Fáradt voltam és nyűgös és az ég világon semmi, semmi, de semmi kedvem nem volt az estéhez. Kelletlenül szántottam végig újra és újra hajamon a drótkefével. A tükör bepárásodott, így csak homályosan láttam az arcomat, egy szürkés foltra mégis felfigyeltem, mely eddig nem volt a képben. Oldalra fordultam.
-Lukas. - Vontam le a következtetést fennhangon, egykedvűen.
-Hová készülsz? - Kérdezte csevegő hangon.
-Loryval és néhány barátommal beülünk valahová . - Feleltem közönyösen, további figyelmemmel nem tüntetve ki őt. Tovább piperkőcködtem, mi egyáltalán nem jellemzett engem.
-Anyád tudja?
-Nem. - Vontam vállat. -De úgyis elengedne.
-Nem örülök, hogy..
-Lukas, nem vagy az apám.
Csend lett, egy másodperc erejéig megremegett kezemben a hajkefe. Ujjai mélyen az oldalamba mélyedtek, forró leheletének állatias párája az arcomat érte, megmerevedtem.
-Te meg nem vagy velem egyidős, hogy megengedd ezt a hangot... - Még inkább belém vájta ujjbegyeit, felszisszentem.
-Eressz! - Védekezve emeltem magam elé a kezeim miközben ellöktem magamról. Féltem, hogy visszaüt. De nem tett semmit, hagyott kimenni a fürdőből. Szívem kétszer olyan gyorsan vert, mint ennek előtte, félelmemet még az arcomba süvítő hűvös szél sem enyhítette.
S ami a leginkább megrémített, hogy egy cseppnyi haragot, vagy sértettséget sem éreztem a hangjából... épp' ellenkezőleg. Lukas élvezte a helyzetet.

-Mi a baj? -Topogott Lory. - Feszültnek tűnsz.
-Pont te mondod? - Morogtam. - Öt perc alatt harmadszor ellenőrzöd a sminked.
-Ott vannak! - Sipított izgatottan.
-Vannak?! Hát nem egye..
-Sziasztok. - Kellemesen mély férfihang simított rajtam végig hátulról, kabáton keresztül éreztem a könnyed érintést karomon. Megfordultam és elállt a szavam.
-Sziasztok. - Suttogtam, s bár többes számú köszönés hagyta el a szám, én mégis csak a magas, sötét hajú és sötét szemű férfit bámultam. Arca erős vonalait borosta tette még sármosabbá, széles vállain katonai kabát ült meg, s tekintetem önkéntelenül vándorolt végig rajta.
-Oliver vagyok. - Mosolyodott el, két puszi érkezett máris hideg csípte arcbőrömre. Lory és Matt futó puszit váltottak.
-Akkor talán induljunk. - Indítványozta Matt. Rábólintottunk. Oliver a karját tartotta felém, és én pironkodva karoltam belé. Éreztem, hogy itt valami nincsen rendben. Az irányítás kicsúszott a kezemből a másodpercben, mikor hagytam, hogy vezessen. Nem tudtam merre megyünk, nem tudtam miféle helyre visznek minket. Lehet, hogy valami ócska lebujban kötünk ki – bár a két fiú öltözetéből ítélve erre vajmi kevés esély volt.

A hangulatos kis kocsma ablakaiban mécsesek ragyogtak, az egész faburkolatú helyiségben gyér fényben derengtek fel a fiatalabb – és öregebb arcok. Loryval jelentőségteljes pillantást váltottunk - nem a mi törzshelyünk színvonalát képviselte a hely. Kék asztalterítők pihentek mindegyik asztal közepén, a háttérben egészen halk, aláfestő jazz szólt.
-Szóval, mióta itt vagyok egyfolytában csak eszem. - Nevetett Matt, s némi mesterkélt bájt véltem felfedezni a mosolyában. -Hiányoztak a hazai ízek.
-Elhiszem. A franciák borzasztó keveset esznek. Viszont karcsúak a nők.. - Halvány irigységre emlékeztető felleg suhant át arcán.
-Ezt aláírom. - Bólogatott Matt.
-Ugyan.. - Oliver hangja csendesen, de határozottan furakodott át a köztünk lassan egyre sűrűbbé váló füstfüggönyön át. Szinte először szólalt fel az este. - Ki kíváncsi az anorexiás piszkafákra..? Én biztos nem.
Akaratlanul mosolyodtam el. Elcsípte azt az egy másodpercet, és visszamosolygott. Öt másodpercig néztük egymás szemeit, számoltam. Szemem sarkából láttam amint Lory és Matt összevigyorognak. Hallottam a szék jellegzetes nyikorgását.
-Azt hiszem hozok még egy kört.
-Nekem vodkát. - Mondtam határozottan, mire Lory ajkai közül jóízű kacaj szakadt fel. Epés pillantást küldtem felé.
-Mi olyan vicces? - Kérdezte kíváncsian Oliver.
-Semmi. - Vágtam rá nyomatékosan, s kissé előredőltem, hogy Lory láthassa, nem viccelek.
-Úgy ám. - Erősítette meg. - Semmi. - Szórakozottan nyúlt az egyik mécsesért, az asztalon maga elé helyezte. Ujjával játszadozni kezdett a kis lángocskán húzogatta át, s vissza. Tekintete el-elkalandozott Matt felé. - Mondd. - Szólt Oliverhez. - Mióta ismeritek egymást?
-Még az egyetemen ismerkedtünk meg. - Vágta rá készségesen, mintha már jó előre bemagolta volna a szöveget. Csoporttársak lettünk. De nekem halasztanom kellett, így most folytatom..
-Milyen karra jársz? - Kotyogtam közbe.
-Bölcsész. - Felelte. Jóképű, intelligens. Bizonyára művelt.. és igazi gentleman. Tetszik. Határozottan. Ezt bizonyára Lory is észrevételezte, mert megállás nélkül vigyorgott.
Matt visszatért, mindannyiunk elé röviditalokat helyezett.
Barátságtalanul feszített előttem a csupán öt centnyi italocska.
-Húzóra. - Kacsintott Lory, könnyedén nyelve le sajátját. Én következtem. Elfintorodtam, orrnyílásaimat a lehető legjobban összeszűkítve próbáltam lenyelni egy kortyra az egészet. Köhécseltem és levegőért kapkodtam, de lenyeltem.
-Jól vagy? - Oliver tenyerét éreztem a hátamra simulni, a forróság immár kívülről és belülről egyaránt átmelengetett. Ösztönösen húzódtam közelebb hozzá. Magabiztosan elvigyorodtam.
-Még egyet.
-Aj-jaj. - Nevette el magát Lory, és látni véltem, amint közel hajol Matt-hez. - Még sosem ivott alkoholt. - Magyarázta.
A fiúk összenéztek. Az arcom égett, és bár a világ nem forgott, de éreztem a fejembe szálló alkohol mámorító páráját. A szemeimre ereszkedő fátyol jól látható csillogása visszatükröződött a kiürült poháron.
Mire feleszméltem már a negyedik körön estünk át, noha én mindössze két és fél pohárkával voltam képes meginni, de az imént hiányolt szédelgés megérkezni látszott.
-Te jó ég.. - Kaptam fejemhez. - Mi..
-Semmi baj. - Nevetett lágyan Oliver, s immár szorosan húzott magához. Lory és Matt csókolóztak velünk szemben.
-Azt hiszem..egy kis friss levegő..
-Jót tenne. - Egészítette ki.

Kéz a kézben haladtunk, lassú léptekkel. A sétálóutca üres volt az éjszaka, a kirakatok sötéten ásítottak. Minden és mindenki aludt, mi ketten és a lámpák világítottunk csupán az éj szentjánosbogaraiként. Oliver pedig csak beszélt, beszélt és beszélt, a hobbijairól, az életéről. Meg tudtam, hogy imádja az olasz kaját, és hogy mindig is Chicago volt álmai netovábbja.. S szavai lassacskán összefolytak.
-..El ne aludj. - Kacagott.
-Jaj, nem én nem.. - Elvörösödtem. Megpillantottam egy kiégett lámpát, villámreakció szerűen húztam magammal alá. Még édesebb nevetést csaltam ki ezzel belőle.
-Ezt meg miért csináltad?
-Nem tudom.. részeg vagyok.. és vörös és.. Bú. - Röhögcsélve dőltem előre, a mellkasának.
-Aranyos, ha egy lány elpirul. - Mondta halkan.
-Nem, ez égő..
-Nem égő. - Állam alá nyúlt, gyöngéden emelve meg fejemet.
-De az és..
Elhallgattam. Megszűnt forogni a világ, noha eddig nagyon is intenzíven tette azt. Sötétség és nyelvek, és nedvesség és tűztűztűzforróság.. Egészen kellemes volt. Olyan puha és csúszós érzés az, amikor két ember nyelve egymáson csúszkál. Karjaim bénán lógtam testem mellett, és egyszerre furcsán kellemetlen szorítást kezdtem érezni a tüdőm tájékán.
-'live' 'egfulladok.
-Tessék? - Húzódott el finoman, én pedig mint egy fuldokló, úgy szívtam magamba a hideg éji levegőt.
-Azt hiszem elfelejtettem levegőt venni. - Sütöttem le a szemem. A következő másodpercben kirobbant belőlünk a nevetés.
-Na gyere, rossz kislány.. Haza kísérlek. - Édes mosolya a szívemig hatolt szinte, átkarolva indultunk el visszafelé.