-Ha végem, akkor neki is! - Bökött Murderre fejével.
-És ha neki vége, akkor nekik van végük! - Tárta szét karjait, a sarkokra mutatva.
-Tehát, mindenki haljon egyért? - Vigyorodott el Sian, tudta, mi az, mi érzékenyen érinti a férfit.
-Add fel, Sian. - Mosolyodott el, fekete haja félig szemébe omlott, amint a padlót bámulva próbálta eltitkolni bosszúságát. Így nem láthatták tekintetében ülő elszántságát.
-Én adjam fel? Add fel te magad, és akkor mindenki megmenekül. Jól fontold meg. Kapsz egy percet. Óra indul....
Izmai megfeszültek, cselekvésre kész volt, még is nyugalmat színlelt. Állt csupán ott, Siannal farkasszemet nézve, közben egy pillanatra sem tévesztve szem elől Angelt. Mintha csak ők hárman léteztek volna az egész univerzumban, bűvös háromszög kötötte őket egymáshoz. A többiek, a fegyverek, a vér és halál bűze, mind mellékszereplői voltak csupán az ő drámájuknak..
Angyal egészen a falhoz simult, térdei megrogytak, de még tartotta magát. Sokkos állapotba került, látszólag teljesen leblokkolt.
„Nem is baj..” - Gondolta Maximilian, s már is szőni kezdte az újabb terveket, miközben a másodpercek végzetesen peregtek egymás alá.
Sian minden idegszála pattanásig feszült, úgy bámulta a férfit, mint időzített bombát..
-TŰZ! - Maximilian váratlanul ordított a tömény csendbe, a bomba felrobbant hát, s rohanni kezdett. Valójában lábai már akkor elindultak, mikor hang még el sem hagyta a torkát. Csak így kerülhetett lépéselőnybe Siannal szemben. Füle mellett golyók tucatjai süvítettek el, de neki már csak egy cél lebegett a szemei előtt.. Nem látott mást, csupán a szőke fürtök által keretezett, kétségbeesett angyali arcot, nem érzett fájdalmat, csak késztetést. Arra, hogy biztonságban tudja őt, hogy megvédje, igen, akár az élete árán is. Tudta jól, hogy Sian alig néhány lépéssel maradt le mögötte, azt is tudta, hogy kivont karddal várja a pillanatot, mikor lecsaphat. S ha ő most feladja, ha meghal, akkor a fiatal lányt már semmi sem fogja megóvni a szörnyetegtől..
-Angel! - Kiáltotta, már csak néhány méter választotta el a faltól. - Menj onnan!
A lány nem mozdult. Sian diadalittasan ordított fel a háta mögött, s abban a másodpercben világossá vált Maximilian számára, hogy a nő végleg elvesztette az eszét. Rég megsebezhette volna ha akarja, de ő már csak Angelre hajtott. Ismét közössé vált hát céljuk, mint egykor régen, a különbség csak az eredményre való törekvésben mutatkozott meg.
-ANGEL, A FRANCBA, FUSS! - Ordított újra, de már késő volt. A lány falfehér arcán csorgott a könny és verejték, térdei reszkettek. Lerítt róla, hogy egy lépést sem tudna megtenni, s eszméletlenül omlana össze a földön. Maximilian utoljára még minden erejét összeszedte, jóval Sian elé került. Az erő, mellyel Angelnek préselődött hirtelen, hideg zuhanyként hatott a lányra. Szemei felnyíltak, a sokktól bénult keringése felgyorsult, mozdulni próbált, s akkor megpillantotta az állatias üvöltést hallató Siant, Maximilian háta mögött. Szólásra nyitotta száját, de a hang torkán akadt..
-A kard markolata... - Maximilian hangja elcsuklott. A penge áthatolt bőrén, húsán, oly könnyedén, mintha papírt tépne csupán ketté. Lélegzete elakadt, két keze, mely Angel két oldalán támasztotta a falat, elgyengült. - ..kihúzható rejtett tőr.......- Préselte ki utolsó leheletével a szavakat. Holtan hanyatlott előre, élettelen teste lassan engedett a gravitációnak. Még forró teste végigcsúszott a lányén. Feje hangosan koppant a kemény padlón. Angel velőtrázót sikoltott. Belezengett az egész terem, de már senki sem figyelt rájuk.
Először pillantott jobban körül, mióta idehozták. Most már nem csupán öten vívtak élet-halál harcot. Több tucat ember, s áruló tódult be, asztalokat, székeket használva barikádokként. Egymásra lőttek kik egykor barátok voltak, észre sem vették mi folyik körülöttük..
Sian őrült sikoltozása zökkentette ki.
-MIT MŰVELTÉL?! - Ragadta meg torkát, lábai végképp felmondták a szolgálatot, térdre esett. - MEGÖLTED..ELVETTED TŐLEM.. MIT AKARSZ MÉG?! - Sian csontos ujjai indákként fonódtak torkára, szorítása egyre fokozódott. Teljesen elzárta légutait.
-Eressz... - Hörgött kétségbeesetten, próbálta lefejteni magáról a nőt, de ő maga erőtlenebb volt, akár egy őszi lepke, melynek szárnyairól az eső verte le a port. Nem tudott lélegezni.. Tüdeje fájt, borzalmasan fájt. Azt kívánta bár vége lenne, bár már odalent feküdne, Maximilian mellett...
A kígyóarc elhomályosul előtte, nem látott már mást, csak sötétet, s holt árnyakat..
Mély, ismerős, végtelenül szeretett hang csendült fejében. .. A kard markolata..kihúzható tőr...
Mintha belé lehelt volna még egy csepp erőt, úgy nyúlt most oldalra, reszkető kézzel. Érezte a férfi még mindig forró auráját, teste melegét, nem állta, hogy ne érintse meg utoljára.. Bár ne tette volna. Ujjaira ragad holt vére, könnyei patakokban folytak, földöntúli gyűlölet izzította belülről. Kitépte a tőrt, gondolkodás nélkül fúrta Sian bordái közé. A szorítás egy másodperc erejéig felerősödött, aztán száraz falevélként szállingóztak le ujjai nyakáról.
A nő az oldalára szorította kezeit, vére patakként folyt végig azokon.
-Vége van, Sian. - Állt fel, teste, hangja, egész lelke fájt, s remegett. Ösztönszerűen cselekedett, tudta, nem hibázhatja el. Most már nem.. Sian szemeibe nézett, szánalom ébredt benne a nő iránt. Zavaros tekintetéből kihalt a gonoszság utolsó szikrája, csupa fájdalom, szerelem és tán emlékei kavarogtak ott.
Angel rezzenéstelen arccal húzta ki a tőrt tulajdonosa testéből.
-Vége van. - Suttogta utoljára, s a gyilkos szívébe mártotta pengéjét.
Sian összeesett, ő talpon maradt. Nehezen, szinte öntudatlanul, de állt. Mindenek felett, élet és halál felett, a szerelem és a bánat felett. Na és az öröm? Az öröm és boldogság soha többé nem tette tiszteletét a Ravenstein villában. Semmi előkelőséget nem hordozott már magában, amitől kiérdemelhetné a kastélyi címet. Bűntől és haláltól mocskos falai rideg lemondással ölelték körbe a folyosókat, hol lehajtott fejjel sétáltak végig az emberek.
Az első fegyverek hangosan, visszhangot verve koppantak a padlón. Őket követte a többi, míg végül mind puszta kézzel, nehéz szívvel, némán álltak a lány előtt. Vártak. Ismét emberekké lettek a gyilkos szörnyetegek, újra féltek és újra éreztek. S most vártak. Egy szót, egy parancsot, bármit, ami erőt és biztonságot sugároz.
-Ezt akartátok..? - Kérdezte halk, reszketeg hangon, de csak ő maga hallotta saját szavait. -Ezt akartátok?! - Zengett bele váratlanul a csendbe. Lesütött szemek, lehajtott fejek, felhangzó női siralmak, hiába volt már az egész..
-Most mire vártok? - Kérdezte, könnyei teljesen elhomályosították látását, foltokat látott csupán a lassan mozgolódó tömegből. - A holttestek nem maradhatnak itt.
Hirtelen hagyta el parancs a száját, csak úgy, szimplán zsigerből jött. Meg sem lepődött. Valahogy helyénvalónak érezte. Megtörölte arcát a ruhája anyagával, közben figyelte, amint a férfiak lassan elszállítják a tetemeket. De, hogy hová, arról fogalma sem volt...
-Ne.. - Térdelt le, s közben megragadta az egyik ember karját, aki Maximiliant akarta felemelni.- Ne érj hozzá!
Kis kezei a férfi hátához értek, szinte várta, hogy az felsóhajtson.. Még ki sem hűlt. Még meleg volt, igaz, korántsem olyan forró, mint máskor, mikor vágytól égő testtel simult hozzá, de úgy festett, mintha aludt volna. Mélyen, édeset álmodva...
A két férfi fájdalmas pillantást váltott.
-Hagyjuk még kicsit.. - Suttogta az egyik, s tovább indultak, hogy ellássák a sebesülteket.
Angel tudatáig még mindig nem jutott el.
-Maximilian... - Rázta meg vállát, fojtott hangon beszélt. Kívül rekedt számára a valóság. Csak és kizárólag a férfi létezett, ez az élettelenül heverő test, s a belőle kiálló gyilkos penge.
Erős szorítást érzett vállán, Murder guggolt le mellé.
-Angel.. - Szólongatta finoman.- Angel, hallasz..?
-Maximilian.... - Zokogta, ujjaival kisöpörte a hollótincseket arcából. Elborzadva nézte az üveges szempárt, amint kifejezéstelenül merednek a semmibe..
-Angel, gyere... - Próbálta hátrafelé húzni, a lány ellenállt, s előre esett. Négykézláb térdelt Max holtteste mellett, könnyei a padlóra cseppentek, összefolytak a férfi vérével. - Meghalt. Érted? Meghalt.... - Őszi szellőként susogott fülébe, mely magában hordozza az elmúlást. De az az elmúlás másféle elmúlás volt, hisz' csak egy hosszú álmot jelentett a természetnek. S most..? Most, az életerős férfi legyőzötten hevert lábaik előtt..
-Nem....
-De igen. Össze kell szedned magad.
Azt hitte rosszul hall.. Most vesztette el a szerelmét, az életét, és szedje össze magát..?
-Tudom, hogy keményen hangzik. - Simogatta hátát együtt érzően. - De.. - Suttogóra fogta hangját, alaposan körülnézett, mielőtt megszólalt. A teremben már csak két nő maradt, akik egymás vállára borulva sírtak. - Maximilian volt az utolsó Ravenstein. Érted mire gondolok.. ugye?
Angel szemei egy pillanatra kitágultak.
-Nincs jogos örökös..a villa... a vagyon..
-Ssshh! - Pisszegte le. - De látom kapisgálod.. - Vigyorgott olyan igazi Murderesen. Angel számára hihetetlen volt a tény, hogyan képes rá még ezek után is..
-Nem érdekel.. - Felelte színtelen hangon.
-Hallgass ide.. - Fordította maga felé arcát. -Ezeknek az embereknek te vagy az utolsó reményük. Ha nem vesszük kézbe a dolgokat széthullunk..
-Mit érdekel az engem..? Nézz rá... Csak.. nézd meg... - Simított végig természetellenesen kicsavarodott karján.
-Nézem, és tudod mit látok? Hogy ő nem akarna téged így látni...
-Elég a közhelyekből! - Kiabálta. - Most már.. elég legyen! Minek néztek ti engem, valami idiótának? Naiv voltam lehet, de megtanultam már itt egyet s mást..
-Hát jó. - Sóhajtott a férfi. Lábai már kezdtek zsibbadni, úgyhogy némileg felegyenesedett. -Akkor nyilván azzal is számoltál, hogy ha nem tartjuk kézben az irányítást, akkor a hatóságok csakhamar ránk szállnak majd..
Angelnek egy pillanatra elakadt a lélegzete. Murder a hatásszünetet kihasználva folytatta. - És akkor mind a sitten végezzük.. Még te is, hiába nem tettél semmit. De bűntárs voltál, titokban tartottad egy bűnszervezet létezését. Érted, kis angyalom?
-..Még is.. mit tehetnék én..? Hivatalosan nem tartozom Maximilianhoz..
-Néhány hacker már is elkezdte feltörni a bankszámlák kódjait, azokat kiürítjük szépen, új számlákat nyitunk, immár a te nevedre.
-Miért az enyémre? - Csodálkozott el.
-Nos, nem tudom feltűnt-e, de Sian első magánakciója óta mindenki úgy tekint itt rád, mint a ház nagyasszonyára...
-De hát .. én csak egy kis senki vagyok.. - Mondta. - Nélküle, egy senki... - Kezeibe temette arcát.
-Voltál. De.. be kell látnod, hogy egyedül nem tudnád elvezetni az egész kócerájt. - Nézett rá komolyan.
-Belátom.. Épp' ezért mondom.. Én elmegyek...
-És még is hová? - Nevetett keserűen. - Figyelj rám. Ha létezett ember, aki valamilyen szinten közel állt Maximilianhoz, az én voltam...
-Hová akarsz kilyukadni? - Vonta fel szemöldökét, egy pillanatra sem engedte el Maximiliant.
-Angel Nightheaven. - Térdelt le színpadiasan, úgy tett, mintha zsebéből apró dobozkát húzna elő, s gyűrűt venne ki belőle. - Légy a feleségem!
Angel keze erősen megszorította a holt karját.
-Tessék?!
-Kizárólag érdekből. - Mondta könnyedén. - Ne félj, egy ujjal sem érek hozzád.
-Ugyan mi érdekem származna nekem ebből? - Kérdezte szárazon, még is könnyeivel küszködve.
-Például, senki sem tudná meg, hogy részt vettél a Swarovski-rablásban.
-Te zsarolsz engem!
-Nem! Nem én! De nem egyedül voltál ott.. úgy is felnyomnának. Ha nincs vezető, az egész Ravenstein-hálózat egy nagy csürhévé változik, higgy nekem! Nem lesz már ismert az a fogalom köztünk, hogy összetartás és csapatmunka.
-De..
-Ja, és van itt még valami... - Vett mély levegőt.
-Ne kímélj... - Sóhajtott fájdalmasan.
-Nézd, én nem tudom milyen gyakran szeretkeztetek és..
-És semmi közöd hozzá! - Váltott paprikavörösbe arca.
-Igen. De.. valamit tudnod kell. Maximilian megkért, hogy a földszinti toaletteket lássam el beépíthető tesztekkel, amelyek..
-Jézus Mária.... - Kapta szája elé kezeit. Hirtelen eszébe jutott Sian meséje, az ő múltjáról... A terhességi tesztek, a Ravenstein család egyedi találmányai..
-Szóval Max folyamatosan figyelte az eredményeket. Mindeddig negatívat jelzett a csík.. Az imént azonban...
Angel kővé dermedt, amint a súlyos, bár korántsem konkrét szavak utat vágtak agyáig. Mindeddig a férfit szorongató balja önkéntelenül siklott hasára, s akkor valami furcsa melegség, egészen földöntúli érzés járta át..
-Gyermeket várok..? Gyermeket várok Maximiliantól....? - De inkább kijelentésnek hangzott a kérdés, hatalmasakat pislogva, hevesen dobogó szívvel bámulta a földön fekvőt. Akkor ketten léptek be a terembe, honnan már a sirató lányok is eltűntek.
-Elvihetjük?
Murder némán bólintott, Angel még mindig nem dolgozta fel.. Nem, neki ez túl sok volt most egyszerre. Maximilian testét lassan megemelték, s kifelé kezdték vinni óvatosan. A lány felzokogott.
-Látni akarom a tesztet!
-Inkább csinálj egy újat.. Vagy jobbat mondok, hívok neked egy orvost, hogy biztosra menjünk. - Kacsintott.
-És ha valóban így van.. Ha én hordom szívem alatt a Ravenstein örököst..
-..Akkor itt minden a tiéd lesz, az utolsó porszemig, Angel Nightheaven. - Emelte rá csillogó tekintetét.
Angel néhány másodpercig gondolkodást színlelt, de valójában még mindig alig tért magához. Egy pillanatra szíve és agya teljesen kiürült, megszűnt a folyamatos, metsző fájdalom, mit Maximilian elvesztésének lassanként tudatosulása okozott odabent.
-Te egy számító dög vagy, Murder. - Szólalt meg aztán.
-Én? Miért? - Hökkent meg. - Tisztességes alkut ajánlottam neked..
-Tisztességeset? Hogyne.. - Felállt, kihúzta magát. Szemeiben bátorság és elszántság villant, mely most a megtört fásultság fakó színét váltotta fel. - Hozzád megyek feleségül és mindenből részesülsz.
-Igen. - Bökött mellkasára. - És cserébe mindenben segítek neked. Értsd már meg, hogy egyedül nem tudod kézben tartani az ügyeket. Nem vagy itt elég régóta, fele annyi információ sincs birtokodban, mint nekem!
A lány végképp elbizonytalanodni látszott.
-Nem tudom.. Nem tudok semmit sem.. - Törölte meg könnyes szemeit. - Most csak.. Hagyj..
-Rendben. Engedelmeddel gondoskodom a temetésekről.... - Hajtott fejet, mire Angel dühösen felfortyant.
-Ne hajlongj itt nekem, fogd fel, hogy semmi közöm...
-Ahogy kívánod, úrnőm. - Hajbókolt mézes-mázos hangon, a lány már majd' felrobbant. - Jól van na.. - Nevette el magát.
Angyal hosszasan fújta ki a levegőt. Szomorúan nézett a férfia.
-Nem tudom, hogy vagy képes még nevetni...
Murder arca elkomorult.
-Azt hiszed nekem nem fáj? Tíz évet dolgoztam Maximilian mellett. Ez a hely az otthonom volt.. És most egy hajszálon függ az egész. Annál kicsit többön. - Mutatott a lány hasára célzásképp.
-Akkor hát, minél előbb megtudjuk az igazságot, annál jobb. - Határozott végül, maga sem tudta, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy ezt kimondja, de valamiféle belső hang azt súgta neki, így helyes.
-Örülök, hogy így látod. - Bólintott. - Megyek, felhívom Dr. Szabót.
-..Kit?
-Magyar doki, garantáltan a legjobb. Az összes csajhoz ő szokott jönni..
-Te ezt meg honnét tudod ilyen jól?- Vonta össze szemöldökét, mire Murder zavartan köhécselni kezdett.
-Most akkor akarod, hogy felhívjam, avagy sem?

Gyászba borult a kastély. A színes virágok helyét fekete rózsák és fehér liliomok vették át, csodás illatuk halálbűzzel fertőzte meg a levegőt. Mind, ki belélegezte, könnyekre fakadt. A folyosókon fekete kendős nők vonultak egész nap, a temetést szervezték, de azon kívül egyetlen szó sem hangzott el közöttük, mi nem a koporsó méretéhez, vagy a sírfelirathoz kapcsolódott.
Angel a rózsalugas alatt állt némán, mellkasához szorította a papírt, mely állapotosságát igazolta, feketén, fehéren. Az első hónapban volt, hasa még nem gömbölyödött ki, szemében mutatkozott meg csupán az anya, de az is csak a gyászlepel mögül tekintgetett ki nagy ritkán. Egyik kezét folyamatosan hasán tartotta, néha megsimogatta, s olyankor Maximilianra gondolt.
Most együtt állhatnának a vörös rózsák között, olyan mesébe illő és olyan gyönyörű volna.. Borzalmasan fájt neki. Mintha Sian nem a férfit, hanem az ő szívét döfte volna keresztül a karddal. Újabb, aznap már az ezredig csepp gördült ki szeméből. Nem, ő ezt nem tudta elfogadni. Áldozattá, gyilkossá, felelőssé és felnőtté kellett válnia, egyetlen nap leforgása alatt. Léptek zaja ütötte meg fülét, de a fáradságot sem vette, hogy megnézze ki az. Nem vágyott társaságra, nem akart az emberek szemébe nézni. Úgy hitte, titkon mind őt okolják Maximilian haláláért, s jogosnak ítélte ezt.
-Mi az eredmény? Már mindenhol kerestelek. - Murder szőke haját pillantotta meg, a férfi kíváncsi arccal állt előtte.
-Ha a gyermek nem lenne, nem érdekelne téged, hol vagyok, vagy, hogy élek-e egyáltalán. - Mondta ridegen.
-Tehát van? - Csapta össze kezét mohón.
-Igen. Van. - Ismét hasára csúsztak ujjai. - De ne feledd, ez az én gyerekem. Nem egy eszköz. - Fűzte tovább higgadtan.
-Persze-persze. - Hagyta rá. - Akkor viszont, össze kell hívnunk a tanácsot.
-Még ráérünk.
-Azt gondolod? - Horkantott gúnyosan. - Te nem hallod és nem látod mi folyik a falak között! - Förmedt rá. Angel nem hátrált, cölöpként állt ott, hátát a lakkozott fának vetve, az sem zavarta, hogy némely tüske felsértette bőrét.
-Nem is érdekel. -Vont vállat. - Maximilian meghalt...
-Én is tudom, hogy meghalt a fenébe is! Mindenki tudja! - Csattant fel, kezdte elveszíteni türelmét. - Nem élhetsz örökké így!
-Hogyan?! - Kiabálta magából kikelve.- Alig néhány napja hunyt el, ez a kibaszott nap meg hét ágra süt, dög meleg van, és mindenki rohadtul képmutató! Ha tehetnék szétszednének, darabokra!
Murder megdöbbent a lány reakcióján. Csak nézte a fájdalomtól terhes nőt, Angelt, ezt a hihetetlenül erős fiatalasszonyt, aki eddig mindent kibírt, mit a sors elé vetett, most azonban megtörni látszott.
-Valóban ezt tennék. - Bólintott elismerően.- De azt is tudod, hogy miért?
-Mert engem okolnak Max haláláért.
-Hogyan? - Kacagott fel. - Nem,nem, nem kis csillag, nagyon el vagy tájolva. - Elmondjam az igazi okot? Félnek. - Suttogta el a félnek szócskát a lány arcába hajolva.
-Én is félek.
-Neked nincs rá okod. De nekik van. Rettegnek, hogy Maximilian esetleg titokban írt valamiféle végrendelet, melyben rád ruházza az egész kastélyt. És akkor ők a te kezedben lesznek, egy szavadba kerül és mind az utcán végzik.
-Mi oka lett volna neki..?
-Hát ez az. Ezt a pletykát az az egyszerű tény váltotta ki, hogy Max feláldozta magát a gyereketekért.
-..Max tudott a gyerekről? - Döbbent meg.
-Persze. Mit gondolsz, a két szép szemedért ugrott be eléd? - Fojtott el egy vigyort.
Angyal lehunyta szemeit. Mi jöhet még..? Ezek után mit akar még rámérni a sors?
-Mindent el fognak követni, hogy minél hamarabb ellehetetlenítsenek.. - Mondta halkan.
-Így van. Tudod, az ember vizuális típus. Amíg Ravenstein nincs a föld alatt, addig még lengedezik némi tekintély körülötte, tartanak tőle, hogy ha téged megfúrnak, azzal az ő emlékét gyalázzák meg..
-A temetés előtt hívd össze azt a tanácsot.
-Meglesz. - Kacsintott magabiztosan, újra magára hagyta a lányt a rózsatüskék magányban.

A kert pázsitjára körbe állított székeket lassan mind elfoglalták. Angel Murder mellett foglalt helyet, aggodalmas arccal fürkészte az emberek bánatos arcát. Szomorú, könnyes szemek, mélyükön még is tettre kész alattomosság lángolt..
Mikor az utolsó lakó is leült, Murder megbökte a lányt.
-Gyerünk, ahogyan megbeszéltük. - Súgta fojtott hangon.
Felállt. Körbehordozta tekintetét, magabiztosságot igyekezett sugározni.
-Kérésemre nem az ebédlőben tartjuk meg a gyűlést, noha az lett volna a legalkalmasabb helyiség erre. Talán ti magatok sem szívesen térnétek most vissza a borzalmak színhelyére, hol annyi mindenkit elveszítettünk.. - Kezdte. Murder sandán rákacsintott, jelezve, hogy jó úton halad. Többen is bólogattak. - Alig fogtuk még fel a szeretett társaink által hátrahagyott űrt, s legfőképpen főnökünk,tanítómesterünk, apánk helyett apánk, Maximilian elvesztését... - Itt elcsuklott a hangja, többen felzokogtak, az ő torkát is fojtogatta a sírás. De, hogy azért, mert szerelme holtan feküdt a hűtőkamrában, vagy azért, mert Maximilian nem is volt a szerelme, csupán a játék részesévé tette őt, azt nem tudta volna megmondani. - Nincs többé. Ez.. számomra is felfoghatatlan. És tudom, hogy számotokra is.. De nincs itt, nem mondja meg többé, hogy mit tegyünk, így nekünk kell döntést hoznunk. Ezzel a lényegre is tértem. A kastélyt nem hagyhatjuk veszni, mindnyájan tudjátok, hogy a mi összetartozásunk és eddigi ténykedéseink mit vonnak maguk után.. -Sóhajtott gondterhelten. Akkor motoszkálást vett észre, sutyorgást, végül egy vörös lány, akit csak látásból ismert, felállt.
-Szerintem igazságosan kellene elosztanunk mindent. - Szólalt fel. - Mivel nincs örökös és tudtommal Maximilian nem írt végrendeletet, igen, ideje sem volt rá.. - Párásodott be szeme, de azért folytatta. - Szóval, folytatni kéne azt, amit a Ravenstein család elkezdett, csak épp' demokráciában. Mindenkinek egyforma szavazati joga lenne, közösen döntenénk el a rablások színhelyét és a többit.
Többen is helyeslően bólogattak, egyesek hangot is adtak egyetértésüknek, vagy épp' ellenvetésüknek.
-Szerintem vezetőt kellene választanunk. - Állt fel Eugenia. Angel napok óta először látta a lányt, arca beesett, haja kócosabb volt mint általában. Az ő szemei is vörösen izzottak a sok sírástól, hangja most még is tisztán, határozottan csengett. - Kell egy erős egyéniség, aki összetart bennünket.
-Jó, de ki legyen az? - Tették fel sokan a kérdést, jogosan. Ekkor Angel úgy érezte, eljött az idő, hogy lerántsa a leplet a gyűlés összehívásának valódi okáról. Megköszörülte torkát.
-Én.
Az egybegyűlteken hullámként futott végig a csend. Mind rábámultak, szavuk, lélegzetük elakadt. Arckifejezésük pont azt sugallta, hogy számítottak erre a kijelentésre, de a megbeszélés egy későbbi szakaszában. Angel pont a meglepetés erejéből nyerte önbizalmát.
-Természetesen nem egyedül. - Itt Murderre nézett, ki felállt.
-Összeházasodunk. - Jelentette be.
Zúgolódás támadt, néhányan még levegőt venni is elfelejtettek.
-Maximilian még csak most halt meg, te meg már is más ágyában henteregsz?! - Sziszegte felé Virginia, ki különös szerelmet táplált a férfi iránt.
-Elég legyen. CSENDET! - Emelte fel hangját a lány. Mind engedelmeskedtek az intő szónak. Elhallgattak. - Nem titkolt dolog, hogy ez egy szükséges rossz. Murdert és engem semmilyen érzelmi szál nem fűz össze, csupán így kívánja meg a helyzet. Én, egymagam nem tudnám ellátni mindazt, mit Maximilian egykor..
-..Hát akkor miért pont te lépnél az ő helyébe? - Hangzott valahonnét a jogos kérdés. Rengeteg hasonló érkezett még, Angel lehunyta szemeit. Hát eljött az igazság órája...
-Azért.. - Szólalt meg csendesen, s már ennyitől is mindenki őrá figyelt csak. - Mert Maximilian gyermekét hordom a szívem alatt.
A döbbenet ismét többszörösen hatott ki a társaságra. Murder szélesen, elégedetten mosolyodott el.
-És ezt mivel tudod bizonyítani? - Horkant fel Virginia, szemeiben féltékenység szikrái pattogtak.
-Ha a gyerek megszületik, felőlem csináltathatunk DNS tesztet. - Vont vállat a lány rezzenéstelen arccal, de közben szíve ezer darabra tört.
A beálló csendben összekuszálódott gondolatok, érzések és félelmek gombolyagja keletkezett, csak fürkészték egymást némán, egyikük sem volt képes megszólalni. Eugenia vontatott lassúsággal emelkedett fel a székéből, ezúttal ő lett a figyelem központjának tárgya.
-Nem hinném, hogy a baba más apától származna. - Kezdte, s akkor Angelben olyan hálás tűz lobbant fel a lány iránt, hogy az könnyeket csalt szemébe. - Nézzetek magatokra! Nézzetek végig magunkon... Siralmas. Mi egy család voltunk, összetartottunk, segítettük egymást mindenben. Most ? Szitkokkal dobálózunk, minden ok nélkül.. És senki sem hibás! Nem az! - Eugenia igyekezett mindenkivel legalább néhány másodperc erejéig szemkontaktust felvenni, s Angyal megállapította, hogy a lány igen jó szónok. - A vezetőnk, akit mindnyájan szerettünk, meghalt. De ő nem akarná ezt. Nem hiszem, hogy Maximilian kitörő örömmel fogadná, ha mi foggal körömmel harcolnánk azért, hogy valakit a helyébe ültessünk!
-Igazat beszél. - Fűzte tovább a szót Angel. - Nem kell félnetek. Nekem nem célom kisajátítani a vagyont, a villát. Ez a tiétek. Mindenkié. Maradhattok, de ahhoz az kell, hogy összefogjunk és együttes erővel azzá tegyük ezt a helyet ismét, ami mindig is volt.
-Nekem nincs ellenvetésem. - Emelte fel könnyes arcát Sam.
-Nekem sincs.
-Nekem se..
-Legyen hát. - Hangzott tucat helyről.
-Akkor, a gyűlést berekesztem! - Kiáltotta diadalittasan Murder. - Gyerünk, mindenki munkára. Rengeteg a dolgunk. - Csapta össze tenyerét, örömködve nézte, ahogyan a hangyaboly lakói kéz a kézben igyekszenek felépíteni azt, ami leromboltatott.

-Egészen könnyen ment. - Nyúlt el a szalon egyik karosszékében cicamód.
-Igen.
-Mi a teendő most? - Pirult el enyhén.
-Először is , elsimítjuk a hatósági ügyeket. Kérem szépen nem is volt itt semmilyen lövöldözés. Ha jól emlékszem azzal a Brandon nevű fickóval a főkapitányságról, azzal volt kapcsolata Maxnak. Utánanézek..
-Mit kezdenék nélküled.. - Ingatta fejét a lány fásultan.
-Belátod végre, hogy nem akarok semmi rosszat?
-Jó.. elhiszem.. Én csak, teljesen.. készen vagyok.
-Megértem. - Bólintott.
-Tényleg... - Kerekedtek el szemei, nem is értette, hogyan lehetett ilyen szenilis.. - Christian..? Mi történt vele? Hol van? Ugye nem szökött meg? És..
-Hé, hagy levegőhöz jutni! Nem, Brown nem szökött meg. Esélye sem lett volna. A társai, az ex-Ravensteinpártiak ledobták a fegyvert, mikor megölted Siant. - Angel itt megrázkódott, gyomra hatalmasat bukfencezett. Még az emlékétől is émelygett.. - Úgyhogy, ugyanarra a sorsra jutott, mint a többi áruló..
-Murder.. ugye .. nem? - Kapkodott levegőért.
-Ugyan, mit tehettem volna? De egyébként is megérdemelték. A mieink úgy rontottak rájuk, mint oroszlánok a friss húsra..
-Atyaég.. - Hunyta le szemeit.
-Hé.. Brown áruló volt. Semmi több, csak egy mocsadék köpönyegforgató. Ahogyan a többiek is. Hiába volt Sian a főkolompos, ez nem változtat a tényeken. Az árulók halált érdemelnek.
-Igazad van. - Bámult maga elé mereven, Maximilian emléke még mindig szívét facsarta, ha csak eszébe jutott. - Nem érdemelt mást, csak halált.