk kettejük mását, amint a fülledt szobában szerelmeskednek párnák közt.. Úgy látta meg először Maximilian sebeit, melytől tagadhatatlanul borzadt el, de nem is ez volt az, mitől végképp megriadt.. Nem..A legfélelmetesebb az volt, amint az állat uralkodott el rajta, amint hagyta magát leteperni..
-Mi a baj..? - Lihegett állatiasan, képtelen volt már visszafogni magát.
-A tükör.. -Pirult el.
-Ja, az.. -Vetett futó pillantást a tárgyra válla felett. -Miért zavar?
-Olyan.. Nem tudom.. félelmetes ez így.. -Vallotta be.
-Ugyan.. -Simított végig két oldalán gyengéden, arcához vitte fel kezeit, két tenyerébe fogta azt. -Csak te vagy, meg én vagyok.. és ez így van rendjén. -Mosolygott rá végtelen szeretettel. Észrevétlenül gombolta ki a lány nadrágját, s egyben oldotta meg saját övét is. Közvetlenül akarta érinteni ágyékát, azt akarta, hogy a két tüzelő katlan összeérjen még mielőtt egybeforrnának. Csak úgy akarta érezni, csak egy kicsit közel magához.. Csak annyira, amennyire szabad..
-Mit művelsz? -Suttogta, mégis megemelte csípőjét, így egyszerre került róla le az alsónemű a nadrággal.
-Semmit..Csak hagyom, hogy a dolgok annak rendje és módja szerint következzenek be.. -Kapkodta a levegőt, lerugdalta magáról a nadrágot, az alsóval. Gondolkodás nélkül szorította ágyékát a lányéhoz, Angel felszisszent a forróságtól. Összesimultak, amennyire csak tudtak, a lányból elpárolgott minden kétség és félelem, fejét hátrafeszítette, káprázott a szeme a vágytól.
-Jesszus.. -Sóhajtozott, képtelen volt tovább elviselni a kéjt, melyet Maximilian férfiasságának puszta érintése okozott neki.
-A Megváltó enyhe túlzás, de hívhatsz Mesternek.. -Harapott nyakába végül, kegyelemdöfésként.
-Mester.. -Csusszant ki száján a szó, melyet mindeddig igyekezett elkerülni.
-Mennyivel másként hangzik a te szádból, mint azokéból a képmutató libákéból.. -Fúrta arcát vállgödrébe kéjtől elcsukló hangon beszélt közben. -Akarsz engem? - Támaszkodott le hirtelen feje mellett két oldalt. Egyenesen, mélyen nézett szemeibe, tudta már, hogy a menekülőút ezennel lezárult, mindkettejük előtt.
-Hazudnék.. -Fordított oldalra fejét, de így sem szabadulhatott attól a pillantástól. - Hazudnék, ha azt mondanám, nem kívánlak mindennél jobban ezen a világon, Maximilian von Ravenstein.
-Én pedig önmagam hazudtolnám meg, ha nem tenném meg ezt..
Kényelmesen feltérdelt, kezeivel óvatosan széttárta a lábakat, melyek azonnal, ösztönszerűen engedelmeskedtek neki.
-Fájni fog..? -Bukott ki belőle a kérdés, mely régóta nyomasztotta már.
-Micsoda? -Hajolt le a vágy nedveitől illatozó édenkerthez, a gyönyörök kapujához, alig várta, hogy megízlelhesse a tüneményt, mit oly' régóta vágyott már.
-Atya ég.. Mit.. mit művelsz? -Próbált felülni, de abban a percben sikoltva hanyatlott a párnára.. Maximilian nyelve egészen fenekétől csiklójáig, lassan, épp' csak hegyével érintve nyalta végig nedves ölét. Két kezével a lepedőbe markolt erősen, megvonaglott, mikor Max nyelvét rebegtette egyetlen kincsén, jobb, s bal oldalát külön érintve, majd erőteljesebben masszírozva meg. Egy ujját hüvelyébe csúsztatta, begörbítette kissé, s a rándulásai ütemére simogatta belülről, erőteljesen, még is vigyázva rá.. A lány szájára szorította kezeit, de így is képtelen volt elhallgattatni az odabentről feltörő vad, ősi ösztönt. A szenvedély úgy tört fel a kicsiny teremtésből, mintha rég elfojtotta volna, s talán el is fojtotta, a perctől, mikor a férfit megismerte.. A gyönyör végigszáguldott testén, kígyózva, ostorcsapásként vágott végig gerincén, belereszketett mindene, kéjesen vonaglott meg Maximilian előtt. Arcába préselte azt, mit olyan nagy étvággyal nyalt még az imént, de ő már eltolta magától..
-Nem, nem fog fájni. -Mosolyodott el magabiztosan, s most már úgy helyezkedett, hogy férfiasságát Angel hüvelyéhez illeszthesse. -Nézz rám.. -Kérte, utasította egyszerre, de kellett, szüksége volt arra a szemkontaktusra, mielőtt alaposan meggyötri a még zsenge testét. Egymás szemeibe néztek, s tudták, hogy ez most több, mint két test, s több, mint testi vágy. Ez most féltés, szeretet s szerelem egyben, egy odaadással teli behódolás, mi szavakkal kifejezhetetlen... De a tudat hiába, mert szívükben csak akkor tudatosult végképp a jelentősége, mikor a nő fogadta magába a férfit, mint sötétséget, s az nem oltotta ki a fényt, hanem megszerette, s megtanulta nélkülözhetetlen társaként tisztelni, s szeretni.

Különös volt neki még ez az érzés és egyben csodálatos is egyszerre.. Mennyi gyönyörűség volt abban a végtelen ölelkezésben, melyben ők ketten vesztek egymásba! Fájdalom meg sem környékezte őt, csupa élvezet és forróság töltötte ki, nyála csaknem kicsordult abban a mámoros másodpercben, midőn Maximilian belé hatolt. Ösztönösen tárta fel ölét még jobban, hogy még mélyebben érezhesse a férfit. Szemei kápráztak, képtelen volt már nyitva tartani azokat, elnehezült pillái kéjes sóhajtások kíséretében zárultak le. Álomként élte meg szinte a forró párát szállni kettejük között, az ő testét teljesen az ágyhoz préselő kemény testet, ujjaik kétségbeesett kapaszkodását egymás eleven húsába, s az a tüzes lihegést, mely rajtuk csapódott le lágyan, de kíméletlenül. Meg sem próbálta már leplezni, visszafojtani. Lélegzett végre, szabadabban, mint bármikor, még is alárendeltebben, mint valaha.. Maximilian egyszerre kínálta fel neki az édes feloldódást a gyönyörben, s egyszerre láncolta magához. Igen, végül sikerült elérnie, hogy még a legapróbb lélegzetvétele is függjön tőle..
Hogy is ne sikerült volna, mikor minden lökésével kicsit jobban sajátjává igézte Angelt, a Nőt?
-.......Szeretlek..... - Sóhajtott hatalmasat, melyben a lelkét is kilehelte, egyenesen az ő kezébe.

Az a gyönyörűen, szerelmes rajongással teli, csillagszempár úgy nézett vissza rá, mintha a legnagyobb csoda volna a földön. S ő csak simogatta olyan gyöngédséggel, mellyel talán még senkihez sem ért, soha..
-Azt mondtad szeretsz.. -Mosolygott rá.
-Valóban ilyet mondtam volna? - Táncolt végig ujjaival a széles vállakon, Max féloldalasan feküdt mellette, fél karjával betakarva őt.
-Jó a memóriám. - Dörgölte meg a lány orrát játékosan. - De ezt, kedvesem, akkor sem felejteném el, ha az éjszaka közepén, álmomban suttogtad volna a fülembe. Pláne, hogy így.. - Az utolsó mondatnál közel hajolt a lány füléhez, szemtelenül, kacéran suttogott bele.
-Elég, nee! -Ijedten húzódott arrébb, de épp' csak annyira, hogy azok a kezek, melyek az imént még csodát műveltek testével, könnyedén visszahúzhassák. -Ne hozz zavarba...
-De miért kellene zavarban lenned? - Értetlenkedett.
-Nem tudom.. Próbálj kicsit megérteni..
-Ahogy kívánod. Ha nem akarod, nem beszélek róla.. -Itt Angel fellélegezni látszott egy pillanatra, így kajánul folytatta. - Hogy mekkora orgazmusod volt az imént, ráadásul nem mástól, mint tőlem, és félsz bevallani, hogy az ép eszed is elveszem.. -Dorombolt, állát óvatosan vállára ejtette, finom kis csókokat hagyva nyakán.
-Maximilian.. -Fordult feléje most már egészen komoly hangnemben. -Mondd csak, te szeretsz engem..?
Rövid szünet állt be kettejük között, néhány bűvös pillanatig egymás tekintetében vesztek el, s akkor kimondta. Kimondta azt, mit ki kellett mondania. Nem azért, mert vágyott rá, hogy kimondhassa, nem azért, mert megkönnyebbüléssel töltötte el, hogy ez a hatalmas jelentéssel bíró szócska végre napvilágot láthat az ő szájából.. Nem. Egészen más oka volt annak.. De kimondta, és ezzel mindenre rásütötte fekete bélyegét.
-Szeretlek.

**

Elégedetten vigyorgott tükörképére. Megkapta. Még jobb volt, mint ahogyan azt elképzelte.. Igazából mindvégig kételkedett Angel ártatlanságában, de az a szűk kis katlan, az a hatalmas szorítás minden mást elfeledtetett vele. Egy röpke órácskára még Sianról is megfelejtkezett. Ám most ismét egymaga volt. Fejében megannyi terv kezdte szinte önmagát megszőni.. De mindegyik használhatatlannak bizonyult, ha jobban végiggondolta. Sian nem hülye. Biztosan nem azon helyek egyikén bujkál, ahol azt ő, Maximilian feltételezhetné. Vagy épp' ez a dolog trükkje, tán fonákjára kéne fordítani mindent és pont a legszembetűnőbb rejtekbe benézni.. Agyában kipattant egy alattomos szikra... Igen, miért ne lehetne...? Valóban jellemző lenne a nőre, s ha tényleg így van, akkor most elkaphatja, végleg véget vetve a játszadozásnak.

**

Kipirult arcát nézegette a tükörben minduntalan, valami megváltozott azokban az ártatlan szemekben, valami elvetette oda magvait, s most igazi, csodás szirmokat bontogatott lassan. Illata egész lényét bejárta, kisugárzott belőle a természet e csodás színe.. Megérintette ölét, melegség járta át, cseppet sem érezte magát meggyalázottnak, mint előző alkalommal. Furcsa teljesség volt ez, de ennek ő csak az egyik felét képezte... Kopogtattak, s ő reménykedve kapta fel fejét.
-Szabad! -Csicseregte.
-Szia.. -Ám reményei nem váltak valóra, de meglepetése annál nagyobbnak bizonyult.
-Christian!
-Igen.. -Sütötte le szemeit.
-Nahát.. miért vagy itt? -Csodálkozott rá. -Jaj, de örülök neked, gyere már beljebb! -Ragadta meg kezét boldogan. A fiú végre hajlandó volt ránézni.. Angyal megrettent. Azok a gesztenyeszemek.. s a bennük megbúvó szeretet..
-Bocsánatot szeretnék kérni. -Mondta. -Én csak..
-Nem.. -Rázta meg fejét. Váratlanul és gyorsan ölelte át, de rengeteg gyengédséget vitt abba az egy ölelésbe.. -Én kérek bocsánatot. Nem akartalak elhanyagolni..
-Nem, Angel. Nincs miért bocsánatot kérj.. -Nézett szemeibe mélyen, s még is olyan távolságtartóan. Ezt a kifejezést még nem látta tőle a lány, de valami még is megmagyarázhatatlanul zavarta benne.. - Féltékeny voltam és önző.. A barátod akarok lenni, semmi több. Nem kaphattalak meg nőként, de nem akarlak elveszíteni, mint barátomat.
-Jaj, Christian.. -Mosolygott rá finoman. - Nem is tudod, mekkora örömet szereztél nekem ezzel.. - S újra megölelte. A férfi ajkai hangtalanul formálták a szavakat, melyeket ő nem érthetett, csupán megérezhette azzal a roppant kifinomult ösztönével. Még is elnyomta magában, legnagyobb jóindulattal talán Christian iránt volt az egész kastélyban.. - Annyi minden összekuszálódott.. -Suttogta, örült, hogy van még kire támaszkodnia.. - Istenem, szegény Neela.. -Telt meg könnyel szeme.
-Igen. Szegény Neela. - Kissé magához szorította a lány derekát, vállait megnyugtatóan simogatta, közben ajkai valamiféle furcsa, nem is gonosz, de nem is boldog, nem diadalittas, s nem magabiztos.. Valami egészen torz, valami egészen bizonytalan, valami más, mit eddig magáról soha sem feltételezett volna.. Nos, ilyen mosolyra húzódtak ajkai.

**

Kíméletlenül taposta le a kisebb virágokat, hajtásaikat, amint kertjében sétálgatott ráérősen. Nem szentelte most másnak idejét, mint gondolkodásnak. A pusztítás, melyet bakancsa végzett a tavasz szüleményein, fel sem tűnt neki. Rododendronbokrait szemlélte. Egyszerre taszította, s vonzotta a harsány színkavalkád. Ujjai közé vette az egyik csodás virágot. Összemorzsolta. Christian arcát látta maga előtt. Az alázatos Christiant, ki hű alkalmazottjaként szolgálta évek óta. A suttogót, ki alig szól, s ha szól is, olyan csendesen, hogy csak az értheti meg, kinek ő szánja üzenetét. Az alattomost, ki ki akarja bekkelni a megfelelő időt, s helyszínt, hogy támadhasson. S látta a szerelmest is, és bár szörnyű dolgok voltak készülőben, melyekről minden idegszála vörös riadóként jelzett neki, még is ez az utolsó volt számára a legellenszenvesebb. Igen, Christiannak ezer meg egy arca volt, se eme kivételes tulajdonságából hatalmas előnyt kovácsolhatott volna. De vajon meddig..? Maximilian nem bízott. Benne kiváltképp' nem, s ennek nem Angel Nightheaven volt az oka. Ez a fiú kiváló eredményeket, rengeteg pénzt hozhatott volna neki, de ő, Max, más volt, mint az ősei. Minden emberét, kivétel nélkül ismert, máskülönben szóba sem jöhettek volna, mint beavatottak. Hát ezért lett Christian egy egyszerű kertész. És ahogyan azt a szerencsétlen virágot gyötörte el ujjai között, egyre bizonyosabbá vált abban, hogy ezt a pozíciót sem töltheti már be sokáig a Ravenstein rezidenciánál. Se máshol. Nem, annak beláthatatlan következményei lennének, ha Christian szabadon garázdálkodna, kicsúszva az ő ellenőrzése alól. Még így is, hogy szinte minden percben figyeli, mindig minden tettéről, megmozdulásáról tudomása van, így is tartott tőle. Tartott már mindentől, mindenkitől, mi élő volt, de Christian Brown tartásának netovábbját élvezhette.
-Véged van, te kis mocsok... - Feszítette meg tenyerét maga előtt, a virág összetört szirmai megadóan hullottak lábai elé a földre.

-Végre. Már azt hittem nem is jössz. -Pattant fel ágyáról, az unalom nehéz sziklái egyszerre gördültek le róla, élénk érdeklődéssel várta, mit szándékozik tenni vendége.
-Ugyan.. Csupán akadt egy kis dolgom. - Dobta le kardigánját egy fotelra. Ki szeretett volna nézni az ablakon, tudta, mennyire szép a kilátás Maximilian szobájából. Ám tekintete lehúzott redőnyökbe ütközött. -Miért vannak ezek folyton lehúzva..? - Ráncolta homlokát rosszallóan.
-Miféle dolgod akadt? -Az utolsó kérdést inkább eleresztette füle mellett.
-Christiannal beszélgettem..
-Remélem jól kibeszélgetted vele magadat, mert holnap kirúgom. - Vágta rá meggondolatlanul, rengeteg sértődöttséggel, mint egy kisgyerek..
-Micsoda? - Angel felháborodott, lábával nagyot dobbantott. - Képes lennél kirúgni, csupán féltékenységből?
-Nem fogom kirúgni.. - Dőlt hátra ismét, bár óvatosan, nehogy gyógyulófélben lévő sebei felszakadjanak. - Gyere ide.. -Kérte szépen, kezét felé nyújtotta.
-Maximilian, nem jó ez így.. - Tördelte kezeit Angyal. - Christian a barátom..
-Oké, csak jegeljük már a Christian-témát. Most veled akarok foglalkozni... - Nézett rá vágytól izzó szemekkel, úgy határozott, jobb ha a lánnyal egyelőre nem osztja meg feltételezéseit..
-Akkor ugye nincs ellenvetésed, ha holnap is találkozom vele..? - Terpeszülésben helyezkedett el a férfi ágyékán, felsőtestével szorosan mellkasára simult fektében.
-Hogyan...? - Álltak meg hirtelenjében simogató kezei, megmarkolták a lány vállait.
-Jaj.. Tudod, mennyire, mennyire szeretlek........ - Bújt nyakához buján, telhetetlenül kezdte felfalni szerelme minden porcikáját, teljesen kifordult önmagából..
-Nem.. ezzel.. nem fogsz megolvasztani, mint a vajat.. - Állításának ellent mondott azonban teste beszéde, hisz' lehunyt szemekkel, szaporán szedte a levegőt. Hagyta magát most az egyszer irányítani.. S élvezte a lány élvezetét.. Mert annak akkor és ott mindennél jobban esett kezében tartani a hihetetlen nagy erőt és férfiasságot, jól esett kényeztetni és szeretni őt.
-Biztos...? - Dünnyögött fülébe, már teljesen felajzottak voltak mindketten.
-Egye fene, menj.. - Markolta meg fenekét, úgy préselte még inkább ágyékához.
-Tudtam én.. -Vigyorodott el kéjesen, diadalmámor szállt fejébe és őrült vágy. Ugyan, hol volt már az a megtestesült szentség, s jóság, mit egykor példázott..? Túl sok történt azóta..
-Te csak ne tudj semmit.. - Hogy elhallgattassa, vadul csókolta szájon, tépni, szaggatni kezdték egymás ajkait. Az állat egyszerre hatalmasodott el mindkettejükön.

Végre igazi jó idő köszöntött Angyalra, mikor reggel az utcára lépett. Furcsa volt neki, hogy immár engedély nélkül is elhagyhatja a Ravenstein kastélyt. Most is teljes természetességgel szedte körömcipellős lábait a betonjárdán. Lengén öltözött fel és csinosan, de cseppet sem kihívóan. Nem akart szánt szándékkal féltékenységre okot adni Maximiliannak, ugyan miért is tette volna..? Csodálatos éjszakát töltöttek el ők ketten, a férfi szobájában. Ha csak visszaemlékezett azokra a percekre, az érintésékre, illatokra, hideg futott végig gerincén. Elmosolyodott, Christian piros kis autója leparkolt mellette. A fiú rögvest kipattant, kinyitotta a lány előtt az ajtót.
-Hölgyem.. - Tessékelte be mosolyogva.
-Köszönöm. - Mosolygott rá kedvesen, könnyű szívvel ült be az anyósülésre.
-Ne köszönd, ez természetes. -Kacsintott. Elindultak.
-Hová megyünk? - Kérdezte izgatottan.
-Meglepetés. - Nyalta meg észrevétlenül alsó ajkát, közben le sem vette szemét a lány combjairól, melyek a hosszú szoknyán keresztül is tökéletes formát adtak.
Angel arra gondolt, mennyire nem szereti a meglepetéseket. Az ő életében túl sok volt már belőlük, s eddig egyik sem hordozott magában pozitív töltetet. S amelyik még is.. nos, azt már rég elfeledte.
Hosszú ideje autókáztak már, rég maguk mögött hagyták a birtokot és mindent, mi azzal járt, a lánynak jólesett kicsit kiszakadni a megszokottból. Új tájakat látni elsuhanva maguk mellett, bár némely már ismerősen tetszelgett előtte, a Maxszal folytatott gyakorlatok során járt már errefelé. Az utcákon, hétvége lévén sok tinédzser garázdálkodott, bandákba verődve. Angel ismerte az ilyen klikkeket, sokszor kötöttek belé is, még földönfutó élete során..Fájdalmasan fordította el fejét az ablaktól.
-Mi a baj?
-Semmi..
-Ne vetíts.. - Szúrt belé, de továbbra is finom maradt. Szemeit egy pillanatra sem vette le közben a visszapillantó-tükörről.
-Csak az emlékek.. -Sóhajtott mélyet.
Christian nem felelt. Mereven bámulta a tükröt, homlokát, szemöldökét összeráncolva.
-Mi a gond..? Mit nézel annyira nagyon? - Fordult hátra a lány, de ő semmi rendkívülit nem vélt felfedezni. Autók jöttek mögöttük, Citroën és egy sötétített üveges BMW .. Nem tulajdonított nagy jelentőséget nekik , így készült volna visszafordulni, ám a fiatal srác hirtelen vett hajtűkanyart. Angyal csaknem lefejelte a kocsi oldalát, karjával tompította az ütést.
-Az Isten szerelmére, Christian, mondd, elment a józan eszed?! -Kiáltotta dühösen.
-Nem. - Préselte ki összeszorított fogain keresztül. Felháborodott dudaszó, s megannyi cifra káromkodás közepette tért át a másik sávba. Letekerte az ablakot, kihajolt rajta.
-Kösd be magad! - Utasította a lányt, az ijedten kapott a biztonsági öv után. A sebességmérő mutatója a kétszázat verdeste, Angel szorongva préselődött az ülésbe.
-Baj van, igaz? -Suttogta, mintegy magának.
-A BMW mögöttünk. - Felelte alig hallhatóan.
-Követ.. -Szűrte le a következtetést. Agykerekei vadul zakatoltak, keresve a megoldást, s akkor bevillant neki a kígyóarc, s az istentelen lelket tükröző szempár.. -Lehet, hogy... -Kezdte elhaló hangon.
-Nem kizárt. Sőt. -Mondta komoly arccal.
-De ha ő az.. Ha valóban Sian az, akkor most elkaphatnánk! - Jött tűzbe egy pillanat alatt, arca kipirult, izgágán forgolódott hátra.
-Maradj már nyugton a fenébe is! -Reccsent rá váratlanul, még tőle sosem hallott hangnemben..
-Ne beszélj így velem!
-Bocsáss meg..Oké.. - Sóhajtozott mélyeket, látszólag komoly erőfeszítésébe került lenyugodni. -De Angel, nincs nálunk semmi, téged sem gyilkolásra képeztek, engem meg végképp nem!
-De szólhatnánk Maximiliannak! Ne légy hülye...!
-Jobb lesz, ha most visszamegyünk a kastélyba. -Határozott végül. Angel idegesen dobolt ujjaival a műszerfalon, képtelen volt nyugton maradni. Szíve szerint előkapta volna a mobilját és felhívta volna Maxot.. De volt valami Christianban, ami eddig ismeretlenül rejtőzött benne, s ez megrémítette a lányt. És közben, mintha észrevette volna a srác arcán bujkáló mosolyt...

Már látta a kocsibejárót, s ez végtelen megnyugvással töltötte el. Amint leparkoltak azonnal kiugrott az autóból, Christian gyorsan követte.
-Gyerünk, ezt el kell mesélnünk Maximiliannak! -Sietett előre a lány. Chris követte őt némán, időnként hümmögött egyet a gyors tempó miatt.
-Hová ez a sietség? -Morogta, de nyomban elnémult, mikor Angel szúrósan pillantott hátra. Megpillantotta Samet, aki éppen napozóágyát kísérelte meg felállítani. Valósággal száguldani kezdett felé..
-Nahát, Angel.. -Örült meg a lány. -Mi történt?
-Maximilian merre?
-Elment valahová.. De miért?
-Most azonnal beszélnem kell vele! Sianról van szó!
-Akkor hívjuk össze az embereket!
-Szerintem felesleges ez a nagy felhajtás.. - Érte be őket Christian, hatalmasat ásítva. A két lány már nem adhatott hangot felháborodásának, a kocsibejáró ismét kinyílt, egy vadi új, csillogó Porsche gurult be az udvarba. A kiszálló alak pedig maga Maximilian volt. A férfi kényelmesen lépdelt feléjük, napszemüvegét feltolta fején, hajtincsei szexisen lógtak szemébe.
-Szép napot, hölgyeim. - Biccentett a két megkövült nőnek. - Christian, nahát, azt hittem Angellel elmentetek..
-El is mentünk. - Nézett rá rezzenéstelen arccal, szemei keményen állták Maximilian kutató pillantását.
-Ó, csak nem közbejött valami? - Nevetett aprót, de ajkai nevettek csupán lefegyverzőn, mely Angelt, s Samet talán megvezette, de Christian számára félreérthetetlen üzenetet hordozott szemeiben.
Hezitált. Maximilian pedig csak erre várt, bizonytalanságát kihasználva akarta megszorongatni. Kíváncsi volt rá, mit felel, igazán kíváncsi..
-Ami azt illeti, közbejött.. - Nézett fel rá, megjátszott tisztelettel.
-Szabad tudnom róla? -Kérdezte, de a kérdés cseppet sem kérésként hangzott, sokkal inkább utasításnak, az azonnali magyarázatra. A két lány egymás mellett állt, Sam nem tudta merre nézzen. Napozni indult, úgy hitte, végre lesz egy békés délutánja, erre tessék, már is feje tetejére áll minden..
-Egy fekete BMW követett minket. - Felelte kimérten. - Az üvegei sötétítettek voltak, így fogalmam sincs, ki ülhetett az autóban. - Lassan, tagoltan beszélt. Húzta az időt, ez kettejük játéka volt csupán, s orruknál fogva vezették a két kívülállót, egymást azonban nem tudták. - Neked nincs ötleted?
-Biztosan Sian volt az.. - Morogta, olyan tökéletesen feldúlt arccal, a mesterkélés mestereként mozgatta legapróbb izmait is.
-Én is így gondolom.. -Kapcsolódott be a beszélgetésbe Angel.
-Akkor miért nem csináltatok semmit? - Vonta fel szemöldökét, szemrehányóan nézett a két bűnbakká tett bűnösre. Illetve egyikük volt csupán bűnös, de, hogy hármuk közül melyikük a hazug, ki a jó, s ki a megvezetett, hát aki erre választ tudna adni, mint kívülálló..
-Én láttam jobbnak, ha nem cselekszünk. - Vállalta magára a felelősséget Christian.
-És pediglen..? - Ajkai kissé felfelé görbültek, kiélvezte a fölényét. De még mennyire..
-Nem volt nálunk fegyver. Angyalt nem akartam veszélybe sodorni.. - Pillantott szeme sarkából a lányra, ki kezeit tördelte idegességében.
-Ezt bölcsen tetted. - Bólintott elismerően a férfi. - Hanem, nekem miért nem szóltál?
Ajka megremegett, pupillája összeszűkült. Ujjai akaratlanul is zsebébe siklottak, hiába, volt még mit tanulnia testbeszéde uralásáról.. A sokat tapasztalt férfi ellenben lézersugárként világította át minden mozzanatát, átlátszó volt számára, akár a hiányos rácsozatú szita.
-Mert.. hát.. tekintve a történteket... Szóval, gondolom elég kellemetlen élményként maradt meg benned, főnök..
-Arra célzol ezzel, hogy esetlegesen tartok Siantól? - Terült szét arcán a mindent elsöprő mosoly.
-Én csupán.. bátorkodtam megjegyezni.. - Christian fülét-farkát behúzva hátrált, nyájas modora egyszerre volt idegesítő és leleplező.
-Hát, tudd meg, és tudja meg mindenki, hogy nem félek tőle. - Közelített felé kíméletlenül, egyenesen szemeibe nézett, olyan kihívás szikrázott abban, s olyan üzenet, mely sokkalta nagyobb erőt hordozott magában, mint az alkalmazottja birtokában lévő összessége. -Értetted? -Sziszegte.
-Igen.
-Nagyon helyes. - Biccentett sokat sejtetően. - Most pedig menj haza. Nem vagy szolgálatban és semmi szükség jelenleg a jelenlétedre. - Bökött fejével az ajtó felé. - Angel, te meg gyere velem. -Utasította. A lány megszeppenve követte futólépésben a hatalmas és gyors léptekkel haladó Maximiliant. Alig bírta szusszal, közben még utoljára hátrapillantott, s futólag elbúcsúzott Christiantól.
-Hé.. várj már meg! - Kiáltott rá. -Nem hallod? Nem vagyok a kutyád, hogy utasítgass és rohangáljak utánad! - Állt meg. A férfi szintúgy megtorpant. Lassan fordult hátra.
-Tudom.. Bocsáss meg.. - Lépett hozzá, magához vonta finoman. Elkanászodott gazok értek cirógatóan lábszáraikhoz, ők pedig a zöld közepén simultak össze.
-Tudok én rád haragudni..? -Sóhajtott fáradtan. - De mondd, miért kellett úgy megaláznod Christiant..? Miért vagy ilyen vele..?
-Megvan rá az okom. - Simított végig a lány hátán, keze végül fenekén állapodott meg. Angel mintha zokon vette volna, úgy húzódott arrébb.
-Mondd el. -Követelte.
-Nem. - Jelentette ki higgadtan.
-Miért?
-Jobb, ha erről nem tudsz. Majd időben beavatlak..
-De..
-Meg akarlak óvni, érted..? - Érintette meg arcát gyengéden, alig észlelhetően húzta közelebb magához.
-De miért engem, mikor te vagy veszélyben..? - Csillogó tekintetével kérlelte őt némán, féltés, s szeretet töltötte ki szívét, őszinte szóval.
-Mind veszélyben vagyunk..
-Sian vadászik rád.. -Rázta fejét. - Nem fog belenyugodni, hogy kicsúsztál a karmai közül.
-Ezzel tisztában vagyok. De még is csak titeket követett ma délután. - Itt kis híján elvigyorodott, de uralkodott indulatain.
-Nem érdekel, hogy velem mi lesz.. Csak neked ne essen semmi bajod... - Döntötte homlokát izmos vállának, mélyen belélegezte a jól ismert, érzéki, s extázisba ejtő, Maximilian illatot..
-Menjünk fel a szobámba. - Mosolygott szexisen, úgy, ahogyan csak ő tudott Angelre nevetni..
-Már megint? - Háborodott fel. - Mást sem csinálunk, mint... - Pirult el.
-És ez baj? - Hökkent meg nevetve. -Jó-jó.. értem.. Hová szeretnél menni, hercegnőm? - Elvette egyik kezét, finom csókot lehelt rá. Ujjbegyeit egyenként vette ajkaihoz, mindegyiken lágy puszit hagyott, közben felette végig a lány szemeibe nézett.
-Maximilian.. -Szégyellte el magát egy pillanatra. - Én még.. soha sem voltam színházban.. se moziban.. Tudod...
-Ne folytasd, tudom. Menj, készülj el, aztán itt találkozunk. -Kacsintott rá.
-Szeretlek.. - Ágaskodott fel gyönyörködve, ajkát a bársonyosan puha archoz nyomta.
-Siess.. -Csapott finoman fenekére, mire ijedten megugrott. Mosolyogva nézett utána, míg nem eltűnt a bejárat mögött...

**

Semmi kedve nem volt a színházhoz. Unottan kötötte meg nyakkendőjét, miközben tükörképét szemlélte cinikus gondolatok közepette. Ő csupán egy hosszú estére vágyott a lánnyal, benne akart lüktetni, s magán akarta érezni a selymes bőrt, nedves forróság által körülölelt férfiassággal akart elaludni.. Erre mit talál ki neki, még a délután mellett? Lassan kezdett idegeire menni ez a párosdi, elvégre nem volt ő pesztonka, vagy bébiszitter.. Kisimította öltönyén a ráncokat, elégedetten emelte fel fejét. Nem csak külseje mutatkozott ma tökéletesen, de ismét kivágta magát egy olyan helyzetből, mely villámgyors reakciót igényelt. Diadala ellenére még mindig okolta egy kicsit Angelt. Ha a lány nem találja ki ezt a találkát Christiannal, neki nem kell követnie, vigyáznia minden lépését.. Nem kell új kocsit szereznie a délután közepén, hogy lebukásmentesen visszajuthasson tulajdon házába.. Ám még is szerzett előnyt, nem is keveset, ebből a butácska akcióból kifolyólag. Christian tudja kivel van dolga, most megijedt, és csak ez számít. A kertész fél, hogy lebukhatnak, de fogalma sincs róla, hogy ez már rég megtörtént. Száz százalékra nem merte volna tippelni, de jóval többet tudott alkalmazottja bűnössége mellé tenni, mint hűségéhez.. S ha valóban így van, akkor hát, két legyet üt egycsapásra és minden megoldódik. Csak Angel ne lenne ilyen naiv, még mindig.. Csak ne kellene minden lépését vigyáznia. Ezen áll,vagy bukik minden. Egyféle módon férkőzhetnek az ő közelébe, s az maga a lány. Legalábbis Sian azt hiszi.. Magabiztosan elmosolyodott. Nagyot fog nézni a nő, hatalmas nagyot...
-Jössz, drága..? - Simult az ajtónak a lány türelmetlenül.
-Persze, egyetlenem. - Vigyorgott töretlenül képmására, már nyelve hegyén érezte az édes győzelem ízét. Tudta jól, ha eljön az idő, könnyűszerrel áldozza majd fel azt, mi feláldozható.

**

-Sétáljunk.. - Kérte a lány, cicamód hozzásimulva erős karjához. A szalmazuhatag beterítette vállát, illata a korai nyári estével elegyedett, sokkal inkább érződött a tavasz aromája még a levegőben.
-Jó. - Karolta át vállát mintegy kötelességszerűen, de azért még is csak jó érzéssel töltötte el a jelenléte. - Ugye elég, hogy ha a kocsiig sétálunk el..? - Élcelődött.
-Abban mi a romantikus? - Fintorgott.
Szeretett volna a csillagos ég alatt, andalogva, szerelmes szavakat suttogva összebújni Maximiliannal, nem értette, a férfi miért akar mielőbb hazamenni. Naiv kis szívét elbutította a szerelem, de erről nem tehetett, hiszen soha korábban nem tapasztalt még hasonló érzéseket.
-Mindennek megvan a maga romantikája. -Sóhajtott kimerülten. Egyetlen percig sem figyelt oda a darabra, esze mindvégig az esetleges megoldásokon járt. Mert abban biztos volt, hogy az ellenség újabb akciót kísérel majd meg. Mert mindig próbálkozik.. -Aludj ma a szobámban. - Harapta meg fülét váratlanul, és a meglepetés ereje azonnali hatást váltott ki Angelből.
-Ma is.. ? - Lába, s egész teste megremegett, tartása lassacskán semmivé foszlott.
-Akkor cuccolj át hozzám. - Tetézte még hol forró, hol hideg levegő fújásával, a csatát végleg megnyerte, mikor a lány csókra kínálta ajkait.
-Nálad alszom ma este.
-Ez egyértelmű.. - Mosolygás közben szeretett a legjobban a nők fülébe susogni. Mindig, kivétel nélkül elgyengültek tőle..
-De még is csak.. hogy nézne az ki, ha beköltöznék hozzád? - Pirult el.
-Ó, szerintem nagyon is jól.. - Ábrándos tekintettel nézett az égre. - Minden este szeretkeznénk.
-Maximilian.. - Fordította szelíden maga felé újra a szép arcot.
-Hm?
-Így is minden este szeretkezünk.
-Még jó...
A lány szeretetteljesen elmosolyodott, nem állta meg, hogy ne csókolja újra és újra Maximilian finom ajkait, annyira élvezett mindent, mit tőle kapott.. Nem fért a fejébe, hogyan tiltakozhatott ellene olyannyira egykor..

A lány az ágyon hasalt, testét mindössze egy vékony paplanhuzat védte a hidegtől, mely a résnyire nyitott ablakon keresztül beszivárgott a tavaszéji szellőkkel. Selyemfüggöny büszke tartása tört meg újra és újra már ennyitől is, így eresztvén be a sejtelmesen derengő hold ezüst fényét. A fehérre vetülő erőtlen sugarak megtörtek ott, hol a selymes bőr kezdődött, furcsa árnyakat festett rá átlátszó szikráival. Nem aludt. Bár légzése egyenletesen mélyről jött, szemhéjai gyanúsan megrebbentek néha. Hallotta jól a telefon prüttyögését, még sem volt annyi ereje, hogy felkeljen és megnézze, ki üzent neki az éj közepén. Pedig végtelenül idegesítette. Túl sokat kellett volna tennie hozzá.. Először is óvatosan lefejtenie magáról az őt ölelő, Maximilian von Ravenstein karját, ki mélyen aludt. Aztán levetnie a már kellemesen átmelegedett huzatot, s eltűrnie bőre libácskáit, akik minden apró pihét égnek meresztenének testén. Felállni, nem elbotlani a szétdobált ruhákban, meglelni a telefont.. Nem, nem.. Ez most túl nagy kihívásként szolgált volna neki. Úgy döntött elalszik, lebeg még egy kicsit ebben a tökéletességben, mit ők ketten alkottak meg, s majd reggel megnézni azt a bosszantó kis üzenetet...

Nagyot nyújtózott, a napsugarak, miket máskor annyira szeretett, most bosszantóan csiklandozták meg nóziját, hatalmas tüsszentésre késztetve őt ezzel. Morgolódva fordult másik oldalára, karját ölelően nyújtotta vakon maga elé, de ujjai nem leltek rá a keresett bársonyosságra, nem hallotta a jóleső sóhajtást, és a férfi illatát is csak a párnák őrizték emlékezetükben.
-Az SMS. - Emlékeztette magát hangosan, nehogy visszaaludjon. Hiányolta maga mellől Maximiliant, ugyanakkor dühös is volt rá.. Este volt ereje vele foglalatoskodni, mikor még kétségesnek tűnt az éjszaka kimenetele! Most, mikor szeretne mellette ébredni... Idegesen fújt egy nagyot, majd átbotorkált a levetett göncein. Táskájában meglelte a telefont, nem kellett soká' keresgélnie.
Délben a kapunál? Bepótolhatnánk a múltkorit. Christian.
Egy pillanatra összeszorult a szíve, hisz' tudta jól mennyire rosszul esne szerelmének.. Aztán mérgesen félredobta a telefont. És ha rosszul esik neki? Neki is annyi minden rosszul esett, még sem foglalkozott vele... Jobbnak látta, ha már most elkezd készülődni.